Forditotthoz

A dolgok rendje (Patrick de Mela: Fordított)

Nem tengeri szörnyek vagy effélék nehezítették a hazajutást, hanem a tenger a maga kimozdíthatatlan egykedvűségével. Hiszen nemhiába imádkoztak annyit a régiek! De Illighaen magának egyetlen babonás mozdulatot sem engedélyezett. A tenger is élőlény: alszik, mozog, prüszköl, ébred, fél, vágyakozik, talán élvez is, és ha élőlény, akkor megvannak a maga törvényei – csak éppen olyan hatalmas, hogy senki sem ismeri ki. Rendnek rend, csak egészen másféle, hiszen senki sem látta sem meghalni, sem megszületni. Hamarosan arról is letett, hogy a madarak vagy a szél mozgásából próbáljon meg a tenger szokásaira következtetni.

Pedig még csak három napja dobálta őket a víz. Fargein a szakadozott vitorlákkal bajmolódott, ő pedig a négy éves kislányt próbálta szóra bírni – vagy inkább elhallgattatni. Mert még az örökös hullámzásnál, a nyakukba zúduló vízpermetnél is fárasztóbb volt a gyerek örökös dünnyögése: parakataliriszparakatarum parakatalirisz

Úristen, mibe is keveredtem!

Még szerencse, hogy az átkokban sem ő, sem Fargein nem hittek. Az átkok csak azokat teszik tönkre, akik fáradtak életben maradni. A beteg embereket, akik hajlamosak összeszedni más betegségeket. Illighaen megpróbálta értelmes mondókákra vagy legalább a számokra megtanítatni a gyereket, de az, ha embernyelven beszélt, egyre csak azt hajtogatta: fáj a haja, a kötél kidörzsölte a csuklóját és éhes… nagyon éhes! De hát mind a hárman rettentő éhesek voltak. A szigeten mindig akadt valami elrágnivaló zöldség, de a ladikban csak a szájuk szélét vagy a nyelvüket rágcsálhatták.

És egyáltalán mért hurcolnak egy gyereket magukkal?

A harmadik nap egy szigetre sodorta össze őket az áramlat. A sziklák közt, a puszta földön rothadó madártollak közt aludtak. Előtte Fargein néhány szem mogyorót halászott elő a zsebéből, megtörte a sziklákon, és az éhségtől nyüszítő gyerek szájába tömte.

Talán tényleg a saját lánya, gondolta Illighaen.

De másnap nem kellett bogyókat keresgélniük. Ahogy a nap reggel áttört a ködön, megmutatott egy takaros palotácskát. És ahol az emberek palotákat építenek, ott esznek is, bár Illighaen elsősorban nem kenyérre vagy sült húsra vágyakozott, hanem egy értelmes, tiszta tekintetű nőre vagy férfira, aki elárulja, hol vannak, hova sodorta őket a szél, és hány nap múlva érhetnek Normandiába vagy Írországba. De akárcsak Bandemag szigetén, mintha itt sem lettek volna eleven, izgő-mozgó élőlények.

Csak a szél járt a sziklák közt fürgén.

Csend honolt a fogadótermekbe, olyan puha, barátságos csend, mintha a palotát.egy asszony hagyta volna magára  A gyerek, Riolda rávetette magát az asztalon hagyott édességekre, lisztből és mézből gyúrt golyócskákra, és végre hangosan kacagott. Illighaen szemében most először tűnt teljesen mindennapi kislánynak.

Asszonyszag, mindenütt asszonyszag, de sehol egy lélek. Tűz a kandallóban, lesimított takarók az ágyakon, tej és sajt a kamrában. Illighaen rábeszélte Fargeint, hogy csak az előtérben várakozzanak, mert lehet, hogy a ház úrnője csak sétál, kiszaladt, vagy ki tudja, mi dolga van, vagy éppenséggel kedvét leli az ostoba tréfákban. De a sziget úrnője – akárki is volt, és akármiben lelte a kedvét – nem került elő. Mintha elrabolták volna.

De Illighaen azért attól továbbra is óvakodott, hogy belépjen a legbelső szobákba. A tenger túlontúl hatalmas, és ha kiszolgáltatod magad, akkor könnyen megbolondít – ugyan ki nem hallott még olyan hajótöröttekről, akik beléptek egy néptelen sziget palotájába, és a falra aggatott kárpitokon a saját múltbéli tetteiket látták viszont… Mintha egy láthatatlan szem végigkövette volna őket egész életükben.

Haza Normandiába…! Egyszerű asszonyok és egyszerű gyerekek közé! De míg a jó szélre vártak a szigeten, megpróbálta Fargeint kifaggatni: hogy ment a sorsa Írországban, hogy tudott Bandemag király országában életben maradni. De Fargein csak Fargein volt: egy nehézkes, tanulatlan, ostoba, lassú katona. Mindenkije az ír király katonája volt, az apja, a nagyapja, ám egyetlen tetvére sem élte meg, hogy családot alapíthasson. Halix király ugyanis mindig mindenkivel háborúzott. Fargein számára a múlt a nagypapával kezdődött, a túlélés pedig egész egyszerűen a megfelelő ennivalón múlott. Ő sok szamártejet ivott gyerekkorában, ezért viselte el Bandemag szigetén az éhséget és a bolondériákat.

