Oratórium forradalomra

 

                       az első nap

(1.A zseniálisan háromszínű zászlók széltében, hosszában, az ígéretek)

fölött, az átkozott utálatosságok fölött, a helyzetünk kedvező, mondogatták. Kiszökött, hozzá nőtt, ismerte, illeszkednek egymás mellé. Az ebéd után közös asztaltársaságot az utolsó pillanatban elfújta, a hajában BABÉRLEVÉL, ő dönt a jövő felett. Ez nem katekizmus, válaszolja az ügyész kérdéseire. Elsősorban a lázadás, a félelem halmazállapota. A kimondhatatlan, a bemutatni nem akaró. Úgy hírlik, teljesen mindegy, (ki rúgja) nélkülözhetetlen cselekvés, történelmileg nélkülözve. MegHALtak, belehervadtak a fagyos októberbe. A térben a tánc, másnap nem jártak a villamosok, EMBERTÁRSAI létrehozták a forradalmat. Köszönet azoknak, akik az elsajátítás igényével. Oratórium forradalomra bővebben…

Szivárványos, reménységes égi szemgömb kupola

A borítóról

Külcsín szemet gyönyörködtető, márcsak azért is, mert a fedélről egy szem tekint vissza ránk, kék, több árnyalatban, viszont eme napszem pilla-sugarai sok színben pompáznak, bátorkodom; az égi kupola, mivel jobb esetben az „égilakók“,  vagyishát a fentről ihletettek szemszögéből nézünk mindent, pillantunk mindenre és itt a jobb eset országol, a mindent fogó, átformáló összművészeti tudat.  Amit a szerző igazol, mivel Spinoza gondolat-ruházatát ölti magára, veszi tudatába s teszi mottónak az első költeményes oldal tetejére: „.. .a  S z e m vagyok, amellyel az univerzum szemléli önmagát…“

A könyv nagyon széles, jóformán deltás, ámbizony vertikális viszonylatban nem nagynövésű, ultrafranciás forma, ami a mű horizontális hömpölygését a világtörténet időegyenesén hivatott kifejezni. Az első borítón Kallai Sándor a Föld szeme című akril Írisz víziója, az illusztrációk  is a festőművész alkotásai. A Föld szeme az én gondolat-víziómban szivárványos égi szemgömb-kupolává dicsőült, hogy ezt mi indokolja, fennebb kellőképpen fejtegettem. A könyvet Ágh István és Baranyi Ferenc lektorálta.

A címről

Égi kupolánk, meglátásom szerint a szivárvány, a remény sokszínű íve, egydimenziós mégis dimenziók feletti kupolája, Radnóti védő szárnyú, virrasztó éji fellege, az a szövetség, amit Isten a népek-nemzetek sokaságával, az emberiséggel kötött közvetlenül az özönvíz után Noé ősatyánk révén, még nem a nemzetek közül kiválasztottal, Izraellel és az egyének között eleve elrendeltekkel, Krisztus testületével, az egyházzal. Búzás Huba juhász-ferenci eposza is úgymond e világ történelmét kíséri nyomon, azzal a bizonyossággal, hogy az Úristen  a vétkek, cselszövések, árulások, háborúk, polgárháborúk közt csetlő-botló nemzeteiről – avitt, korszerűtlen, népszerűtlen szóval a pogányokról, látszat-keresztyénekről – sem mondott le, sorsukat nyomon kíséri sőt irányítja oltalmazó ég, szivárvány-kupola védernyő delejében.

Mottóvers vs. invokáció

Ami máshelyütt mottóvers, most invokációi jellegzetességet mutat, de nem egy az egyben, mert grandiőz művünk  bizonyos értelemben szabad-eposz, itt  hozom a szabad-invokációt.

