madarak

a finomvonalú orr alatt éneklő ajkak
a fogzománcnak koccanó hangok
a csók halálra zárta az utolsó dalt is

húsz év csak húsz és a tévesztő üvegből
a huszadik század visszautat nem ismer
a halálhoz ragasztotta pergető nyelvét

valahol a nógrádi hegyek közt
busznyi idegen keresi az örök békét
de csak a gödör ásít részvétlen mélység

csak egy sort ismétel a torkolat
fekete volt lassan őszült a tolla
a beszédes madarak halál-himnusza szólít

 

egybefonódó ellentétek

az éterben elágaznak a vágyak
mégis homokban fogan a gyökér
befonja az ábrándot mint tanyákat
orgonál minden ágon zengő szél

ó furcsa tizenkilencedik század
lázad egyfelől míg szplín és undor
másfelől kezdi ki a patinádat
sava visszahajló földi kunkor

mert a fák csak hinnéd az égig érnek
gyümölcs fa tetején madarak s férgek
férnek hozzá ami néked tiltott

maradj a földön saját századodban
mindenkinek szíve itt maga dobban
öl rabol mit erkölcs szava tilt ott

 

a megrepedt jelen

a tegnap szívébe vájtam a szavakat
amelyek holnapra élesednek
akit a paraván túloldalán halottnak
hittek a létet tagadók akik gyötörnek

az égkárpit felhőket hímez a szemhatár fölé
meg kell mentenünk a nihiltől a semmit is
mert a szándék önmagában rosszat őriz
de van még hová feljebb lépnünk

a honnan-hová nap mint nap felvetődik
amikor egyhelyben járunk de mi hiszünk
van odaát a földön is pokoli kráterek nyílnak
szavakat szórnak mint izzó köveket

az én szavaim az én békémet osztják
az idézetek lelke galamb mely nyugalmat ígér

 

(Illusztráció: Jonathan Sainsbury: Apple Tree and Wood Pigeons)