Álmában azon játszótéren járt, ahol kisiskolás délutánjait töltötte. Narancsszínű derengés, tapintható finomságú levegő. Távoli zsibongás, labdapuffanások a betonon. Ádám ébredéséig úgy érezte, hogy aktuális korú, őszülő ember, de derékfájás és időjárásra érzékeny térdek nélkül. Mindez persze csak a psziché érzete. A test, ami nem számol be olyasmiről, amiről egy öregedő test beszámolhat, nem ad támpontot. A lélek viszont idős és tapasztalt – igen, konstatálta –, egy lélek, ami minden tapasztalatot magában hord, de életéről emlékei nincsenek. Ádám álma bővebben…
Címke: irodalom
William Wordsworth: Múlás és sérülékenység
(Mutability)
Múlás és sérülékenység (1)
Mélytől magasba kúszó mállás
Magasból mélységbe merül torz
Hangok skáláján; majd összecseng makulátlan:
Dallamos, bár bús melódiában.
Bűntől, kapzsiságtó s kételytől tiszták
Ők hallják meg csak:
Igazság el nem bukhat; ám gúnyája bármi
Tartós, fagyos zuzmaraként lottyad;
Reggel még dombot-síkot fehérített,
Mostanra sehol; aláomlik dicső tornya,
Fenséggel hordta tegnap
Mohos koronáját, ám viselni
Néma légbe hasító, kósza rikkantást sem bírt,
Nemhogy az Idő leírhatatlan érintésit.
Villányi G. András fordítása
—————————–
(1) Írhatta volna buddhista elmélkedő. A cím dünamisza különösen gondot okoz: ugyanis bár az elsődleges szótári értelem „múlékonyság”, ennél fontosabb e fogalom hatása a lényre, amely elszenvedi általa szűntelen sérülékenységét.
SZENT ÖSSZEESKÜVÉS; SIRATÓÉNEK EGY VIRÁGLÁDA FÖLÖTT
SZENT ÖSSZEESKÜVÉS
Ezer hidat ácsoltál,
kérdést is tettél fel; ezernyit,
ezerszer próbáltad megfejteni
a harangszó üzenetét,
s léted nagy erőművében
próbáltad illanó füstté
varázsolni a tények ördögi szeletét.
Emberszagú földet akartál,
akartad, ne menjen le a Nap,
s árnyékba szórtál ezer magot.
Észre sem vetted, hogy
cinkos vagy a vétkesek közt,
s hátat fordít neked az Úr,
hiába kéredzkedsz az Ég szívébe,
ha homokzsákba zártad sivatagot.
SIRATÓÉNEK EGY VIRÁGLÁDA FÖLÖTT
Itt most megint arat a tél,
fáznak a hóvirágok, a fehér
harangszoknyák túl hidegek,
az alvó fákon nem gyúl fény.
Valami feszíti az ablakpárkányt,
halkan pattan az üveg,
nincsenek jégbiztos búvóhelyek,
csak a virágládában lapul az
égről leamputált nyár múmiája,
a megszáradt petúnia tölcsérben,
gyökeret eresztett itt a gyűlölet.
A hajnal torkába megint belefagyott
az ének, jégostyát köpnek a madarak.
Mentha rejtőzik az süppedő avaron, a
nimfa, akin csak Hádész tudott
varázslatot tenni, így nem látszik a zöld
fátyol alatt a halálfej, nem látszik, hogy
összetört a fényszínű arc körvonala.
A bosszú széthordott minden kincset,
csak töredékek maradtak a rokkant
növénytestek alatt, – valami mégis
kezd újraépülni, van remény, hisz
Perszefoné szemét kivájták a madarak.
Az árnyék pedig ott ül a kő alatt,
nem látszik változás a mozduló térben,
csak a levegőben ömlik finoman,
a metamorfózis jellegzetes illata.
Én pedig hagyom, hogy az üveg
túloldalán, a langyos semmiben
tovább gőzölögjenek a gondolatok.
(Illusztráció: Winter)
Charles Bukowski: Dosztojevszkij
Falhoz! – a kivégzőosztag készenlétben állt.
