Amikor a gödör aljáról

Jó volna nem érezni. Pusztán sodródni az eseményekkel, múlni az idővel és elillanni a szél fuvallatával bármiféle gondolat nélkül. Jó lenne nem vágyakozni. Képessé válni az ingertúltengéses világban kizárni mindent, ami lényegtelen. Mellőzni azokat a körülményeket, amelyek nem segítik a létfenntartást, vagy csak olyan vastag kérget növeszteni a testünkre, amelyen semmi nem hatolhat át.

Jó volna nem létezni. Csak egy időre, csak átmenetileg. Hiszen a nem-létezés ijesztő. Hiába a vallásos tanok, hiába bármi, nem létezni is csak tudatosan lenne jó. Logikusan. Érzelmek nélkül. Kizárólag saját akaratunkkal irányítva, és amikor már a nem-létezés unalmassá vált, visszatérni múltunk teljes tudatában.

Jó volna megállítani az időt egy-egy szép pillanatnál, hogy örökké tartson. Vagy legalább addig, hogy minden szépség kiégjen belőle. Képessé válni visszafordítani életünk óráját, és az elrontott mozzanatokat kijavítani, hogy soha ne jusson eszünkbe, mi lett volna, ha másképp döntünk. Mi lett volna, ha belátjuk a hibánkat. Mi lett volna, ha jobbak, megértőbbek, kitartóbbak vagyunk. Mi lett volna, ha nem érzünk semmit.

Jó volna erősnek lenni. Nem révedni a veszteségeinkbe és nem törődni az újra felfakadó sebekkel. Kibírni bármely csapást jajszó nélkül. Soha el nem fáradni, fel nem adni. Kitartani a végsőkig és elfogadni a vereséget. Nem roppanni össze a gondok terhe alatt, nem menekülni, nem félni. Nem dideregni. Jó volna embernek lenni. Nem szégyenkezni. Nem sérülni. Nem bánkódni. Pusztán elfogadni mindent, ami adott és nem akarni többet annál, ami van.

Jó volna felejteni. Elfogadni. Elengedni. Nem érezni csalódottságot, nem szeretni. Nem akarni szeretve lenni. Hogy az életünk ne legyen több, mint a megtett lépéseink összessége. Nem ámulni mások boldogságán. Nem bánkódni az összetört kapcsolatokon: sem egyen, sem százon. Megérteni behatárolt világunkat. A testünkbe zárt vágyakat. Hogy az egyes tudatok sosem érnek össze, és a lelkek sosem találkoznak. Hogy minden közös terv törékeny és mulandó, csupán az érzelmek játéka. Az illúziókra majd a valóság ad választ.

A Kísérő

 

A férfi egy hatalmas, üres úton találta magát. Tétován körülnézett. Az út két széle sejtelmes sötétségbe burkolózott, előre és hátra halvány, fehér fény csillant a végtelenben. Csend volt és üresség. A férfi teljesen egyedül érezte magát.

– Jó napot! – szólt valaki hirtelen a közelből.

A férfi döbbenten fordult a reszelős hang irányába. Egy nagyon sovány, nagyon magas alak állt mellette. Hosszú, sötét kabát alatt sötét öltönyt és sötét inget viselt. Beesett arcán vékony, szürke bőr feszült. Kopasz fejét régimódi kalap takarta. Arccsontjai erősen kiugrottak, fekete szemei mélyen ültek a gödrükben.

– Üdvözlöm – biccentett lassan a férfi. Újra végigfuttatta a szemét a képtelenül szikár testen, és az arról lelógó elegáns, de mégis hátborzongató ruhadarabokon. Nyelt egyet, és azt kérdezte: – Ki maga? A Kísérő bővebben…

Villon-sokszorosok (Villon-átiratok)

Villon Négysorosa

 

Fazekas Gyöngyvér:

Négys(z)oros
Nagy franc vagyok, egy Franci, baszki,
nem úri srác, tökös franzstadti,
kötéllel lájkolnak, SzarJancsi,
nyakon mért súly: egy segg, azt’annyi.

 

Kadák Enriko kísérletei:

Utolsó négy sorom

Fransz volnék, s ez minő rettenet,
Párizsom díjazza tettemet:
Idefönt himbálom ülepem,
Hopp – súlyával nyakam meglepem.

Villoff

Fecó vagyok, pacek a séróm,
Pesten a nyóckerben van kéróm,
S a Csillag sem ismeretlen hely,
Mondják: Egyszer lógni fogsz seggfej!

