A festékjavító golyójának kotyogása

A méz egyetlen cseppje, mint elgondolt örökkévalóság.
Isten pillanatnyilag egy hanghoz köthető.
Akcentusa oltár.
Ő a különbözőség, mint kikezdhetetlen okosság.
Nem engedi, hogy bölcsességét lenyúlják.

A jelentéssűrűség kihátrál, mint egy eltűnt korosztály.
A reggel írja a verset. A mondatokat fények mossák.
És tavirózsák bolyhaiból bontja ki magát.
Egy ölbe tett kéz mozdul be rá.

Valahol az alázat a legnagyobb szabadság. Akár.
Már-már szolgálat, hogy másnap szedi szét az ész.
Beviszi a kávét álmában és másolja az ég.

Felöltözi a pillanatot. Ami a fű alól kinőtt.
S éjszakára a könyvet behálózzák az erők.
A magány megérkezik, hogy kinyissa az időt.

S a történelmet későbbre halasztják.
Mint úgyis elkövetkezőt.

(Illusztráció: Whooli Chen: illustrations for Apple Today Tab)

Vélemény, hozzászólás?