– Magyarlapádi Tánctábor 2013 –
Július 14-e és 21-e között XVI. alkalommal került megszervezésre a magyarlapádi népzene és néptánctábor. Magyarlapád erdélyi, pontosabban Fehér megyei település, Nagyenyedtől 10 km-re található. Honfoglalás kori helység, feltehetően a X-XI. században létesült. Első írásos említése az 1030-1038 közötti évekből maradt fenn. A Lapád helységnév egy lapuval benőtt helyre utal, a Magyar előtagot a lakosság nemzetiségére való tekintettel kapta Egy hét faluból álló község, falvainak többségét egyaránt lakják magyarok és románok. Magyarlapádon, egy-két román család kívételével, magyarok élnek.
Néhány napon át ebben az Erdély közepső részén elterülő faluban külön-külön csoportokban folyt a gyerekek, a kezdők és a néptánc terén már némileg jártas résztvevők oktatása, szerencsére olyanok is akadtak, akik valamilyen népi hangszeren való játszás alapjait próbálták elsajátítani. Régen a hangszeroktatás nem szerepelt a tábor programpontjai között, viszont működött a tábortól függetlenül. Mivel egyre nőtt az ez iránt való érdeklődés, mára már a bőgő-, brácsa- és hegedűoktatás is folyik a tábor keretén belül is. Természetesen, ez a néhány nap nem elegendő arra, hogy az ember minden megtanuljon, de a résztvevők szerint kedvcsinálónak és az alapok elsajátítására ennyi pont elég. Egyikük szerint a titok kulcsa az a kiváncsiság, ami egyre inkább ösztönzi az embert. E pár nap alatt csupán egy-két dal tanulható meg, de belekóstolva, a tanulók zöme vágyik arra és dolgozik azért, hogy továbbfejlődjön: az elején, a tábor alatt az oktató irányítja a munkát, otthon viszont akár egyedül is kézbe veszi a gyerek a hangszerét és kísérletezni kezd.
A szervezők egyike, Sipos Ferenc, röviden mesélt a tábor történetéről. A tábor megálmodói, szervezői a Pirospántlikás együttes tagjai (Sipos Ferenc, Turzai András, Szilágyi András, Molnár-Feri Márton, Oniga András). A rendszerváltás után az együttes tagjai arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék az idősebb generációtól fellelhető anyagot, majd ezeket a jövő nemzedékének adják tovább. Az első tábort 1997-ben rendezték meg a válszúti tábor mintájára. Nagyon sokat segített a szervezésben, a támogatások megszerzésében az, hogy sikerült a zenekar, a tánccsoport számára a jogi alapot megteremteni. Az Ethnika Kulturális Alapítvány létrehozásához számos terv fűződik, például egy telek megvásárlása, sajnos erre csak idén kerül majd sor. Az első tábor célkitűzése konkrétan az utánpótlán biztosítása volt, most az a cél, hogy a gyerekek elsajátítsák a népi kultúra e kis szeletkéjét, elsősorban a falubeli gyerekek barátkozzanak meg saját közösségük hagyományaival. Ahogyan a táborba már hetedik alkalommal visszajáró táborozó is megjegyezte: „ha nem tudod honnan indultál el, nem tudod hova tartasz.” Kezdetben több volt a felnőtt, az utóbbi években megugrott a gyerekek száma. A táccsoport kezdetben a Rapo nevet viselte, ami anyit tesz, mint (táncot) ropó népies változatban. Az akkori kezdő csoportból mára olyan generáció nőtte ki magát, amely már az oktatók sorába képviselteti magát.
Idén Basa Emese szervezésével minden nap más-más környékbeli településről származó tánccsoport vendégeskedett a rendezvényen. A tánctábor lényege, hogy összehozza az embereket, hogy lehetőséget nyújtson egymás megismerésére. Nem csupán a szakmai készségek továbbfejlesztését szolgálja, hanem igen fontossá válik a közösségtapasztalat is. A látottak és hallottak esélyt nyújtanak arra, hogy, a mindennapok rohanásától részben eltávolódva rendet teremtsünk gondoltaiankban. A tánc és a zene teret hódít a hétköznapok rutinosságával és felhalmozott gondjaival szemben.
A szórvány települések egyik átka az, hogy nem igazán nyílik alkalom egymás kultúrájának a megismerésére, nincsen közöttük kommunikáció. Ezt a távolságot igyekezett áthidalni Basa Emese kezdeményezése. Elősegítette azt, hogy a szétszórt települések belekóstlhassanak egymás helyi kultúrájába. Már most érkeztek meghívások a magyarlapádi tánccsoport számára, a közeljövőben kölönféle kulturális eseményeken vesznek majd részt: Felvincen, Torockón, Búzásbocsárdon.
