Címke: irodalom

Húskenyér, muffin, választások

 

Történelmileg álmos kisvárosunk három dologról híresedett, a húskenyérről, a választásokról és a muffinokról. A húskenyér akkor lett különlegesség az ide látogatóknak, amikor az étterem elkezdte hirdetni, hogy csak és kizárólag boldog állatok húsát használják fel. Ez volt az ő unique selling-jük, ezt használták a hirdetéseikben és ezt hangoztatták minden megjelenésükben. A muffinok pedig akkor törték át a konkurencia láthatatlan védőfalát, és kapták a tömeges online megrendelést, amikor a harmincnégyféle íz mellé felvették a húskenyerest is. A turisták gyakorlatilag leszálltak a főtérnél, két üzlet felé vették az irányt: húsbolt, cukrászda.

A henteses és a cukrászos más módon is összefonódott, a cuki vezetője és a húsboltos férj és feleség voltak. Lettek inkább, miután a boldog állattartás mindkettőjük vesszőparipájaként, szépen összehozta őket.

A tanya a város szélén, szép nagy területen áradt szét, és ontotta a boldogokat. Az uralkodó szélirány némiképp beárnyékolta a népszerűségét, mert a város felé vitte a pulyka-csirke-malac penetra kombóját.

A város akkor szavazást írt ki, mint annyi minden másra is, legyen az egy fa kivágása, új vállalkozás beengedése, az őzek etetése, vagy éheztetése, a fodrász új haja, vagy hogy lehessen-e szombatonként flexelni, ésatöbbi. A szavazás menete pedig, plakátok minden kereskedelmi egység ajtajára, a szavazás időpontjáról, ami mindig szombat nyolc és tíz óra közé esett, helyéről, városháza, és a tárgyáról, ami jelen esetben a Boldog tanya elköltöztetése, jó messzire.

Az itt élők legalább kilencven százaléka elmegy a választásokra, jó a közösség, közös az érdek, meg úgysem lehet hétvégén flexelni, hát inkább szavaznak. Ezért is lett ez még a város kiemelkedő nevezetessége, sokan hívják a települést a vonzások és választások városának.

A szavazás előtti péntek reggelre furcsa és érthetetlen rejtélykampány indult, minden plakát helyén új felirat: Nem akarunk több választást, utáljuk a változásokat.

A gyanú rögtön a „húskenyér-muffin” házaspárra terelődött, de tudvalevőleg épp külföldön töltötték jól megérdemelt szabadságukat, úgy gondolták, hogy ők ebben a szavazásban nem vennének részt, túl nagy érintettség okán. A seriff kiszállt minden helyszínre és rögzítette a tényeket. A helyzet oly mértékben bolygatta meg a lakókat, hogy másnap elmaradt a szavazás, a polgármester beszédet intézett a helyiekhez a főtéren, zárómondata pedig így hangzott: Mert semmi sem állandó, csak a változás.

Ott helyben kézfeltartással egyöntetűen megszavazták, hogy jövő hétre tolják a választást boldog tanya ügyben.

A választás eredménye a következő héten 725 nem, 724 igen szavazattal zárult, tudni vélik, hogy a házaspár döntötte el, a Boldog tanya maradt, és azóta is ontja illatát a főtéren leszálló turisták orra felé, akik egy mély szippantás után a húsbolt felé veszik az irányt.

A szabotőr személyére soha nem derült fény, pedig a seriff a heti rutinjába is beépítette a péntek hajnali plakát ellenőrző körutat. A plakátok mindig a helyükön voltak. A húskenyér és a muffin receptje is maradt, évek óta semmi változás.

 

 

(Illusztráció: Carolee Clark – Davis Family Farm)

Japán tankák a IX–X. századból

Újból válogatott japán dalok, Tavasz és ősz, 107.

 

Mindig zöldellő
fenyőfára fonódik
e lilaakác,
virágot így akkor bont,
lám, mikor kedve támad!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 88.

 

[Téma nélkül]                                                    Curajuki

 

Pedig a szelet
mindig megvárja, s úgy hull:
cseresznyevirág!
Szívtelen: kénye-kedve
szerint hervasztja szirmát!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 92.

 

[Téma nélkül]                                                    Kijohara no Fukajabu

 

Hiszen minden nap
olyan nyugodt, ragyogó
tavasz tündököl!
Virágok szíve mégis
miért siet ilyenkor?

 

Fittler Áron fordítása

 

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

 

Kijohara no Fukajabu (Kiyohara no Fukayabu)

  1. század. Ki no Curajukihoz hasonlóan a Régi és új dalok gyűjteményének jellegzetes költészeti stílusát képviseli, az antológia jelentős költője.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

ott

évekig nem szólt, hogy görögországba ment
nyaralni, nekem mondta el először titokban.
egy hétig volt, busszal, csoportosan. két szál
kolbászt és egy kiló kenyeret vitt magával.
a szállodát jól felszerelték. mindennap
lement a partra. a fetás görög saláta kilója
egy euró volt. a visszaúton egy nő a székek
közötti folyosóra feküdt le aludni, és egy
hirtelen fékezésnél leesett a polcról egy csomag.
a nő végül mellrákban halt meg.

ezeket mesélte, miközben egy törölközőt
adott a máltai köztársaság térképével.
utána azt mondta, hogy jó lenne megint ott
enni, kisunokám, de hát marad nekünk az a
jó kis török gyorsétterem, majd vonattal
felmegyek pestre, és eszünk ott, ahol olyan finom
a görög saláta.

