Címke: irodalom

hazajön a Nap

 

Lilith Guégamian: Սարի աղջիկ [Sari aghjik]
(Music of Armenia, 2014)

azt mondják, havonta egyszer süt a Nap. én még nem láttam, két hónapja vagyok itt. lehet, pont olyankor sütött, amikor pislogtam. vagy aludtam. nincs sötét, a Hold egész nap fenn van. a hó fölött botorkál, öreg. apónak hívják, mint a medvéket és az apókat.

mezítláb járnak a havon, azt mondják, nem hideg. levettem a cipőm és ugyancsak megégette a hó a talpam. de ők nem állnak, amikor mennek. elindultam. a Hold is mezítlábasan jár-kel mindennap.

azt mondják, a Nap egy házban van, aminek nincs ablaka. ott üldögél, fűti a házat. meleg ház az, zöld fedelű, csupa színes fából, zöld fából, kék fából, lilából. és a fáknak a kérgein a rajzok. ahol a fa lakott, azt rajzolja a kéreg.

és az évgyűrűkben a rajzok. az utat rajzolják, amin jött. a lila fának kék a rajza, a kék fának zöld, a zöldnek sárga. sárgát máshol nem látni. senki sem látta ezt a házat, a Hold se, pedig a Hold mindennap kint kullog.

letettem a szemüvegem, nem találom. itt senki se lát élesen. nincsenek élek. cikázások a szemem előtt, azt mondják, ők nem látnak ilyet. de ők sohasem láttak másmilyet, mint amilyet látnak. nem ismerik a színeket, fehér az ég is.

éjszaka is fehér az ég, csak hidegebb van. azt mondják, öreg van, amikor este van. apónak neveztem az éjszakát, de azt mondták, nem ugyanaz. soha sincs sötét, soha sincs világos. a Hold is házban lakik, az ég a háza.

mint a hónak a föld. sohasem mennek el hazulról. akkor is van Hold, amikor Nap van, egymást nézik. egyszer találkozott a Hold a Nappal, útja közben. nézték egymást, ahogy egymást nézi a hó és az ég. de itt nem nőnek fák, hallgatott a Nap.

állatnak csak hangja van itt, növénynek levegője. nem esznek. az első két hónapban nehéz csak. nincs felhő. az ég és a hó a messzeségben egy, helyet is cserélnek, mint régen, a Nap előtt. néha az égen van a házunk.

néha kevesebb a hó, néha több. olyankor az ég kevesebb. a hó az ég és a hó közt kecmereg. valahol az égben is van háza a hónak, onnan esik ki, és mindig a hó felé esik, rá. kevesebb az ég, mint a hó, pedig a hó is öreg.

azt mondják, vizek jártak valamikor. akkor még ittak, és voltak madarak, akik isznak. egy fa lakott itt akkor, azoknak a madaraknak a háza. a fának a gyökerénél van a Napnak a háza, de nem abból a fából.

a Nap egyedül építette a házát, akkor egyszer, amikor a Hold aludt. a Nap még sohasem aludt. azt mondják, havonta egyszer elalszik a Hold, de nem akkor, amikor a Nap süt. énekelnek olyankor, altatódaluk van erre.

az még a régi nyelven van, senki sem érti. a madarak nyelvén énekelték, amikor még jártak a madarak, és értették egymást. egymást tanítják arra, amit tudnak, és arra, amit nem.

van egy énekük erre. a fia apja nincs otthon, hazajön a Nap. a Nap a Napban van, a Nap Napja hazaér, hazajön a Nap. a Nap Napja a Napban van, van egy fiam, jöttünk a Napba, hazajön a Nap.

a Nap ég, a Hold pedig Nap, a Nap a házban van, van egy fiam, hazajön a Nap. a Nap és a Hold kívül, kimegy a Nap, bejön a Hold, van egy fiam, a Nap, hazajön a Nap. a földön fekszik az éjszaka, az éjszaka közepén hazajön a Nap, van egy fiam, és mi vagyunk a Nap.

ezt a Hold énekelte, amikor kicsi volt.

egyik nap jó holdat kívántam valamelyiküknek. nem zavarta. nem értem a nyelvét. nem beszélnek, de nem zavarja őket, ha beszédet hallanak.

