A múltunk lombja
Szénné préselődik
Eldőlt erdők
Súlya a hátamon
A karbonkor
A bordába ékelődik
A megtömörült
Fosszilis fájdalom
Itt kárpátkemény
Kőzetek
Közé szorult
A vízalatti szerkezet
Mert ránknehezült a
Nehézkedés
Hideg időrétegek
Alatt lettünk
Gyúlékony préselet
Nem mi kértük
Aki van senki se
De ránkesett a
dolgok neheze
A mindig milyen
Világot tartani
Mert ott van anyag
És anyagtan
És az anyag súlya
Az anyagban
És a lélek is tömeg
Sűrűsödés
Ki érti meg
Mindig, hogyha találkozunk, Lupercus,
CIKLON
Adni,
mit a szél,
hamu holt porát,
a fakó nap felejt.
Földhullás,
menekvés vég nélkül,
homok ölelése,
fáradt éj, homok,
gyújthatatlan fényű szemek.
Hazudj,
kagylóba zárj szenet,
zúzd szét, ha sír: nevet.
Könnyeket,
semmilyen kín nélkül.
SEB
elmerül szívem
vibráló húsdarab
a fák mögül egy darab ég hiányzik
tán sebet vettek
vagy vetést sebeztek
enni sem kell
a szárazság az úr
de velünk volt
a kutya s a két jámbor
a kamra falán egy tágra tátott rés
hol házinénink
a műlábakon táncolt
jó volt azt mondják
tán én voltam kevés
s már hulltunk vissza
a folyó parti házba
mint szilva a sáncba
mit nem szed senki le
így maradt nyitva
hajnali seb gyanánt
s így lett a néni
új lakók vendége
a folyó felől
a kamra rése szép már
a diófa messze és jön a vézna éj
világítottunk
mint a hús a fákon
a téli kertben majd hamuban halászunk
s nem marad semmi
csak a seb s a héj
MEGHAN O’ROURKE
Elmélet vagy gyakorlat
Ménage-á-trois gyertyafénynél –;
többféle ostobaság: fekete fűző,
pink mamusz, a pásztorlány-mackó.
Aztán valami romlott pezsgő
az ideiglenes kis konyhában.
A lélek egy felejthetetlen vörös folt.
De képtelen vagyok kijutni innen; –
azok a nedves barázdált végtagok,
az a rettentően gonosz vágyakozás;
és a szerelem, a tüzesen fénylő kapucni.
JAMES LASDUN
A paradicsomvész
Akármit is mondasz, nem törődtünk vele eleget,
és együttérzést se tanusítottál iránta,
egész egyszerűen nem szeretted,
voltaképpen gyűlölted, bevallásod szerint,
de valójában olyan akár egy pocsék
nyári délután, ami teljesen elkábít –
júliusi zivatar, felázott talaj és a kert
mocsárrá vállik, benyálkásodik és a penész
minden paradicsom ágyást, Beefsteak vine-t,
Sweet 100-t, San Marzanot, megtámadott,
leszedésük előtt sárgán befeketedtek,
felpuffadtak és megrohadtak,
így be se érhettek – de mint mondtam –
és most ne térjünk ki halálos kórokra –
nem törödtünk vele eleget és mind
úgy van, ahogy én azt megmondtam.
Nagypál István fordításai
A szerzőkről:
Meghan O’Rourke 1976-ban született, amerikai költő, esszéista, kritikus, a Yale-en végzett, a Slate és a The Paris Review volt irodalmi szerkesztője, első verseskötete 2007-ben jelent meg Halflife címmel, jelenleg Brooklynban él.
James Lasdun 1958-ban született Londonban, jelenleg az USA-ban él. Költő, novellista, forgatókönyvíró. Dylan Thomas díjas. Legutóbbi verseskötete idén látott napvilágot, Water Sessions címen.
Hova rejti az erdő a halottakat?
Hiszen minden lény pompás, friss, ügyes, fiatal – kibukkan
árad, feltűnik, kirobban, átszalad. De hol van az alatt és a mögött,
ahol a szarvasok és madarak haldokolnak? Hol vannak a rések,
az éjhomályos zugok, ahol megadják magukat? Hol ez a rés,
melyik domb mögött, melyik lapály alatt? Mi csak ezt az erdőt látjuk,
a fiatalt, a lármásat. De van egy másik is, egy titkosabb, hatalmasabb.
(Egy nép élt itt, aztán egy második, aztán egy harmadik,
végül a negyedik. Mint a szerelmek, jönnek-mennek
a bálványok, a nemzedékeink, hogy pár összeszáradt
mondatot, egy szívmaréknyi port hagyjanak itt.
Próbálnak reménykedni rajtad keresztül)
Orseolo Judit fordítása
minden varázs
minden varázshiány
minden túl igaz
minden tény
minden fikció
minden kegyelem
minden bor
minden tükör
minden Isten
semmi szép
semmi jó
semmi haza
semmi csók
semmi szerelem
semmi ölelés
semmi múlt
semmi jövő
csak ma minden
semmi holnap