– És ez a kislány? – kérdezte Illighaen.

Fargein elmesélte, hogy a felesége egymaga szült, ott fityegett a térdénél a köldökzsinór, de ő nem találta meg az asszony holtteste mellett a csecsemőt. No de csodák csodájára, egy csecsemő feltűnt Bandemag palotájában… Hát mit gondolhatott volna? Ő, Fargein nem akarta, hogy a lánya valamiféle bolond kísértetként nevelkedjen.

Illighaen épp a bolondériákra akarta terelni a szót, a Bandemag szigetén látott sok-sok furcsaságra, de Fargein ravaszul elhallgatott, és utána is csak kurtán-furcsán válaszolt. Az éhség mindenhol káprázik. Főleg egy olyan szigeten, ahol évek óta nem lakott jól senki. Ugyan mikor értettek meg a jóllakottak a világból valamit?

Míg a jó szélre vártak, Illighaen unalmában mondókákat tanított a kislánynak, és igyekezett rávenni, ne beszéljen halandzsa-nyelven, ha valahol valami szokatlant lát. De minden rossz szokásán nem sikerült változtatnia. Ő is félig nyitott szemmel aludt, ahogy édesapja, és ha a palotáról kérdezték, kurtán-furcsán válaszolt. Ugyan hercegnőnek nevelték, de belőle is csak a szegények konoksága sugárzott.

Aztán a szél végre valahára kegyes lett hozzájuk. Egy hét hánykolódás után találkoztak Vilmos herceg egyik hajójával, és ez az áruval megrakott bárka elröpítette őket Normandiába.

 

– Ez a Normandia már nem ugyanaz. Nem ugyanaz az ország, mint amit itt hagytál – mondta Vilmos herceg.

És ebben talán tényleg van valami, töprengett Illighaen. Normandiából szebb arcokra emlékezett – több békességre, több nyugalomra, több jóindulatra. Hogy meggyilkolják a királynét a tulajdon palotájában? Hogy tele a kikötő lökdösődő, éhes gyerekekkel, akik már nem kellenek a szüleiknek? Hogy fura járvány kezdődik a hegyekben? Őrjöngenek és táncolnak, miközben azt hirdetik magukról, hogy már meghaltak?

Ilyen lenne a halál? Tényleg ilyen lenne? Illighaen nem tudta.

Fenséges, csodálatos, felejthetetlen élvezeteket várt a feleségétől – vagy ha fenséges élvezeteket nem is, de puhán elomló melleket, egy kis sopánkodást, (ugyan, mi történhetett veled, drágám?), egy kis meghittséget, azt igen. De vele semmi sem történt, csak a feleségével. A körtefák, a cselédek ez a ház. Minden befolyik, leszakad, megrohad. Semmi sem az igazi. És közben te csak a tengeren lófrálsz… Illighaen megkérte az asszonyt, hogy adjon Fargein kislányára tiszta ruhát, nyírja le a haját, és egyáltalán… De az asszony csak morgott: végülis találhatott volna bárhol egy ilyen koszos, egy ilyen ilyen-olyan kislányt, ezért kár volt elutazni….

Mióta élünk így, töprengett Illighaen.

Miért ilyen dühös mindenki?

Ez az új asszony, Vilmos felesége bezzeg puha és gyönyörű. Illighaen szégyellte, hogy merevedése van, míg ezt a pompás ruhákba öltözött, még túlságosan félénk hercegnét nézegeti.

– Megbomlott a jó és rossz dolgok rendje – felelte Vilmosnak. – Ennek az okát kéne kikutatni.

Vilmos kísérete, csupa alabárdot szorongató, éretlen suhanc – felröhögött.

– Míg fel-alá ténferegtél a tengeren, volt időd gondolkodni.

Illighaen bólintott: – Igen, volt időm. De néha nem halad úgy az idő, ahogy várnánk. Néha foszladozik, megmakacsolja magát. Talán az idő betegségeivel függ össze, hogy már a normannok is koldulni küldik a gyerekeiket, hogy hol rossz, hol jó a termés, hogy ismeretlen betegségek sújtanak minket.

Vilmos elgondolkodott: – De mi is az idő, barátocskám?

– A dolgok rendje – felelt Illighaen. – A dolgok megfelelő rendje. Hogy ami elmúlt, az elmúlt. Hogy előbb születünk meg, és utána halunk meg. Hogy mindannyian egyformán tudatlanok vagyunk a bekövetkező eseményeket illetően.

– És ki az, aki az időért felel? – nevettek a katonák. – Ki tartja a kezében? Kik a katonái? Hol a székhelye?

Illighaen nem akart komor, öreg tudósnak látszani, ezért velük nevetett.

