Címke: vers

Bejegyzések

Tájkép futás után

Van egy fehér szarvasom.

Lesír róla, hogy tudom,

albínó a lelkem.

Szarvasom a teraszon

üldögél, amíg finom

szörpöm kortyolgatom.

 

Futottam át a hídon

valamelyik tavaszon,

s szembejött a szarvas.

Kapkodtam csak a fejem,

nem vagyok tán jó helyen?

Ő rám pisszent: Hallgass.

 

Azóta a szarvasom

szembejön, amíg futom

hídon át az ívet.

És a Margit-szigeten

összekulcsolom kezem:

Cserélhetnénk szívet.

 

Szarvasom csak felnevet:

Ugyan, ki hallott ilyet,

szarvas-szívvel élni.

Albínó az én szívem,

fehér billentyűimen

dobog át a vér, ni.

 

S megmutatja pulzusát,

ahogy lüktet át meg át

benne a piros vér.

Szedjünk inkább gesztenyét.

Tudok egy helyet odébb,

fuss csak tovább, testvér.

 

Azóta is ott futok,

gesztenyéket rugdosok,

ahol a szigetszív,

mint a szarvasé, dobog,

albínó kolostorok

közé boldogan hív.

 

Futás után jól esik

teraszomon egy kicsit

szörpöt kortyolgatni.

Szarvasom meg ott csücsül,

időnként szemet törül,

s pirosan néz, vagy mi.

 

Illusztráció: Orr Máté: Tájkép albínó szarvassal

Bejegyzések

Christian Morgenstern költeményei

A mérföldkő

(Der Meilenstein)

 

Őrzi sűrű rejtekével

mély vadon, s reá felírva

vándor lelked csillapítja:

huszonhárom kilométer.

 

Ezen írás furcsasága,

hogy nem létezik, ha nincsen

pillantás, mely rátekintsen,

szöveggé realizálva.

 

S e ponton fölvetheted:

vajh mi ő, ha sose látod?

Nincs szavunk rá. A világot

látó szem teremti meg.

 

 

 

 

Az egérfogó

(Die Mausefalle)

 

         I

 

Palmström lakásán szalonna

nincs; van egy egér azonban.

 

Megrendülve jajszavától

von Korf egy ketrecet ácsol,

 

s hegedűt kezébe adva

barátját ülteti abba.

 

Esticsillag gyúl az égen.

Palmström muzsikál az éjben.

 

És miközben ő zenél,

beandalog az egér.

 

Most mögötte, nagy titokban,

a ketrecnek zárja koppan.

 

Előtte, elszenderedve,

Palmström szótlan sziluettje.

 

         II

 

Von Korf másnap kora reggel

eme hasznos szerkezettel

 

megpakolja rakterét egy,

mondjuk, átlag stráfszekérnek,

 

azt egy izmos ló kivonja

messzi rengeteg vadonba,

 

s magánytól övezve mármost

kibocsátja ott a párost.

 

Az egér előszalad,

aztán Palmström is szabad.

 

Vígan élvezi az állat

légkörét az új hazának.

 

Palmström is örvend a végén,

Korffal együtt hazatérvén.

 

 

 

L’art pour l’art

(L’art pour l’art)

 

Egy megriadt verébfi rebbenése

Korfot műalkotásra lelkesíti,

mely pusztán arcjátékból, gesztusokból

áll össze. Jönnek műszerekkel,

hogy fölvegyék; de Korf „az alkotásról

nem tud”, már nem tud semmiféle műről

egy „izgatott verébbel kapcsolatban”.

 

 Havasi Attila fordításai

 

 

 

Bejegyzések

Kivetnivaló

Legjobban éjszaka sajog. Seb,
telhetetlen. Hús, ami húst akar,
gyereket, halott szülőt, bánatot.
Becézgeted, takargatod. Lassan-
lassan megenyhül a szél az utcákon.

Vékonyak a falak, leheletvékonyak,

tőled egy sóhajtásnyira megfogannak

a gyerekek a langyos félhomályban.

 

Magára hagyja a földet az éjszaka,

lassan elkopik a csend, ilyenkor fáj

a sötétség a legjobban. Aztán hallod

a hírekben, hogy frontálisan,

hogy kórházba szállítás közben,

hogy rögtön, hogy azon nyomban.

