Lehet, hogy nem is vagy a fiam.

Tamás megnyomta a gombot és várt. Aztán, mikor végre odaért a lift, úgy döntött, inkább gyalogol. Nehéznek tűnt. Az volt az érzése, hogy egyre magasodnak a lépcsőfokok. Néhány emelet után már olyan volt, mint azok a lehetetlen lépcsőfokok a maja piramisok oldalain, amiknek a tetején embereket áldoztak. Azok a fokok olyan távol vannak egymástól, hogy hagyományos értelemben „felsétálni” nem is lehet rajtuk. A turisták is úgy kúsznak-másznak rajtuk négykézláb. Hogy a fenébe hurcoltak oda fel embereket egyáltalán? Talán erre is rosszul emlékszik. Talán nem is olyanok azok a lépcsők. Nem igazán bízott már az emlékezetében, sőt, más szellemi képességeiben is csak egyre kevésbé. Eszébe jutott, hogy talán maguktól mentek föl. Aztán mászott tovább.

Szeretett volna kinézni a lépcsőház ablakán, hogy lássa, milyen messze van a város alatta. De nem volt ablak. A harmincvalahányaikon járt, úgy saccolta, mikor számolni kezdte a fordulókat, de a figyelme mindig elkalandozott. Aztán egyszer csak meglátta az ismerős kijáratot. V. emelet. Ez volt fölé írva. Tamás negyvenet számolt, vagy legalábbis most úgy emlékezett. Nincs, sose volt bővebben… →

– Szép álmokat!

– Köszönöm!

– Zorkányi Tihamért keresem.

– Tessék!

– Én vagyok a halál angyala.

– Én meg az iraki Szaddam Huszein.

A karcsú, gyászruhás idegen akkorát üvöltött, hogy szétpattantak keretükben az ablaküvegek.

– Te velem, a halál angyalával mersz viccelni? Zorkányi álmai bővebben… →

(Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yia pur ef chomuv vogmuc. Menyi miloftben terumteve elenemiv ifemucut adanutel odutta vola neki paradifumut hazoá. El mend paradifumben uolor gumicictul munda üt neki elnie. Heon tilutoáüt igy fa gimilcetvi. Ge mundoa neki meret nüeneyc.)

és a gyémánt keserű-furcsa az arany foglalatban a végtelenben dolgozó táj és kezdjük rágni mint a rágógumit nyitott szemekkel a hang elveszti a súlyát pattan az érc ereimmel érzem vérrel írnak a távoli galambszürke fák a fertőzés láncolatát méred a szeretett nő eltaszít mint a leprást megkapaszkodsz a mentőautó

(yfa ki nopun emdul oz gimilf twl halanec halaláál holz. Hadiaua choltat terumteve iften tul. ge feledeve Engede urdung intetvinec el evecoz)

^{vasában a göncöl-szekér rúdjában álmodban rögzíted az ezüstveretes csillagokat emlék leszel a horizonton koronás vírusok repkednek csillagok helyett kemény nagy darab elrajzolt pacni a lélegeztetőgépen Isten kegyelmébe ajánlod lerombolt testedet összefolynak az emberek és súlytalanok a harangok érted szólnak engedelmesen}

halál-képet vágók egymás előtt szégyenkezők íme a beígért tragédia most már add a kezed ne hagyj itt mert kiűzettem éretted zsineged megfeszül magad vagy a horgon átokverte lettünk csetlő-botlók idegenek akiket csak maszkban lehet megközelíteni arcunkra nő  baritonunk a nyelvünkre csavarodik vastag védőruha takarja a nők szép lábát mikor jön el a remény ahol az ápolónők csipketerítőket horgolnak és az orvos teniszezni jár

(tiluvt gimis twl, es oz gimils twl, es oz gimils twl, halaut halaut evec. Es oz gimilsnec wl kesertuv uola vize. hug turchucat mige zocoztia vola.)

és a zenészek elringatják a világ teremtményét és a városlakók kitárják ablakaikat a sétányok újra benépesülnek és újra ott leszünk a lelátókon újra kiigazodunk az Úr betűinek rengetegében

A borítókép a szerző illusztrációja.

„– Egy hulla van az erkélyen

– Mi köze ennek a sétapálcámhoz?”

(részlet James Francis Leathersock Sátánmacska című elbeszéléséből)

Homály fonta körül, ahogy kinyitotta szemeit. Amint az lenni szokott, szemhéja ólomnehezéknek tűnt. Fogait csikorgatta, hogy nyitva tudja tartani őket. Ismeretlen hangok tódultak fülébe, nem tudta kihez, kikhez kapcsolni őket. Emlékezni akart valamire, de semmi nem jutott eszébe. Nyugtatóan ható, lágy női hang trillázott el hozzá, közölve, hogy sárgaházba került. Nem tudta, mit higgyen. Száraz, akadozó hangon, nagy erőlködések közepette, meg tudta kérdezni, hogy mi okból.

A válasz kupán vágta: azért került be, mert azt hiszi magáról, hogy ő Miguel de Cervantes. James Francis Leathersock: Bor és páncél bővebben… →

Kopogtak. Ötször egymás után, gyorsan, hangosan, türelmetlenül. Anya egykedvűen bámult maga elé. Tudta, hogy érte jöttek. Kérdőn néztem rá, intett, nyissam ki. Nem nyitottam. Felállt, beengedte őket. Két férfi, két nő, színes, gumis derekú, bő Aladdin-nadrágban, mandala mintás pólóban, rajta piros betűk: JVH.

Jógavédelmi Hatóság, jelentették be kórusban a vendégek.

Körbevették anyát, és harcos pózba merevedtek. Anya ismerhette a koreográfiát, állt, egyenes derékkal, keze imatartásban, hüvelykujja a szívcsakrát érintette, mélyeket lélegzett, és egy hosszú ommal búcsúzott. Akkor nézett rám utoljára. Aztán az ég felé nyújtotta a karját, testét megfeszítette, deszkába dőlt, azok felegyenesedtek, megemelték és vitték.

Úgy egy éve kezdődött.

Egész nyáron futva járt dolgozni. Mindenki rajta röhögött, én meg mindent megtettem, hogy ne vegyem észre. A Filatorigátnál a HÉV utasai kilógtak az ablakokon, hogy lássák a hárompés, szélvész mamát. A 3P a popsi méretét jelezte, a szélvész meg a sebességét. Anya ugyanis gyalogolva kocogott. Ilyenkor még jobban belemerültem az újság sportrovatába. Egyik reggel a haverom bökött meg, az ott nem a te anyád abban a feszes cicanaciban? Megráztam a fejemet és a legutóbbi Tippmix eredményeket elemeztem neki. Anyát beszippantotta bővebben… →

Mosolyog, amíg csak tud

Miután egy hozzátartozónk meghal, el kell távolítani a személyes tárgyait. A fogkefét, amit többé nem használ, a törülközőit és a kedvenc papucsát. A szemüvegét még talán el lehet ajándékozni, a műfogsorát viszont nem illendő, különösen, ha az illető fertőző betegségben hunyt el.

A nagymamám megsárgult műfogsorát mégis megtartom, így mindig ott lesz velem a polcon a mosolya. Fertőtlenítőszerben ázik. Nincs már szája, de a mosolya még megvan. Ha hiányzik a nagymamám, csak felnézek a polcra és visszamosolygok rá. Egy hónapig tartogatom a fogsort, aztán rájövök, hogy ez a torz, erőltetett mosoly nem rá vall, hiszen az élő emberek nem mosolyognak folyton. Ez ott a halál mosolya. Mosolyog, amíg csak tud, Virágok helye bővebben… →