Küszöb alatt kőtábla

Mekkora feszület ez a világ
Rajtad szárad bűneink
Tisztára mosott gyolcs foszlik
Darabja szememre tapad
Csak mossátok
Csak mossátok
Vezekelni fogok

Kunyhóablak
Rajta apád anyád pislog
Nézik ahogy bársonytalpad totyog
Ma csizma vagy

Tüzes nyilak
Párod sötét szobában ül
Felebarátoddal szeretkezel
Kígyó kígyót szül

Nyújtott kezed
Lopakodik a holnapért
Más tájékról veszed a napot
Te settenkedő

Öles léptek
Sakktáblán leléped őket
Kőmarkod lesújt a mosolygókra
Arcod lejtős bűn

Könnyes felhő
Tenyeredbe óvatlan ül
Ma megkívánod a napot
Magadat holnap

Árnyékképed
Foghatatlan lépted hamis
Zsákodban sótlan pogácsa
Fejeden kopog

Fohászkodom
Előtte szitkokat szórok
Kőtábla veretes igazára
Büntetlenül

Orgona szól
Cifra betűkön gázolok
Gázlókon hiszem hogy vízen járok
Előtted én

Faragott kép
Nem kell hamis képmás
Golyvás szeretet ülne szemeden
Beteg pillantás

Király ez a földi népség
Fején tüskés korona
Így feszítene újra téged
Kereszt nélkül
Hogy
Senki ne lássa
Hogy
Senki ne hallja
Hogy ne támadj föl újra
Kezet ne nyújthass kinek

Mekkora feszület ez a világ
Hamis királyság
Hamis korona
Jézusom
Véres hulló tüskéiddel
Vezekelni indulok

 

„O tempora, o mores”
„Ó idők, ó erkölcsök”

(Cicero)

Sárgulok a levelekkel
Látom tavasz telet pusztító szerelmét
Színe változását
Szíve perzselését
Ahogy lában nyomát hagyja
Vízzel telíti színültig

Asztalt terítek
Tiszta vizet a pohárba
Színültig
Nem csorog sehol
Így ülünk
Jó ez az állandóság
Ahogy múlik
Szó nélkül születik
Csak ne jégveréssel
Ne véres szóval
Én a levelekkel sárgulok

 

(Illusztráció: Alice Hole: Daffodil Field)