Aztán kegyelmet kapott.
Tegyük fel, hogy lelővik Dosztojevszkijt,
mielőtt mindezeket megírta volna?
Gondolom, nem lett volna semmi.
Nem számított volna.
Nem közvetlenül.
Milliárdnyi ember van, aki
soha nem olvasta őt, és soha,
de soha nem is fogja.
De tudom, hogy fiatalemberként
ő segített túlélni a gyárakat,
túljutni a kurvákon.
Magasba emelt minden éjjel.
majd letett a földre,
egy jobb helyre,
hol egy bárban
iszogattam a többiekkel,
a többi csavargóval.
Örültem,
hogy Dosztojevszkijnek kegyelmet adtak,
mert nekem meg ő adott,
Ő tette lehetővé, hogy meglássak
rothadó arcokat,
szembesüljek saját szellemvilágommal,
bár a halál ujjal mutogatott rám.
Megmaradtam,
és masszív alkoholistaként
osztottam meg e bűzlő sötétséget
hasonszőrű
testvéreimmel.
Márkus László fordítása
aki az elsőt vetheti; késő estike
aki az elsőt vetheti
ha néha még szembejön de már
nincs kedvem úgy tenni mintha
ismerném pusztán csak lesütött
szemmel bizakodok hogy ő sem
emlékszik már semmire és így
mehetünk tovább cipelhetjük
a hordalékunkat különböző
irányokba mindaddig amíg
a két vaskos keresztfánk
be nem akad a sínek
közé valahol cegléd
és szolnok között
a lényeg hogy
megyünk
tovább
nem
történt
semmi
késő estike
hogy az én és te csak kontrasztfény
nem tudom de az érzést jól ismerem
azt az önző és tomboló túláradást
a természet látványos lebomlásába
oltott kábulatot ami mindig azt súgja
hogy most még azért létezik levegő
és azért bújhatnak meg ezek az
apró élőlények a frissítő
folyóvizek legmélyén
mert a dolgok változása mindig
visszafelé tart az eredeti állapotban
való tartós megnyugvás irányába
aminek csak járulékos és átmeneti
stádiuma lehet a megsemmisülés
de ilyenkor azt már nem is nagyon
mondjuk hogy elmúlás és társai
és talán azért nem mert túl sok volt
már túl sokszor és túl sokféleképpen
hallottuk ahogy ezt kimondják mások
csak azért hogy valami konduljon egyet
a belsőnk csöndjében aztán folytatódjon
a megszokott zakatolás de semmi egyéb
(Illusztráció: Lois Hoveke: Winter (detail))
Kényszerleszállás
Füstölögve kászálódtam ki a Cessnám pilótafülkéjéből. Már az algíri felszállásnál gyanús volt nekem az a dugattyú, de most úgy tűnik, tényleg beadta a kulcsot. Megérintettem a motorháztetőt: még forró volt. A szárnynak támaszkodtam.
A szavanna vett körbe, amiről az európaiak azt hiszik, csak egy nagy füves síkság, itt-ott bokrokkal – én is ezt hittem korábban –, de a gyakorlatban sokszor inkább ritkás erdőhöz hasonlít. Szerencsém volt, hogy találtam egy gyér területet, amikor a propeller leállt, és épségben le tudtam tenni a gépet. Meg persze szerencse, hogy tíz éve légifutárkodom már itt a nyugati részen.
Az ismerős szürkészöld fák ma barátságosabban bólogattak. Valahogy…
– Ez rózsaszín? – motyogtam elképedve, és ellöktem magam a repülőtől, közelebb léptem egy bokorhoz. Így még tisztább lett a kép, a bokornak valóban rózsaszín, tökéletes szív alakú levelei voltak. – Micsoda kis szépség vagy – mondtam neki elismerően, mire az meghajolt. Megdermedtem. Nyilván nem hajolt meg, csak úgy fújta a szél. Erre a bokor kacagott. Nem tudom más szóval illetni azt a buja rázkódást, ami végigvonult rajta. Kényszerleszállás bővebben…