Címke: irodalom

Bejegyzések

Kortárs amerikai költők

1 hozzászólás

MEGHAN O’ROURKE
Elmélet vagy gyakorlat

 

 

Ménage-á-trois gyertyafénynél –;

többféle ostobaság: fekete fűző,
pink mamusz, a pásztorlány-mackó.

Aztán valami romlott pezsgő
az ideiglenes kis konyhában.
A lélek egy felejthetetlen vörös folt.

De képtelen vagyok kijutni innen; – 
azok a nedves barázdált végtagok,
az a rettentően gonosz vágyakozás;

és a szerelem, a tüzesen fénylő kapucni.

 

 

JAMES LASDUN
A paradicsomvész

 

 

Akármit is mondasz, nem törődtünk vele eleget, 
és együttérzést se tanusítottál iránta,
egész egyszerűen nem szeretted,
voltaképpen gyűlölted, bevallásod szerint,
de valójában olyan akár egy pocsék 
nyári délután, ami teljesen elkábít –
júliusi zivatar, felázott talaj és a kert 
mocsárrá vállik, benyálkásodik és a penész 
minden paradicsom ágyást, Beefsteak vine-t, 
Sweet 100-t, San Marzanot, megtámadott,
leszedésük előtt sárgán befeketedtek,
felpuffadtak és megrohadtak, 
így be se érhettek – de mint mondtam –
és most ne térjünk ki halálos kórokra – 
nem törödtünk vele eleget és mind
úgy van, ahogy én azt megmondtam.

 

Nagypál István fordításai

 

 

A szerzőkről:

 

Meghan O’Rourke 1976-ban született, amerikai költő, esszéista, kritikus, a Yale-en végzett, a Slate és a The Paris Review volt irodalmi szerkesztője, első verseskötete 2007-ben jelent meg Halflife címmel, jelenleg Brooklynban él.

 

James Lasdun 1958-ban született Londonban, jelenleg az USA-ban él. Költő, novellista, forgatókönyvíró. Dylan Thomas díjas. Legutóbbi verseskötete idén látott napvilágot, Water Sessions címen.

 

Bejegyzések

Summa cum laude

 

 

A kurva életbe, már megint végigmész vizes cipővel. Mint egy csiga, úgy húzod magad után a nyomodat. A cipőd talpa teli van az utcával. Hangosan kopogsz a közé szorult apró kavicsokkal, hadd hallja mindenki, hogy a ház ura itthon van. Ott van a márkajelzés a járólapon. Ezt legközelebb nem venném észre, az biztos. Csak lenne még egy legközelebb. Túlkopogod a radiátort is, ami most hűl ki végleg. Vége a szezonnak. A függöny már csak a hideg levegő miatt libben meg néha, ami az ablak rései alatt átúszva a szobába siklik.

Itt ülünk tizenhét perce és huszonöt másodperce az asztalnál, lopva felpillantok az órára, aztán az arcodról próbálok meg következtetéseket levonni, megállapítom, hogy szép vagy és teljesen közömbös. A szépséged önmagában annyi örömöt okozott az életben, amennyit még soha semmi más. Már ezért megérte megszületnem. Emlékszem, Brigi mennyit viccelődött ezen… egy férfi nem szép, hanem helyes. Szép férfi nem létezik, csak jóképű férfi. Pedig ez nem igaz.

Talán szándékosan játszol most, hogy semmi megnyugtatót ne olvashassak le rólad. A feszültségkeltés mestere vagy. A szaft már a tányérba száradt, a húsdarabkák kissé megszikkadtak. Finom pörkölt volt vacsorára, ahogyan csak mi tudjuk.

A bőröndöd ott az ajtó előtt, egyik kereke még bent, másik kereke már szinte átgördült a küszöbön. Érzem, hogy a szomszéd vénasszony ráragadt a kukucskálóra, és várja, hogy végre történjen valami. Ne menj el! Amint itt hagysz, elő fog jönni, és a részleteket szeretné. Aztán meg vigasztal. Mire kitalálom, hogyan küldjem el, már rég bent is ül, és sopánkodik.

