Halmai Tamás összes bejegyzése

1975-ben született. Irodalmár, korrektor. Verset, prózát, esszét publikál. Pécsett él.

BAUKISZ-VÁLTOZATOK

 

Hárs és tölgy

Gonoszt szelídít bennem, s ezeregyszer
megóv, ha testet lelkesítesz testtel.
Tengerparton nekem te vagy a tenger.

A belső tavasz első tanulsága,
hogy nem csak a nap, a sárga is sárga,
kiül a dal sütkérezni a szádra.

A ringatag ház érted marad veszteg,
otthonunkban az ikszek is keresztek,
kétismerős egyenlet, hogy szeretlek.

S látom benned, ahogy lombosodik,
a hársat, s hiszem, istenek szolid
papnője lettél, bárha alszol itt

éppen, szád szélén csordul, mint a tej,
az álom nedve, csak hogy megfelelj
csodába illésnek – maradj delej!

Látom benned, s magamban ennélfogva
tudom a tölgyet, elmocsarasodva
is velünk a táj készül magasokba.

Aki a véget ismerted először,
s az esernyőt is óvnád az esőtől,
közös időnkben öröklétet őrzöl.

 

Philémón és Baukisz

Ha vándorolnak is a lelkek,
mondja Philémón Baukisznak,
a reinkarnáció színhelye mindig
a damaszkuszi út, és minden út
Damaszkuszba vezet (ha majd csillagok
között is), a pálfordulás elkerülhetetlen,
a többi: Pál-félrefordulás, de azok
csak átmeneti átmenetek, becézve:
ámenek, mondja Baukisz Philémónnak,
ha vándorolnak is a lelkek.

 

Zsid 13,2

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek,
mert ez által némelyek, tudtokon kívül,
angyalokat vendégeltek meg”, mormolta
fenséges szakállába Zeusz. „Mit mondasz,
uram?”, nézett rá Baukisz. Túl voltak a
vacsorán, túl a beszélgetésen, bűnön és
áldáson is túl. Lent a völgyben mocsár
gőzölgött, míg a két öreg háza bizalmasan
fénylett. Philémón és Hermész kockajátékba
feledkezett. Zeusz elmerengett, ő is csak
most, a száján irányíthatatlanul kibukó
szavak révén ébredt rá, hogy nem isten,
hanem korszakkal több: Isten angyala. Nem
felelt, mert érezte, hamarosan maga a
Válasz fog megtestesülni az embervilágban.
Baukisz pedig elhagyta kérdéseit, hiszen ahol
a ház templommá, ott a szív lélekké változik.

 

Baukisz meglágyítja Zeusz szívét

„Ne tedd, uram, ne büntesd a balgákat!
Mikor haragod heves habbal árad,

és mocsár alá süllyed a világ,
marad-e föld, hogy partra navigáld?

Vizsgáld meg szíved tekintetesen:
ki szereti az embert, ha te sem?

S hová legyen a holt lélek, ha elmész?
Vezetni nincstelent: nincsen oly Hermész.”

Ezt Baukisz halálra készen mondta –
így tanította Zeuszt irgalomra.

 

Baukisz az időre gondol

Ha meghalunk, majd tölgy és hárs leszünk.
De ha meghalnak a gyönyörű fák is?
Nem marad belőlünk, csak szerelem.
Nem marad utánunk, csak aki a
szerelmet tudja. És a mítoszok
igazát hiszi, mint gyermek a labdát.
Meghalsz, meghalok. De mi nem halunk meg.

 

Kiben-kiben

S ha Philémón és Baukisz
kiben-kiben együtt lakoznak?
S az animát és animust
hisszük szerelmes égi lombnak?

Ha hárs és tölgy is bennünk hajt ki,
kinek volna joga meghalni?

 

Mitopoézis

Orpheusz lantján ma Philémón játszik,
és Eurüdikét nem alvilág
tartja fogva, hanem mezőnyi jácint
szabadítja Baukiszt dal iránt.

Az útvesztőben Thészeusz helyett
is Baukisz jár, hogy utat mutasson
a szörnynek, s mennyek alá kivezet
Philémónt is, fonalat is az asszony.

A hegycsúcsra a sziszüphoszi sziklát
együtt a pár magához csalogatja;
és nem olvad meg szárnyuk, ha repülnek;

és szerelem tüzéhez csenve szikrák
égből; Ithaka búvik falovakba;
többisteneket keresztel az ünnep.

