Furcsa város

Papírcsónakot ereszt
utcára a Nyugati előtt
a szél. Lefújja a kocsik közé,
nyomtatópapírrá válik.
A Blaha aluljáróban
aprót oszt vissza egy
zsebtolvaj. A járókelők
elismerően bólintanak.
„Ez aztán az emberség!”
Közben a Rákóczi téren
kiömlött szavaikat hajtogatják
vissza nyelvük alá a
pletykálkodók. Túl magas
a nyugdíj – mondják és
ünneplik az öregkort.
Aki közben villamosra
száll, láthatja, ahogy letűnt
korok adják át helyüket az
irodistáknak és a mai fiataloknak.
A Városligetben az eltört
szerelmeket kikukázzák
a köztéri szemetesekből.
Paplanlelkűek porolják le őket.
Mindegyikhez lapul otthon
egy pont megfelelő, fél dobogás.
Rendben lesznek.
A józsefvárosi bérházak
gangjain egymás társas
magányát locsolják a
szomszédok, fogadják a
belakoltatott újakat. Újpesti
panelkonyhában együtt
bontják le a generációs
hidakat. Mellé elfogy a sajtos
pogácsa is, és éljen a Fradi!

 

Leköszönő

Tompa vonalak,
egy háztető
karambolozik
a napfénnyel a
szemsarokban.
A kondenzvíz
ritmust dobol
a betonra.
Nem sokáig kell
már. Nagy csókok,
éjtelen nappalok,
zenétől részegségek
bolyonganak a
körúton.
Átlépnek rajtuk,
mindenki a
Margit-szigetre
rohan.
A szobakonyhás
csend ilyenkkora
kiszorította
az egyedüllétet.
Kiért a tömeg.
Még egy
lemenetre slukkot
ķérnek a nyárból.
Meg lehet fulladni
közöttük.

 

(Illusztráció: Archpriest Andria Natsvlishvili: Sun on Roof)

 

[visszalapozok]

visszalapozok
keresve a megörökített
pillanatok között azt
amiért érdemes félévszázados
fekete-fehér múltat
dobozba zárva megőrizni
nem tudom kinek tartozom vele
miért gyűjtöm ezeket
a foszlány-relikviákat
néhol már az arcot sem ismerem
ködös homályos derengés
olykor egy-egy hátoldalra írt
üzenet segít
felvillan a gyermeki egyszeregy
az ezüstfehérbe csomagolt
karácsony a vonatos szédület
s az elnehezült kéz
mely gyanakodva morzsolgatja
a visszaszivárgó könnyeket

 

jégverés

lakatolt vaskapu
tévelygő harangszó
terhes múltról kántál
egy részeg csavargó

mulasztás az élet
fordul a szélkerék
gyásztáviratba gyűr
érvet és tévedést

hazug szív vajúdik
koporsónk kelengye
kelepcébe csalt árny
feszül a keresztre

vihar támad újra
– iszonyú jégverés –
kihalt a Golgota
s hitünk is túl kevés

 

manőverek

a gép amely Malmöbe visz
kajánul himbálózik a tenger felett
szűk cellák a távolban
ismerős jelek – a szárazföld
hirtelen szaladni kezd –
a nyilallás nem múlik
csontig hatol a fájdalom
az instrukciókra sem figyelsz
már minden túl közel
tehetetlenül nyúlsz el
az utaskísérő próbálja lágyítani
az örvény-szabdalta perceket
hallod a hajtóműveket
süvít a szél zúg az aszfalt
még néhány apró manőver
s már csak téged mozgatnak
a csomag is megkerül
a sofőr is aki Osbyba fuvaroz
kerülőutakon – keresztül-kasul
az erdő borította részeg
Skandinávián… folyton eső
esik… a válasz nélkül hagyott
kérdésekbe temetkezel
hiába közelít egy-egy magyar szó
győz a vakondtermészet
hazátlanok közt bolyongsz
széthajtogatott álmok és összezárt
emlékek gombolyagját cipelve

 

(Illusztráció: Osnat Tzadok: Silver Forest)

 

csak ennyi volt a minden

aznap száraz fojtó meleg volt
bőrtapadós izzadós este
a naplemente erőtlenül áttört
a fák lombjai között
kértem rajzolj le
ne ceruzával
az fénytelen
az érzékelés színeivel
ezáltal születik meg az egység

másképp töltődik a lélek
mert mindenhez fény kell
néha jó elbújni ha fáj
ne érintsen csak segítsen
nélküle nincs élet csak létezés

más irányba lebegsz
ha változik a leosztás
majd bezáródnak a nyitott kapuk
eltűnnek az ablakok
magával ragad
a beszűkült terek néma ereje
és eltolódnak az arányok

*

Aztán úgysem lesz semmi.
Egy papír töredékén ott marad valami,
mert csak ennyi volt a minden…

 

Az elmúlás hangulata

csak nézte hogy lóg az eső lába
homályba költözött a nap
talán befolyásolta az adott pillanat

lassan cseppekben kezdte
majd zord arcát felé emelte
megmutatva hűvös leheletét

látszólag a fák is tűrték
kopasz ágaik egymást érintették
s a föld mélye elnyelte felszínét

eltűnt évszakok kútkáváján
már madár sem dalol

édes élet – bomlasztó hézagok
szétfeszítették a tudatot

 