Anyámék megmondták, Kati megmondta… örülök, hogy valakinek igaza lett, mert így holnaptól azt hallgathatom, hogy mi megmondtuk, hogy…

A végét már szaggatottabban és halkabban mondtam, mert közben felpillantottál rám, hidegen és szúrósan néztél. Ennyiből megértettem, hogy fogjam be azonnal, ne spekuláljak, és ne kezdjem el újra a jelenetet, mert dühbe gurulsz. Csak azt akartam, hogy történjen valami. Hatalmasat sóhajtottál és felálltál az asztal védelme mögül. Azt kívántam, bárcsak elkezdenél ordítozni, hogy milyen hisztis majom vagyok és eleged van belőlem, és marokra foghatnád a hajamat is, de csak nyugodtan álldogáltál, mintha ennek így kellene lennie, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Az egyetemet befejezted, mondtad, itt maradtál négy hónapot ezen felül, mert kértelek. Nem mintha nem tudtad volna, hogy te itt úgysem fogod megszokni, arról nem is beszélve, hogy már amikor idejöttél, tudtad, hogy csak az egyetemet akarod elvégezni.

Áh, szóval csak az olcsó tandíjat szeretted meg a lakásomat, ahol időnként elaludhattál és vacsorát kaphattál. De nem mondtam ki. Ha így is volt, hiába dobtalak volna ki rögtön, csak lerövidítettem volna a búcsúzást.

Volt valakid, semmi kétség… Amikor közeledtem puszit adni az arcodra, gyorsan lecsaptad a laptopod tetejét, nem tudtam mire vélni, te is meglepődtél ezen a hirtelen mozdulaton.

Mi? Ezt most miért emlegettem fel, értetlenkedsz, imádom az akcentusodat.

Sandra a gyerekkori szerelmed, ő nézett volna farkasszemet velem a monitorról. Megtudta a szüleidtől, hogy készülsz haza – vajon a szüleid hamarabb tudták már, mint én? – és újra kivetette a hálóját. Belegabalyodtál a szkájpokba és ímélekbe és már itt is van a nyár, mindig felhőkkel és esővel, és ti mehettek a tengerpartra rugdosni a homokot tánc közben, míg én a bőrt rugdosom a lábamról, amikor megbotlok a tükörsima aszfaltban. Nahát, felbukkant egy régi ismerős, gondoltad, aztán a régi szerelmem, és végül nahát, mégis szeretem. Sok régi történet, közös bolondságok.

Mondd, mi lenne, ha veled mennék? Amint feltettem a kérdést, láttam, mi lenne… nem az országgal van a baj, nekem nincs helyem az ő életében. Hirtelen úgy éreztem, már a sajátomban sincs.

Visszaadtad a kulcsokat, bár nem mondtad, de én tudtam, hogy azért, hogy hamarosan majd másnak adhassam őket oda. Úgy dobtam vissza, mintha tüzes vas lenne, nem, mondtam, tedd el, tedd csak el ide, tuszkoltam a zsebedbe, hogy fogsz bejönni este, nem alhatsz az ajtó előtt. Úgy ráztál le magadról, mint egy kutya a vizet, és letetted az asztalra, ha nem, hát nem. Mintha kicsit haboztál volna, lehet, hogy eszedbe jutott, hogy a pizsamádat nem tetted be a bőröndbe, és vissza kellene menned a hálóba, de mégsem teszed. Most nem visszafelé kell haladnod, hanem előre, most nem fordulhatsz vissza. Akárhogyan is, ez jól jött. Trükközni szerettem volna. Talán megérezted, hogy bezárhatnálak a szobába.

Visszaülök az asztalhoz. Nem akarlak látni többet, nem akarom később újra és újra visszajátszani a jelenetet, ahogyan kimész az ajtón. Menj és vigyél magaddal mindent, ami a tiéd volt. Az ablakon át utánad küldöm az illatodat, nem kell semmi.

Harmadik hete hirdetem a lakást, eltévednek a szemek a napi viccek és az állatok megmentése között. Majd ha beindul az egyetemista szezon. Anyu most vitte ki a tálcát, ne bőgj már annyit, kibőgsz a zsebkendőkészletemből. Majd hamarosan, majd hamarosan, bólogatott bizakodva. Minden tálcánál elmondja ugyanezt. Igen, majd hamarosan.

Bejegyzések

Hermelinda Forlan: Fiatal erdő

Hova rejti az erdő a halottakat?

