#NAPÚTma II

Mint oldalára borult hajótest, és mint a várakozás
a dagályra. Amíg átmész a járdán. Amíg átéled
az összes becsapódást. Kétfelé feszít. Befelé sűrű,
kifelé végtelen. A kis cédrus, amíg kétezer éves.

 

AZONNALI HALLGATÁSOK ÓRÁJA

Kinőttük a cipőt, kitapostuk az ösvényt
mindenki másnak, amíg aludtak a hivatalos
taposók. Határköveket cipeltünk termőföld
helyett. Elvetettük a sulykot, lebegtünk kicsit
a föld felett. Elmentünk minden szembesítésre,
bizonyítékot nem tartottunk vissza. Súlyos
állításokat fogalmaztunk meg önmagunkkal
szemben. Kimondták az exclusiót.
Elmentették a képernyőképet.

 

HAUBERSBRONNI ELÉGIA

Éberségbe ájult faluvégbe oltott gyümölcsfák
– zárvatermők – véges nesztelenség és a minden
böjtelők hava valahol a meg nem nevezett ég alatt
……valahol érthető
……emberi terepen.

Embernyi terek. A kolostor kerengője a tó
a várakozás a megvesztegethetetlen közeg.
És a leltár. Minden tétele mellé odarajzoltam
magam. Ahogy kérted. Azóta jön rám a finánc
és nem hagy.

Szereti az ember ha adós.
Szereti az adós ha társ
……az üres alaplapon.

Szabad a tánc a zártosztályon és szabad a felmentő
csók ha számlaképes. Az öndicséret gyalázat de már
az álszerénység is büntethető. Híja van a be nem
vallott hiátusnak.
Adok kapok.
Adnak vesznek.
Jajveszékek.

— Kimaradtak az őzek és valami Ebnisee.
Eljött a nagy itatók ideje.
Tenger pusztákban tengerszemek —.

Sebeiket nyaldosva gyógyuló ebek
……harmincadja
Lógó kantárú kancák
Nyugdíjas kerubok
Párkák
Magukra hagyott éhes angyalok egész
……fészekalja

És a marokkói sáfrány.

Híja van a fáknak ahol híján van az erdő.
Szamáriai plein air.
Virágvasárnap.

 

HADIGAZDASÁG

Milyen bátor dolog a fotelből háborúzni békét kötni
más válókeresetén elcsámcsogni közben folytatni
– mert élni csak kell – a családon a birtokon
a lélektemplomon saját testen belüli erőszakot
mert nemes a cél
…………..xxx és yyyy
…………..és az emberi erőforrásokat végleg k i m e r í t e n i
…………..mert xxxyyy
a diadalmas bevonulásra erőt dicsőséget fényt mutatni
sok rabszolgát
lopott kincset
bemenni sáros cipővel a szentélybe csizmával erkölcsi
asztalra állni és ráhúzni másra a vizes lepedőt
saját gyereket társat megalázni
lepedékes nyelvvel
az emberek közötti szeretetről
prédikálni
mert szervül a szervetlen is
és semmi sem lehet olyan szenvtelen
mint az angyaltalan ikon

Milyen könnyű a lélek a bűnök felismerése után
Milyen könnyű az utolsó előtti ítélet

 

PYRMONT

Nem a vár fent
És nem is a romantika.
A becserkészés.
A megadás, ostrom után.

 

IL MARE

Van az a vendéglő a zúgó öbölben a sziklába
vájva méterekkel a csapkodó hullámok fölött
csak képen láttam neked is elküldtem nem
a direkt és erős kép miatt ilyen viharok dúlnak
bennünk is sokkal inkább a tenger okán ha
már a szokásjog ellenére folyton beszélni kell

 

BRANCH

Mikor hogy csatlakozunk be mikor hurkolunk át
és hova mihez adjuk a nevünket melyik lesz a future
branch és melyik a master a develop attól függ ki
üzemeltet kinek van hozzáférése joga commitolni
és mikor robban a pipeline tesztelés nélkül is kimehet
majd a felhasználó teszteli úgyis ő issza meg a levét
ma 8 holnap 10 milliárd lélek elég az hozzá hogy
numerikus vagy array esetleg list of values
de semmiképpen sem karakter

 

TANTRA XI

Mert muszáj lesz
muszáj feladni a hídfőállást
jöjjön csak aminek jönnie kell
jöjjön a fény a mocsok
folyjon át rajtunk minden
és megigazul
és megigazulunk
és az alászállás után
a színeváltozás jön
a leprás emberöltők után
a szextáns
az alakváltás

 

(Illusztráció: Alex Levin: Nature Painting: Spring in Samaria mountains)

 

Ollantaytambo

A Szent völgy égre táruló terében
megbújik annyi frissen hűs zamat,
rikoltó csend telepszik rá merészen,
mohón a kőházak köré dagad.