– Újra kell az időt alapítani.  Vissza kell foglalni azokat a helyeket, ahol az idő felfeslik.

– A múlt meg a jelen az én életemben is összekeveredett – mutatott Vilmos az új feleségére. – Ő az én jövőm, de nézd csak meg, mennyire hasonlít Marcendára, az első feleségemre…

Illigaen boldogan replikázott: – Képzelj el egy olyan világot, uram, hogy már azt sem tudod, a halott feleségeddel beszélsz vagy az élővel. Ahol a halottaknak nincs hová menniük. És akik még meg sem születtek, eljönnek közénk, hogy próbára tegyenek minket…

– A tündérek! – nyögött fel az egyik alabárdos fiú.

Mély, rémült csend lett. Hisz minden fiú a tündérekről álmodott, hogy egyszer majd odavész, nem tud a hívásuknak ellenállni. Illighaen végignézett a sok pattanásos kamaszon, és elnevette magát.

– Egy-két kamatyolás még nem a világ. Hanem amikor nem tudunk az élők és a holtak közt különbséget tenni.

Vilmos türelmetlenül legyintett. Talán nem akart a friss felesége mellett túl okoskodónak látszani.

Talán történt még más is? És még mit csináltál azon a szigeten, Illighaen?

De arra azért ígéretet tett, hogy egyszer végighallgatja Fargeint, aki arról a „borzasztó szigetről” szökött meg. És igen, hajlandó is egy kis időre a kíséretébe fogadni. Bár ez az ír nem tűnik túlontúl tagbaszakadtnak.

Hogy a kislány…? Hogy is hívják? Riolda? De mit csináljanak egy nyüszítő négyévessel a palotában?

Ez a kislány jobban zavarta Vilmost, mint az idő összeomlása.

Vele már összeomlott az idő ifjúkorában. Becsvágyó, egészséges férfi volt, de nem született gyereke.

Hildi, az új feleség akasztotta meg a csendet. Persze, vigyázni fog a kislányra. Hogy hívnak, kicsim? Vagy ő sem tud normannul? Túl sokan vagyunk felnőttek, ugye? Kézen fogta a gyereket, és a toronyszoba felé indult, ahol Vilmos nagynénjei, az aszott, szomorú vénkisasszonyok élnek.

Vilmos unottan asztalt bontott. És ha ő asztalt bontott, akkor mindenki követte.

Fargein nem mert a gyereke után menni. És a gyerek sem mert sírni vagy ellenkezni. Hiszen félig-meddig foglyok voltak itt, gyanús, szokatlan idegenek. Egy morcos ír katona, egy gyanús, ír szökevény, akit itt Normandiában legfeljebb a tyúkketrecek őrzésével bíznak meg.

 

Fargein amúgy csalódást okozott az udvarban. Először csalódást, aztán meglepetést.

Neki kellett volna a titokzatos szigetről, Bandemag országáról a legféltettebb titkokat elárulnia, de konok volt, rosszkedvű, mogorva, zárkózott.

Igen, néha egy hét évekig is eltart Bandemag országában. És néha hónapokig le sem hunyják az emberek a szemüket. Na de mit lehet várni olyanoktól, akik örökké éheznek? Igen, meztelen törpék is élnek velük, a szorgok. De hát mért is ne? Ami azt illeti, ő még egy szúnyogot sem látott azon a szigeten. Azon a szigeten az állatok nem bírják ki, csak egy-két sovány birka vagy juh, amiket szigetlakók azelőtt felfalnak, mielőtt megerősödnének. A birkákon kívül más állatok ott nem élnek. Hát csoda, hogy összezavarodik az emberek elméje?

Fargein úgy beszélt, mintha az idő a testek kipárolgásából keletkezne.

Vagy mintha Bandemag király megeskette volna, hogy senkinek sem árulja el a titkaikat. Talán ez volt az ára, hogy ők kiszabaduljanak?

Vagy hogy ő kiszabaduljon a lányával?

Illighaen megköszörülte a torkát.

– És nem emlékszel, hogy ott találkoztál olyan emberekkel, akik meghaltak? Vagy olyan napokkal, amik régesrég elmúltak?

Fargein türelmetlenül dobbantott. Lepergett róla az alázatosság, az sem zavarta, hogy a herceg színe előtt az udvar krónikásának vág vissza.

De azért csendesen tette hozzá:

– Ugyan! Az egész mért érdekelt volna? Csak a halottak foglalkoznak a halottakkal.

 

                                                                                                          Csóka Kata fordítása

 

Régebbiek:

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-forditott-reszlet/

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-forditott-hibavalo-jelek/

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-forditott-iii/

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-forditott-iv/

http://ujnautilus.info/ugye-nem-felejtesz-el-patrick-de-mela-forditott/

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-forditott-vi/

http://ujnautilus.info/anyad-igen-patrick-de-mela-forditott/

http://ujnautilus.info/patrck-de-mela-viii-majd-megjutalmaz-a-kepzelet/

http://ujnautilus.info/patrick-de-mela-ix-szabad-vagyok/