SZENT ÖSSZEESKÜVÉS

Ezer hidat ácsoltál,
kérdést is tettél fel; ezernyit,
ezerszer próbáltad megfejteni
a harangszó üzenetét,
s léted nagy erőművében
próbáltad illanó füstté
varázsolni a tények ördögi szeletét.

Emberszagú földet akartál,
akartad, ne menjen le a Nap,
s árnyékba szórtál ezer magot.
Észre sem vetted, hogy
cinkos vagy a vétkesek közt,
s hátat fordít neked az Úr,
hiába kéredzkedsz az Ég szívébe,
ha homokzsákba zártad sivatagot.

 

SIRATÓÉNEK EGY VIRÁGLÁDA FÖLÖTT

Itt most megint arat a tél,
fáznak a hóvirágok, a fehér
harangszoknyák túl hidegek,
az alvó fákon nem gyúl fény.

Valami feszíti az ablakpárkányt,
halkan pattan az üveg,
nincsenek jégbiztos búvóhelyek,
csak a virágládában lapul az
égről leamputált nyár múmiája,
a megszáradt petúnia tölcsérben,
gyökeret eresztett itt a gyűlölet.

A hajnal torkába megint belefagyott
az ének, jégostyát köpnek a madarak.
Mentha rejtőzik az süppedő avaron, a
nimfa, akin csak Hádész tudott
varázslatot tenni, így nem látszik a zöld
fátyol alatt a halálfej, nem látszik, hogy
összetört a fényszínű arc körvonala.

A bosszú széthordott minden kincset,
csak töredékek maradtak a rokkant
növénytestek alatt, – valami mégis
kezd újraépülni, van remény, hisz
Perszefoné szemét kivájták a madarak.

Az árnyék pedig ott ül a kő alatt,
nem látszik változás a mozduló térben,
csak a levegőben ömlik finoman,
a metamorfózis jellegzetes illata.

Én pedig hagyom, hogy az üveg
túloldalán, a langyos semmiben
tovább gőzölögjenek a gondolatok.

 

(Illusztáció: Winter)

 

aki az elsőt vetheti

ha néha még szembejön de már
nincs kedvem úgy tenni mintha
ismerném pusztán csak lesütött
szemmel bizakodok hogy ő sem
emlékszik már semmire és így
mehetünk tovább cipelhetjük
a hordalékunkat különböző
irányokba mindaddig amíg
a két vaskos keresztfánk
be nem akad a sínek
közé valahol cegléd
és szolnok között
a lényeg hogy
megyünk
tovább

nem
történt
semmi

 

késő estike

hogy az én és te csak kontrasztfény
nem tudom de az érzést jól ismerem
azt az önző és tomboló túláradást
a természet látványos lebomlásába
oltott kábulatot ami mindig azt súgja
hogy most még azért létezik levegő
és azért bújhatnak meg ezek az
apró élőlények a frissítő
folyóvizek legmélyén

mert a dolgok változása mindig
visszafelé tart az eredeti állapotban
való tartós megnyugvás irányába
aminek csak járulékos és átmeneti
stádiuma lehet a megsemmisülés
de ilyenkor azt már nem is nagyon
mondjuk hogy elmúlás és társai

és talán azért nem mert túl sok volt
már túl sokszor és túl sokféleképpen
hallottuk ahogy ezt kimondják mások
csak azért hogy valami konduljon egyet
a belsőnk csöndjében aztán folytatódjon
a megszokott zakatolás de semmi egyéb

 

(Illusztráció: Lois Hoveke: Winter (detail))

 

irodalmi félreolvasások 44.

a kamera rákölkezett egy antik órára
(ráközelített)
*

a könnyező udvarokból zeng az ugatás
(környező)
*

én nem fogom be sörös számat
(pörös)
*

Nagyot haló angyal
(Nagyothalló – könyvcím)
*

Este a székhelyeknél
(székelyeknél)
*

megjelent a Tündér Ilona és Ágyékos meselemez
(Árgyélus)
*

Dimitrij Dimitrijevics Sosztakovics: Szonáta bácsira és zongorára op. 147
(brácsára)
*

Mihail Ivanovics Glinka: Három rossz dal
(orosz)
*

a kuplung elefántja
(Kipling)
*

Szerelem az ársapka idején
(kolera)
*

Szerelem a kolera tetején
(idején)
*

a magyar sznobizmus mestere
(szimbolizmus)

 

irodalmi félreolvasások 45.

