Április

Késő délutánra egyedül maradtam. Azok,
akik körülvettek azon a napon, elmentek
elintézni mindazt, ami még rájuk várt,
és én dologtalanul ücsörgök most
egy hintán. Egy lomb árnyéka játszik
arcomon, érzem a levelek
simogatását. Hagyom egy darabig,
majd viszketek, és nem bírom ki,
hogy ne nézzek körül, a téren
feltorlódott autóbuszok szuszognak,
az emberek, mint azok, akik ma körülvettek,
mennek dolgukra, és én hagyom,
hogy a lomb simogassa arcom.

 

Májusi éjszaka

Már csak a hideg esték az enyémek. Ilyenkor
közelebb húzódnak egymáshoz a házak,
amiket napközben magukra hagytak. Most
visszatérnek magukba, hogy folytassák
titkos életük.

Közelebb húzódom én is. Mintha egy átfázott
állatot melengetnék. Hozzám dörgöli loncsos fejét,
és én ölelem. Mellemen vacog a bundás test.

 

Júniusi délelőtt

Másnapossággal és izomlázzal
a testünkben hevertünk a réten.
Fűszálak borzolták csatakos hajunkat,
fölöttünk a felhők játszottak valamit.
Nem a bor, hanem a borozás volt jó,
mondta egyikünk, és sajgó hasunkat fogva
nevettünk a meztelen Napra.

 

Novemberi Hold

A gangon dohányzok, egyedül,
és szeretném, ha lenne itt valaki,
és ugyan nem lennék boldog
akkor sem, és valószínűleg
itt dohányoznék akkor is,
de legalább nem kellene felfedeznem,
hogy a Hold
erős vonalú árnyékot vet a tűzfalra,
fehér árnyékot, mi több,
amin csodálkozom,
hogyan lehet, hogy ilyet,
pedig a Hold sokféle dologra képes,
de csodálkozom, hogy ilyet is tud.

 

(Illusztráció: John Lautermilch: Parallel Universes)