Címke: vers

Bejegyzések

INNEN EL

INNEN EL, INNEN EL

Első Kafka/Tandori-inspiráció

 

 

Szórt fény, visszfény, félhomály,

A fénynek nyoma veszett.

Varjúszerű délután

Lebeg vastraverz felett.

 

Vasút pillére között

Rezzen a lengő táj is –

Összehúzott fürkész arc

Néz egyhelyben sokáig.

 

Egyenletes hűvösség

Sűrűn, jókora foltban.

Felgombolja kabátját,

Majd eloldalog onnan.

 

Tört-ablakszárny őrködik

A csüggő utcafronton.

Kátrányszagot visz a szél,

Csontliszt porzik az úton.

 

Innen el, innen el, ül

Az árnyék zsíros bakon.

Út szérűjén őrbódék,

Rókanyom az avaron.

 

Iramlanak a lovak,

Póznákat hajkurásznak.

Az éj ráncvetése alatt

Felkiáltó-jelt állnak.

 

Innen el, innen el, fönt

Vaskampó, Égi ábra,

Épphogy karnyújtásnyira

Szél a kaput bevágja.

 

 

 

Penészes boltív mered

A kurta lépcsősorra.

Pince hátsó falánál

A hálóhelyem volna.

 

Viharon és éjen át

Innen el, innen el! Csak

Hű Kutyám tartson velem,

Lázálmom ugassa el.

 

Bejegyzések

Federico García Lorca: Folyóba fúlt fiú nocturnója

Talpaltunk csöndesülve, hol gázlóvá apadt

a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak.

 

Bejártuk nesztelen a szelek öbleit,

mielőtt elsodorná az ár a tengerig.

 

Kicsiny sebesült lelke kiáltott sajogva,

körül fenyőtűk és javas-füveknek fodra.

 

A holdból aláhullt vízpászma teregette

liliomok fényét a csupasz hegyekre.

 

Árnyékból bontogat hideg és fáradt

ajkára a szél fonnyadt kaméliákat.

 

Gyertek a rétről, hegyről, társak, rőt hajúak,

a vízbefúlt  legénykét még egyszer látni csak!

 

 

Gyertek, kiket csúcs s völgy kétes néppé vegyít,

mielőtt elsodorná az ár a tengerig!

 

A tenger testét fedik hófehér leplek,

hol a víz vén ökrei jönnek-mennek.

 

Ó, a Sil-menti fák, micsoda dalba fogtak!

s zöld csörrenés a hold, kis érintése dobnak!

 

Gyertek, társak, rohanvást, hamar, mindegyik!

Viszi alá az ár immár a tengerig.

 

 

Botár Attila fordítása

Bejegyzések

Kierkegaard – grádicsok; A tó és a varrás

Kierkegaard – grádicsok

  

Itt van újra a lét, a reggel és a lélek.

Indul a nap, bár kicsit vontatott.

Ma is kijön ebből valami részlet.

Nem virtuális, nyomtatott.

 

A festékpatronban por formátumban cserélnek

eszmét a lehetséges mondatok.

Lehengerlik, elsimítják valahogy a fények.

Vagy ölükbe veszik angyalok.

 

Mert nyüzsög egy egész tenyészet.

Olajfák, őzek, tó, oltár, levél-nesz.

Szinte minden megvan. Az ész szelektál legott.

 

Mintha tojáshéjakon aludna. Unja a fészket.

Majd háborogva behajtja a mű-egészet.

Mint egy könyvet, elnyeli a polc.

 

 

 

A tó és a varrás

 

Amikor belegázolt a Genezáreti tóba,

otthon,  a falujában, éppen imádkoztak érte,

az égen felszakadt egy régebbi varrat. Kifordult egy felhő

a sarkon és dudált. A toronyban eldőlt egy létra.

A pulpitusra ráereszkedett egy pók.

A csigák összebújtak a füvek között, a templomkertben.

A lelkészek közül az egyik böjtöt kezdett érte.