 

Hiszen minden lény pompás, friss, ügyes, fiatal – kibukkan

árad, feltűnik, kirobban, átszalad. De hol van az alatt és a mögött,

ahol a szarvasok és madarak haldokolnak? Hol vannak a rések,

az éjhomályos zugok, ahol megadják magukat? Hol ez a rés,

melyik domb mögött, melyik lapály alatt? Mi csak ezt az erdőt látjuk,

a fiatalt, a lármásat. De van egy másik is, egy titkosabb, hatalmasabb.

 

(Egy nép élt itt, aztán egy második, aztán egy harmadik,

végül a negyedik. Mint a szerelmek, jönnek-mennek

a bálványok, a nemzedékeink, hogy pár összeszáradt

mondatot, egy szívmaréknyi port hagyjanak itt. 

Próbálnak reménykedni rajtad keresztül)

 

                                               Orseolo Judit fordítása

 

Bejegyzések

Ugyanez elmondható bármiről

 

                                                                     1

S ott állottál a kockaköveken. Akartad újra? Talán nem, talán én sem akartam, de a pillanat eltalált.

Kiszáradt torokkal ébredtem. Azt éreztem, hogy majd szomjan halok, a pulzusom minimum százhúsz, mintha szimpla pedállal tripláznának a billentyűk. 1-2 óra elteltével már volt erőm felkelni, körülnéztem a szobában, nyomokat kerestem. A képlet egyszerű volt. Elhajított nadrág a padlón, fel-felcsillanó apró itt-ott.

Újra megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mivé váltam az éjjel. Aztán idővel fölvillantak a képek, az ablakra néztem, és a tekintetemmel ráfestettem őket az üvegre. Amit azután láttam elég kusza volt, össze-vissza moslék.

Azt hittem, hogy le tudom majd kaparni, de nem sikerült. Kinyitottam az ablakot, hátha a huzat leviszi, de nem. Kimásztam és elmenekültem. Reggel ugyanígy ébredtem, és egy újabb bizarr éjszaka kenődött el a szemem előtt az ablakon. Végül olyan vastagon lerakódott az elszáradt festék, hogy bennragadtam örökre.

Tizennyolc évesen ismertem meg Marnie-t. Fogalmam sincs, hogy mikor rúgtam be életemben először, de azt tudom, hogy tizennégy voltam, amikor elsőnek tekertünk spanglit. Tizenhat évesen bejártuk a Tejútrendszert salviával, sőt még a jövőbe is utaztunk, és láttuk, ahogy az Andromédával ütközik. Korábban nem hittem volna, hogy egy félszobából ilyen messzire el lehet jutni. A szintetikusakat utáltuk, soha nem próbáltuk volna ki őket. Az volt minden, ami idegen, hideg, és gyűlölni való. Aki él vele menthetetlen. Másrészről jó volt tudni, hogy a zuhanás számunkra még nem ért véget.

Tizennyolc évesen ismertem meg Marnie-t. Tizenhét voltam, amikor az első adag gyorsat szippantottam fel. Fél évre rá már vénába küldtük a hernyót. Nem voltam még tizennyolc, amikor kétszáz lasztival bebuktunk a Keletiben. Onnantól nem toltam semmit. Engem toltak Tökölön. Én lettem a szer. Ez a tudat menthetetlenül romantikussá tett.

Tizennyolc évesen ismertem meg Marnie-t. A ketrecben sok mindent elhatároztam. Később arra jöttem rá, hogy semmit sem lehet elhatározni, meghatározni.

2

S ott állottál a kockaköveken. Dermedt pillákkal közelítettem feléd, és te folyamatosan lassulva lebegtél át a betonon. Miután elhaladtam melletted, már teljes merevségben, moccanás nélkül voltál. Tetőtől talpig láttalak. Lelassultam én is, mint te az előbb, félkörívben a hátad mögé kanyarodtam, szolid léptekkel megközelítettelek. Ahogyan kezem a fejedhez tört, kimért szaggatottsággal az arcomba fordultál, a szemünk összeért. Meleg összefonottságban indultunk akkor tovább, át a hídon, a felkelő nappal szemben, a vörösbe. Szavak nélkül a beszédes csöndben.