Méreg a reggeli, öblítsd le kávéval!

Sietni kell, sietni! A sebet bepólyálni,

becézgetni, rejtegetni, takargatni.

Csak egy forradás: mindenkinek van,

talán a maga keresztje, icipici,

alig-alig, láthatatlan.

 

Istenem, már mióta?

 

 

 

 

 


Bejegyzések

Arszenyij Tarkovszkij: A kézirat


                                               Anna Ahmatovának
 
A könyv elkészült, kitettem a pontot,
s nem kezdtem újra a kéziratot.
Soraim közt sorsom tüzet fogott,
míg lelkem másik héjba burkolózott.
 
Így tékozló fiú tépte a gyolcsot,
utak porát így s tenger-látta sót
a próféta áldott és átkozott,
s az angyalokkal birokra fogódzott.
 
Én vagyok az, akin sok század áll,
de nem magamért. Ember- és madár-
család legifjabb tagjaként enyémek
 
élők ünnepi énekei, zengek:  
címerpajzsa ősök becsületének,
s hű gyökerek szótárába rendet.
 
 
 
Botár Attila fordítása
 
 
 
         

 

 
Bejegyzések

óvatos szerető; utolsó komp

óvatos szerető

 

mert nem elég csak kibolondulnom belőled.
fontos terveznem, hogy gyűlölni tudjalak.
óvatos szerető nem aláz, nem ver és jobb, ha letagad.
hisz nem engedhetem, hogy saját sebem legyél.
tudom, mutogatnálak, boldogan dicsekednék veled.
legyél csak lila folt a kulcscsontom felett,
mindenkinél
könyörtelenebb. és jobb nekem, ha nem tudod,
hogy nem bódíthat tovább fájdalmak gyönyöre.
bár szóltam, mikor tetszett. szeretted. ma már unom,
hogy teljes önátadásod is győzelem, ugye.
önzésre hajlamos, hideg a zárkózott világ.
hiába nyitja combjait, szemeivel idegenné néz.
szisszen, ha húzom haját, kis feszes fenéklyukát.
szavakkal hergelem szerelemre.
többnyire csendes, de ha letépem bugyiját,
megutál. bármit kérhetek, megteszi, ha hagyom.
menekülnöm kéne, amikor van hová.
kívánom az utolsó szavát: bizalom.

 

 

utolsó komp

 

rád bízom most bajaim, veszítsd te, kérlek, el.
én elfelejtem bűneid, halk kösz’t sem érdemel.
hamisan játszol, jobb nekem szeretni ostobán,
gondnak, bolondnak jó teher egy közös délután.
csend van, késő szakítani. Már meg nem kérdem én:
miért aprózod el magad, kettőnknek nincs remény?
félelmed súlyos, mélyre nyom: utas vagy, én a komp.
szökésed rajtam át: erény. Visszhangzik a kolomp.
segítenék, hogy messzire, hogy tőlem el, de menj.
közös a csendünk, jól tudod, veszít, ki csak mereng.
fogyóban van a levegőnk, győzhetnénk. Így se rossz.
egymást nézzük, két idegen, szerelmünk kamaszos.
nagy a teher, ereszt a lánc algás folyófenékre.
számunkra partok nincsenek, mondd ki: mégis megérte.

Bejegyzések

Ha az angyalok szúrnak…

Akácfaágon angyalok

nem szoktak ülni.

Tüskés akácfaágakat

jobb elkerülni.

Persze, ha belegondolok,

egy angyaltüske

szúrós akácfaágon is

bizton megülne.

 

Úgy lenne szúrós igazán.

Vagy mégse szúrna,

ha az angyal a lábait

lógázva bújna

ágak közé szégyenkezőn,

mert tüskeszárnya,

mindenkit megszúr, aki él,

aki csak látja?

 

Akácfaágon angyalok

úgy tudnak ülni,

törik a fejük, hogy lehet

átlényegülni.

Törik a fejük, tüskösen,

míg be nem ugrik,

hogy az ágon a tüske nem

magában kotlik.

 

Így hát a tüskös angyalok

gondolnak egyet,

akácfaágakon csupa

levelek lesznek,

tüskék és levelek között

virágok nyílnak,

fehérlő sziromszárnyakon

átangyalulnak.

 

 

Az illusztráció Kun Fruzsina munkája.