S abban a minutumban, amikor megmártózott

a távoli ország legtisztább vizében, kinyílt egy ajtó,

s a feltorlódott pillanatok gyorsan kiszabadultak

a lefagyott időből. S elkezdett épülni egy város

a bordái alatt. Valaki hívta mobilon.

Hogy közölje vele, marad.

 

 

 

 


 

 

 

 

Bejegyzések

Bújócska

Már sok-sok
álomból ismersz:

láthattál bohónak,

csacskának, naivnak,

durcásnak, nyűgösnek

kedvesnek, szépnek,
tündérnek, lepkének,

kígyónak, virágnak,

kavicsnak, tengernek,

szélnek, váltam

füstté, buborékká,

rejtőztem fészekbe,

falombba, ágbogak

csúcsáról tépetten

kotoródtam szélfútta

rozsdaszín alomba,

voltam már törpeorr,

üveggolyó, viharban

csíkosan dagadó

vitorla, görbültem

kifliként vaj alatt,

cuppantam ébresztő

csókként homlokodra.

 

Bár párnádról

hajnali ködként

illanok reggel –

mégsem tűnök

el végleg,

néhány gondolat-

foszlány s csöpp

égi nedű elegyéből

újrateremthetsz,

s ha nem, hát én

álmodlak téged.

Bejegyzések

Lewis Carroll: A vén William

(Father William)

 

A fiú szólt: „Vén vagy, atyám, William,

         az idő hajad őszre befesti,

de azért te töretlenül állsz fejeden:

         helyes ebben a korban ilyesmi?”

 

„Régente” – felelt az öreg William –

         „féltem, hogy kárt tesz az agyban,

de mióta tudom, hogy nincs ilyenem,

         szoktam fejen állani nagyban.”

 

„Vén vagy” – fia szólt –, „koros, éltes, idős,

         s újabban ritka kövér is,

de az ablakon át szaltózva vetődsz:

         ennek mi az indoka mégis?”

 

„Régente” – felelt a deres haju agg –,

         „hogy megruganyítsam a porcom,

krémmel kenegettem a tagjaimat;

         kérsz egy fiolát? Adok olcsón.”

 

„Vén vagy” – fia szólt –, „nem ehetsz egyebet,

         csak olyat, minek állaga pempő;

a libát csőröstül azért benyeled:

         e bravúr oka hol keresendő?

 

„Régente” – felelte az agg – „ha sokat

         piszkált valamely jogi ügylet,

tárgyaltuk anyáddal a kázusokat:

         állkapcsom erős, tudod, így lett.”

 

„Vén vagy” – fia szólt –, „fene gondolná,

         hogy most is jó a szemed még;

de te orron tartod az angolnát –

         mondd, honnan e ritka tehetség?”

 

S szólt atyja: „Nem adtam imént teneked

         alapos háromszori választ?

Mit akarsz, te gyerek, még nincs eleged?

         Takarodj, vagy farbarugást kapsz.”

 

 Havasi Attila fordítása

Bejegyzések

C. jegyzeteiből

(9.)

 

Hosszas bolyongás után megleltük a házat ahonnan

idő előtt száműztek minket vár bújócskák helyszíne halál

is volt ott valaki hosszú kötélről lógott le egykor egy ingben

 

A sekély posványos vizű tó fodrozódása jelzi most

hogy nem az élet feltétele a mozgás s amikor

bújtunk akkor fedtük fel magunkat leginkább

Leszámoltuk az időt ami nem fordul felénk többször

 

A vágyhoz sötétet rendeltünk a szélhez szabadságot

az asztalnál is ha ültünk mindig úgy hogy a tájat lássuk

ami sárgás volt délután a finom szemcsés lösztől

 

Nem tapintottunk a dolgok lényegére csak figyeltük

őket hosszan ahogy átfordul a homokóra és megáll

egy pillanatra s hogy minden ugyanolyan abban a pontban

 

Így teltünk be aztán lecsuktuk szemünket

A délután álmot hozott minden testrészünkre

arcunkra kezünkre –

 

és nem jutott eszünkbe hogy akár gyilkolhatunk is egyszer