Alkonyatkor már világossá vált számomra, hogy az életed, amit gyermekfejjel irigyeltem tőled, a visszájára fordult. Pompa helyett egy elfeledett lakás, törődő család helyett karikás szemaljak, és tág pupillák voltak a vezérfonal. De én annál jobban kívántam a lelkedet. Mert két csonka negatív talán összeforr majd egymásban. Nagyjából ebben a tudatban másztunk fel a vadászlesnek megformált villanyoszlopra. Innen indult ki tekintetünk a hegyek által behatárolt horizontra. És akkor tudtuk, hogy az ifjúkorit, ami meg sem történt, már nem élhetjük át, csak a hangulat marad meg, és a mesterséges emlékek. Mi pedig ezután olyanok leszünk egymásnak, mint egy bosszantó seb a szájpadláson. Ha nem törődnénk vele elmúlna, de ott mélyen tudjuk, hogy van, és nem bírjuk nem megpiszkálni.

Miután megriadtunk a távoli rendőrségi szirénától, a bokrok felé indultunk. Átsegítettük egymást a kerítésen, ami a világunk és a vadon között feszült. És nem tudván, hogy a törvény, vagy pedig a természet az erősebb, megindultunk a rácsok mentén.

Néha-néha megtorpanunk, betemet minket a magas fű, és én nem tudom, hogy a lelked tisztul-e már, vagy egyre bűnösebb leszel.

3

S ott állottál a kockaköveken. Miben bízhattam volna?

A vonatnak jó, nekem nem jó. A vonat végigfut a síneken, a sínek olyan stabilak, olyan szabályzók, szép fényes a használatban lévő felületük. Én egy létrán mászom végig, ami olyan kopott, száraz és csapongó. Azt nem tudom megmondani, hogy ennek a létrának léteztek-e valaha is stabil fokai, és csak mostanra korhadtak el, vagy mindvégig zuhantam, és valójában az elmém fokait megmászva fedeztem fel az ürességet. Talán átugrom majd, ha a semmiből anyagi gyúrható. Vagy a táguló univerzummal a lelkem is egyre jobban nyúlik, laposodik, míg az is semmivé válik, és ha létezik olyan, hogy legvége, önmagába pusztul bele. A gondolatok fénysebességgel távolodnak majd egymástól, és a betűk is kifutnak a lap széléről. Nekivágnak a világűrnek, szép csöndben pusztítják el a távolban menekülő igazságot.

Nem tudom, hogy elmúlt, még meg sem történt, vagy még mindig tart, egy bizonyos csak: a név és az alak. Ő Emma. Emma alakja vetül ki elém a semmit mondó bámulásokban. Emma a lesből megfigyelt préda, Emma fekszik végig a város háztetőin, ő a rácsok és az égbolt.

v

És ott állsz majd a kockaköveken, és elhagyatnak akkor mindenek.

Utószó

Emlékszem, hogy egyszer már megtörtént. Emlékszem, hogy megszámlálhatatlan dolog volt bennünk, és még egy. Emlékszem, hogy egy őszi táj jelent meg előttünk, mindenfelé beton, és jellegtelen házak. Az eső esett. Minden tárgy menekülni próbált. A kutyák nyüszítettek és vergődtek, a betonból ki, a betonba be, a lyukas tereken keresztül. A lovak felmásztak a hatalmas, csupasz fára, s beleolvadtak a környezetbe, az elnehezült levegőben.

Rókafejű emberekkel kezdődött minden, velünk pusztult el. Mindig az ég felé törtünk, másképpen felelve meg az elmúlást; pedig régen a hegyeket szerettük, oda jártunk ki, még nem gondoltunk semmire, nem volt ami változzon, az ösztönök vezéreltek. Folyamatosan összementünk és kitágultunk, ez a mozgás frissen tartott, ez volt a boldogság. Naivan boldognak lenni.

Bejegyzések

Classbook – közösségi dráma – (1.rész)

In memoriam Karinthy Frigyes

  

Szereplők:

 

MELINDA

MADÁR

LOLA

LÓNYAYNÉ

BAUER JANI

FRICI BÁ

IGAZGATÓ

Posztolgató-lájkolgató osztálytársak (a közönség tagjai)

 

 

Az osztályterem-színháznak szánt előadásra előre lehet regisztrálni a www.classbook.hu címen, ahol mindenki megadja a nevét, feltölt magáról egy fényképet és néhány személyes kérdést is megválaszol előre megadott válaszlehetőségek alapján (kapcsolat, hobbi,  kedvenc könyv/film/zenei stílus stb.), illetve az adott osztályról és az iskola jellemző helyszíneiről is felkerül néhány fotó. A beérkező adatok kiértékelése alapján előre megírt kommentek révén a közönség tagjai is belekerülnek a dráma virtuális terébe. Melinda, Lola és Madár hozzászólásai szintén felkerülnek a Classbook közösségi oldalra, és folyamatos vetítésként jelennek meg az előadás alatt. A virtuális szövegek a kéziratban félkövéren tördelve szerepelnek.

