Bóklászunk, ujjak összefonva,
elköszönni még korai.
Hallgatag vagy, én szólni lomha.
Sötétül. Szinte hallani.
Templomba nyitunk csöndesen be:
nász-dal fogad s keresztelő.
Szemünk nem kapcsolódik össze …
Velünk nem ez fordult elő?
Bóklászva temető haván, csak
mert a tüdőnknek tágasabb,
a hóba karcolsz kicsi házat,
hol ketten élnünk már szabad.
Botár Attila fordítása
Bár harminc pénzük visszadobtam
De már e harminc pénz vagyok
Hogy eszem váza összeroppan
Gyilkosaim az angyalok
A csillaghalálig bűntudat
Uram elhasznált eszközöd
Hogy a légiókat kardokat
Róma lovait elkötöd
Hittem elég a Jézus-arc
Lehettem volt zelóta bár
Ő nem egy volt a sok között
Ő Egy volt
S azóta már
A lelke túl a Rák-ködön
Nekem naponta visszajár
Örök időkig vízözön
S a tűzeső lett hazám
Eleven élő poklokat
Tudok
Szerepem ez
A szörnyű juss
Nem láttam át szándékodat
Már tudom a terved kozmikus
Hazám csak egy a sok között
Hazám csak bolygó habár
Minden lehető gömb közül
Hazám az Egy mi visszavár
De eszem váza összeroppan
Gyilkosaim az angyalok
Bár harminc pénzük visszadobtam
De már e harminc pénz vagyok
(Vedut’ho la lucente stella diana)
Láttam a fénylő hajnalcsillagot,
Amely feltűnik, mielőtt a nap kél,
S mely ölt magára emberalakot,
Jó Úrnőm fénye szebb más hölgyekénél.
Fehér hóarcán gránátpír ragyog,
Szerelmes szeme fényesebb az égnél,
Hozzá senkit sem hasonlíthatok,
Hisz nincs, ki többet bírna ily erénynél.
Szép tisztasága, bája megrohant,
Ádáz csatába hív a sóhajokkal,
Hogy én a félszbe rejtem hangomat.
Látná, mint küzdök néma vágyaimmal,
Bár elfogadná szolgálatomat,
S gyógyítaná fájdalmam szánalommal.
M. József Karcsa fordítása
Lámpa
lábai alatt hever az élet.
összegyűjti a porszemeket, hogy
felhőoszlopként mutasson utat.
redőiben megáll az idő, minden
hajtásnál árnyékot vet a fény,
a falon képmása kutat.
egy tekintetet. semleges gázban izzik,
mint a langymeleg lélek,
energia takarékosan él. túléli magát.
halvány fényt bocsájt ki a spirálja,
kapcsolódási pontjait a vákuum
bura alá zárja. az ilyen csak félvezető.
fénysebességgel tart az örök sötétségbe.
Lepedő
gyűrődései üres folyómedreket
rajzolnak a test alatt. kimossák
az álmok a völgyeket, utána egy másod-
percig még úgy homályosul a szem,
mint az újszülötté. reggelre
csak hajszálak maradnak utánunk.
irreverzibilisen csak az agykéreg sejtjei
károsodnak azonnal. a hajsejtek még
hetekkel utánunk is osztódnak, mint
a papucsállatkák. csak ők harminc
percenként. alacsony anyagcsere-
igényűek, mondják. lábammal
kisimítom a hegygerincet, élükre állítom
a völgyeket. az élő szervezetek entrópia-
szintje a legalacsonyabb. felfekvéseimben
lebomlik a rendezetlenség. kivárom.
mert rend a lelke mindennek.
Óra
vízszintes síkjában elfordul a korong.
súlya alatt a lélek vékony szálán
függ. négyszáz nap. a vezetőtű
bevarrja a gátmetszést a szerkezeten.
lassan fordul át az életbe. nehézségi
ereje hajtja a perceket. kerékgátlásos
lelke elmerül az örök-
naptár forgásában, nincs idő az
elmúlásra, időtlenségig kell
hallgatni az inga verését.
pontosan.
A SZÉL
Nézem a szelet s láthatatlan.
Mióta nézem! s láthatatlan.
Csak bólongatni látom a fákat, és a
leveleket fű közt világgá menni.
Nézem az időt s láthatatlan.
Mióta nézem! s láthatatlan.
Csak a gyerekeket látom fölcseperedni.
S a felnőttek: őszen, gönyedve kétrét.
FEHÉR AKT
Oly pőre vagy, mint álom, akár
mint strandhomok, nagy sík látóhatár,
pőre, mint bujdosó hold a pusztán,
pőre, mint hattyúm ezüstön úszván.
Lássad, ne pisszenj:
azok a nedvek járnak át frissen,
melyek mezőket s rügyeket járnak,
s lásd a füzeket máglyalángnak.
Ahová tűnnél – tenger duzzad,
késő hullámok állják el utad.
Szemed csukd be, és magadat feledten
kialszol zöldellő örvényekben.
(Botár Attila fordításai)
(Kép: Dezső Tamás)
Fát nézni olyan,
Mint eggyel szorozni,
Az ember magával szembesül.
Semmi akarat nincs
A gyümölcstermésben,
Ahogy az árnyékban és
Az avarban sincs.
Nem tehet róla a fa,
Hogy az ablakom előtt élve
Hozzámnőtt.
Nem feszegetném,
Hogy az Úristen
Oszt-e, vagy szoroz,
De használja a nullát…
Egy szekrényben ülünk,
Meztelenül.
Kényelmetlen és kemény,
Moccanni sincs hely.
De nem ellenkezünk,
Ahogyan a fa sem teszi,
Ha fűrészelni kezdik…
Nem a fa szándéka
A lomb.
Egyedül az Istené.