E város bölcs öreg, kit múltja mardos,
mormolja bátran sámánesküjét,
vagy érett férfikorba lépő harcos,
mindegy talán, de érzem nagy tüzét.

Göröngyös úton álmok szétdobálva,
lépcsős terasz, s erőd karolja át,
belépve, fent, a víznek templomába,

meghallom szívét, szép, napos dalát.
De éjjelente lelke, vad folyója,
akárha Isten dörgő hangja szólna.

*

 

Fájdulás

A nap szobámba tűz kajánul,
torkomban még a tegnap fájdul;
a szó, a csend is eskütétel,
lesújt az ég rám nagy dühével.

És jönnek mind, kik elfeledtek,
akár egy fontos, nagy betegnek,
virágot hoznak, közte átkot;
velük magányom összerántott.

Sebesre fest a lázas alkony,
ki élni nem tud, meg kell haljon;
kivet magából minden emlék,
vagyok, de mintha mégse lennék.

Az óceánnyi hűvös álom
ágyat vet fáradt szempillámon,
magára formál, készre sminkel,
elalszom rejtett kincseimmel.

*

 

(Illusztráció: Ashton Howard: Fire sky)

 

irodalmi félreolvasások 52.

a gyömbér a munkaerő ára
(a bér)
*

főkönyvtáros
(könyvfőváros)
*

már az író a költő elvesztette régi gagyogását
(ragyogását)
*

a valóság és a frikció viszonya
(fikció)
*

a jelek minisztériumait kutató alkotások
(misztériumait)
*

lezuhant Veres Péter
(a Veres Péter Gimnázium plafonja)
*

kivitelezett helyzet írónak lenni?
(kivételezett)
*

A KISZ hableány
(kis)
*

letette a lopott szöveget az előszobában
(szőnyeget)
*

hányás számú pavilon?
(hányas)
*

ő lediktálta nekem a könyvet
(dedikálta)
*

több könyvkiadónak is levelet küldtek hogy nyilatkozzanak – könyveik a gyermekvédelminek mondott törvényben felsorolt oratóriumoknak megfelelnek-e
(kritériumoknak)

 

irodalmi félreolvasások 53.

ötlettelen lakóházat ért rakétatámadás
(ötemeletes)
*

vásárolj sírkert-listás könyveinkből!
(sikerlistás)
*

Lóugrás gyomorszájra
(Lórúgás)
*

Egy nap medencében
(Velencében)
*

Európa Kulturális Főorvosa
(Fővárosa)
*

úgy ismerhetjük meg a tihanyi apátság tólevelét ahogy eddig soha
(alapítólevelét)
*

akció és redakció
(reakció)
*

Novák Katalin is beleszólhat majd a Lenin-békedíjak kiosztásába
(Kossuth-díjak)
*

a díjakat minden évben egy tíz főből álló cirkuszi testület ítéli oda
(tíz főből álló bizottság)
*

kijelentése sértő mindazokra nézve akik a kommunista diktatúra megújításán fáradoznak
(lebontásán)
*

már csak a politikai hülyeséget jutalmazza az írószövetség
(hűséget)
*

ritka nagy skarlátja van a magyar irodalomnak
(skálája)

 

(Illusztráció: Kaël: Circus, 2016)

 

beurre demi sel

egyik este claire küldött egy vajat
képen persze
kis kocka breton vaj, sós
ah sóország, guérande!
kibontva és megkezdve feküdt a piros csomagoláson

épp az s-bahnon ültem
és a szokásos lencselevest terveztem megmelegíteni, ha hazaérek
de a képtől olyan kedvem támadt a vajra, hogy bár nem volt otthon kenyér, se semmi
mégis, alig vártam, hogy kezemben legyen a lapos, kerek orrú kés
és kenhessem végre én is a vajat
mindegy, mire

ugyanolyanom volt, mint claire-nek: sós breton vaj, piros papírban
vannak ilyen nagy következmények közös nyaralások után
lefotóztam és elküldtem neki
válasz-vaj
a képen még sárgábbnak tűnt, mint a valóságban
ráadásul nálam még az asztallap is sárga
na nem a vajtól
bár lehetne attól is
vágyaim kivetülése és kiteljesedése: minden levajazva! lekent lakás!
grandiózus tálalása kétszázötven grammnak!