 

 

ELŐHANG

 

 

Az előadás időtartama alatt kérjük, NE kapcsolják ki mobiltelefonjukat. Köszönjük.

 

 

 

1. JELENET – REGGEL HÉTKOR

 

 

Balra ablak, jobbra ajtó, középen tábla, tanári asztal és szék, elöl három üresen hagyott iskolapad. Ébresztős csengőhang – a 24 című sorozat hangszignálja. A kivetítőn fel-felvillan egy okostelefon kijelzője. Rajta a dátum és az idő: 2012. szeptember 3., hétfő, 7:00. A csengés abbamarad, hosszan elnyújtott ásítás. Az óra 7:15-re pörög. Emós zene. Melinda kapucnis pulcsiban, fekete farmerben, nagy fülhallgatóval a fején kimászik a bal oldali ablakon. Halk utcazaj. Lehuppan a földre, és előkapja a farzsebéből a mobilját. A kivetítőn megjelenik a Classbook kezdőoldala, és miközben szinte egyhelyben járva átvonul a színen, létrehoz egy eseményt.

 

MELINDA         Bejelentkezés

                          Események

                          Esemény létrehozása

                          Az esemény neve: Osztálytali

                          Időpont: 2012. szeptember 3., 8 óra

                          Helyszín: X Y Iskola, tornaterem

                          Részletek: Új év, új ofő. Új szívás?

                          Ismerősök meghívása: X Y osztály

                          Mentés és bezárás

 

 

Ugrás 7:30-ra. Melinda kimegy a jobb oldali ajtón. Iskolai hangzavar. Mobilos fényképezés hangja ismétlődik, feltűnik egy-egy jellemző amatőr kép az aktuális iskoláról: az aula, a zsúfolt folyosó, a büfé, a tornaterem, a lányvécé, a könyvtár bejárata, fölötte régi tabló.

 

 

2. JELENET – A LÁNYOK

 

 

Pörgés 7:45-re. Üres iskolai könyvtár.

 

FRICI BÁ          (hangja kintről) Jó reggelt, Melinda!

 

Frici bá kinyitja az ajtót, Melinda mögötte toporog.

 

MELINDA         (zsebre tett kézzel) Csókolom, Frici bá! Be lehet már jönni?

 

FRICI BÁ          Gyere csak bátran. De semmi gépezés!

 

MELINDA         Nem, persze. Bent van a Tanár úr kérem?

 

FRICI BÁ          Hogyne lenne! Épp most leltároztam. Ott van a kuckódnál, nézd csak!

 

Odamennek az egyik padhoz, Frici bá Melinda kezébe nyom egy kötetet.

 

FRICI BÁ          Aztán honnan ez a hirtelen jött lelkesedés?

 

MELINDA         Az új magyartanárnő adta fel kötelezőnek nyárra, én meg… hát jobb későn, mint soha, nem? (Lehuppan a padra)

 

FRICI BÁ          De, persze. (Leül az asztalhoz, elővesz egy füzetet, beírja a könyvet a nyilvántartásba) Na, és hogy telt a szünidő?

 

MELINDA         Sehogy. (Szünet) Otthon ültem.

 

FRICI BÁ          Valamerre csak jártál.

 

MELINDA         Hát, nem igazán. (A könyv mögé bújva mobilozik, válogatni kezd a frissen készült képek közül, kiválasztja a tornatermes képet)

 

FRICI BÁ          Azért az osztálytársakkal találkoztál, ugye?

 

MELINDA         Aha, persze.

                          Fénykép feltöltése.

                          Esemény létrehozása.

 

Az eseménynél baloldalon megjelenik a meghívottak listája. A szereplők meg néhány diák neve és képe látszódik.

 

FRICI BÁ          Nem te vagy ám az első.

 

LÁNY 1 fényképe megjelenik az „Ott lesznek”-kategória alatt.

 

MELINDA         Az első mi?

 

FRICI BÁ          Menekült. Ő is ott kuksolt a sarokban, és olvasott, vagy csak úgy tett, mintha olvasna. Van annak már húsz éve is.