 

Szabolcsi Alexander kísérlete:

Négyfokos
Franszoá az ilyesmi, faszom,
Párizsban, mintha nem lenne elég bajom,
kötélen mérnek, mint egy kikent barom,
nehéz a seggem, garatra kapom.

Négynapos

Még mindig francia vagyok, hiába,
párizsban így jár isten féltett báránya,
egy kötél a világ, és a mélyentisztelt rajta
fejtől a seggig – ha muszáj –, lelógatja.

Négyes

franszoá: ennyi,
párizsban dögleni,
büszkén lógni,
segget lógatni.

Négy

francia,
hiába,
hulla
luka.

 

Száva Csanád izgalmas kísérlete.
Villon moldvai csángó nyelvjárásban
(tartalmi hűséggel!)

 

Bálláda a pápárúl ‘sz a csszárrúl

Apókáink beszédibe

Balade en vieux langage

 

Met lígy e szentesz pápa esz te,
Légyen miszédző gúnya rajtad,
Szentesz ‘sz titkasz himzészeidbe
Beléfoljt a mocsok, e ganassz,
Amég forrand asztot esz akarsz,
Det így esz úgy esz meghóssz, lett lígy
Nagy úr-e, szóga-e mincsakasz:
Mint aszkit csak elviszen e szíl.

Még e nagy Consztanczinápolj esz,
Meliknek vót aranyossz kezű
Csiászára, ‘sz fránkok honjábol lesz
Miszecke ‘sz klasztrom, kerálj met szű
Magának dícsérettet s tisztet,
Det mit esz ér e nagyocske hír
Met szemminek szemmit tesz mindent,
Mint aszkit csak elviszen e szíl.

Légy e Vienne vitézze ehejt,
Grenoble doftorja, vagy keráljfi,
Aszkit Dijon, Salyns ‘sz Doles szeret,
Elszőszült nagy legín, bárki
Kit bráti köribe kell várni,
Kit kürtökvel, ‘sz hírvel idvezíl,
Telt belükkel esz annyat látni,
Mint aszkit csak elviszen e szíl.

 

Bémutittás

Princzom halálra van ítílve,
Csakúgy mint mind aszki élne,
Ha szír, akárha szemmit nem szír,
Mint aszkit csak elviszen e szíl

Őszi haikucsokor

 

mily mókás az ősz
barázdált arcát ezer
színűre festi

*

vérszín levelek
mint megannyi diadém
lepik el a sírt

*

bőkezű az ősz
veszeksző varjakat vár
a teli tarló

*

mint tarka szőttes
míves az ősz folt hátán
folt pelerinje

*

sejtelmes árnyak
fakó színek hívatlan
vendég a köd

*

esővel széllel
köszönt a hajnal az ősz
bája megkopik

*

csalfa őszutó
ködfátyla mögött sápadt
az erdő arca

 

(Illusztráció: Valery Rybakow)

Bolond Irén

Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.

Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi „rendezvény”, ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idősebbek meséltek, és… Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen. Bolond Irén bővebben…

Csillag és korom; Séta; De jönnek velem

 

Csillag és korom

Csillagot szed égről
kicsi batyujába,
a lépése mérföld,
kicsi csak a lába.

„Ne szedd utolsóig”,
mondja neki anyja,
„Szedem, amíg hullik”,
vissza ezt rikkantja.

De a legutolsót
hiába szedné le,
nem kerül, csak olcsó
korom a kezébe.

Elhamvadt az égről
mind a szedte csillag,
ami hajnal még jön,
anyja helyett virrad.

 

Séta

Az öregség bohóci kor,
nyelvöltő számadat.
Egész gyerekkor bandukol
az archív fák alatt.

A reggel percenései
közt létet gyarapít,
hogy hallom frissen pengeni
a föld angyalait.

Őrségváltó fények vigyázzák,
újuljunk ki a bőrből.
Ki merne, mint a gyávák,
lemondani a délelőttről?

Ami a sétából marad,
az leszek végre én,
hogy kezdetek maradjanak
végre az én helyén.

 

De jönnek velem

Kopog. Bekopog. Ajtó
előtt ki áll?
Egy egész kert. Szakajtó
kő és király.

Beengedem. Foglaljon
a hely teret.
Már bent a kert, a balkon,
nyarak, telek,

el se férek. Csakis ha
kisurranok.
De jönnek velem, mint a
kisangyalok.

Kiszabadít magamból
seregletük.
Ősz van pedig. Tavaszról
egyezkedünk.

 

(Illusztráció: Erik Johansson: Stellantis, 2019)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info