Táncol a bátor a rettenettel
időd eme pillanatban
mértani pont se csend kiáltoz

s ha látjuk nagy terek odvaiból őt
fölnyergel alakja e kék planétán
ellovagol hit űrhajóin
dobaját hallja-e bárki a végtelenben

Valahol  a világegyetem felfúvódása előtti pillanatban vagyunk még tér és idő létrejötte előtt mértani pontnyi se nagyságuk, de valaki szuperdimenzionális fenség, léttitok, északfok idegenség, lovas mert felnyargal, megjelen talán maga Adam Kadmón a kozmikus őslény, táncol, vágtat a rettenettel, (a semmivel, a vak csenddel?) tágul talán fénysebességgel, ő Adam Kadmón, Tiámat, Purusa vagy Pan Ku, Ymir az Univerzum maga, dobaja a sötét anyag sercegése, a genezis pillanatából fennmaradt mérhető háttérsugárzás. Halljuk-e? Így Mitológiául, kozmogoniául, tudományul, lírai asztrofizikául, szubjektív kozmológiául. Bibliául, 19. zsoltárul pedig  ekként:  Az egek  beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk.

Mágikus szolipszizmusul pedig mindez a világelmében zajlik, a Lét és a Tudat azonos, ott vagyunk a lételőtti pillanatban, ezért az egyesszám második személy, egyek vagyunk a világelmével, a léttel.

A műről

Aztán in medias res találjuk magunkat – persze ez sem egy az egybe, mert rendhagyó ez az eposz, modern – „autók tucatja“ közt,  “ nem ösmert országutakon, távoli naplement felé“ robogók közt,  de  pár szakasz után visszajutunk az Eredetbe a „lélek lelké“-hez, a kérdések kérdéséhez: hogy „mi a sorsa a csillagoknak és mi a sorsa az embereknek? Miféle végzet rabja lettél, miféle űr-titok parancsol?“ És új-zrínyiászos, majdhogy ószágút-végtelen-hosszú soros versszakokban iramodunk meg a história határtalan országútján.

„Nem kétséges, az „Égi kupolánk” című drámai költemény eredeti hangütésű, egyetemes érvényű műalkotás. A szerző több mint nyolcvan év magasából tekint le ránk, emberekre, az emberiségre, megmérvén minket, gondolkodásunkat és történelmünket súly és mérték szerint mind térben, mind időben, a portól a végtelenben fénylő csillagokig, az őskortól napjainkig, s teszi mindezt elfogulatlanul, hittel, reménnyel és szeretettel, formailag az ógörög alkaioszi strófa-szerkezet versformájának megkettőzött újjáteremtésével. Lírai eposza kozmikussá nyitott tudatfolyamatok kifejezése.“ Laudálja Búzás Huba művét egy vendégszerző a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain.

Végezetül a lektorok méltatásából részletek:

Ágh István: “… Dante, Madách és Juhász Ferenc, s még néhány költő a világirodalomban megpróbálták versbe venni az emberiség világképét, történelmét az illető korban. Megírván az Isteni színjátékot, Az ember tragédiáját, A mindenség szerelmét. A munka és az eredmény grandiózus, ám a zseniális vakmerőség ritkán váltja be a reményeket. Ilyen érzéssel kezdtem olvasni Búzás Huba Égi kupolánk című lírai eposzát… kivételes munka, kiadását feltétlenül javaslom… Azonnal Madách Imre művére gondoltatott. Bár drámát hasonlítok eposzhoz, a műfajuk ellenére azonos a tartalmuk: az emberiség történetét az idő folyamatában ragadják meg. Az eposzban az időutazást, mely nem a fizikai lehetőség elképzelése, hanem a fölgerjedt emlékezet, vagy az álom jelensége egy autókaraván útján és sebességével. Madách felvonásokban komponál korabeli történeteket, egy-egy jellegzetes szín válik az illető kor szimbólumává, Búzás Hubánál a vers ritmusára fűzött történelmi tények, mint láncszemek helyezkednek el; túl az emberiség históriáján elmerül az élet és a világegyetem történetébe is. Stiláris leleménnyel, nagy ívű költői képekkel, filozofikus tűnődésekkel ragadja meg az olvasó figyelmét…“

Baranyi Ferenc: „Drámai ez a líra – és ez a csodálatos benne! Olvasásakor Vörösmarty igazát érezzük: mindig így volt az e világi élet, egyszer fázott, másszor lánggal égett… Szeretem ezt a lírai áradással hömpölygő prózát… Körmöld, körmöld “ e fajnak történetét“, hogy „jövőnk dobaját“ hallja meg valaki a végtelenben! Megtisztelsz, ha egyik lektorodként engem tüntetsz fel…“

 

Búzás Huba, Égi kupolánk lírai eposz, Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2018.

