A költő, az nagy színlelő.
Méghozzá zseniális:
valós fájdalmat színlel ő,
még ha valóban fáj is.
És olvasói rendszerint
jól érzik ott a rímben –
nem e kettős költői kínt,
csak magukét, mi nincsen.
S így körbe-körbe járogat,
cicáz az értelemmel
ez a felhúzós kisvonat,
mit szívnek hív az ember.
Havasi Attila fordítása
VIRÁGCSENDÉLET
/tankák/
Fekete kökörcsin
opálszín reggel
szemét, tört üveg közé
fekete virág
bókol tavaszi vártán
el ne fújja őt a szél
–
Harangvirág
kis manósüveg
vagy tán Isten kalapja
ametiszt fényű
a harmatban ragyogó
fogyó liget harangja
–
Mezei katáng
szívet derítő
borszeszláng kék sziromtánc
a katángbokor
forró széllel dacoló
sziklafalon lobogó
—-
VÁRANDÓS MADONNA
/tanka/
szálló pillangó
régmúlt idők illata
áldott Mária
tört falak közt állongó
kövek kormán tündöklő
—-
(Illusztráció: Fekete kökörcsin, Pulsatilla pratensis subsp. nigricans)
Magányos cédrus
A pasztellszínek íze és hangja
A patikus géniusza
A kontaminációk koordinátái között
Volt kénytelen kibomlani.
Mint egy hókristály-orchidea.
Gordonka és hárfa. Lángra lobbant este.
A szimultaneitás vezette.
München és az energia.
A tekintély és a tartózkodás a szesztől.
Mosztar és Taormina vöröse
A legszebb piros, ami valaha lángolt
A hidak alatt folydogáló tükör felszínén.
Akár a szublimált gondolkodás.
A sárgába megágyazott bordó sűrű vére.
Elnyelt minden melankóliát és rezignációt –
Hogy az ég kékje voltaképpen a folyók énje?
Mint a felhők közé emelkedő tények.
A szárny nélküli szaxofon dala,
Reneszánsz ének.
Élteti a néző szépség-igénye.
Mint behajtott könyvlapok: a teljes élet.
A tenger fölé kiterjesztett erény, ítélet.
Hideg, de üde morál. Angyali kagylók s lények.
A táj, mint összeszőtt fények.
Lila bogár. Gránit impresszionizmus.
Zöld kerub, lombkorona-lélek.
S mire a Nap-út közelebb érne,
Tél lesz.
S végül ecsettel rajzolt gregoriánt
A Vezúv őzikéje.
(Illusztráció: Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus)
Ezüstös fényű szürke csepp-zuhatagok vágnak maguknak utakat
Süvöltő sivítás-sírásokkal vernek föl rég szénné vált hamukat
Most már tényleg végleg vége minden vágyvarázsos partinak
Feltámaszthatatlan szavak hevernek szanaszét oszló koporsók alatt
(Illusztráció: Kiss Tamás alkotásai: “Ecce homo”, “Homo deus”, “Atomcsapás után” )
Lo Bort hívóstrófája
Hölgyem imperatív igéje
tövem optatív módba rakja,
s ha indikatív a személye,
s konjunkcióját megmutatja,
infinitív lesz majd a kéje:
ügyelvén az egyeztetésre,
hozom magam aktív alakra,
s ragozom őt passzívba téve.
Monsen Rostanh válaszstrófája
Genitív szerelemben égve
szívem vokatív tűz ragadja,
amely minden esetben érte
kész nominatív hódolatra:
hölgyemért, akinek elébe –
sosem akkuzatívan értve,
s ablatív szándékot tagadva –
datív örömmel omlanék le.
Havasi Attila fordítása
BÚCSÚVERSEK TALÁLKOZÁS ELŐTT
Változó arcod
volt egy arcod amiről mindig azt hihetném véletlenül láttam meg ha le nem hozza a felső ukáz postája hogy szándékos minden ami szervezetlen
akkor elneveztelek nyírnek és átmentünk huszonöt réteg félreértésen
más bőröd azóta sincs csak kicserélődött
ugyanaz a bőr kicserélődött
állsz a hó felett az arcod fehér sápadt és sajnálom hogy tudom
ahogy látom hogyan futnak benned a folyók a torkolatot
most már nem érdekel és szeretném nem tudni
de tudom tudom tudom
hogy
nincs
ez a te ajándékod az örökségem a pillanatból
arcod egyetlen vonása
eltűnésed
amikor újra és újra és újra bemutatkozunk
♈︎
kérdezem már nem beszél
fák közt járok ő a szél
♈︎
Alámerülve habok torkaiba
egyszercsak ringató
és már nem is ember vagyok
hanem hal.
♈︎
virágos rétet vártál
voltam hideg és hó
jó így is
♈︎
cinegék röpte
szalagot köt csokorba
havas fű felett
♈︎
Nagy ember
erdőn át
létrát visz
lelke a szél…
♈︎
első tavaszi este
újhold
sapka se muszáj
♈︎
mitől bírja ki a fű hogy összevissza hajlik letapossák
lerágják és eszébe se jut
hogy lehetne más is?
♈︎
megállok a fenyőfa alatt
számba csorog a madárének
♈︎
felkel a nap
régi ismerős
(Illusztráció: Varga Borbála: virágzó galagonya; védő szellem; Csík. nyeregben.)