 

FIÚ 1 fényképe megjelenik az „Talán ott lesznek”-kategória alatt.

 

FRICI BÁ          A könyvtárat akkor se nagyon látogatták. Itt a kutya se kereste.

 

MELINDA         Mi elől menekült? És ki?

 

FIÚ 1                 Nem vagy nekünk elég szívás, még újat is akarsz, kiskocka?!?

 

FRICI BÁ          Hát, sose volt az a közvetlen, barátkozós típus. De azt máig sem értem, hogy miért pikkelt rá mindenki.

 

Szabó Aladár kedveli ezt. (Neve és képe eltűnik a meghívottak listájáról)

 

FRICI BÁ          Na meg aztán reménytelenül beleszeretett az iskola büszkeségébe, aki persze rá se bagózott. Hiába, bolondultak érte a lányok.

 

Szabó Aladár és Kiss Lola kedvelik ezt. (Lola neve és képe eltűnik a meghívottak listájáról)

 

FRICI BÁ          Hogy is hívták azt a szépfiút?

 

LOLA                Emszízzé, Madár!!!

 

FRICI BÁ          Ja, megvan. Bauer Jani. Itt a tablójuk a könyvtárajtó felett, nézd csak meg, milyen jóképű volt. Össze is törte a lány szívét.

 

MELINDA         Őt hogy hívták?

 

Lány 1 kedveli ezt.

 

FRICI BÁ          Engel Marikának. Érettségi után el is költözött a környékről, úgy tudom, hozzáment valami ügyvédhez, és tanárnő lett belőle.

 

Kopognak az ajtón.

 

Lány 1 és Lány 2 kedvelik ezt.

 

FRICI BÁ          (Melindának) Maradj veszteg. Már rég a tornateremben lenne a helyed.

 

Melinda lebukik a pad alá.

 

Fiú 1, Lány 2 és még 1 további ember kedveli ezt.

 

FIÚ 1                 Gyerünk, Madár, hip-hop! J

 

FRICI BÁ          (Hangosan) Tessék!

 

Lónyayné kiskosztümben, orrára tolt, vastag keretes szemüveggel belép a könyvtárba.

 

LÓNYAYNÉ     (fojtott hangon, körbekémlelve) Csókolom, Frici bácsi! Lónyay Dezsőné vagyok, az új magyartanárnő, nem tudom tetszik-e emlékezni rám.

 

Szünet.

 

FRICI BÁ          Te vagy az, Marika?! Nahát, épp… épp gondoltam rád. Gyere csak, bújj be, és ne tetszikelj meg csókolomozz itt nekem. Kollégák vagyunk, a szentségit!

 

LÓNYAYNÉ     (zavartan mosolyog, megpuszilják egymást) Öh, igen. Épp erről akartam beszélni – veled. Az idősebb tanároknak már említettem… Nem szeretném, ha a diákok megtudnák, hogy… hát hogy ide jártam, na. Ugye számíthatok a diszkréciódra?

 

FRICI BÁ          Marika drága, hallgatok, mint a sír.

 

LÓNYAYNÉ     Köszönöm, Frigyes. Tudtam, hogy számíthatok rád.

 

Fiú 2, Fiú 1 és még 2 további ember kedveli ezt.

 

FRICI BÁ          Ez csak természetes.

 

LÓNYAYNÉ     Most megyek is. Mindjárt kezdődik a tanévnyitó ünnepség, aztán az első osztályfőnöki óra.

 

FRICI BÁ          Egyből osztályt is kaptál? Gratulálok. Kik a szerencsések?

 

LÓNYAYNÉ     Az XY osztály. Na rohanok!

 

FRICI BÁ          Menj csak, Marikám.

 

Lónyayné jobbra el. Szünet. Csengetés.

 

FRICI BÁ          (Melindának) Na, nyomás az évnyitóra! (Ahogy Melinda elmegy előtte, elkapja a kezét) Jó szórakozást Karinthyhoz. És Engel Mária története maradjon a mi titkunk.

 

MELINDA         Persze, Frici bá, hallgatok, mint a sír. (Jobbra el, fényképezés hangja, a kivetítőn kimerevedik az emlegetett tabló)

 

Frici bá morogva távozik. Ajtózáródás hangja.

 

 

3. JELENET – ELKÉSTEM

 

 

8:02. Tornaterem. Fojtott suttogás hangja. Bejön Lola matrózblúzban, miniszoknyában, a közönség felé fordul. Lopva a mobiljára pillant. Váltás Madár oldalára.