életműkötelet mutattak be Budapesten
(életműkötetet)
*

Apu a Tabánban
(Kapu)
*

Arany János nagyszalontai könyvtárának és szellentéseinek katalógusa
(széljegyzeteinek)
*

egyre népszerűbbek a zöld költemények
(kötvények)
*

A szép konvojnő
(fogolynő)
*

szellentő műhely
(szellemi)
*

cenzúrabab
(ceruza)
*

Társadalmi zsiványok
(zárványok)
*

egy most átadott autópályaszakasz még közelebb hozta az esszéket Budapesthez
(Eszéket)
*

Magyarország legnagyobb irodalmi komplexuma jön létre hetvenezer négyzetméteren
(irodakomplexuma)
*

Hajnali részegység
(részegség)
*

a fejfájás munkájának elmélyítése
(feltárás)

 

(Illusztráció: Rinku Jhala: Rajasthani elephant)

 

♈︎
EXORCIZMUS
fekszem
……az elmúlt pillanat kimegy belőlem

 

♈︎
tavak őrzik az Ég képeit
arcunk egymást őrzi
a következő pillanatig

 

♈︎
repül egy szó
szétrobban a fal

 

 

♈︎
izzadt ing
hűsítő

 

♈︎
borda vitorlák
táguljatok hadd vigyen
messzire a szél

 

♈︎

ITT JÁRTAM

aláírás
egy hajszál

 

♈︎
ó ha lenne ember akinek dőlhetnék
ezért vagytok ti fák

 

♈︎
hangraj röpül át felettem az égen.
nézek utána. nem száll hozzám egy se.

 

♈︎
tavaszi szél
madarat fúj

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: bújócska; lábamat fölpolcolom)

 

 

Intenzíven

Az intenzíven nincsen angyal,
csak Isten, egymaga,
ott ül fejednél tiszta aggyal,
éjjel megy haza.

Nem kérdez semmit, tudja régen,
mennyit ér a szó,
de eljön reggel újra étlen,
legjobb véradó.

Lesz majd egy nap, hogy nem találod,
furcsa ébredés…;
egy kőbe, mint az elmúlt álmot,
téged épp bevés.

*

 

Ha megtalálsz

A port, a napfényt lassan elnyelem,
ruhád alá, a csontodig befúrva,
akár a szél, majd visszatérek újra,
s veled bolyongok parton, tengeren.

Leszek puhán cirógató selyem,
ki álmodat döbbent szemedre fújja,
a lélegzet, ha fáj, a semmi súlya,
kiáltsd ki hangosan halott nevem.

Ne üljön ajkadon gonosz, se pánik,
tudod te jól, a lélek nem hibázik,
de kell, hogy Isten mindig ott legyen.

Törődött szíveden parányi balzsam,
ha megtalálsz, leszek remény a dalban,
kagylómagányba halkuló jelen.

*

 

(Illusztráció: Olha Darchuk: The world in the sunlight, 2022)

 

Megmosom az arcom.

Csönd van, sötét.
Ez nem a halál;
ez a lét önmagáért való áradása:
kipukkadt vízhólyag, vadpatina,
munkásszállók szemlélődő magánya.

Az életem maga a líra –
és most már tényleg értem, miért
nem szabad megbocsátani.

Mindig idegen helyen voltam,
vagy csak félreismerem magam.
Szabad alig-alig: hamar megtanultam félni.

Nem hangoskodom.
Nektek van igazatok –
ahogy sohasem volt,
ahogy mindig is lesz.

Megmosom az arcom.

 

(Illusztráció: A szerző alkotása)