Az öböl feléled
zajongva itt,  de csöndből sincs hiány,
hol kétszer jön és megy,
naponta, nincs cél, a boldog óceán,
szirtek tövénél, várostól messze
ülök merengve.
Távollétem nem gond a világnak;
munkája múltán az álság rohad;
Irdatlan az igazság és irányt szab,
mindegy, hogy győz-e vagy alul marad.

Botár Attila fordítása

 

Elég árulás, gyűlölet, erőszak, abszurditás van az átlagemberben,
hogy bármelyik napon bármely hadseregen túltegyen.

És a gyilkosságban azok a legjobbak, akik ellene prédikálnak.
És a gyűlöletben azok a legjobbak, akik a szeretetről prédikálnak.
És a háborúban végül azok a legjobbak, akik a békét hirdetik.

Akik Istent prédikálják, azoknak Istenre van szükségük.
Akik békét hirdetnek, azokban nincs béke.
Aki békét hirdet, abban nincs szeretet.

Vigyázzatok a prédikátorokkal
Óvakodjatok a tudósoktól.
Óvakodjatok azoktól, akik mindig könyveket olvasnak.
Óvakodjatok azoktól, akik vagy utálják a szegénységet,
vagy dicsekszenek vele.
Óvakodjatok azoktól, akik túl hamar dicsérnek,
mert nekik is dicséretre van szükségük.
Óvakodjatok azoktól, akik állandóan cenzúráznak,
mert félnek attól, amit nem ismernek.
Óvakodjatok azoktól, akik állandó tömegek mögé bújnak,
mert egyedül semmit nem tudnak felmutatni.
Óvakodjatok a középszerű férfitól, a középszerű nőtől,
óvakodjatok a szerelmüktől, mert a szerelmük is középszerű,
csak az átlagosat keresik.

Gyűlöletükben zsenialitás búvik meg.
A gyűlöletük elég zseniális ahhoz, hogy megöljön téged,
vagy hogy bárkit megöljenek.
Nem szeretik a magányt.
Nem értik a magányt.
Megpróbálnak mindent elpusztítani,
ami eltér a saját világuktól.
Nem képesek művészi alkotásokra,
Nem tudják megérteni a művészetet,
alkotóként folyamatosan kudarcot vallanak,
de tehetségük hiányát a világ kudarcának tekintik.
Nem lesznek képesek teljes szívükből szeretni,
azt fogják hinni, hogy a te szerelmed nem teljes,
és ezért téged fognak gyűlölni,
és a gyűlöletük tökéletes lesz.

Mint egy ragyogó gyémánt,
mint egy kés,
mint egy hegy,
mint egy tigris,
mint a bürök.

Ebben teljesedik ki művészetük

Márkus László fordítása

Tudni akarod, hogyan töltöm az időm?
Az előkertben sétálok, gyomlálást
színlelve. Tudd, sosem gyomlálok, térdelve, lóherék
csomóit a virágágyásból kitépve: valójában
bátorságot keresek, némi bizonyosságot, hogy
megváltozik az életem, habár
ez örökké tart, megvizsgálni
minden lóherét, van-e szimbolikus
levél, és a nyár lassan véget ér, már
sárgulnak a levelek, mindig a beteg fák
az elsők, a haldoklás
ragyogó sárgába fordul, még pár sötét madár zengi
záródalát. Akarod látni a kezeim?
Olyan üresek, akár a legelején.
Vagy mindig is az volt a lényeg,
hogy jel nélkül folytassuk?

Enesey Diána fordítása

A nyár, nézd, hova lett,

Ahogy ideért: elszáll.

Lanyhábbak a delek.

Alig valami ez már.

 

 

Kitelt, mi jöhetett.

Kezemre öt irány, bár

csak egy levél esett.

Alig valami ez már.

 

 

Jó vagy rossz egyre megy

nem volt hiába, nem fáj.