 

(Illusztráció: Eoin Byrne: Looking up at two trees, 2020)

TÖBBÉ NEM ÉN; ÉNEKELJETEK!; SÍRVA IS MONDOM; ODAFELVALÓK

 

TÖBBÉ NEM ÉN
(Galatákhoz írt levél)

1

Hogy kijelentse
az ő Fiát én bennem
kegyelme által.

2

És élek pedig
többé nem én, hanem él
bennem a Krisztus.

3

A törvény által
senki sem igazul meg,
hanem csak hitből.

4

Nem szolga, hanem
Istennek örököse
a Krisztus által.

5

A szabadságban
álljatok meg. Kis kovász
tésztát megkeleszt.

6

Ki a léleknek
vet, a lélekből arat
örök életet.

 

ÉNEKELJETEK!
(Efezusiakhoz írt levél)

1

Hogy legyünk szentek,
világ teremtetése
előtti óhaj.

2

Immár nem vagytok
zsellérek, de szenteknek
polgártársai.

3

Legeslegkisebb.
Meghajtom térdeimet.
Hogy hatalmasan.

4

Többé ne legyünk
gyermekek, kiket ide
s tova hány a hab.

5

Valátok régen.
Mert a napok gonoszok.
Énekeljetek!

6

Mennyben van az Úr,
és személyválogatás
nincsen Ő nála.

 

SÍRVA IS MONDOM
(Filippiekhez írt levél)

1

Legyetek tiszták
és botlás nélkül valók
Krisztus napjára.

2

Ne nézze ki-ki
a maga hasznát, hanem
a másokét is.

3

A mi országunk
mennyekben van. Most pedig
sírva is mondom.

4

Az Úr közel! És
van erőnk a Krisztusban.
Ne aggódjatok.

 

ODAFELVALÓK
(Kolosszeiekhez írt levél)

1

Aki képe a
láthatatlan Istennek:
ti köztetek van.

2

Ki testben távol,
mindazáltal lélekben
veletek vagyok.

3

Törődjetek az
odafelvalókkal. Már
új ember vagytok.

4

Hogy majd az Isten
nyissa meg előttünk az
íge ajtaját.

 

(Illusztráció: David King Johnson: The Metamorphisis of Light)

Stílusjátékok

 

William Shakespeare: Ophelia monológja

Lenned vagy nem lenned: az itt a kérdés,
Kegyelmes úr, tudom. Minő óhajtás
Egy magasb szándokot fürkészni ki,
És nem reményleni embertől választ!
Mezőkön jártam reggel, séta folytán
Lettem a füvek maradandó lénye,
Úgy érezém. És közben szép fivérünk
Alábocsátá jó fényét, hogy lássak,
S ne csak a várfal vaksi köveit.
Fönséges úr! Jót tenne bizonyára
Lépteidnek is ugyaneme fölszín,
A földek zöldbe öltözött irgalma,
Angyali ének nem angyali szájból
És mind a csuda, mit nem érdemeltünk,
Adomány mégis, szüntelen virágok.
Jönnél-e, hogyha kérlek, útamon?
Lényed lényegét kiszeretni hajlok
Elevenedből, halottidból szintúgy –
Nekem mindegy a halál álmai,
A zsarnok nyomor és packázó terhek.
Kedved telét napom ha átsüthetné!
Lenni, nem lenni: boldogtalan kérdés.
Úgy döntöttem, hogy boldogod leszek.

 

Friedrich Hölderlin: (Senki úgy…)

Senki úgy, mint az égiek,
földieknek nem mondja:
úgy senki, mint ti! Szép testvéreink
születnek ünnep óráin, ha délceg
istenek vonulnak tenni a jót
nem csak emberért –
A költészet pedig
hattyút nevel a fehér hajnalokból,
hogy visszaszálljanak, ha nem leszünk,
a tartományi síkra;
s hellászi erdők mélyén titkosan
szeretet csobog,
bárha a tenger még útra sem kelt…
Hajómat azért nektek ácsolom.

 

Berzsenyi Dániel: A baristákhoz

Zúg a ház, géptől remeg itt a lég is,
nagy falak közt nagy masinát csudálhatsz,
lélek! Éjek szurkos igéi szólnak:
………………fő ki a kávé.

Gőzbe roskad mind, aki reggel ámul,
szűk szemekkel még, de zamatra készen;
s megteremtvén képe világi mását,
………………Isten is issza!

