Tombolt az ég felettünk
és mi szeretkeztünk
a tetőtéren.
Az ablak egén, az ovális égen keresztül
felhők sora gördült
Mars hónapjában.

Falai lakásomnak
nyugtalankodtak a krétarajzok alatt.
Szíveink táncoltak
A láthatatlanság leple alatt.

“Eláznak szárnyaid”,így szóltál,
„gömbök potyognak a gömbre időjárás szerte.”
„Semmi gond”,válaszoltam neked, Loreláj,
„az eső szárnyas repülésem verte.”

Én egyre emelkedtem. És elfelejtettem, hol
felejtettem házam a világon.
Te utánam kiáltottál: „Mondd, mondd, hogy
mi szebb: az emberek? A zápor?”

Tombolt az ég felettünk, egy teljesen őrült eső,
és mi szeretkeztünk a tetőtéren.
Kértem, hogy ne legyen véget érő
ama hónapja Mars istennek.

(Kovács Kinga Tünde fordítása)