Mindig egyedül együtt derűvel

Meglepetés e kávéházi szegleten a Szerkesztőfőnek, Szondi Györgynek, mert 75 éves lett ő, Napút 2021/+1 (szamizdat)

„Ez itt éppen az, és épp nem az, aminek látszik… Napút a naputasoktól, a láthatár mögé hanyatló Nap visszfényében. Fejet hajtunk a Naputat járó Égderék-Atyának, akit mi már csak egyszerűen Szondigyuriként ismerünk, vagy mindigderűsnek. Aki létrehozott egy értékmentő, mégis párt-semleges irodalmi közösséget, táborokon és irodalomipari gépezeteken kívül, azt vallva, hogy egyedül együtt jobb!“

Idézzük Csáji László Koppány Lectori Salutemjé-t.

Koppány volt az ötletgazda, a szervező, a kivitelező mind tartalmilag; – felkérte a szerzőket, begyűjtötte, szortírozta, a kéziratokat, eljuttatta, a szöveggondozóhoz, majd nyomdai előkészítésbe végül nyomdába  – mind, hogy papírtestet ölthessen még az utolsó után eggyel egy titkos szamizdat Napút-szám, meglepetés Gyurinak, az Égderék-Atyának 75. születésnapjára, 2021. március 15-ére, kinek még a születésnapja is derék, ugyanis március dereka, idusa, nem mellesleg ez ’48/49-es szabadságharcunk kezdetének dátuma is, merthát ezért is néki Napút+1 különszám szentelve, mivel szellemi szabadságharcot vívott s vív irodalmi életünk jelképes harcmezején sajátos irodalmi értékeinkért.

Azért ne bigott szellemi gladiátorként gondoljuk őt egészen, bár még neve is a híres várvédőével azonos, mert a hazai irodalmi folyóiratok között a Napút az egyik legszéleskörűbb jellegű, ábrázatú egyúttal belvilágú máig is. Szekértáboroktól, stílusáramlatoktól független mikro-közélet, színtér, ne adj Isten küzdőtér s talán éppen emiatt egyetlen mainstream vagy rezsim mainstream sem vitte a felsőbb régiókba, nem ajnározta.

A Napút-műhely bár már csak a virtuális térben működik tovább, nyitott, szabad gondolkodást engedő, mi több javasló, mégis a helyi, közös értékeinkre fogékony műhely továbbra is.

Jó Napút! – így szokta Gyuri a találkozókat, esteket kezdeni, mert „egyedül együtt jobb”. Írja Csáji László Koppány e lapszámra szóló felkérő levelében. Tudjuk, a hagyományos, kézzelfogható papír-Napút utolsó számai közelegnek, és ilyenkor helye van a méltó búcsúnak. Hiszem, hogy a Napút a hazai irodalomtörténetben még nem megénekelt (egyelőre nem is kanonizált, de alapvető) szakasz. Mindannyian tudjuk, hogy a Napút egy csapatmunka gyümölcse, amelyben ittlévők és már a horizonton túlról velünk lévők együtt dolgoztunk, de Gyuri volt a szíve, motorja, sok esetben mecénása is. Méltó lenne tehát tisztelegni előtte, írni kifejezetten neki, s róla.  Van azonban mód, hogy mégis, mintegy trendbontóként, ráadásként egy számot szerkesszünk, ahol a főszereplő immár témájában is ő maga. Arra gondolok, hogy akár verssel, visszaemlékezéssel, élménybeszámolóval, de legalább annyira a műveivel, műfordításaival foglalkozó elemzésekkel, esszékkel emlékezzünk meg róla, tisztelegjünk előtte.

