Címke: műfordítás

Versváltások a X. századból

Régi és új dalok gyűjteménye (Szerelem második kötet, 556–557.)

Egyszer, amikor az Alsó-Izumo templomban valakinek a gyásszertartása zajlott, a szertartást vezető Sinszei szerzetes prédikációjának szavait versbe foglalta, és elküldte Ono no Komacsinak:

                                                       Abe no Kijojuki

Hiába rejtem,
ruhámon nem maradnak
e fehér gyöngyök:
lám, a téged nem látó
szemem könnyei voltak.

Válasz:                                                 Ono no Komacsi

Hamis könnyeid azok,
mik köntösödön
gyöngyökké lettek.
Enyéimnek gátja nincs:
mint vízesés, ömlenek.

Régi és új dalok gyűjteménye (Szerelem ötödik kötet, 782–783.)

Téma nélkül:                                         Ono no Komacsi

Azt hiszem, most már –
hogy én, mint téli eső,
hullok a porba –
szavaid levelekként
fakulnak, s szállnak máshoz.

Válasz:                                                    Ono no Szadaki

Érted epedő
szívem hogyha falevél
volna, csak akkor
hullna s bolyongana,
amerre a szél fújja.

                     Fittler Áron fordítása

Charles Bukowski: Vég

jön a halottaskocsi keresztül a szobán, megtelve
a lefejezett, az eltűnt, az élő
őrülettel
a legyek az enyv a ragacsos szalagon
szárnyuk nem fog már
emelkedni.
nézem, ahogy egy öreg nő seprűvel veri
a macskáját.
az idő elviselhetetlen
mocskos kis trükk az
Istentől.
a víz elpárolgott már a
vécécsészéből
a telefon hang nélkül
csöng
a kis pihegő kar sorvadva lökdösi a
kisharangot.
látok egy fiút a
biciklijén
a küllők összerogynak
a kerekek kígyóvá
változnak és
elolvadnak.
az újság tűzforró
emberek ölik egymást az utcákon
ok nélkül.
a legrosszabbak kapják a legjobb munkát
a legjobbak kapják a legrosszabb munkát vagy
munkanélküliek vagy be vannak zárva az
őrültek házába.
4 ételkonzervem maradt.
légkondicionált csapatok menetelnek házról
házra
szobáról szobára
lecsukni, leüvölteni, leszúrni
az embereket.
mi tettük ezt magunkkal,
ezt érdemeljük
olyanok vagyunk, mint a rózsák, amik basztak
virágzani, pedig közben virágzanunk kéne és
ez olyan, mint
amikor a nap undorodik meg a
várakozástól
ez olyan, mintha a nap egy tudat lenne, ami már
lemondott rólunk.
kimegyek a hátsó verandára
és keresztülnézek a halott növények tengerén
most tüskék és ágak remegnek a
szélcsendes égen.
valahogy örülök, hogy végeztünk,
bevégeztetettek –
az alkotások
a háborúk
az elrohadt szerelmek
az, ahogy naponta éltünk.
amikor a csapatok feljönnek ide
nem érdekel mit ölnek meg
már megöltük magunkat
minden nap, mikor felkeltünk.
visszamegyek a konyhába
kinyomok némi vagdalthúst egy puha
konzervből, szinte már
megfőtt
és leülök
enni, nézni a
lábkörmeimet.
az izzadtság lecsorog a füleim
mögül és hallom a
lövöldözést az utcákon és
rágok és várok
csodálkozás nélkül.

 Farkas Kristóf Liliom fordítása

 

 

Jacobus Revius költeményei

 

Teremtés

A teremtett világ Isten sokhúrú lantja,
övé hozzá a kulcs és minden tartozék.
Finom bordázatú szép hangszertest az ég,
a nap és hold pedig kettős rozetta rajta.

A biztos alapot két zengő basszus adja:
a föld s az óceán. A dallamhúr a lég;
a többi húr, mely a kórust alkotja még:
a barmok és füvek, ahány van, annyi fajta.

E lantot pendítvén az Úr mesteri ujja,
énekkar válaszolt: angyali halleluja;
hallgatták a hegyek, s folyamok árja mind.

De ezt a muzsikát ember nem hallja senki,
csak az, kinek az Úr kegyesen megjelenti
isteni terve és bölcs szándéka szerint.

 

Megújulás

Az ember rézgaras, Istennek keze verte,
hogy szentelt képmását méltó módon viselje.
Az ördög, mert irigy, s bosszantja őt e kegy,
sajátját üti rá az Isten-kép helyett.
E szégyenből van-e a bűnösnek kiútja?
Az igaz pénzverő, az verheti csak újra.
Urunk, ki alkotott, bölcs és irgalma szent:
nagy Lelke által Ő folyvást újjáteremt.

 

Havasi Attila fordításai

Nichita Stănescu költeményei

NOCTURNA

Mi történhetett
azzal az óriási ábrázattal,
amely a földet megérintve
a fákat hagyta hátra
sebhelynek,
a rókákat és nyulakat könnycseppnek
s az csillagos ég keserűségét
Hohó,
mi történhetett
végtére is azzal az óriási ábrázattal!

 

GONDOLAT

Szív,
légy oly egyszerű, mint a halál!
Az egyszerű dolgokat nem lehet bizonyítani,
és annyi itt a halott…

 

VERS

Mondd, ha egyszer elkapnálak,
és megcsókolnám talpadat,
ugye utána sántikálnál egy picit,
attól félve, hogy szétzúzod a csókom?

