nézni a magokat a száradófélben lévő almás
croissant tetején és
titokban integetni a nyárnak az ablakon át.
sárguló levelekből megpróbálni
kiolvasni a jövőt. visszatérni egy helyre
amit talán el sem hagytál soha.
várni… vágyni is egy kicsit
valamire
valakire
egyre jobban
egyre türelmetlenebbül
míg végül a lassan növő levélkupacok
mellett elsétálva is csak arra tudsz gondolni
vajon melyikből fog előugrani váratlanul
kócos hajában levélmorzsák
nevet. visszanevetni.
ismételni önmagad
a szavaid
a mozdulataid
ahogy reggel a fogad mosod és
ahogy az utcaköveken lépegetsz – egy kőre egy lábbal
– még a másodpercmutató
szenvedélyesen lassú körtánca is
ugyanaz.
és hirtelen nem érted hova tűnt egy éved
hogy kerültél vissza a start mezőre pedig
majdnem mindig hatost dobtál de
ez a visszás hazatérés valahogy
mégis álomba ringat este
pedig azt hitted már csak úgy tudsz elaludni ha valaki
keresztbe rakja rajtad a lábát és mégis.
látod
az évszakok kergetőzését is meg lehet szokni.

(Illusztráció: Johnny Palacios Hidalgo: Reina de las Aves)

ha itt lenne a könyvtár
akkor csak ide mennék
a könyvtárba
csak a könyvtárba mennék
ide
csak mennék
ide a könyvtárba

de ha ott lenne a könyvtár
akkor csak oda mennék
a könyvtárba
csak a könyvtárba mennék
oda
csak mennék oda
a könyvtárba

de ha emitt lenne a könyvtár
akkor csak emide mennék
a könyvtárba
csak a könyvtárba mennék
emide
csak mennék emide
a könyvtárba

de ha amott lenne a könyvtár
akkor csak amoda mennék
a könyvtárba
csak a könyvtárba mennék
amoda
csak mennék amoda
a könyvtárba

a fényárba

(Illusztráció: Jacek Yerka: Library Ammonite)

Idegen modell

Beszélni róla
és az azonnal megváltozik.
Boldogság,
közben, ahogy kimondtam
már nem lesz.
Minek róla?
Elmenni határokig
szokott modellekbe simulni,
miközben remeg a kéz,
hogy ez veszélyes lehet,
éget a tűz.
Idegen,
mint vonatkocsik a tájban.

Könnyek

Karcosra fagytak a busz ablakai.
Az ülésekbe úgy süppedtek bele, mintha
nem lenne más választásuk.
Kitágult szemekkel figyeltek
befelé és két mozdulat között maradtak
az ujjak.
A fékezés próbálta átrántani
az egyik izmot a következő felé, de nem volt
erő. Kerekek gurultak a lábak helyett és
az irány rossz volt. Jobbra-balra
hajoltak a fejek és könny helyett vér
folyt  a szemükből.
Úgy bízták rá magukat
a sofőrre, mint
újszülöttet anyja a nővérekre.
A tócsákban topogtak
a cipők. Karon fognám mind és
elmondanám, van választás, de
karcosra fagytak az ablakok és a
szám megtelt a könnyeikkel.

(Illusztráció: Sue de Vanny: Water’s Edge)

szavak nélkül

iszapba fúrt fejű
részeg fatörzs
fuldoklik a vízben

félénk alázattal
kutatom arcod melegét

csillagokat szimatolsz

fáradt hullámok
loccsannak a partnak
– tenyerem álma vagy

[törékeny vagy]

törékeny vagy
akár a tengerhomokkal töltött
üvegpohár a polcon
s érinthetetlen
mint a kiürített lakás csöndje
– gyűrött alig olvasható leveleink
mélyére menekülsz
ahol már csak magaddal perelhetsz
s bennem is sérülten vesztegelsz
mint kiszáradt fa kérgén a repedés

(Illusztráció: Vivian Kapusta – Kanaka Creek Sunset)

Október tizenhárom
Van, mikor a hintavágyon
ülve elmém fejted –
zavarba is ejted
a poharad.
meg engem.
Így vagyunk mi
(zavarban)
ketten.

Október tizenhárom
Van, mikor a zsibvásáron
Elvesztem a lelkem
Annak, aki megtalálja
és felmászik diófára,
csókot adok.
Értem.

A gomolyfelhő magát esőcseppnek képzeli

A levelek suttogva mormolják az igéket.
A toboz begurul: – Túl szakrális ez az ének!
Egy törzs a villámlástól megreccsen.
Az öreg fa kidől.
Siratja a tó csendben.
A parton halat eszik a sirály.
A szél a lombbal szóba áll.
S folyik a tudat! A világnagy párbeszéd.
Valami gonosz erő bűzlik. Hogy esne szét!
Nemcsak virágokból áll a nép.
De legalább szombatunk ne zúzza szét!
S beszippantja a hálaadást az ég.
Az elme álmos: elég!
S a fűben egy árny a csigaházra lép.

A kamrában megnyikordul a törött szekrény.
Bezárkózott a szépségeszmény.

(Illusztráció: Charley Harper: Mystery of the Missing Migrants, 1990)