Melyik erdélyi falura jellemző, hogy, „aki iszik, táncal” és annak van bicskája „aki székely, vagy aki jár ótni” (rózsát)? Hát Magyarlapádra. Idén július 13-a és 20-a között rendezték meg itt a XVII. Maros-Kisküküllőmenti Népzene-Néptánctábort. 150-200 résztvevő volt, leginkább 15 és 25 év közötti fiatalok, de népes volt a hangos gyermeksereg is. A szombati gálán derült ki, hogy néhány hetes táborlakó is volt.
A tánctábor már a kezdetektől felvállalt egy kapcsolatépítő szerepet is. A környékbéli településkről érkeztek az eddigi években néptánccsoportok, minden település tánccsoportja egy napig betekintést nyerhetett a tánctáborban zajló munkába. Idén sajnos ez elmaradt, viszont érkeztek székelyföldi és magyarországi tánccsoportok. Nem csak magyar ajkú vendég volt, hiszen fordult itt meg angliai, amerikai, svájci és németországi vendég is. Többen voltak, mint tavaly, messze ment a tábor híre, a szervezők szerint azért, mert nagyobb volt a rendezvény reklámja, igyekeztek a különféle kommunikációs csatornákat maximálisan kihasználni. Valószínűleg az is ismertebbé tette Magyarlapádot, hogy az előző tábor óta, 2013. október 25-én a magyarlapádiak a Polgárok házának vendégei voltak, ahol bárki szabadon belekóstolhatott a falu hagyományaiba, néprajzába, kultúrájába. Ugyanakkor a falu népzene együttese a Kívánságkosár adásában is fellépett, a meghívottak a Parlamentet is meglátogatták. Továbbá az is növelte a falu népszerűségét, hogy dr. Bárth János néprajzkutató, a Szegedi Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének oktatója diákjaival megfigyeléseket végzett a községben. A faluról egy kétnyelvű monográfia is megjelent.
A szervezők a támogatók segítségével új dolgokat is belevittek a tábor programjába. A Pirospántlikás Zenekar idén pontozó versenyt tűzött ki Hopp, karéjba, legények! címen. A verseny érdekessége abban állt, hogy a lányok szavazatai döntötték el azt, hogy a saját csoportjukban (gyerek, kezdő, haladó) ki a három legtehetségesebb legény. Azt lehetett megállapítani, hogy a lányok értékelték a legények magabiztosságát, bátorságát is, aki egyedül is ki mert állni, az volt az igazán betyár legény.
A tábor egyik nagy előnye az, hogy a vendégek együtt tanulnak, este pedig együtt mulatnak a helybéliekkel, így közvetlen kapcsolatba kerülnek velük, elleshetik és egyben megértheti a lapádi népi kultúra fortélyait. Idén helytörténeti előadásokat is tartottak. A gyerekek (többek között) honfoglalás kori sírok helyét nézhették meg, a templomot, amely kazettás mennyezetéről híres, illetve Magyarlapádhoz és környékéhez kapcsolódó mondákat tanultak meg. A tudományos légkört kissé oldotta a borkóstoló, illetve a lapádi fiatalok plakátra írt szellemes ismertetője a faluról, illetve helyi szófordulatok, kifejezések, szállóigék. Itt olvashattuk például, hogy „Lapádon a forint, s az euró nem ér egy lejt se”. A táborlakók külön plakátra feljegyezhették az ízlelt lapádi borral kapcsolatos benyomásokat, illetve egy másikra a kedvenc lapádi népdaluk címét. Eddig sikerült 200-300 népdalt összegyűjteni, így az idei táborban a népdaloktatás hangsúlyos szerepet kapott. Született az az ötlet, hogy ezeket a népdalokat szöveges formában, CD-re rögzített hangvétellel együtt dobják piacra, de pénzhiány miatt ez az ötlet meghíúsult.
Mivel sikerült támogatókat szerezni, nem csupán népzenét, néptáncot oktattak, hanem, az előző évekhez mérten sokkal nagyobb lendülettel folyt a hangszeroktatás (már itt is két csoportra oszlottak: kezdők és haladók csoportjára), illetve számos kézműves fogalakozás zajlott. Ugyanazokból a hozzávalókból korosztálytól függően különböző dolgokat lehetett mesterkélni. Volt például gyöngyfűzés, tányérfestés, agyagozás, gipsz keret öntés és festés, de igazi szövőszéket is láthattak a résztvevők.
A gálaműsoron nem csupán a magyarlapádi népi kultúra került bemutatásra, hanem ízelítőt kaphattunk a szentbenedeki és szászcsávási táncrendből, illetve egy vendégelőadást láthattunk a kalocsai táncokból.
A táborban a falu nagy része részt vett valamilyen formában. Volt, aki résztvevőként, volt, aki oktatóként, volt, aki konyhásként, volt, aki támogatóként vagy szállásadóként, volt, aki eladóként, de olyan is akadt, aki kocsmájában teret biztosított a tánctanításnak.
A gyerekeket kérdezve azt lehet elmondani a táborról, hogy az emberek jól érezték magukat, kaptak valamit ettől a tábortól. A gyerekeknek nagyon tetszett a tányérfestés, volt olyan fiatal legényke, akit a hegedűoktatás kötött le legjobban, de olyan lány is, akit a legényes gyönyöre ragadott meg, s ő maga is felállt pontozni a fiúkat követően. Meglepett az, amikor a gyerekek elmesélték, hogy egész pici koruk óta táboroznak, jövőre is el szeretnének jönni továbbtanulni, illetve volt, aki azt mondta elemi osztályos fejjel, hogy nagyon szeretné, ha a gyereke jó táncos és hegedűmester lenne.
Szép munka volt, hát akkor jövőre is. „Hopp, karéjba, legények!”