Ismét Bodrogi Csongor és Enesey Diána válogatása által nyerhetnek bepillantást a legfrissebb lapszámokba.
- február 6.
A TIZEDIK: Beck Tamás: Felnyílt a szemük (novella) [Alföld]
Beck Tamás írása a Kecskés házaspár megrázó lakhatási viszontagságait állítja párhuzamba az első emberpár bibliai történetével. A szöveget az elkeseredettség és a kilátástalanság atmoszférája lengi be. A létbizonytalanságot négy magzat elvesztése is súlyosbítja, illetve a gyanú, hogy a gyermekek — ha megszülettek volna — nem Kecskésre hasonlítanának. De vajon minek lehet még súlya? — Kecskésné az idő súlyára kérdez rá. A veszekedésből hátramaradt üvegdarabok, a meg sem született gyermekek és a felhalmozott tartozások talán mind az idő súlyát jelzik, de Kecskés másképp válaszol, szavak nélkül. Az írás vége szintén szótlan, párhuzamos azzal, ahogy első emberpár ráébred önnön meztelenségére, csak itt épp a lakásba beáramló hideg sarkallja a házaspárt a ruháik felöltésére, s talán ezekben a záróképekben egyesülnek igazán. [E. D.]
A KILENCEDIK: Szilamér Ádám: Puskacsővel írt tükör (novella) [Kalligram]
Szilamér Ádám novellájának középpontjában a vadászat, s azon belül is a hobbiként felfogott válfaja áll. A párbeszédekből villanásszerűen bontakozik ki egy-egy vadászathoz fűződő élmény. Meglehetősen intenzív és szórakoztató hobbiként jelenik meg a vadászat, ráadásul afféle presztízs-lelőhelynek is tekinthetjük, egészen az utolsó képkockáig. A ,,hobbyvadász” itt a zebrák közé lő, látja az állatot elgyengülni, majd végül meghalni. Elárasztják őt a gratulációk, de büszkeség helyett a gyász érzése önti el, egy idegen ember tükörképét fedezte fel az állat szemében, a tükörben, amelyet puskájával készített. Vajon ez a novella-tükör mit tár elénk, az emberi gyarlósággal vagy az állati lélek mélységeivel szembesít? [E. D.]
A NYOLCADIK: Böröczki Csaba: Félbehagyott könyvek (novella) [Prae]
Böröczki Csaba neve a Szófa olvasóinak nem lehet ismeretlen. Ő az, aki múlt ősszel egy bravúrosan szerkesztett novellával nyerte meg „utazós pályázatunkat”. Örömmel látjuk, hogy részben a Szófa által is ismertté tett szerzők egyre többször jelennek meg rangos folyóiratokban, és egyedi hanggal ragadják meg az olvasói figyelmet. A Félbehagyott könyvek hangja annyira egyedi, hogy már-már az abszurdba hajlik: egy Manki nevű fiatalember hétköznapjait mutatja be, ahogyan krisnásokkal, hajléktalanokkal és biciklisekkel elegyedik szóba (pontosabban azok vele), miközben ő könyveket olvas, de olvasmányait sohasem fejezi be. A novella legnagyobb bravúrja, hogy a befejezetlenséget, töredékességet nemcsak tematizálja, de maga is megalkotja, performatív módon végrehajtja, önmaga befejezetlenségével, rejtelmességével mutatva rá egy jellegzetes korproblémára: hogy nincs türelmünk. [B. Cs.]
A HETEDIK: Juhász Róbert: Kötőtű (vers) [Kalligram]
Van valami igazán különös a hétköznapok ismétlődéseiben, valami taszító és vonzó. Sokszor csak állunk, maradni vágyunk, míg lehagynak bennünket az ,,eltékozolt napok”. Fájdalmas az idő múlása, jó volna valamit megragadni, és megtartani, csak egy-egy apróságot. Juhász Róbert versében egyszerre rezonál a vágyakozás, az idő múlása felett érzett szomorúság és a figyelem a mindennapok apró dolgaira. Amelyekről nem tud írni a szinonimaszótár sem, ilyenek például a pulóverből szemenként lebomló szálak, vagyis a ,,varázslat” lebomlása.
Ha már versek, utazzunk is egy kicsit, ne csak időben, térben is. Jó szívvel ajánlom az olvasók figyelmébe a portugál költészet egy remek darabját, Luís de Camões tollából, Mohácsi Árpád fordításában. [E. D.]
A HATODIK: Láng Orsolya: Georgia O’Keefe Ghost Ranch-en (vers) [Székelyföld]
Ez a vers egy híres festőnő monológja. Az Új-Mexikóban letelepedett Georgia O’Keefe az absztrakt művészetet a realista tájképekkel egyesítette, létrehozva ezzel egy olyan szintézist, amely addig talán elképzelhetetlennek tűnt. Láng Orsolya drámai egyszerűségű mondatokban rajzolja újra ezt a pályaképet, egy művész fokozatos elmagányosodását, melynek során magára találhatott és kifejezhette önmagát. Különösen izgalmas a versben a metaforák kettős funkciója: egyrészt a festőnő témáit írják le, másrészt jellemzik is a léthelyzetet, mely az újdonság megalkotásával jár együtt: a művész titáni magányát.
Egyedül lenni a homokkő-labirintusban:
maga a szabadság. Aztán a koponyák,
tele velük a Ghost Ranch. Nehezéknek
viszem haza őket. Akár dísztárgynak is –
üregeikben fészket rak a fény.
