Gólem

 

az óriás lábánál

ültem

ujjai között

csak szemeknek tűntek karjaim.

halántékom

üres oltárfalán kivirágzott a fagy

de hidegrázós kis imádatom

csak feszengett

és ő közömbösen eltaposta

szemcse lettem

a pecsét lenyomatában.

a könnyek jege feltöredezett

arcomon

sírva szolgáltam uramat

a világ széle felé

tűz mardosta a fagy nyelvét

 

 

 

Haiku

 

ne sértsd a fényt, vak

szeméből hamis éj fut

fekete képbe

 

 

 

 

Kézikönyv

 

pontosan

egymillió-négyszázezer

könyv és értekezés szól

az anyáknak és a bábáknak.

a világra jövés

minden részletére van magyarázat

és nincs egyetlen útmutató sem,

semmilyen kézikönyv

a meghalásról

egy sor sincs

vagy egy szó legalább

se egy jel

se egy árnyék

 

 

 

 

Dream maradt

 

és a holtakat szülő

merengésben

a rockzenész ujjai

elcsúsznak a gitáron,

mint az akasztott ember nyakán,

amin annyi hurok szorult.

valaki áramot táncol

a pillanat öngyilkos lesz józanságában

egy üveg van az ágya fejénél

egy cigaretta hamvad ebbe a dalba,

nyugodtan és beletörődve elmerülök

a holnap csak veletek kezdődik

én benne maradok ebben a dallamban

 

 

 

 

 

Napló

 

az árvaház

megtelik angyaltollakkal.

fojtogató lebegés

egy mindig erőltetett

vidámság rutinja felett

jön a felvigyázó bácsi

és számolja: egy toll, kettő, ezer

jön a szakácsnő

és lecsíp az adagokból:

mínusz egy szendvics, mínusz egy leves

aztán belép

az igazgatónő, mint egy fekete vihar

mint a tömörített rémület.

mind írjuk, térden állva, szófogadóan:

mínusz – mínusz – mínusz

amíg az angyalkák tollai

szemtelenül szállnak a mosodában

 

 

 

 

Diagnózis

 

kőkoporsó van a nyelőcsövében –

ezt tudták megállapítani.

gyógyszerek és orvosok

egyaránt beleroskadtak

ebbe az értelmetlen időhúzásba.

a szemébe néztem.

mit láthattam volna,

mikor a fájdalma máshol volt?

már véreset beszélt,

a sebei

szemcsésen és forrón virágoztak.

ne halj meg, mondtam neki,

ne halj meg!

miért ne halnék meg?

hörögte szinte felszabadultan

még adtak egy injekciót

aztán

már csak arra vártam, hogy feltámadjon.

 

 

 

 

Azonosítás

 

egyik tömbház

a folyón túl,

az a lemállott falú

az a graffitiba bugyolált:

ez a pontos címem.

ha nem telik el a nap,

hogy jöhetne akkor az éjjel?

elbotlok, de van támpontom:

a hídon rosszul leszek,

alattam a víz mocska,

előttem a világ fogoly szennye,

egy temető,

csak felettem nincs, nem maradt semmi

 

 

András Orsolya fordításai