Oh, baristák, mesterek eljövendő
mythosokból! Menteni lelkeinket
jöttetek. Csöppért is – Eosra! – tenger
………………hódolat illet.

 

Anna Ahmatova: Szentpétervári anziksz

Kimondanálak, mint a régi
szimbolizmusok Párizs nagyját,
de nem hagy nyugodtan beszélni
a vallomásos tárgyiasság.

A nyírfákon már őszök érnek,
a könyvtár csupa préselt nárcisz.
Sehol se vagy. Hát mit reméljek,
ha elvitted a szamovárt is?

 

Nemes Nagy Ágnes: Totem

Két hal között a tenger úszik-e?
Totemállatom már az őzike.
Így lesz istenes élet
az ismeretelmélet.

 

(Illusztráció: Yuan Ye: Two Orange Koi Fish)

Esti beszélgetés; Helyeslések könyve; Fehér türkiz

 

Esti beszélgetés

Beszéljünk azokról, akik a nyár
felén a hattyút már tanítják őszre,
kik szélkakast és zászlót stilizált
józanság partján teremtenek össze;

beszélnünk kell ciszterci druidák
esélyeiről, körükben ki fér el,
s mennyei erdőben mennyi driád
vet számot föld mívelte lelkiséggel.

Kikosarazva mámoros lidércek,
elbabitsoltak melankóliák;
esti beszélgetésre, aki vérzett,

most idegyógyul, szavai leheljék
örökdeden a csend mondattanát:
a fű is Isten embere, s a lepkék.

 

Helyeslések könyve

A kövek titkos életét titoknak
hagyd meg. Elég, ha a nyelvet teremtőt
teremti nyelv. A többiség eltikkad
csodától, csillagokat nem igénylők;

de őket is mélyűr szomjazza önként.
Isten elnézi, ha a szent tan: lózung.
És megírjuk a Helyeslések könyvét.
Odád érek. Összehatárolódunk.

Létben az ember anomália,
de ha már így, muszáj lesz tudati,
magasabb renddé alakulnia.

Nem én mondom, hogy nem az én molyol.
Halhatatlanságból kisiklani
elég egy élet. Vissza: egy mosoly.

 

Fehér türkiz

Egyszerre volna részecske és hullám?
Varázstermészetű a valóság itt –
s másutt ugyancsak. Az anyag világít,
láthass végig az energia hosszán.

Összehatárolódni végtelennel
eszme segít, és eszmény biztat vágynod,
a teljességet miféle hiányok
töltsék ki. Földi test is égi hangszer;

a vox humana nemcsak orgonák
jussa: új élet szól hangokon át,
míg sötétben tapogatóznak fények.

Világtalan a csillag, ha csak űrt hisz?
Az ember ritka, mint a fehér türkiz,
de mindenek a semmiben elférnek.

 

(Illusztráció: Janelle Patterson: Autumn Swan)

Liszkay Zoltán: János király és a szamárfülű király

Liszkay Zoltán nagy ívű prózája mindenekelőtt az önfelmérés gesztusát gyakorolja. Ki mindenki voltam, míg az lettem, aki vagyok? A számadás lelkülete talál itt hangot, formát, nyelvet: memoárba komponált fejlődésregényt olvasunk, mely azonban – szemhatára tágasságánál fogva – rendre korrajzzá bővül, egy-egy ponton a pamflet karcosságától sem tartózkodva. Nem csoda: a szocialista évtizedek közérzeti hagyatéka s a rendszerváltás utáni időszakok felemás vívmányai a legpolgáribb öntudatot is görbe tekintetre késztetik. Ennélfogva a tizenkét fejezet tizenkét nagy rápillantásként is érthető.

Az események hol karneváli színezetet öltenek, hol lélektani mélyrétegekbe szorítják tanulságaikat; mintha Rabelais tollát parnasszista kéz emelné a papír magaslati síkjáig. Akár egy szorongó vagabund, keresi magát, s találja föl a világot az elbeszélő – egyszer távoli kontinensek, másszor még távolibb tudati dimenziók önelemzéssel átvilágított ködzónáiban. Ahogy a kötet egyik mottója, egy bibliából vett szöveghely fogalmaz: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14). Intően pontos ez a megállapítás – azzal együtt, hogy a múlékony városok szépsége sem lebecsülendő: rajtuk vezetnek át azok az életsikátorok, melyek végül romlékonyságon túli terekbe torkollnak. Az „örültem, hogy élek” vissza-visszatérő szólama is ezt híreli: a kesernyés beletörődésből újra és újra napvilágra engesztelődő élni akarás és élni tudás kiküzdött, megszenvedett és átfényesített ethoszát.