 

 Kovács Kinga Tünde

 

 

Svetislav Basara: Parkinson kór: a kezdet és a vég (regényrészlet)

Miért több az ember az állatnál? Mert belátja, hogy az állatok közé tartozik, mert tisztában van vele, hogy születésétől fogva halálra van szánva, és mert tudván tudja, hogy léte pusztulásból táplálkozik és halált okozva teremt. (Nyikolaj Fjodorov)

Pavel Kuzmics Kaszatkin

MORBUS PARKINSONI

ELŐSZÓ

A rettenetes kór kieszelője, Demjan Lavrentijevics Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy kolimai táborban, ahol Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott. A megtépázott Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti esztendőt – egészen a peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió széthullásáig, az összeomlásig, amelyben az eddigre már rehabilitált Demjan Lavrentijevicsnek – ha hitelt lehet adni az alábbi eseménynaptár és életrajz tényálladékának – oroszlánrésze volt. D. L. Parkinsont tehát a részint valóságos, részint kifundált táborlakók százezreivel egyetemben rehabilitálták, és visszanyerte semmivé lett lénye köntösét: nevét. Betegségének mibenlétét viszont elnyelte a feledés köde, viszolygás övezi. Továbbra is csak morbus Parkinsoni a neve, közkeletűen parkinsonizmus, de – mint életben maradt kortársai egybehangzóan tanúsítják – a tüneteknek és a klinikai kórismének semmi köze az eredeti Parkinson-kórhoz. Itt nem a betegség mutációja forog fenn, mint a tébécé esetében, amely állhatatosan sajátítja el az antibiotikumok közömbösítésének új meg új biokémiai stratégiáját; nem, a – mellesleg gyógyíthatatlan – parkinsonizmus most néhány olyan jelentéktelen megbetegedés kölcsönvett kórtüneteinek közönséges együttese, amelyek egyezményes szemszögből leginkább az Alzheimer-kórra hasonlítanak. A korszerű parkisonizmus nyilvánvalóan humbug. No de mire lene jó egy betegség meghamisítása? Éppen ez a kérdés gyötri F. R. Voznyeszenszkijt, a történészt, aki bejáratos cári Ohrana, az NKVD, a KGB és a Lubjanka archívumaiba. No de hol lehet ezt megpiszkálni? Avatatlanok – ilyen dolgokban pedig ki ne lenne avatatlan – elképzelni sem igen tudják, milyen szerteágazó egy-egy ilyen levéltár, arról nem is beszélve, milyen irdatlan sokaságát süllyesztették el bennük a dokumentumoknak. (Egyes tanúságtételek1 szerint ezek az archívumok lajstromba veszik az összes utat, az összes várost, falut, utcát, házat, embert, az emberek minden feljegyzését és beszélgetését a legutóbbi három évszázadból.)

Ebben az irdatlan iratrengetegben csak a Mitrofanovszk címszó (egy jelentéktelen városka neve, amelyben Parkinson megszületett) teljes 57 400 folyómétert foglal el nem kevesebb, mint 459 789 490 567 forrással. Minden együtt van, semmi sem maradhat rejtve, de évtizedek szorgos munkája szükségeltetik ahhoz, hogy kikerekedjen a kép valamely eseményről, feltérképezhessék valakinek az életrajzát. Nem marad más választása, Voznyeszenszkij vaktában kiemelt dokumentumok tanulmányozásával remél boldogulni. A megérzéseire hagyatkozik. Hatodik érzékét veti be. Parkinsonról lévén szó, ez lesz a legjobb. Körvonalazódnak az első eredmények: Parkinson megbízhatóan dokumentált életrajza tízéves koráig. De ez érdektelen. Nincs benne semmi különös. Effélékből eleget olvashatni az orosz realista írók émelygős elbeszéléseiben. Ezek az elbeszélések, a szappanoperák feltalálása előtti szappanoperák valójában kiskáték a korabeli orosz gyerkőcök felcseperedéséshez és neveléséhez. Voznyeszenszkij, a literatúra feltétlen elkötelezettje (csak egy orosz lehet ennyire fanatikus) arra az elkeserítő felismerésre jut, hogy az orosz realista irodalom tönkretette az orosz valóságot; hogy megrontotta az egyszerű orosz lelket; hogy tápot adott a szociális igazságosság abszurd eszméjének; s végezetül hogy ezt Demjan Lavrentijevics is így gondolta, amikor valahol lejegyezte: “Dosztojevszkij után az orosz lélek típusgazdagsága, tarkasága az orosz lelki alkat öt változatára sorvadt. Vannak Sztavroginok, Raszkolnyikovok, Marmeladovok, Lebezjatnikovok és Szvidrigajlovok.”

Fernando Pessoa: Amit gondolnék, csinálnék

Amit gondolnék, csinálnék,
mindennek csak fele lesz meg.
Végtelenbe húz a szándék.
Semmi sem valós a tettnek.

Milyen undor néz rám vissza,
ha látom, mit cselekedtem!
Lelkem gazdag, nyílt és tiszta –
moszatok tengere lettem,

melyben hordalék kavarog
más tenger sodorta lomból…
Szándékok? vagy gondolatok?
Nem tudom, s tudom nagyon jól.

Havasi Attila fordítása

Illusztráció: Jan Porcellis