Több táborozó említette, hogy számára az a legszebb és a legkülönlegesebb a táborban, hogy barátságokat köt az ember, mind a többi résztvevőkkel, mind a helybeliekkel. Nem egy zárt rendezvény abból a szempontból, hogy a falu népe és a táborozók együtt vesznek részt a különféle programokon, így a részvevők megtapasztalhatják azt, hogy a valóságban, a hétköznapokban milyen az adott közösség tagjának lenni. Nem csupán együtt táncoltak és énekeltek, hanem együtt nézték meg a Nagy Hegyről a falut, együtt sütögettek szalonnát, együtt kóstolták a finom lapádi bort stb.
Két olyan személlyel beszélgettem el, aki már évek óta visszajár a táborba. Mindketten azt mondták, hogy minden évben úgy érzik „mintha hazajönnék”. Egyikük tetszését leginkább az nyerte el, hogy „nem kellett felszítani a népi kultúrát, hiszen az emberek ezt élik meg a mindennapokban”, másikukat mindenek előtt a családias hangulat, a – mára már elég szoros – baráti kötelékek csalják évről évre vissza. Nem csupán erre a néhány napra szólnak ezek a barátságok, akkor sem veszítik el érvényességüket, amikor egymás segítségére van szükség. Pár éve, amikor Magyarlapádot árvíz borította, akkor is érkezett segítség ettől a csíki születésű, jelenleg Pesten élő baráttól.
A gálaműsor megnyitóján elhangzott, hogy szellemiségében az idei valójában a legelső tábor. A tizenötödik tábor után a szervezők ugyanis egy szemléletváltás szükségességét érezték. A politika néha rányomja bélyegét a kulturális rendezvényekre, a tánctábor nem szeretne eszközként működni semmilyen párt számára. Idéntől a rendezvény teljes mértékben semleges térként működik a politikai pártok között, ebben az évben a különféle pártok képviselői civilekként voltak jelent, nem politikusokként. Ezzel ellentétben megőrződik az a hagyomány, amely az idősebb zenészek, táncosok meghívásából áll. Ilyen állandó meghívott pédául a hegedű csínját-binját ismerő, Marosdécsén élő Szántó Ferenc bácsi.
Ki gondolná, hogy napjainkban még vannak bárók? De vannak ám! A jelenleg Fugadon élő (Magyarlapádtól 3 km-re, román nevén Ciuguzel) Bánffy Farkas is a szervezőcsapat tagja, Basa Emese mellett ő az, aki a pályázatok megírásával foglalkozik. Egy pár perces beszélgetés során elmondta, hogy Kárpát-medence-szerte nő az érdeklődés a népi kultúra iránt. Az, hogy néha megcsappan a táborozók létszáma, egyszerűen csak azzal magyarázható, hogy annyira sok az ilyen jellegű rendezvény, az időpontok gyaktan egybeesnek. A fiatalok érdeklődése e hagyomány iránt „ösztönszerűen benne van az emberben”, közrejátszik az önismeret megszerzéséhez is. A néptánc, a népzene egyszerűen érdekli az embereket. Véleménye szerint a modern technika vívmányaira nem ellenszenvvel kell tekinteni, hanem megfelelően kell felhasználni az általuk kínált lehetőségeket, például a marketing-fogásokat. A tábor élő példája annak, hogy a korszerűség és a népiesség megfér egymás mellett. A kortárs művészet nem szorítja háttérbe a népi kultúrát, hanem esetenként kéz a kézben járnak. A modern zenében, táncban, akár filmjelenetekben is nagy számban jelenhet meg népies motívum.
Egyik beszélgetőtársam mesélte azt, hogy ő úgy érzi, e pár nap erejéig az idő lelassul, szinte mozdulatlanná válik. Aki ebben az „időtlen időben” él, megtanulhatja értékelni az életet, mivel alkalma nyilik többet meglátni belőle. Lassítva többet lát az ember, mert nem kényszerül arra, hogy figyelmetlenül elhaladjon a részletek mellett.
Egy szorványban élő közösség számára egy ilyen jellegű rendezvény jó alkalom arra, hogy az emberek önmagukat és a környéken élő települések kultúráját és lakóit megismerhessék. Sipos Ferenc szavait idézve, az emeberek összefogásának, közösséggé kovácsolásának egyik módja az, „ha egy olyan helye vonzák őket, ahova mindenki önszántából jön el.”
(A rendezvényt a helyi önkormányzat, a helyi egyházközség, a Mol Kft, a Bethlen Gábor Alap és a helybéli vállalkozók támogatták.)