A szerzők, akik tisztelegnek előtte: Babics Imre, Baley Endre, Batári Gábor, Bába Szilvia, Báthori Csaba, Bognár Antal, Boldogh Dezső, Bószifár – a Krisztus utáni 10. századi Bhadadzsvipta szerzője, Csáji Attila, Csáji Gyöngyvér Dorottya, Csáji László Koppány, Domokos Johanna, Doncsev Toso, Elek Szilvia, Fucskó Miklós, Füleki Gábor, Hegyi Botos Attila, Hétvári Andrea, Kabdebó Lóránt, Kakasy Judit, Karsai János, Koncz Gábor Dr., Kovács Ildikó, Lukáts János, Kemal Özer, Quintus Aurelius Naso – egyesek szerint Kr. u. 4. századi költő, Aquincumban élt, Saban Mahmudoglu Kalkan, Sándor György, Suhai Pál, Szabó Palócz Attila, SzakolczayLajos, Szentmártoni Szabó Géza, Székely András Bertalan, Sziklavári Károly, Tamási Orosz János, Tasnádi Edit, Toót-Holló Tamás, Vincze Judit, Virágh László, Wehner Tibor, Zalán Tibor, Zsávolya Zoltán.

Zárjuk sorainkat a Koppányi olvasó-i üdvözlet végszavaival: „Kereskedelmi forgalomba talán csak az irodalomtörténet teszi majd, mert így akár még az Idő is tiszteleghet annak a Szerkesztőfőnek, aki szellemiségével és szervezőkészségével létrehozta a „naputasok” körét, egy rendkívül nyitott, mégis az itt-és-mostra érzékeny magyar irodalmi műhelyt, amilyen annak idején a Koszorú vagy később a Nyugat is lehetett. A lapszámbemutatókon, irodalmi esteken így köszönt minket:
Jó Napút! Neked is, drága Gyuri!“

 

Chimamanda Ngozi Adichie: Meghaltunk, miközben szabadságunk szétégett

 

Ülök
Itt, ahol hamu száll a levegőben
Itt, ahol a gyerekeket hagyják sírni
Itt, ahol éhezés kopogtat az ajtódon
Itt, ahol a betegség uralkodik
Itt, ahol vörösek az utcák.

Elképzelem
Ahogy szivárvány locsolja a fagyit
Ahogy visszhangzik a kacagás
Ahogy déligyümölcsök kerülnek a kosárba
Ahogy anyukák színes ruhákat lengetnek
Ahogy újszülöttnek örül egy szerelmespár.

Látok
Minden repesz okozta sérülést a kavicsok között
Minden katonai erővel végrehajtott rombolást
Minden megerőszakolt falusi lányt
Minden szolgálatból kilépett papot
Minden téglák között rothadó hullát.

Álmodom
Arról, hogy van valahol egy Szabadság Földje
Arról, hogy fiatal fiúk hazatérnek
Arról, hogy szenvedélyes írás kerül papírra
Arról, hogy káprázatos egy menyegző
Arról, hogy lehetnek reménnyel és varázslattal teli boldog arcok.

Hallom
Azt a megbabonázó robbanást
Azt a pillanatnyi zajt a homokot fújó ellenszélben
Azt a zúgást, ami az ellenségtől hallatszik
Azt a rikoltozást, a fákon levő rigókét
Azt az utolsó sóhajt, amit egy ember kilehel.

Száva Csanád fordítása

 

Chimamanda Ngozi Adichie 1977-ben született a nigériai Enugu-ban. Novellát, regényt, verset ír, legfontosabb könyve az Americanah (2013).  Half of a Yellow Sun című regénye 2006-ban jelent meg, a Dear Ijeawele, or a Feminist Manifesto in Fifteen Suggestions 2017-ben. Nigériában és az USA-ban él. Írásait eddig tizenhárom nyelvre fordították le.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info