A csontok elvezetnek a sivatag középpontjához. [B. Cs.]
AZ ÖTÖDIK: Vajna Ádám és Orcsik Roland beszélgetése Kiss Tibor Noéval [Tiszatáj]
Két izgalmas interjú is olvasható a februári lapszámokban; a Székelyföldben Tamás Dénes a 60 éves Kemény Istvánnal beszélgetett, a Tiszatáj pedig legújabb regényével kapcsolatosan (de az írásfolyamat titkairól is) kérdezte Kiss Tibor Noét. Azért ez utóbbit választottam, mert ez a mélyen őszinte társalgás nagyon sok mindent föltár abból, ahogyan a szerző alkot, gondolkodik, és a befogadói visszajelzéseket földolgozza. Be kell vallanom, magam még nem olvastam a híres transznemű író regényeit, csupán folyóiratokban részleteket belőlük, ám a beszélgetés így is mindvégig le tudott kötni. Kiss Tibor Noé sok szempontból rendhagyó jelensége a magyar irodalomnak (első publikációja viszonylag későn jelent meg, mégis hatalmas hatása lett; nem bölcsészként érkezett az irodalmi közegbe; első regénye egy irodalmunkban addig teljesen ismeretlen témát pendített meg; későbbi írásaiban viszont bátor módon nem a korábbi sikerreceptjét másolta), így annál érdekfeszítőbb megérteni, hogyan alakul így és éppen így ez az életpálya. Számomra személy szerint különösen izgalmas volt megtudni, milyen elődök miként inspirálták a szerzőt, illetve hogy az írás apró részfeladatai hogyan lendítik tovább a regény cselekményét. [B. Cs.]
A NEGYEDIK: Gráczer László: A háromfa hölgye (regényrészlet) [Prae]
2020-ban a Prae Kiadó krimipályázatot hirdetett, melyet Gráczer László regénye egyhangú szavazással nyert meg. Ebből a műből olvashatunk most egy fejezetnyi részletet a Prae legújabb számában. A kivonat már magában is megsejteti, hogy valóban lebilincselő olvasmányról lehet szó. A XV. században játszódó történelmi krimi a középkor és reneszánsz határán billegő világba vezet minket, és nemcsak a rendkívüli korismeret (mely kiterjed egy Mátyás korabeli hóhér hétköznapi eszközeinek részletes bemutatására), de az atmoszférateremtő erő is mély nyomot hagy az olvasóban. A háromfa bitóján Buda közelében találnak egy akasztott lányt, akiről senki sem sejti, hogyan kerülhetett oda, de azonnal érezhetjük, hogy valami mélyebb titok rejlhet emögött, és türelmetlenül olvasnánk már tovább, beleélve magunkat a korabeli Magyarország különleges, színes-szagos, félelmetes és vadregényes világába. [B. Cs.]
A HARMADIK: Izsó Zita: A vendégség vége (vers) [Alföld]
Azt hiszem, ez a magunkba zárt, mélyre rejtett szavak verse. A kimondatlanság terhe és a magunkba be nem épített, de vissza nem utasítható dolgok súlya úgy nehezedik ránk, mint az utolsó pillanatban a kabátunk zsebébe eldugott sütemény, amelyet nem fogyasztottunk el, de már nem maradt idő máshova elrejteni. Mire a búcsúzkodásra kerül a sor, addigra az ,,arany ékszerek” és a ,,családi ezüst” súlyával vetekszik. Mostantól cipelni kell, magunkkal hordani minden kimondatlant és megemésztetlent. Hiába szabadulnánk, nyomot hagynak körülöttünk a süteménymorzsák, a ki nem mondott szavak, az elfeledett emberek. Ám így csak bennünk marad a nyoma és mi lelkünket nyomja. [E. D.]
A MÁSODIK: Lackfi János: Áldás az elsuhanókra (vers) [Látó]
Lackfi János verse áldás a hétköznapiságra, a hétköznapi emberekre, a mindennapjaik apró mozzanataira. Ám még ennél is sokkal több, keserédes ráébresztés a társadalom visszásságaira, a környezetszennyezésre, a morális ballépéseinkre, a kétes megítélésben részesülő tettekre. Az áldás mögött megbújik a kritika, a féltő gondoskodás hátterében a hibák feltárása. Talán itt-ott előtérbe is kerül. Vajon magunkra milyen áldást kérnénk? [E. D.]
AZ ELSŐ: Ferdinandy György: Michel Demerbe (próza) [Székelyföld]
A magyar irodalom (egyik) doyenje, Ferdinandy György, ez a különleges életpályát befutott író, rendszeresen jelentkezik a folyóiratokban visszaemlékezésekkel, esszészerű tűnődésekkel. A Székelyföldben most megjelent három szövege közül az egyik azonban nemcsak e műfaj keretein belül világít ki: egy rejtett, szerény remekműről van szó. Újra és újra elolvastam ezt a röpke egyoldalnyi terjedelmű írást, és újra és újra meg kellett állapítanom: minden szava a helyén van. A szerző réges-régi, „sírig tartó” szerelmének bátyjáról szól az írás, aki maga is az író barátja lett. De a legvégső üzenetét már nem tudta eljuttatni hozzá; mi pedig kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy ez az üzenet már soha nem érkezik meg, sem a szerzőhöz, sem senkihez, beleveszett abba a semmibe, amelynek partjairól ez a megrázó kis írás szól. [B. Cs.]