 

MADÁR            Yo! Haver, a türelem néha rapet terem.

                          Lazíccsá, azt seperc alatt kikeverem.

                          A dilinyós diri után vár az osztályterem!

 

Lola elvigyorodik

 

Kiss Lola kedveli ezt.

 

Lónyayné idegesen járkál fel-alá, magában számol.

 

LÓNYAYNÉ     (Lolának) Itt van mindenki?

 

LOLA                Aladár – úgy tudom – a hétvégén lebetegedett.

 

Fiú 1 és Kiss Lola kedvelik ezt.

 

LÓNYAYNÉ     Még valaki hiányzik.

 

FIÚ 1                 Adj neki, MC Madár!

LOLA                Ja, biztos Melinda. Ő mindig mindenhonnan elkésik.

 

LÓNYAYNÉ     Hm. Értem. (Odaáll Lola mellé)

 

Felcsendül a Himnusz. Közben Madár besurran az ajtón. Rajzol a táblára egy kockát disznófejjel és kurta farokkal, aztán fejébe csapja a baseballsapkáját, előveszi az okostelóját, és hang nélkül videózni kezdi a rapelését a tábla előtt.

        

Lány 1, Fiú 1 és még 1 további ember kedveli ezt.

 

MELINDA         (bejön az ajtón, tanácstalanul szétnéz, úgy közeledik, mint aki átfurakodik a tömegen, suttogva) Bocs… elnézést. (Elmegy Lónyayné és Lola előtt, megáll)

 

Himnusz vége. Madár befejezi a magánszámát, jobbra el.

 

LÓNYAYNÉ     (suttogva) Maga meg hol kószált?

 

MELINDA         A könyvtárban…

 

Fiú 3, Lány 1 és még 2 további ember kedveli ezt.

 

LÓNYAYNÉ     Vagy úgy. (Élesebben) És mi ez a gönc?

 

Melinda zavartan lehúzza a pulóver cipzárját, alatta ott a matrózblúz.

 

LÓNYAYNÉ     Na mi lesz, vegye már le!

 

Fiú 4, Fiú 3 és még 3 további ember kedveli ezt.

 

IGAZGATÓ      (hangja kihangosítva) Khm. Kedves gyerekek, kedves kollégák!

 

A beszéd szakadozik, csak egy-egy félmondatot lehet hallani, közben az időben ugrások vannak – 8:10, 8:13, 8:20 – és a szereplők az új időpontnál úgy változtatják a testhelyzetüket, mintha egy filmben hirtelen váltás lenne.

 

IGAZGATÓ      Így, az ősz beköszöntével…

 

Lány 10, Fiú 8 és még 16 további ember kedveli ezt.

 

FIÚ 1                 Gyerünk már Madár, hol az a frísztájl?!

 

IGAZGATÓ      …és az egymás iránt vállalt felelősség kéz a kézben jár a tudásszomjjal…

 

Kiss Lola kedveli ezt.

 

IGAZGATÓ      …az intézményünkben munkálkodással töltött esztendők során  személyes meggyőződésemmé vált, hogy ki korán kel, aranyat lel, így aztán…

 

LÁNY 5 és Kiss Lola kedveli ezt.

 

IGAZGATÓ      Ezekkel a gondolatokkal felvértezve a tanévet ünnepélyesen megnyitom. Legnagyobb örömömre egy új kollégát is köszönthetünk iskolánk patinás falai között. (Lónyayné zavartan átfurakodik a tömegen a terem hátulja felé) Lónyay Dezsőné magyar nyelvet és irodalmat fog oktatni, valamint az XY osztály elkötelezett vezetését vállalta megára. Köszöntsük nagy tapssal a tanárnőt. (Kitörő konzervtaps) És most következzék iskolánk nagyszerű énekkara! (Konzervtaps)

                         

MADÁR            (megjelenik az üzenőfalán egy videó)

                          Itt van, köcsög.

                          Nézd, azt röhögj!

 

Elkezdődik az Iskolatáska című dal.

 

 

4. JELENET – SZERETEM AZ ÁLLATOT

 

 

A zenei alap folytatódik, de egy kiadós scratchelés után „beakad a lemez”, és a szám első néhány másodperce ismétlődik rappesítve. Melinda és Lola egyszerre néznek a mobiljukra, a videó elindul.