2019. 01. 28. 8:11:38
Pilisvörösvár

 

HAVAS
1. hazajön a Nap
2. dobon dobolni

[2650: „Nap”, „út”, szóköz nélküli 2650 leütésnyi szabadon alkotott szöveg a Napút húszéves évfordulójára.]

𝄞 მზეთამზე: მზე შინა…, გურული ძეობისა (ქართველ ქალთა ტრადიციული სიმღერები, . I., 1996) [Mzetamze: Mze shina…, ring dance song for the birth of a son, Guria (Traditional Songs of Georgian Women, Vol. I., 1996)].

(Illusztráció: Tree trunk tutorial)

Paul Celan: Víz és tűz

 

Így emeltelek toronyba én téged és mondtam egy szót a tiszafáknak
amiből kilövellt egy láng kiszabva egy szoknyádat a menyasszonyi szoknyádat:

világos az éjszaka
világos az éjszaka felfedi szívünket
világos az éjszaka.

Ő világít szélesen a tenger felett
ő ébreszti a szoros holdjait és felemeli habzó asztalokra
nagyon megtisztítja az időtől:
Holt ezüst feltámad kelyhe és edénye mint a kagylóé!

Az asztal hullámzásai óráról órára
ahogy a szél megtölti a poharakat
a tenger görgeti az étket:
a szédelgő szem a vihart gyanító fül
a hal s a kígyó –

Az asztal hullámzásai éjszakáról éjszakára
ahogy fölöttem sorjáznak a népek zászlai
és mellettem az emberek partra eveznek a koporsókkal
és alattam mennydörögnek és szikráznak a csillagok mint otthon Szentivánéjen!

És a túloldalról feléd nézek
pompás tűz:
gondolj arra az időre amikor az éjszaka följött velünk a hegyre
gondolj arra az időre
gondolj arra hogy az voltam ami vagyok:
fogházak és tornyok mestere
tiszafák fuvallata egy csavargó a tengeren
egy szó amely fele végigégsz.

 

Száva Csanád fordítása

 Illusztráció: Paul Klee

Maya Angelou: Rendkívüli nő

A csinos nők azon agyalnak, mi az én titkom.
Nem vagyok cukorfalat, sem topmodell alkat,
Ám, amikor mesélni kezdek,
Azt hiszik, hazudok.
Pedig én elmondom, titkom
Karom ölelésében rejlik,
Telt csípőm vonalában,
Ringó lépteimben,
Csókra termett ajkaim ívében.
Nő vagyok,
Minden porcikámban,
Rendkívüli nő,
Én az vagyok!

Ha belépek egy szobába,
Csak úgy, spontán természetességgel,
Hogy egy férfihez simuljak,
A pasik mind felállnak, vagy
Térde borulnak.
Körülöttem zsonganak,
Mint megbabonázott méhraj.
Azt mondom, titkom
A szememben lobogó tűz,
Fogaim fehér fénye,
Darázsderekam,
Selyemharisnyás lábaim deleje.
Nő vagyok,
Minden porcikámban.
Rendkívüli nő,
Én az vagyok!

Még a férfiak is azon törik fejüket néha,
Mit látnak bennem.
Meg akarnak fejteni,
Mégsem tudják megérinteni
Bensőm titkait.
Bár szívesen felfedném előttük titkaimat,
Úgy érzik, külön-külön megfejthetetlenek.
Én azt mondom, titkom
Hamvas hátam hajlatában,
Sugárzó mosolyom villanásában,
Hullámzó kebleim halmában,
Utánozhatatlan stílusomban rejlik.
Nő vagyok.

