Csillag és korom

Csillagot szed égről
kicsi batyujába,
a lépése mérföld,
kicsi csak a lába.

„Ne szedd utolsóig”,
mondja neki anyja,
„Szedem, amíg hullik”,
vissza ezt rikkantja.

De a legutolsót
hiába szedné le,
nem kerül, csak olcsó
korom a kezébe.

Elhamvadt az égről
mind a szedte csillag,
ami hajnal még jön,
anyja helyett virrad.

 

Séta

Az öregség bohóci kor,
nyelvöltő számadat.
Egész gyerekkor bandukol
az archív fák alatt.

A reggel percenései
közt létet gyarapít,
hogy hallom frissen pengeni
a föld angyalait.

Őrségváltó fények vigyázzák,
újuljunk ki a bőrből.
Ki merne, mint a gyávák,
lemondani a délelőttről?

Ami a sétából marad,
az leszek végre én,
hogy kezdetek maradjanak
végre az én helyén.

 

De jönnek velem

Kopog. Bekopog. Ajtó
előtt ki áll?
Egy egész kert. Szakajtó
kő és király.

Beengedem. Foglaljon
a hely teret.
Már bent a kert, a balkon,
nyarak, telek,

el se férek. Csakis ha
kisurranok.
De jönnek velem, mint a
kisangyalok.

Kiszabadít magamból
seregletük.
Ősz van pedig. Tavaszról
egyezkedünk.

 

(Illusztráció: Erik Johansson: Stellantis, 2019)