TOVARINGÓ

A szerelem nem ölt testet.
Nem forog a világ.
Ma elcsitul minden hullámverés.
Itt csendesek az imák.
Mozdulatlan Emberfák tövén
pislognak őrmécsesek.
Itt nincsenek madárhangú hírvivők.
Csak a kabócák zúgnak hangosan.
Tengerbe szaladó peremvidék tartja
a szikkadt földrészeket.
Cserzett emberarcú fák ölelkeznek
a végtelen vidéken.
Rozsdás rögökbe kapaszkodnak
aranylón ringó olíva ligetek.
A zöld fügefa abroncsként hajlik a kőpad fölé –
ahol hajnalonta virágot könnyeznek
selyemkaktuszok.
Elnyílt koronás kártyavirágok
jelzik az ösvényt.
Mennék már hozzád Kedvesem.

 

Vento, mio Amore
(Szerelmem a Szél)

Rám borul a fügefa
Rám borul a remény
Csak egy nap az élet –
Csak egy naphossznyi
Selyemkaktusz virág
Kőpadon hűsöl a világ
S őrzöm a hangod itt
Mediterrán dallamok –
S olajfák mondanak mesét
Sirokko hozott reggel
Te vagy a Szél
Már elillant a déli pára
Sótól csillog a part ruhája
Szájam fűszeres ajkadon hagyom
Engedem hogy átszeress
Az utolsó fölénk hajló pugliai
Hajnalon

 

Puglia lépcsői

le is út
fel is út –
mondják lépcső
fényesre koptatták
lábnyomok –
itt állok
a mostban
bennem
koppanó léptek
csendesülése –
megtart a kő
felettem
üveg az ég
folyékony fátyol
a sziderikus idő

 

(Illusztráció: A – Wibaa: Puglia landscape (2021))