 Márkus László fordítása

 

Maya Angelou

Maya Angelou született Marguerite Ann Johnson, (St. Louis1928április 4. – Winston-SalemÉszak-Karolina2014május 28.) amerikai író és költő. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg, több színdarab, film és tévéműsor készítésében vett részt, számtalan díjjal és több mint harminc díszdoktori címmel tüntették ki. Leginkább önéletrajzi műveiről ismert, melyekben gyermek- és fiatalkoráról számol be. Számtalan dologgal foglalkozott élete során, volt táncos night-clubban, prostituált, prostituáltak futtatója, szereplő a Porgy és Bess musicalben, koordinátor a Martin Luther King által szervezett Déli Keresztény Vezetők Konferenciáján, újságíró Egyiptomban és Ghánában a gyarmati sorból való felszabadulás idején, volt színdarabok, filmek és tévéműsorok szerzője, rendezője, producere és szereplője. 1991 óta az észak-karolinai Wake Forest University Reynolds professzora volt. Aktív részt vállalt a feketék polgárjogi küzdelmében, együtt dolgozott Martin Luther Kinggel és Malcolm X-szel.

Fény; Drót; Fél; Fék

 

Fény

Jobb napokon kinyitod a szemed. Ilyenkor nem kell
a párás levegőt orrlyukaidon át megszűrni, ilyenkor
elég annyi, hogy látod, itt vagyunk. Rozsdás vasként
nehezedik rád a beszélgetés, amit fölötted folytatunk,
mégis örülsz, örülsz nekünk. Sétálni szeretnél, az orvosok
nem engedik. Sétálni szeretnél, beléd karolunk, az udvarra
vezetünk. Látod, amit régen annyira szerettél. A földet,
lábad előtt az idő ette nyálkás faleveleket, a tavasszal
friss gyepként világító letaposott pár szálat. Kedvenceid
a fatörzsek, mindegyiket megérinted, amelyik mellett
elhaladsz. Évektől rücskösödik az anyag, itt töltött óráidtól
a bőr. Mondjuk, menjünk vissza, mielőtt ránk szólnak,
még maradnál. Beviszünk, ingatag vaságyad halkan nyikordul,
kicsi testedtől. Inni kérsz, hoztunk gyümölcslevet.
Megígérjük, hogy holnap is jövünk,
de csak a hazaút alatt érezzük súlyodat.

 

Drót

A kertben ültünk, épp lefordult rólunk a szél.
Boldog voltam, mert megtudtam, hogy
felvettek az egyetemre.
Boldog voltál, mert megtudtad, hogy
felvettek az egyetemre.
Nevetés után egymásra néztünk, itt
ért véget a nyár.
Azért majd néha hazamegyek, Apám.

 

Fél

Valaki fél a mellkasomban, ki kellene vágni.
Nem merek hozzányúlni, az oviban azt
tanították, ilyenkor nem szabad. Júlia
volt az egyetlen, egyedül csak Júlia tudta.
Nem erősen kell, csak meg kell neki mondani.
Nem azt, hogy ne féljen, arra úgysem hallgat,
csak annyit, hogy ne itt, ne pont bennem.
Hogy remélem tudod, az Úristennek is éppen
annyi értelme van, mint minekünk.

 

