Címke: irodalom

EJ Koh: Fotoszintézis

6 CO2 + 6H2O fény → C6H12O6 + 6 O2
Próbálok egyenletet alkotni, hogy átváltoztassam
a fényt felfogható dioxiddá.

Tedd az öklödet, akár egy követ a melledre, s mondd:
a jövő előtt állok, hogyha egy kedves tigris vagyok,
aki víz alatt úszik. Egy kis folyó menti házban
fogok élni, mert én tényleg egy tudós vagyok.

Ha egy idegen vagyok, legjobban a családok lepnek meg.
Biológiai lutri: együtt maradni azzal, aki megszült
vagy aki neked született. A főemlős: remélem,
nem kedveled, akikkel találkoztál/ szerencséd, hogy nem.

Személylehangolt + Személymérges → Személyelnyomó
Személyelnyomó + Személyboldog → Személyvadállat

Anya, Apa, tönkretettétek. Vadállattá
fejlődött az emberiség. 4 milliárd éve kellett volna
fotoszintetizálnia az értelemnek és a másnapos géneknek,
hogy felszabaduljon egy jó ember. Jó emberek:

amikor egy valakit látsz, akkor mindenhol őket látod—
ezt hívják Baader Mainhof fenoménnek. Úgy hangzik,
akár egy baseball játékos, fegyverrel, vagy egy halott,
sült csirke színében, vagy egy izgő-mozgó ember.

Nem akarom, hogy üldözzön a boldogság: egy érces
bluest akarok egy katyvaszban. Ne akard kiszámolni
a molekuláris életed: megrendült akarsz lenni.

Nagypál István fordítása

Tengerben

Bognár Antal Még beszél című kötete kétségbevonhatatlanul színes folt a kortárs irodalom palettáján. Nem is könnyű meghatározni, milyen színt látunk pontosan, annyira sokfélét: van itt egy más világban talán Esti Kornéllá avanzsáló, itt (le)süllyedő polgár életét átívelő novellahálózat; van egy az idő számlálását összefoglaló tósztsorozat, s emögött meghúzódik egy összetett társadalmi és történelmi áttekintés – rengeteg ismerettel, bölcsességgel, ami már önmagában is tanulságos lehet az olvasó számára. Ezeket egy új, eddig elnevezetlen színné a belenyugvó, töprengő, értelmező, részben lírai, részben ott és akkor jelenlévő én mossa össze.Színné mossa össze, írom, mert a tenger-metafora már a borítóról – a festék pedig a hátsó borítóról – visszaköszön. Ketten vannak ők: Mengyi Bandi és Földy Sanyi, Bandi Földije, egy olyan kilátástalan helyzetben, amiben mindketten más túlélési stratégiát választanak: van a „még beszélő”, ám már fuldokló búvár, és van a vegetáló békés tengeri szivacs, akin egy rendszer lába tipor. Hogy melyik melyik – s melyiknek vallja magát –, az idő, tapasztalat dönti el. MB-nek sok mindene van: tehetsége, esze, lehetőségei, zsenialitása, s még sincs semmije. FS-nek inkább csak szavai vannak, nagy szavak, ám többre viszi ismerősénél. Többre viszi? Hiszen pezsgőt se bont rá. A közös kapcsolódási pont, a „közös” külső szinte megköveteli, hogy ez a két ember, bár ellentétei egymásnak, közös erővel határozza meg magát.
A kötet két kulcsszava a „még” és a „beszél”. MB, ha úgy tetszik. A „még” az idő maga, aminek múlását a tósztokban nyomon követhetjük. A hetvenesek vallomásaiból merített köszöntés a történelem gócpontjaira reflektál, egy új irányból, az egyes emberi életek irányából. Ezzel párhuzamosan követhetjük Mengyi Bandi történetét, melynek stagnálását, reménytelenségét az idő múlása kontúrozza. Mengyi Bandi nem személyesen szólal meg, mégis ő vall, a feltűnősködés minden igénye nélkül.

