Küszöb alatt kőtábla
Mekkora feszület ez a világ
Rajtad szárad bűneink
Tisztára mosott gyolcs foszlik
Darabja szememre tapad
Csak mossátok
Csak mossátok
Vezekelni fogok
Kunyhóablak
Rajta apád anyád pislog
Nézik ahogy bársonytalpad totyog
Ma csizma vagy
Tüzes nyilak
Párod sötét szobában ül
Felebarátoddal szeretkezel
Kígyó kígyót szül
Nyújtott kezed
Lopakodik a holnapért
Más tájékról veszed a napot
Te settenkedő
Öles léptek
Sakktáblán leléped őket
Kőmarkod lesújt a mosolygókra
Arcod lejtős bűn
Könnyes felhő
Tenyeredbe óvatlan ül
Ma megkívánod a napot
Magadat holnap
Árnyékképed
Foghatatlan lépted hamis
Zsákodban sótlan pogácsa
Fejeden kopog
Fohászkodom
Előtte szitkokat szórok
Kőtábla veretes igazára
Büntetlenül
Orgona szól
Cifra betűkön gázolok
Gázlókon hiszem hogy vízen járok
Előtted én
Faragott kép
Nem kell hamis képmás
Golyvás szeretet ülne szemeden
Beteg pillantás
Király ez a földi népség
Fején tüskés korona
Így feszítene újra téged
Kereszt nélkül
Hogy
Senki ne lássa
Hogy
Senki ne hallja
Hogy ne támadj föl újra
Kezet ne nyújthass kinek
Mekkora feszület ez a világ
Hamis királyság
Hamis korona
Jézusom
Véres hulló tüskéiddel
Vezekelni indulok
„O tempora, o mores”
„Ó idők, ó erkölcsök”
(Cicero)
Sárgulok a levelekkel
Látom tavasz telet pusztító szerelmét
Színe változását
Szíve perzselését
Ahogy lában nyomát hagyja
Vízzel telíti színültig
Asztalt terítek
Tiszta vizet a pohárba
Színültig
Nem csorog sehol
Így ülünk
Jó ez az állandóság
Ahogy múlik
Szó nélkül születik
Csak ne jégveréssel
Ne véres szóval
Én a levelekkel sárgulok
(Illusztráció: Alice Hole: Daffodil Field)
