Haza, vidékre

Tizenkét órát autóztunk, előttünk ablaktörlő
legyezett, félúton kifogytunk a beszédből,
akkorra az eső is elcsendesült.

Mélysötét volt, amikor az otthoni
utcára kanyarodtunk, murva ropogott
a kerék alatt, kerülgetjük a vízlefolyásokat,
már lekapcsolták a közvilágítást, hunyorgunk
a szürke kavicsokra. A fényszóró végigsöpört
a kerteken, levetted a gyújtást, a hűlő motor
fáradtan pattogott a géptető alatt.

Kiültünk a tornácra,
az éjjeli kertben egy alma puffant,
a csendet nem üti át,
és mi ültünk a tornácon,
hallgattuk,
és csak hallgattuk az éjszakát.

Városnézés

A panoráma megtekintése után
a vár alatt a sétány padjára ültem
és temettem magamban a telet a
szikrázó fényben gyászolni szinte lehetetlen
pedig lenne mit
ezek mögött a falak mögött
királyok laktak amíg meg nem haltak.

A völgy felől városnéző férfiak jönnek galléros pólóban
feleségeikkel
arról vitatkoznak
milyen ruhában kellett volna feljönni
a cipő a kulcskérdés.

A nyárfa áztatta úton gyerekek repülnek át
kavarog mögöttük a szösz
az egyik pólóinges
felém fordul
a kilátás felől érdeklődik
a várfokra érdemes felmenni de vigyázzanak
a falak mögött királyok laktak mondom
magamban a pólóinges elindul
feleségével a magas sarkú nyomán
minden lépésnél sercen a kavics.

A barátunk elköltözött

B. T.-nek

Könnyű, de értelmes életet
akar kialakítani magának, mondta
sokszor, majd úgy döntött,
vadkacsatenyésztő lesz a Bajkál-tó
partján. Tavaly elköltözött, és azóta
nem hallottunk felőle semmit. A terve
sikerre ítélt, mondogattuk mi, kicsit irigykedve,
az itthon maradtak.

(Illusztráció: Movsisyan Tigran: Night in the village)

Április

Késő délutánra egyedül maradtam. Azok,
akik körülvettek azon a napon, elmentek
elintézni mindazt, ami még rájuk várt,
és én dologtalanul ücsörgök most
egy hintán. Egy lomb árnyéka játszik
arcomon, érzem a levelek
simogatását. Hagyom egy darabig,
majd viszketek, és nem bírom ki,
hogy ne nézzek körül, a téren
feltorlódott autóbuszok szuszognak,
az emberek, mint azok, akik ma körülvettek,
mennek dolgukra, és én hagyom,
hogy a lomb simogassa arcom.

Májusi éjszaka

Már csak a hideg esték az enyémek. Ilyenkor
közelebb húzódnak egymáshoz a házak,
amiket napközben magukra hagytak. Most
visszatérnek magukba, hogy folytassák
titkos életük.

Közelebb húzódom én is. Mintha egy átfázott
állatot melengetnék. Hozzám dörgöli loncsos fejét,
és én ölelem. Mellemen vacog a bundás test.

Júniusi délelőtt

Másnapossággal és izomlázzal
a testünkben hevertünk a réten.
Fűszálak borzolták csatakos hajunkat,
fölöttünk a felhők játszottak valamit.
Nem a bor, hanem a borozás volt jó,
mondta egyikünk, és sajgó hasunkat fogva
nevettünk a meztelen Napra.

Novemberi Hold

A gangon dohányzok, egyedül,
és szeretném, ha lenne itt valaki,
és ugyan nem lennék boldog
akkor sem, és valószínűleg
itt dohányoznék akkor is,
de legalább nem kellene felfedeznem,
hogy a Hold
erős vonalú árnyékot vet a tűzfalra,
fehér árnyékot, mi több,
amin csodálkozom,
hogyan lehet, hogy ilyet,
pedig a Hold sokféle dologra képes,
de csodálkozom, hogy ilyet is tud.

(Illusztráció: John Lautermilch: Parallel Universes)