Felületkezelés

A rágóizmok folyamatos mozgása előkészít arra,
hogy megemésszem Önmagam, és a világot.
(és ez felemészt)
Bár e kettő ugyanaz, nincs jelen szimbiózis.
A vonzás más irányú metamorfózis.
Látszólagosan egység, és kötelék,
a negatív gondolkodás mély gyökereivel.
Vajon időben semlegesíti a felismerő?
Szelektív kukába, nem minden szemét – kerülhet.
Ideiglenes kikötőnk a Föld.
Aranyárat taksál: a még menthető.
Jöjjön el a hátha, és a ki tudja.
Legyen minden a bizodalmak légyottja.
Földközelben az ember könnyen megbillen.
Az ereje gyengül, mentalitása függőállapot.
Hosszú ez az út, és közben tekereg mindvégig.
Óh, ha a fák lombjai közt elbújhatnék…

A fiatalkor tapasztalatlansága,
nem nőtt időskori bölcsességgé.

 

(Illusztráció: Pamela Sukhum: Bamboo Amongst Oaks)

 

Tragédia

Első felvonás
Első jelenet
(kor)Szellem jő
HANG (a színen kívül):
………………– Világrendek és
………………bélmozgás. Valami bűz-
………………lik Általában.

 

Tavasz I.

Márciusi nap.
Egyenetlenséged a
tél cáfolata.

 

Tavasz II.

ropogó, serény
rügyeken élet-terhet
cipelnek a fák

 

kötelesség

az eget épp csak
tapintja a figyelmes
felhőkarcoló

 

(…)

a mondatvégi
pontok közös halmaza
szeretetnyelvünk

 

Komposzt álom

Negatív idő:
nagy levegőt venni egy-
más tüdejéből.

 

amikor tér és idő értelmét veszíti

mint a vízesést
bámultuk a padlóra
ömlő hallgatást

 

jól áll

a különbségünk
kardinális: neked még
a kardigán is,
míg nekem még a
szénám sem. így találj meg
– tűt a kazalban.

 

norepinefrin

véresre rágott
horizont. napkelte, mert
ismét nincs nyugta.

 

Ősz

lepkék csorognak
le az őszi fákról. tél
helyett fehér zaj.

 

Öregedés I.

Végtelen törés-
pontjaimon fraktálok
folytonossága.

 

Öregedés II.

kavicsok arcán
metsző mosolyt repeszt a
szélsebes idő

 

(Illusztráció: Odilon Redon: Butterflies (1910))

 

Csípős avarfüst
ködköpenyében kísért
megannyi élő.

*

Horgonylánc szakad,
egy pillanat, s csónakod
felszáll az égbe.

*

Könnymosta betűk –
gyökerek fűzik össze
múltunk lapjait.

*

A füstölőm hív.
Múlt, jelen, jövő csak szó,
te mindig eljössz.

*

Krizantém s gyertya –
találkozásainkon
fényillat ölel.

*

Te közelebb vagy.
Ki látta jól életünk
a holdon merengve?

 

(Illusztráció: Nicola Mountney: Red Chrysanthemum)

 

irodalmi félreolvasások 42.

a pályázathoz szükséges demencia
(dokumentáció)
*

hallgasd figyelmesen amit elhallgatok
(beszélek)
*

nézzünk mosakodva a múltba
(bizakodva)
*

az apokalipszis három kutacsa
(lovasa)
*

holt estek
(holttestek)
*

lapzárda
(lapzárta)
*

milliomos Vénusz
(milói)
*

gumma cum laude végzett
(summa)
*

a kombinés költészettel napjainkban bárhol találkozhatunk
(kombinatorikus)

a Partium négy településére látogat az Irodalmi Paraván
(Karaván)
*

az osztrák császárnéról szóló szindróma nyerte a londoni filmfesztivál fődíját
(dráma)
*

Petőfi Sándor volt üzlettársaihoz kerül a postai pénzszállító cég
(Pintér Sándor)

 

irodalmi félreolvasások 43.

a magyarok többsége a gyerekverset se veti meg
(gyerekverést)
*

nemzeti szuperhőskoszttal búcsúzik az egyik legnagyobb magyar rendező
(szuperhősmítosszal)
*

a felelősség ott kezdődik hogy amit írok letagadom
(vállalom)
*

a válság elvonta a figyelmet egy égető poémáról
(problémáról)
*

A megpácolt Übü
(megláncolt)
*

Gogol felé vezet ez az út
(pokol)
*

vad-őz pörkölhús kockáztatva
(kockázva)
*

takony a város felett
(alkony)
*

súlyos költői válság fenyegeti a karácsonyt is
(kikötői)
*

egy könyv amit egyszer se kell elolvasni hogy lejuss a mélyére
(kétszer)
*

eheti kritikám
(e heti)
*

az Ördögölő Józsi bácsit mutatja be a színház
(az Ördögölő Józsiást)

 

(Illusztráció: Julie Hanrahan: Flame Tree 2)