Egyszerre szórakoztató és szívet ingerlő ez a szenvedélyes sorslépték; a családi miliő anekdotizáló felidézésétől az egyetemi stúdiumok és kapcsolati hálók kibontásán át egy felnőttebb ontológia tanúságáig. Bölcsészpálya és sportélmények, újságírás és szépírói ambíciók, Debrecen és Róma szellemujjai terelgetik a főhőst mind lakályosabb útvesztőkből mind szellősebb magasságok felé. Mert bár túlnyomórészt Kelet-Közép-Európa jellegzetesen képlékeny valóságában járunk, a végtanulság mégis éppen az, hogy az ember nemcsak ürge vagy balek, hanem csillagos egek alatt járó lény is.

Följebb nyújtózkodni támad kedve az olvasónak is, mire a regény végére ér.

 

Stílusjátékok

 

Petri György: Rozsdaidő

Ma még csak pettyezi
a szerkezetet a rozsda;
de holnap? Összeroskadnak
minden konstrukciók.

Barátaim, nem volna ideje,
mint ősz végén okos erdőnek,
hó alá kéredzkednünk?
S úgy várni ki,
míg elmúlik fejünk fölül a tél,
ahogy talpunk alól elmúltak
a hős utak?

Megjön úgyis a zsenge tavasz –
és a nyár! Amikor végre megint
fullasztó por lepi életünket.

 

Sztyepan Pehotnij (Baka István): Tél

Itt van megint az óorosz tél
Megjött fűtetlen farkasokkal
Mint rozsdás sisakon a rostély
Erdő csikorog falka koplal

Cár atyuska évekig reszket
Megrepednek a szamovárok
Balalajka muzsik keresztek
Fagynak halálnak szalutálok

Sztarec lehel az égre holdat
Zarándoka pokolnak mennynek
Mögötte sovány tetszhalottak
Ortodox medvék menetelnek

Jaj ne maradjon szeretetlen
Már senki elrian a tajga
Dosztojevszkij ki az egekben
Ahmatova könyörülj rajtam

 

Lackfi János: #jóéjtnyuszi

Jesszus, hát neked milyen neved van?
De komolyan, ki hívja Jézusnak a gyerekét,
amikor lehetne Józsi vagy Ferdinánd is,
öregem, nem csodálom, hogy ilyen fura fazon lettél,
egyik nap még hawaii a mennyországban,
aztán meg porban bandukolsz akadékoskodók közt.
Figyelj, haver, nem szólok bele, ez a te életed,
a te halálod, na jó, a te feltámadásod is,
de nem lehettél volna egyszerűen csak
Betlehemffy Tivadar? Vagy Kis Pál?
És ráadásul, ez a legdurvább, még Krisztus is!
Miért adnak két nevet az embernek, ha isten?
Oké, nem tehetsz róla, te csak magadra vállaltad
a szavakat, mint a sorsot. Hogy mit? A bűneinket is?
Pláne nem értelek. Nézd csak, én is megvagyok prímán,
pedig se keresztem, se sivatagi szárazság a számban.
Csak néha nehéz. Néha nagyon nehéz. Olyankor
a húsvéti nyuszi szuszogásából is téged hallak.
Mit mondasz? Hogy szeretsz? De hát én is…
Lehet bármilyen neved, ha egyszer áldott.

 

Térey János: Visszatérés a szürkületbe

A polgárság korában eltévedni:
Gondos tervezést igénylő mulatság.
Ha evőeszközök csillámlanak
Hősi arcélek üdvére: világos,
Hogy étkezési etikett a munkánk,
Nem sorsot bontani el korszakostul.
Látjátok, fiúk? Ez itt az apátok
Apjának képe a falon. Akkor még!
Tudták a módját a tisztes örömnek,
És az erdőbe nem turisták jártak.
Akkor még cívis mondatok hallgattak
A rozsdakész civilizációról.
Akkor még, akkor… Íme, hazavágyom
A jobban fésült homályok közé.
Csak elindulni kell. Jöttök, fiúk?

 

(Illusztráció: Nancy Merkle: Rust Abstract Painting)