 

MADÁR            Egyik hétfő reggel megcsörren a viki-vekker:

                          ébredj fel, ember, itt a szeptember, menned kell!

                          Egy belső hang azt mondja: menj jobbra, vár a kocsma.

                          De YO, YO, jól vigyázz, mert balra, a suliban ott a Kocka.

 

                          De nehéz Kocka felfogása ezen a rohadt reggelen!

                          Az egész osztálya utálja. Lógjon otthon, ne a neten!

 

                          Ez a koca úgy néz ki, mint egy túlsúlyos zombi.

                          Agyilag tök zokni, nem lehet megszokni!

                          Így jár az, haver, aki egész nyáron kockul –

                          ju nó, itsz not kúl, not kúúl, not kúúúl, not kúúúúl!

                         

                          De nehéz Kocka felfogása ezen a rohadt reggelen!

                          Az egész osztálya utálja. Lógjon otthon, ne a neten!

 

                          Könnyebb már Kocka felfogása ezen a rohadt reggelen?

                          Nagyon ajánlom, mer ha nem, én eskü jól megverem!

 

A szám vége ugyanaz, mint az eredetinek. Melinda sápadt, Lola szánakozva nézi. Vastaps. Kicsöngetés.

 

LÓNYAYNÉ     (lelkesen tapsol, miközben visszatér a lányokhoz) A szünet után találkozunk a teremben. Igyekezzenek. (Sietve kimegy az ajtón, Lola és Melinda követik)

 

Fiú 1 kedveli ezt.

 

FIÚ 1                 LOL!!!!!!

 

LOLA                (hangja kintről) Csá, Madár! (Vihogva ajtót nyit, Madárral együtt bejönnek)

 

MADÁR            Szia Lola! (Puszi-puszi-puszi)

 

Lány 1 és Fiú 1 kedvelik ezt.

 

Melinda besurran mögöttük, leül a bal oldali padra. Visszaveszi a pulóverét, fejére húzza a kapucnit, és elmélyülten nyomkodja a mobilját.

 

LOLA                (a telefonjával hadonászva) Hallod? Ez milyen zsííír lett már?!

 

MADÁR            Hát most megkapta a zsírbüfé, az biztos.

 

EGYÜTT           (Melinda felé) Zsír-le-szí-vás! (Konzervnevetés)

 

MELINDA         Mekkora állat vagy, Madár!

 

LOLA                Alig bírtuk ki röhögés nélkül. Pedig ott volt a közelben az új ofő is. Muszáj volt kussolni.

 

MADÁR            Viszont hallom, milyen korrektül leparancsolta a kocáról a csuklyás pulóverét! Nagy arcnak tűnik.

 

LOLA                Ja-ja, egész normális. Csekkoltad már fészen?

 

MELINDA         Nincs fönt.

 

MADÁR            Téged ki kérdezett?

 

LOLA                (rápillant a mobiljára) Hallod, Madár?! Nézd már meg, mit firkált rólad ez a mocsadék kocka! (Képébe tolja a mobilját, Madár felszisszen. Konzerv-megrökönyödés hangja)

 

MADÁR            Megengedtem, hogy teleszpemeld az üzenőfalamat ilyen bioszfaktos arcoskodásokkal? (Odarohan Melindához, rángatni kezdi a vállát) Megengedtem? Mi?

 

LOLA                (Melindához) Töröld már ki a szánalmas hozzászólásodat.

MADÁR            Ebbe ne szólj bele, jó? Egy igazi rapper nem korlátozza senki szólásszabadságát. (Melinda a rángatás dacára elmosolyodik)

 

LOLA                (sértődötten) Akkor meg mit fojtogatod? Engedd már el, te hülye. (Becsöngetés) Mindjárt itt az új ofő… Hé, hallod? Azt mondtam neki, hogy beteg vagy.

 

MADÁR            (elengedi Melindát) Mi?! Te vagy a beteg.

 

LOLA                Ne izélj már, Madár, valamit mondanom kellett! Népszámlálást tartott az évnyitó előtt, és engem csicskáztatott a hiányzókkal.

 

MADÁR            Te meg – amilyen csicska vagy – egyből beköptél. Köszi, imádlak!

 

LOLA                De szemét vagy! Nem érted, hogy…

 

Az általános hangzavarban belép a terembe Lónyayné.

 

(folytatása következik)