A „beszél” kritikus pontja a felvázolt értékvilágnak. MB beszél, de nem akar babérokra törni. FS babérokra tör, de nem beszél, szinte néma. Egy társadalmi, fölé-alárendeltségi konfliktus bontakozik ki ebből, és mutat rá, hogy itt egy mélyebb hierarchiáról van szó, amihez nem elegek a vitában elhasznált szavak.
Hogy sok Mengyi Bandi van…

Igen, szegény szerencsétlen MB alábukott az életbe. Sodródott. Bukdácsolt. Lemerült.
A fulladozás pedig, kevesen tudják, nem olyan, mint a filmekben. Nincs sok kapálózás, nincs „help”, „aiuto”, „upomoć”. Semmi feltűnő jele, hogy mindjárt kampec, elnyel és visz a víz. Hanem csak arrább lebegsz. Lebuksz. Két karod szétterül, himbálózol. Nem kavarsz. Egy vagy a közeggel, ami körülvesz.

Bognár Antal: Még beszél
Napkút, Budapest, 2015.

902838_2

A táró

 (A meztelen Mayához)

Ismerem a hegyek gyökerét.
Fáklyák szurok s tömjénszagát.
A királyi termek, templomcsarnokok
sugdolózó oszloperdeit,
csillék bogárhátú ércét,
földalatti vízeséseket.
Az üreg méhében lebegő
ősöreg magzatot,
áttetsző szalamandrát.
A falakon táncoló rajzokat,
elvékonyuló árnyakat,
fluoreszkáló csillagtérképeket.
És ismerem a hegyikristályok,
orikalkumok, termésaranyak;
a nemespenészek csatakos fürtjeit.
A sötét hordókban derülő nedűt.
Az üveglopóval csent
napfény óaranyát:
hermák kamaszmámorát,
a bizsergő szőlőtő,
a mustot taposó lányok,
a teknőchátú líra,
a köldökben rezgő íj énekét.
És ismerem
a zöldellő völgyek harmatát,
hajnali csobbanást,
az Evrosz égei égre virradó,
torkolatszaggató tritonkürtjeit.
Elmerült királyságaim
ásványkönyvtárát,
folyó- s tengeráramát,
nemeskorall gyümölcsöseit.
S látom a gyöngyöző lábikrákon
pezsgő hullám nyaldosását,
Kósz, Délosz, Leszbosz
elefántcsont nyakszirtjeit.
Éneklem annyi-annyi dalnoksír
csalogányát.
Lassan olyanná lettem,
mint egy égbolt-labirint,
elcsöndesedett vulkán
azúr tengerszemekkel.
Kristályerdőség, forrásbarlang,
vízesésre nyíló napkeleti ablak.
Nézlek, egyre csak nézlek
hajnali párában égő íriszekkel –
te tengerbe rohanó Édes:
Te ér, Te élet, Te víz.

17_new24

Türelmi játék

mert ösztönlények az áramlatok
a szelek hogy csak délre mint
a madarak nyugatra mint a nap
vagy szűk résbe mint az egerek

A macska meghalni megy az X utcai sikátorba.
Álmában saját útját keresztezi;
az Y utcai macskakövek közé gyökerezik a lába.
A két utca találkozásánál körforgalmat építettek:
a hömpölygő kocsi-örvény középpontjában nyávog.
Ott járja körbe a város, végül is
minden utca egybeér, és ugyanoda vezet.

mert kutyák csaholnak a vérben
és denevérhang minden gondolat
mert rövid szoknyába és harisnyába
öltözteted az angyalcombokat

Újra és újra felköpi a szőrpamacsokat:
egy kifordult tüdő türelmi játéka;
levegőt még hagyján, de tudja-e
a bunda alatti önmagát lenyelni
majd visszaköpni újra.

sphynx-cat-photos-by-alicia-rius-22

 


képek:  Alicia Rius

Történetek Radics Zsuzsáról II.

Egy történet Radics Zsuzsáról, melyben szívélyes látogatója akad az anyja személyében

Radics Margó irtózott a zöld kapus ház közelébe menni, mégis néhanap meglátogatta egyetlen lányát valami olcsó süteménnyel a kezében. Ezen a napon is toporogva állt a zöld kapu előtt, nyomkodta a csengőt és közben idegesen kapkodta a fejét az esetleges szomszédok után, akiknek minden bizonnyal az az egyetlen vágyuk, hogy Radics Margót szóra bírják.  A negyedik kávészagú sóhajtás után jelent meg Radics Zsuzsa a kapunál, kinyitotta és egy kézmozdulattal jelezte anyjának a befelé vezető utat.