Körül fényes tüzek.

Alig valami ez már.

 

 

Szárnyával befedett

az élet óva dajkál.

Jó-sors és élvezet:

alig valami ez már.

 

 

Nem égnek levelek.

Töretlen gallyak, ép táj…

Napunk sikált üveg.

Alig valami ez már.

 

 

 

(Botár Attila fordítása)

 

  http://www.youtube.com/watch?v=emDbmviA2gY

 

I’m Nobody! Who are you? 288

Senki vagyok, ki vagy te?
–  Senki – lennél te is?
Párba állunk ketten így!
El ne áruld! Hírét keltik – hisz érted!

Mily sivár – lenni – Valaki!
Mily közönséges – egy Béka
Nevét hajtogatja– Júniusba’ végig –
Az álmélkodó Pocsolyának!

 

The Heart asks Pleasure – first – (536)

A Szív örömet kér – előbb –
És utóbb – Felmentést a Fájdalomból –
És utóbb – kevéske Balzsamot
Mi a sínylődéssel leszámol –

És utóbb – elmenni aludni –
És utóbb – ha ez volna
Inkvizítora óhaja
Szabadságát meghaláshoz –

 

This World is not Conclusion (501)

E Világ aligha a Zárszó
Mögötte áll egy másik Minta –
Mint muzsika Láthatatlan, –
Ám tény, akár a Hang –
Csalogat s megzavar –
Filozófiát – nem érti –
Talányán legvégül –
a Bölcsesség megfeneklik –
Tépelődő tudós találgatja –
Elnyerni Férfiak viselik
Nemzedékek csúfkodását
És lásd, a megfeszíttetést –
A Hit bicsaklik – kuncog és ugrat –
Elpirul, ha értik –
Bizonyság szalmaszálát megragadja –
Szélkakastól kérd Irányt –
Sor hókuszpókusz Pulpitusról –
Hömpölyget dörgő Hallelúját–
Nem nyugtatja a Fogat ópiát
Mely a lélekbe belerág –

 

‘Hope’ is the thing with feathers – (314)

„Remény” a tollas szerzet –
A lélekre rárepül –
És dalolja dallamát szavak nélkül –
És abba sose hagyja – sose –

És legédesebben – Orkánban – szól –
És fájó kell legyen a vihar –
Mi e Madárkát szégyenbe hozná
Mely melegen tart oly sokat –

Hallottam őt fagynak a földjén –
És a legfurcsább Tengeren –
Mégis – soha – bármi vészkor
Morzsányit se várt– tőlem el.

They shut me up in Prose— (445)

Prózába zártak engem –
Mint mikor még kislányt
Becsuktak egy szekrénybe –
Mert „csendben” szerettek –

Csendben! Kukucskáltak volna –
Hogy lássák Elmém – perdülését –
Zárhattak volna hazaárulásér’
Madarat – a puszta Csűrbe –

Gondolna bár ő csak egyet
S könnyeden akár Csillag
A Fogságra letekintne –
Kacagni – hisz Semmi lett az –

This was a Poet — It is That (448)

Ez volt a Költő – Ő, Ki
Csodás értést párol
A szokott Jelentésből –
Illatolajt oly végtelent

A hétköznapi fajból
Mi a Kapu előtt pusztult –
Tűnődhetünk, miért nem
Ragadtuk meg – előbb – Magunk

Képek Felmutatója –
A Költő – Ő az, ki –
Mintegy – Kifordítva – felruház
Szüntelen Nyomorunkkal

Osztályrész – számára ismeretlen –
Eloroznák – neki mi sem árt –
Magának – Önmaga – a Vagyona
S az Időn – kívül áll – [1]

 

Villányi G. András fordítása

 

eredetileg megjelent  a Műhely 2021/4. számában

 

 

 

 

 

[1] V.ö. Horatius: Exegi monumentum vagy Shakespeare: szonett LXXXI (VGA)