Címke: vers

Rainer Maria Rilke: Fehér kastély

 

 

Fehér kastély magányos-fehéren.

Halk borzongás fut át üres szobákon.

Enyésznek beteg indák falba vájón,

s hó fed utakat világnyi térben.

 

Fölötte ég függ, tört és tágas ott.

Fénylik a kastély. S fehér falak végig

a vágyat őrült kezekkel segélik.

Az órák állnak: az idő halott.

 

Botár Attila fordítása

 

morning-mist-in-the-mountains-1808

 

 

 

 

 

 

 

(Illusztráció: Caspar David Friedrich)

Charles Bukowski: hűhó

 

hűhó

 

az illúzió az, hogy te csak szimplán

olvasod ezt a verset.

a valóság az, hogy ez

több, mint egy

vers.

ez egy csöves kése.

ez egy tulipán.

ez egy katona menetelése

Madridon át.

ez te vagy a saját

halálos ágyadon.

ez Li Po nevetése

a föld alatt.

ez nem egy istenverte

vers.

ez egy alvó ló.

egy lepke az

agyadban.

ez az ördög

cirkusza.

te ezt nem olvasod

egy lapon.

a lap olvas

téged.

érzed?

mint egy kobra. ez egy éhes sas, a szobában köröz.

 

ez nem egy vers. a versek ostobák,

elalszol tőlük.

 

ezek a szavak kényszerítenek

egy új

őrületbe.

 

áldott lettél, kivágtak oda és ott vagy, ahol

a fény foltja

vak.

 

az elefántok rólad

álmodnak

most.

a tér görbülete

hajlik és

nevet.

 

most meghalhatsz.

most meghalhatsz úgy

ahogy az embernek meg kellene

halni:

nagyszerűen,

győztesen,

hallva a zenét,

zenévé lenni,

üvölteni,

üvölteni,

üvölteni.

 

 

                   Farkas Kristóf Liliom fordítása

 

 

Brecht Vandenbroucke

 

 

(Illusztrációk: Brecht Vandenbroucke)

 

“kizökkent a föld”

 Vincent Cherib II

 

 

II.

/korlát/

 

arra ébredjen, hogy az eb szalad,

ha karóhoz kötik? még nem.

most gondolataival marad,

megállapodik az erkélyen,

és tompán hallgat a holdkaréj alatt

azért, amiért. hogy ismerni féljen?

reggelig minden ugyanaz: nekilát

kiművelni a holnapi imát.

 

 

V.

/augusztus/

 

egypár nap rendre visszahozza

a régit a mai jelenbe.

mi az: időben távolodni a

múlttól, ha még tart? fénye

lett más évszaknak az

évszakos közeledésben.

magában hordja: tudatott.

ki az, aki ráragyog?

 

 

VI.

/vadak/

 

minden kincs mélyebben.

van ott mit mitől félteni?

kizökkent a föld. de földben

közelít a csend: nyugodni

vágynak nyugtalan helyén,

ott lelni mindent; mint semmi

mást. és kétszer felkel –

fedje éji lepel.

 

(Vincent Cherib illusztrációival)

Meghan O’Rourke: Thermopülai-szoros

 

Vigyél a gyerekkori szobádba, ahol

öreg kapitányok sose hátráltak meg és a padlóra löktek.

A perzsák nyílvesszői olyan sűrűn és gyorsan

szálltak, hogy ezzel eltakarták a napot.

Annál jobb, mondta a kapitány, majd a homályban csapunk össze.

Össze se hasonlítható nagynéném ajtón lévő tűhegyével—

Áld meg ezt a házat és mindazt, aki meglátogatja.

Odalent a család szunnyad, akár a falikárpit,

a katonák egészen délig állnak, amikor a felhők elvállnak

és a nap eláztatja a csatamezőt.

Kicsavart lábunkat a tigris árnyéka csíkozza be,

miközben a könyveket éppen elemelik, ahova

az életem az alvó lábadhoz kötött,

mintha a lehullott nyílvesszők mögött meglátták volna,

ahogy a harci szekér leveti nyergéből a napot,

fejtől a törhető fejedig, a formák elsőre

ahogy elmennek mellettünk alig kivehetőek,

majd felerősödtek a testek, lábak, hüvelyujjak előtt.

Először átgázolunk a sebesre zúzott hátakon,

majd kirántjuk a merev fekete szálakat.

 

 (Nagypál István fordítása)

 

 Meghan

 

Murányi Zita versei

napok

 

egy ágy, amiben a megszokás
mindig jobb oldalra fekszik 
ha nem lenne gömbölyű a nap 
magányának fordítana hátat 
minden láng vörös lobbanása
ugyanabban a pózban 
ütközünk neki a 
hétköznapok légszomjának
hangodat szivacsfelhők szűrője 
keringeti a test hiánytartása
bennünk emészti magát a reggel 
ránk ömlő világossága.

 

 

 

 

belső tér

 

az unalom hullatja szőrét

a padlásfeljáró ritkás macskaszőnyege, 
a látvány látásélessége romlik, 
ahogy kilépek magamból 
egy biztos pont kellene 
tested párkányára borul a szem rolója 
vállad mozaikdarabkája minden nap 
a fejfájás elleni ezüst
kapszulamagánya
feszesebb izomzatban 
rak össze szobrod posztamense, 
ledöntöm, hogy 
fölépülhessünk benne.

 

 Muranyi