szeptemberi levél
éjszakai áram

hogy saját vágyam
másnak tulajdonítsam, álmomban mással mondassam ki,
és tiltakozhassam, vagy csak egy
szerűen kitérjek, hogy ne szakadjon meg
a beszélő viszony, a szégyen
másik szintje, ami már elviselhető,
akkor is, ha már tudom,
mást is magamból álmodok,
ám ébredéskor már nem kell menekülnöm:
emlékszem rá. a harmadik személyre,
aki sok-sok álom múlva lesz
csak önmegszólító,
majd elsőszülött,
s most még azt sem tudom,
bűnvallás, vagy feloldozás
az első ima,
a felejtés fáziskésése
az éjszakai áramban.

októberi levél
murmuráció

oly erősen zavart,
hogy azt hittem, járulhatok úgy
hozzád, mint szent jegyekhez,
minden szín alatt.
de a szöveg murmurációja
szól rólam, nem maguk
az életnek értelmet hazudó szavak:
műveden kívül elérhetetlen vagy.
éjjel mégis te zokogsz álmomban,
s mint első felsírás után,
tódul a levegő a tüdőbe ébredéskor.
miért, hogy Istenről csak annyi tudható,
hogy vagy?

novemberi levél
mint arámit a hit

hogy beszéljek erről?
hisz túléltem a nyelvet, mint arámit
a hit, mikor arról álmodom,
szeretkezem veled,
és gyönyörre ébredek,
pedig csak két napos
nyelvemlék a mondat:
minket már befedett az avar,
annyi ősz volt azóta.
a felejtés őszi
idénymunka volna?
a levelek salome-tánca
keresztelő szent jános vérébe
mártva.