– Zsuzsikám már ezerszer elmondtam, hogy valami normális helyre kellene költöznöd. Hát én itt rendesen félek! Szerintem itt bűnözők is laknak, ennek a nőnek is szemben, mióta nincs behúzva az a szemetes? Hetek óta?

Amíg az anyja levetkőzött, Radics Zsuzsa az utolsó tiszta fehér csészébe töltötte ki a frissen főzött kávét, majd a közben konyhába érkező nő elé rakta.

Radics Margó egy kortyra nyelte le a kávét, majd ahogy mindig, most is fintorogva tette vissza a csészét az asztalra.

– Hát Zsuzsa, te még egy kávét sem tudsz főzni.

 

 

Egy történet Radics Zsuzsáról, amelyben fény derül anyagi helyzetére

– Nem szeretem én az ilyeneket. Ez senkihez nem szól soha, úgy képzeld el, Feri, hogy még az anyjának is csak mutogat, amikor jön hozzá! Most mondd meg… Tele van pénzzel! Ez azért van. Ismerem én az ilyeneket, nekem már annyi ilyennel volt dolgom, hát látom rajta!

Bartók Móni a saját kapujának támaszkodva, keresztbe tett kézzel panaszkodott Jaca Ferinek a szomszéd Radics Zsuzsáról, aki éppen a százhúsz literes fekete kukáját rángatta be kinyúlt, sárga köntösében.

– Most is, nézd meg, ezt a sárga selyemköntöst hordja direkt, hogy lássuk.

Jaca Feri megigazította szemüvegét az orrnyergén, hogy jobban lássa a csontos Radics Zsuzsát, aki arctorzulásig erőlködik a szemetessel. Nagyokat hümmögve szívta tovább a cigarettáját és bőszen bólogatott Bartók Móni minden szavára.

 

 

Egy történet Radics Zsuzsáról, melyben szombati kényszerkávézások áldozata lesz

Kovács Laca szombat reggelenként nem dolgozott, de még ez sem tántoríthatta el a Harmónia utcai sétájától. Felült a biciklijére és amikor megérkezett, Radics Zsuzsa kerítése mellé támasztotta, mint egy ott felejtett holmit és elsétált. A szemközti közért ablakából nézte a házat, közben remegő kézzel döntötte magába az automatás kávékat, egészen addig, amíg a nő meg nem jelent a zöld kapuban. Kovács Laca elindult felé, gyorsan elhajítva a műanyag poharakat és mintha észre sem venné Radics Zsuzsát, a biciklije felé indult, megfogta a kormányt és hátranézett.

– Nahát, Zsuzsa, ezt a véletlent! Nem iszunk egy kávét?

 

 

Egy történet Radics Zsuzsáról, és a pince gazdaságos berendezéséről

A Harmónia utca egyetlen zöld kapus háza alatt hosszú és tekervényes pince található, zugokkal és szobákkal, és ahogy az illik, Radics Zsuzsa igyekezett mindent a lehető leggazdaságosabb módon kihasználni, így minden sarokban más-más színű ruhakupacok nyúltak el. Radics Zsuzsa apja halála után kapta meg anyjától a családi Hajdu mosógépet, ami legalább egy fél szobát elfoglalt a hozzá való centrifugával együtt. Miután Radics Sanyi meghalt, a szomorú özvegyasszony felújította a házat, és a leselejtezett háztartási eszközöket, bútorokat, ágyneműt és evőeszközöket családias és baráti áron adta el lányának. Hogy jószívűségét a rokonok előtt is demonstrálhassa, egy összejövetel alkalmával gáláns felajánlást tett Radics Zsuzsának a régi mosógépről, és Zsuzsa örömmel helyezte el azt a pincéjében.

Bár a mosógép már az utolsókat rúgta, Zsuzsa minden mosásnál tudta, hogy nem hagyja cserben a masina, és kedvesebben beszélt hozzá, mint bárki máshoz. Esős napokon, amikor a centrifugázás után a keskeny folyosón felállított rozoga szárítóra teregette a ruhákat, arra gondolt, hogy az apja vigyáz a mosógépre, vagy arra hogy talán maga az apja a mosógép, és még néha halála után is szétszaggatja a szebb ruháit – mert a Radics Sanyi lányából nem lesz kurva.

 

 

(Illusztráció: Hong Yi)