My Life had stood – a Loaded Gun –
Toporgott Életem – töltött Mordály –
Szobazugban – míg egy Napon
Jártába’ a Gazda – észrevett –
S felkapott, hogy elvigyen –
És most Királyi Erdőn bolygunk –
És most Együtt űzünk Szarvasünőt –
És bármikor, ha Helyette szólok
Hegyek felelnek rögtön –
És derülök hogyne, meghitt fényem
Felizzik a Völgyön –
Akár egy Vezúv arca
Ha gyönyörét lövelleni hagyja –
Ha eljön az est – jól telt Napunk után –
Gazdám Fejét őrzöm –
Jobban jár ezzel Ő, mintha –
Osztozna – Lágy Párnán, pelyhen –
Ellenségének – gyilkos ellene
Moccanni se képes aztán –
Sárga Tekintetet, ha ráemelek –
Vagy bök a határozott hüvelyk – [1]
Bár Nála hosszabban – tart életem
Neki jár – nálam – a hosszabb
Hisz hatalmamban csak ölni áll
S túl – e hatalmon a meghalás –
[1] On whom I lay a Yellow Eye -/Or an emphatic Thumb – Felteszem E.D. aligha gondolta, hogy a fegyver elsütő billentyűjét hüvelykujjal húzzák meg. Mivel így félreértés lenne, a római vae victis jelre, a lefelé bökő hüvelykujjra utalhatott.
„Because I could not stop for Death”
Halálnak leállni képtelen –
Így szívéllyel Ő állt meg nekem –
Kívülünk Fogatában senki:
Halhatatlanság és ketten mi.
Lassan hajtott – hajszát nem ismert
Elnapoltam magam is rég
Vesződést vagy semmittevést
Hálából e tapintatér’ –
Iskolafertályon Gyerekzsivaj
Kicsengettek már szünetre,
Bámész Veteménytől tova,
A Nyugvó Naptól messze el –
Vagy – hátra Ő hagyott Minket –
Vacogó Harmat lep, oly Hűs –
Hisz Fátyolnyi a Köpenyem –
És Gallérom – is semmi Tüll –
Megálltunk egy Lak előtt
Púpnyi bújt ki épp a Földből –
Tetője aligha látszott –
Párkánya se – a Rögtől –
Innét – múló Századok – mégis
Kurtábbak, mint egyetlen Nap,
A Lovak Arca – rögvest véltem látni
Már az Öröklétnek tart –
„I heard a Fly buzz – when I died”
Hallottam Légy zümmög – haldokoltam –
A Szoba Halkja olyan volt
Mint Halkja a Légnek –
Egy Vihar Hullámai közt –
Köröskörbe szikkadt – dörgölt Szemek –
Az alvadt Lélegzet összegyűlt
A végső Jelenésre – midőn Őfelsége
– E szobában – mutatkozik
Kacatjaimról rendelkeztem – Tova
Részemmel, ami bármit ér –
És épp akkor
Odaszállt s közbeszólt a Légy
Kék – tétován botló zümmögéssel –
A fény – s közöttem –
Akkorra az Ablakokat homály szőtte – már
Látni se láthattam –
A fordító, Villányi G. András reflexiója:
Emily Dickinson (1830-1896) nézetem szerint a költőgéniusz legmagasabb rendjének képviselője, aki szemben „parlagibb” nagymesterekkel talán soha nem akad fenn a nyelvi hálókon, nemcsak szörföl hullámain, hanem ívét, sebességét és általában tulajdonságait kedve szerint alakítja. Verselése jórészt a protestáns templomi himnusz mértékét követné[1], ha nem hágná át a szabályokat általánosságban.
Költészete a kognitív folyamat fáradhatatlan ítéletmentes monitorozása! Mintha valóban kripto-buddhistaként működne ismeretelméleti gondolatait szemlélve. Kóanokat fogalmaz. Nem tudja, amit tud s ezáltal ért mindent, amit nem. Hibátlan meditáció termékei a szövegek. Nyelvi „a-koncepciója” kilép akár az alapvető grammatikai, szintaktikai szabályok kereteiből. A keleti-parti patrícius művelt elit jómódjában, belső emigrációban, üvegházban kertészkedve, de jó barátok és szeretett rokonok körében konstruálta életet s írt csaknem kétezer verset.
Villányi G. András
——————————–
[1] „Míg a himnusz hangsúlyt és szótagot egyaránt számoló metrumban íródott, és általában nyolc szótagból állt (vagyis a verslábak kétszótagúak voltak), addig a ballada (ütem)hangsúlyos verselésben íródott, négyhangsúlyos sorokban, amelyekbena hangsúlytalan szótagok száma kötetlen. A leggyakoribb az úgynevezett közönséges mérték (common meter), amelyben a sorok hol négy, hol három hangsúllyal rendelkeznek. A közönséges himnuszstrófában változnak a nyolc- és a hatszótagú jambikus sorok (ez a 8–6–8–6 szótagú strófa).” (In: Bollobás Enikő: Vendégünk a végtelenből – Emily Dickinson költészete, Balassi Kiadó 2015.)