Behunyt szemmel néz rám,
s hogy az égdörgés föltépi
szemhéját, a csarnokvízben lebegő
makacs jéghártyáktól csak a kör-
vonalaimat látja. Fiatal még.
Undorodik az öregségtől. Tőlem.
Csak az égi víz kékjén tükröződő
megdicsőülteket szereti.
Mégis egy öngyilkos
pókfonalai tapadnak rá. A megőszült,
duzzadt fonalak elsorvadt,
csonttalan polipkarokként
úszkálnak körötte. Gorgó.
Ha nem a csillagok levegője
emel, üresnek vél.
Medúzatestű, kígyóhajú
lényként sétál közöttünk,
s hogy különbözzék mindenkitől,
tintahalakból szürcsöli a szót.
Az élettelen dicsőség fekete
leveit issza.
Hátat fordítva néz rám,
hogy ne kelljen látnia (semmit).
nézni a magokat a száradófélben lévő almás
croissant tetején és
titokban integetni a nyárnak az ablakon át.
sárguló levelekből megpróbálni
kiolvasni a jövőt. visszatérni egy helyre
amit talán el sem hagytál soha.
várni… vágyni is egy kicsit
valamire
valakire
egyre jobban
egyre türelmetlenebbül
míg végül a lassan növő levélkupacok
mellett elsétálva is csak arra tudsz gondolni
vajon melyikből fog előugrani váratlanul
kócos hajában levélmorzsák
nevet. visszanevetni.
ismételni önmagad
a szavaid
a mozdulataid
ahogy reggel a fogad mosod és
ahogy az utcaköveken lépegetsz – egy kőre egy lábbal
– még a másodpercmutató
szenvedélyesen lassú körtánca is
ugyanaz.
és hirtelen nem érted hova tűnt egy éved
hogy kerültél vissza a start mezőre pedig
majdnem mindig hatost dobtál de
ez a visszás hazatérés valahogy
mégis álomba ringat este
pedig azt hitted már csak úgy tudsz elaludni ha valaki
keresztbe rakja rajtad a lábát és mégis.
látod
az évszakok kergetőzését is meg lehet szokni.
Beszélni róla
és az azonnal megváltozik.
Boldogság,
közben, ahogy kimondtam
már nem lesz.
Minek róla?
Elmenni határokig
szokott modellekbe simulni,
miközben remeg a kéz,
hogy ez veszélyes lehet,
éget a tűz.
Idegen,
mint vonatkocsik a tájban.
Könnyek
Karcosra fagytak a busz ablakai.
Az ülésekbe úgy süppedtek bele, mintha
nem lenne más választásuk.
Kitágult szemekkel figyeltek
befelé és két mozdulat között maradtak
az ujjak.
A fékezés próbálta átrántani
az egyik izmot a következő felé, de nem volt
erő. Kerekek gurultak a lábak helyett és
az irány rossz volt. Jobbra-balra
hajoltak a fejek és könny helyett vér
folyt a szemükből.
Úgy bízták rá magukat
a sofőrre, mint
újszülöttet anyja a nővérekre.
A tócsákban topogtak
a cipők. Karon fognám mind és
elmondanám, van választás, de
karcosra fagytak az ablakok és a
szám megtelt a könnyeikkel.
iszapba fúrt fejű
részeg fatörzs
fuldoklik a vízben
félénk alázattal
kutatom arcod melegét
csillagokat szimatolsz
fáradt hullámok
loccsannak a partnak
– tenyerem álma vagy
[törékeny vagy]
törékeny vagy
akár a tengerhomokkal töltött
üvegpohár a polcon
s érinthetetlen
mint a kiürített lakás csöndje
– gyűrött alig olvasható leveleink
mélyére menekülsz
ahol már csak magaddal perelhetsz
s bennem is sérülten vesztegelsz
mint kiszáradt fa kérgén a repedés