sőt, micsoda bőség, volt még egy másik vajam is itthon
nagy, egész sókristályokkal
mindig, mikor a hűtőből kiveszem és hasas poharából kiborítom, a vajdombban csillog a hó
a sószemekből kis vízcsöppek buknak elő
a vaj könnyezni kezd
vagy izzadni, nem tudom
a csöppek telnek, nőnek, megülnek a fagyott zsiradékon
átlátszó tiszták és picit rezegnek
ez most egy szerelmi vallomás

száraz rizstallért eszem felváltva két pompás vajjal
aszkétikus igénytelenségre a barokk
de tán épp ez mindkettő értelme, nem?
telt, fehér, sima íz, jó vastagon
simítom a kerek, lapos késsel
hol a lágyat, hol a fagyos-törékenyet
hol a kenőset, hol a kristályosat
az egyik olvad, a másik sír
két vajammal
ó
csak én nevetek

 

valaki a tengernél

helena végre elutazott
végre rászánta magát és felkerekedett a titkos szigetre
most ő küld képeket nekem
ahogy pár hete még én küldtem neki bretagne-ból,
ahol claire-rel kalandoztunk a sziklapartokon
szalmaszínű, pomponfejű füvek, zöld vattaalgák,
homokkristályok és só-tükrök között a szélben, ég-óceánban!
londoni kényszertartózkodásában helena mindig sóvárogva válaszolt:
az óceán hírére megmozdult atlanti lelke

azóta már én is és claire is újra beton fővárosok beton utcáin járunk
már nem sokáig, de még egy darabig süt rólunk az a nap
és most én kapom a képeket
és a borult, vad partot most én csodálom sóvárogva itthon a lakásban
mekkora ég! mennyi felhő! a csík, amit a hajó húz maga után!
bretagne már csak emlék, elnyel minket újra a beépített, kontinentális észak
helena képei a folytatás

azt hiszem, ez a lényeg:
valaki közülünk mindig legyen a tengernél
és szóljon a többieknek és mondja el és küldjön képeket
és ha visszajött, induljon a másik
és ő is írja meg és mondja el
aztán a harmadik és így tovább
itt a szárazban nekünk ezt tudni kell,
hogy most is, ebben a pillanatban is:
valaki közülünk!
a tengernél van!

 

(Illusztráció: Fanitsa Petrou: Ocean Hair)

 

A látszat bosszúja

Egy személyre szabott
science fiction dolgozik benned
sokszor csak képzeled a valóságot
megtévesztenek a szenvedély
rezdülései, léted kártyavárán
keresed az illeszkedési pontokat,
újra meg újra átértékeled,
szelektálod az indulatokat.
a megrémült valóság falán
nehéz a kapaszkodás a fénybe,
titkos szándékaid önkívületébe
menekülsz; de hiába vigyázol
minden rejtett csapdára,
a szeretet, mint finomított önzés,
mindenhol belép a struktúrába.
már nem vonz az emberszabású
képzelet, nyers ébredéssel
végtelenített pályára küldöd
a megbolondított rímképleteket.
Mondanivaló keresztjére feszülsz,
kivéreztet a líra bosszúja,
de törtetsz előre rendületlenül,
s nem bánod, ha néha megállsz kicsit,
olykor hálás vagy, ha mások megelőznek,
akkor nem gondolsz saját halálodra,
inkább próbálsz lemaradni,
míg mások gyűjtik a koporsószegeket.

 

Tükör előtt homályosan

A köd már fürtökben lógott, a hangok
tévelyegtek a homályban,
a világmindenség csaknem belehalt
sebeibe, a képletekből megszöktek
a zárójelek, a hexameterek rendezetlenül
szétszóródtak a papírlapon.
A költő is ott üldögélt a legalsó lépcsőn…
nem akart már többé világcsavargó lenni,
s a remetelakba sem akart beköltözni,
nem akart hiány lenni, s több sem akart
lenni annál a kevésnél, mely csak annyi,
mint egy tengerforraló áramütés.
Imára kulcsolta kezét, rövid fohász mondott,
majd elővette a zsebébe rejtett
tükröt, s hosszasan belenézett.
Ekkor felismerte önmagában Isten arcát,
lassan egy felhőre lépett, majd az éteri magasságban
lévő laboratóriumban vérátömlesztés adatott
magának a metamorfózis reményében.
Ekkor karjaiban hihetetlen erőt érzett.
Kicsit még álldogált a tükörrel a kezében,
majd felcsatolta a lételőtti csendből
kimentett szárnyakat, s az emelkedés felszabadító
mámorával átlibbent a végtelen kékség kapuján.

 

(Illusztráció: TheDigitalArtist (Pete Linforth): Human Glow Lightning)