Címke: vers

Bejegyzések

Federico García Lorca: A boltos fiú dalocskája

 

Buenos Airesen végig

zeng a Río de la Platán

az északi szél dudája,

hideg, szürke nyál az ajkán.

Csóró Ramón de Sismundi!

Az Esmerelda utcán, ott,

te söprögeted a boltot:

polc- s dobozok mocskát, porát.

Gallego-föld hány szülötte

ténfereg itt utcaszerte

álmodozva zöldbe mélyedt

völgyről, mit pampa szegélyzett.

Csóró Ramón de Sismundi!

Hallotta, hogy a víz csacsog

fölrémlett a hold hét ökre

amint a füvet legelte,

s futott ő a víz partjára,

jut a Río de la Pláta

fűzeit s csöndes lovait

fésülgető áradatig.

Kint a parton nem hallotta

gondterhelt zaját a víznek,

szárnyas szavát a dudának

betakarták virág-díszek.

Csóró Ramón de Sismundit,

hol víz ér össze a parttal,

az elfogyó délutánban

befogadta rőt iszapfal.

 

Botár Attila fordítása

Bejegyzések

Ne szólj

1 hozzászólás

Kitátott árnyék

Ne szólj a számból

Tudom hogy hal vagy

S megannyi horgok

Artériámtól

Kíméld a pengét

A szájpadlás alatt

Egy világot hordok

Oldott oxigénnel

Terhelt a tárna

Az oxigén méreg

De e méreggel áldva

Mégiscsak élek

Mint baktériumok

És ősrégi férgek

Úszok és növesztek

Töretlen gerincet

A szárazra lépek

Tüdőket veséket

Csinál az Isten

Szénvázas izmokat

Kálciumcsontot

Kitöltő rostokat

S Önnön felszínéhez

Lapít egy bolygó…

 

Artériámtól

kíméld a pengét

Tudom hogy hal vagy

S megannyi horgok…

Kitátott árnyék

Ne szólj a számból

 A szájpadlás alatt

Egy világot hordok

Bejegyzések

Tájkép futás után

Van egy fehér szarvasom.

Lesír róla, hogy tudom,

albínó a lelkem.

Szarvasom a teraszon

üldögél, amíg finom

szörpöm kortyolgatom.

 

Futottam át a hídon

valamelyik tavaszon,

s szembejött a szarvas.

Kapkodtam csak a fejem,

nem vagyok tán jó helyen?

Ő rám pisszent: Hallgass.

 

Azóta a szarvasom

szembejön, amíg futom

hídon át az ívet.

És a Margit-szigeten

összekulcsolom kezem:

Cserélhetnénk szívet.

 

Szarvasom csak felnevet:

Ugyan, ki hallott ilyet,

szarvas-szívvel élni.

Albínó az én szívem,

fehér billentyűimen

dobog át a vér, ni.

 

S megmutatja pulzusát,

ahogy lüktet át meg át

benne a piros vér.

Szedjünk inkább gesztenyét.

Tudok egy helyet odébb,

fuss csak tovább, testvér.

 

Azóta is ott futok,

gesztenyéket rugdosok,

ahol a szigetszív,

mint a szarvasé, dobog,

albínó kolostorok

közé boldogan hív.

 

Futás után jól esik

teraszomon egy kicsit

szörpöt kortyolgatni.

Szarvasom meg ott csücsül,

időnként szemet törül,

s pirosan néz, vagy mi.

 

Illusztráció: Orr Máté: Tájkép albínó szarvassal

Bejegyzések

Christian Morgenstern költeményei

A mérföldkő

(Der Meilenstein)

 

Őrzi sűrű rejtekével

mély vadon, s reá felírva

vándor lelked csillapítja:

huszonhárom kilométer.

 

Ezen írás furcsasága,

hogy nem létezik, ha nincsen

pillantás, mely rátekintsen,

szöveggé realizálva.

 

S e ponton fölvetheted:

vajh mi ő, ha sose látod?

Nincs szavunk rá. A világot

látó szem teremti meg.

 

 

 

 

Az egérfogó

(Die Mausefalle)

 

         I

 

Palmström lakásán szalonna

nincs; van egy egér azonban.

 

Megrendülve jajszavától

von Korf egy ketrecet ácsol,

 

s hegedűt kezébe adva

barátját ülteti abba.

 

Esticsillag gyúl az égen.

Palmström muzsikál az éjben.

 

És miközben ő zenél,

beandalog az egér.

 

Most mögötte, nagy titokban,

a ketrecnek zárja koppan.

 

Előtte, elszenderedve,

Palmström szótlan sziluettje.

 

         II

 

Von Korf másnap kora reggel

eme hasznos szerkezettel

 

megpakolja rakterét egy,

mondjuk, átlag stráfszekérnek,

 

azt egy izmos ló kivonja

messzi rengeteg vadonba,

 

s magánytól övezve mármost

kibocsátja ott a párost.

 

Az egér előszalad,

aztán Palmström is szabad.

 

Vígan élvezi az állat

légkörét az új hazának.

 

Palmström is örvend a végén,

Korffal együtt hazatérvén.

 

 

 

L’art pour l’art

(L’art pour l’art)

 

Egy megriadt verébfi rebbenése

Korfot műalkotásra lelkesíti,

mely pusztán arcjátékból, gesztusokból

áll össze. Jönnek műszerekkel,

hogy fölvegyék; de Korf „az alkotásról

nem tud”, már nem tud semmiféle műről

egy „izgatott verébbel kapcsolatban”.

 

 Havasi Attila fordításai

 

 

 

Bejegyzések

Kivetnivaló

Legjobban éjszaka sajog. Seb,
telhetetlen. Hús, ami húst akar,
gyereket, halott szülőt, bánatot.
Becézgeted, takargatod. Lassan-
lassan megenyhül a szél az utcákon.

Vékonyak a falak, leheletvékonyak,

tőled egy sóhajtásnyira megfogannak

a gyerekek a langyos félhomályban.

 

Magára hagyja a földet az éjszaka,

lassan elkopik a csend, ilyenkor fáj

a sötétség a legjobban. Aztán hallod

a hírekben, hogy frontálisan,

hogy kórházba szállítás közben,

hogy rögtön, hogy azon nyomban.

Méreg a reggeli, öblítsd le kávéval!

Sietni kell, sietni! A sebet bepólyálni,

becézgetni, rejtegetni, takargatni.

Csak egy forradás: mindenkinek van,

talán a maga keresztje, icipici,

alig-alig, láthatatlan.

 

Istenem, már mióta?

 

 

 

 

 


Bejegyzések

Arszenyij Tarkovszkij: A kézirat


                                               Anna Ahmatovának
 
A könyv elkészült, kitettem a pontot,
s nem kezdtem újra a kéziratot.
Soraim közt sorsom tüzet fogott,
míg lelkem másik héjba burkolózott.
 
Így tékozló fiú tépte a gyolcsot,
utak porát így s tenger-látta sót
a próféta áldott és átkozott,
s az angyalokkal birokra fogódzott.
 
Én vagyok az, akin sok század áll,
de nem magamért. Ember- és madár-
család legifjabb tagjaként enyémek
 
élők ünnepi énekei, zengek:  
címerpajzsa ősök becsületének,
s hű gyökerek szótárába rendet.
 
 
 
Botár Attila fordítása