(Illusztráció: Théo Sauer)

Meg akarom menteni

Meg akarom menteni

 

a férfit. Nem tudja, mit csinál. Az óceán embermagasságú, tarajos hullámokat vet, habja átszűrődik a fekete, lyukacsos zátonyon. Azt mondták nekem a kikötőben, ha fekete sziklát látok, a közelébe se merészkedjek, mert alámos a víz. Ezen a partszakaszon pláne tilos a fürdés, itt él a sziget egyetlen cápája. A férfi pontosan a veszélyt jelző tábla mellett áll, leveszi a pólót, cipőt. Sovány, heroinista alkat. A táblán hatalmas segélykérő szám, alatta, a póznára akasztva, narancsszínű mentőöv. Most kell megmentenem a férfit, öt perc múlva már késő lesz. Angolul kiáltok, nem hallja meg. Nagy nehezen összerakok egy spanyol mondatot, erre sem reagál. Odaszaladok, megérintem a vállát, kézzel-lábbal magyarázok, mutogatok, úszó mozdulatot teszek, és a torkomhoz kapok. Nem érted, hogy meg fogsz halni, te őrült, kiabálom magyarul. Visszaveszi a pólót és leül a sziklára.

Otthagyom a férfit, azzal nyugtatom magam, hogy megtettem mindent, amit lehetett. Kijövök az útra, ami valójában facölöpökkel határolt, homokos gyalogösvény. Egy-két terepjárótól eltekintve nem jár erre autó, aszfaltozott utak sincsenek a szigeten, csak vulkánok. Van egy vas-oxid borította vörös vulkán, egy mustársárga, egy barna csíkos és egy koromfekete. Tornacipőm marja a bőrömet. A cipő még új, bár ez egyre kevésbe látszik rajta, mentéskor vizes lett, azóta rátapadt a vulkánpor. A ragasztás is elengedett a talpánál. A sziget neve La Graciosa, kis bolondot jelent magyarul. Nem a sziget bolond, hanem én, kéretlenül segítek másokon, nem is biztos, hogy helyesen teszem, lehet, hogy csak ártok vele. Az út kilométereken át kanyarog, a szél állandóan lefújja fejemről a szalmakalapot. Vulkánok és kaktuszfarmok között kergetem a kalapot. Egyórás gyaloglás után kiérek a strandra. Divatos hely, rálátni a szomszédos szigetre, pompás színek, akvamarin, türkiz, és sötétkék víz, vajszínű homok. A part tele van fiatalokkal, mindenki napozik, csak az én bőröm hófehér és szeplős. Körülnézek, árnyék sehol, bóklászom a kiterített gyékények és kólásüvegek között, nézek a messzeségbe, hátha valahol megpillantok egy pálmafát, vagy bokrot. Nem tudom, mitévő legyek, a nap tűz, hiszen délután kettő van, nagyon ég a bőröm, lángvörös a karom és a combom. Úgy döntök, hogy lehűtöm magam. A vízben kevesen vannak, két-három fiú csak, hangosan nevetve vetik magukat a hullámok közé. Szép nagy hullámok jönnek, átfordulnak tengelyükön, partra hordják a hínárt és a csigákat. Szörfös tévéműsorokban látni ilyesmit. Bemenni nem merek, leülök a vizes homokba, míg várom a következő hullámot, egy kagylóval játszom. Megérkezik a nagy víztömeg, átcsap a fejem fölött és magával sodor. Hatalmas az óceán ereje, magába szív, egy pillanat csupán és már le sem ér a lábam. Megijedek. Azt hallottam, ilyenkor nem szabad kapálózni, tartalékolni kell az energiát. Mély levegőt veszek. Szerencsére a víz nem visz messzire, néhány méter után elenged. Kiúszom, majd a part felé botladozom, nagyokat taszít rajtam a hullámzás, imbolygok, mintha berúgtam volna. Kinn, a szárazon találok két, egymáshoz közeli sziklatömböt, ez éppen megfelelő lesz, gondolom. Törülközőből és kövekből tetőt ácsolok a fejem fölé. Bebújok a bunkerembe. Az egyik kő folyton a fejemre pottyan. Egy darabig még próbálkozom különféle méretű szikladarabokkal, és a rövidnadrágomból kioperált madzaggal, végül feladom. Összeszedem a holmimat, még utoljára megnézem a partot és elindulok hazafelé. Kiérve a strandról, kis emléktáblára leszek figyelmes. A tábla szerint 2015 decemberében egy apa a gyermekével erről a partszakaszról nézte az óceánt, amikor egy forgóhullám mindkettejüket elragadta.

 

 

(Illusztráció: Anne Rackley Berenbrok: Puddles)

Átértékelődés

„Szép a rút és rút a szépSiccmocsokbaködbe szét.

………Nem vagyok jó. A jóság gyakran álszent.
Fejéről farkára, helyet cserélt fent és lent.
………Minden igaz,
és semmi sem az.
………Taszít a szép, az egész, és a befejezett,
………a való mindig torz, hiányos, elfajult,
az egyensúly élettelen,
s hazug illúziókkal sújt.

………Látom a hús-vér-csont mögöttest,
………Grál-üst habzó levében a vicsorító koponyát,
………………korhad-rothad-mállik a kézzelfogható; kocsonyás,
………mézízű nedvekből nyal a sír mohó nyelve,

közben a pecér földet lapátol a megboldogultra. Az őszinteség
mindig  rombol, tagad, s van, akit csak a téboly tesz szerethetővé.

(Illusztráció: Paul Bailey: Arbor)