Fék

Kisfiam nem éri meg, hidd el, nem éri meg,
ügyvédnek vagy politikusnak inkább,
tanítani az egyetemen, az is egyészen jó,
de nem, költőnek semmiképp,
nem fontos, mivel, csak az, mennyi
pénzt keresel vele, abból majd nem
lehet eltartani egy családot,
jól van, még nincs, de majd a gyerekeknek
ruhát, meg az iskola, az se olcsó ám,
kisfiam, nem olvasnak az emberek,
nézd meg, apád se, én se, mégis
megvagyunk, én a gyárban, ő meg a postán,
hidd el, nem akartunk soha mást,
mert tudtuk, ebből megélünk, jól megélünk,
te is milyen szépen felnőttél,
sosem volt semmiből hiány,
nekem gyerekkoromban egy pár cipőm volt,
te meg nézz csak körül, kisfiam, mindig
volt mit enni, pedig ma már nem olcsó
az se, régen még megtermeltük otthon,
nagyanyád reggeltől estig a kertben,
nagyapád meg a hegyen munka után, az más
volt, ma jó állás kell, kisfiam hidd el,
írogatni úgy is lehet, ha dolgozol, hogyha
rendes munkád van, nem kell úgyse annyit,
jaj pedig hogy örültünk, mikor megtudtuk,
fiunk lesz, meg olyan szép jegyekkel végezted el
a gimnáziumot, tanultál mindig, azt hittük
tisztességes pályára készülsz,
erre ezt mondod nekem kisfiam, hogy te költő,
hogy te ilyen fölöslegeseket akarsz az egyetemen,
nem kell neked ez, kisfiam,
nem kell nekünk, apád ha megtudja,
mérges lesz, meg aztán nekünk arra nincs,
hogy téged még tovább eltartsunk, spóroltuk
a pénzt, hogy tanulhass, kisfiam, hidd el, ha
valami rendeset, jogot vagy amiből minket is
öreg korunkban, de arra, hogy te költő,
na, arra nekünk nincs, én elhiszem, hogy
neked nőkre, meg borra, meg könyvekre,
mi az, hogy nem kell, ezt tudom, tanultuk
elemiben a Petőfit, nekünk arra igazán
nincs, meg hogyha kérdezik a faluban, mit
mondjak, mit tanul a gyerek, hát kikacagnának.

 

(Illusztráció: Thomas Habermann: Old olive tree)

Anyalecke

 

Akkoriban nem aggódtunk, csak szerelmeskedtünk. Védekezni kéne? Eszünkbe se jutott. A csemeténk káóval győzött, születni akart, és ezzel kiütötte belőlünk a félelmet, hogy miből fogunk megélni.

Szép legyen, okos legyen, ha most úgy alakul, mondogattuk, és úgy alakult.

Naná, hogy misztérium, ez a teremtés kézzel fogható csodája, és persze istennek éreztem magam, holott nálam gyarlóbbat nem hordott a Föld. Minden édesanya átéli, változik a teste, melléből folyik a tej, szülés előtt alszik jól utoljára. Nem tudtam, hogy ezután mindig így lesz, mert akkor is felébredek, ha a szomszéd szobában mozdul, vagy, ha éjfél után jön haza a kölyök. Akkoriban csak a gátvágás fájt, néztem a négykilós csöppséget. Két szoptatás közt berohantam az egyetemre, sok újszülött sírt az évfolyamon, mi amolyan gyerekcsináló csapat voltunk. A srácra nagyi, nagynéni, unokahúg vigyáztak, mikor ki ért rá. A dékán felháborodva utasított el minden könnyítési kérelmet. Döntse el, kérem, egyetemi hallgató vagy családanya akar lenni. Megsemmisülten álltam, a dékánt szívtelen állatnak neveztem magamban, és két héttel a szülés után félfenékkel már a padban ültem, ha már egyetemistaként szültem. Végül is az én döntésem volt, nem a professzoré. Anyalecke bővebben…

ESTI ZENE; GULLIVER SEHOVÁ; A PARLAMENTER

 

ESTI ZENE

A tisztáson leplombált zongora,
mellette vacsoraasztal.
Asztalon templomi hegedű hassal
a zsíros vágódeszkára borulva,
pallója repedt.
Eső utáni vizekben mosdik a Hold.
Arcai, miket az ég szór
számolatlanul kéttenyérrel
– füves tócsákba ezüstpénzeket –
hörpölik az éji éneket.

Hallatszik régvolt zene:
esti szelek ingébe bújva
szaladnak hűvös dallamok.
Nem idegen a harag sem tőlem:
de boldog vagyok és hallgatok.
Tisztásomon az idő szalad az érrel,
kereszteződik a víz a vérrel.
Föláldozott barmok sikolya nem ér el,
hiszen hinni nem tanított senki,
mégis tudom a füves legelőket.

Tudom, hogy vannak csendes vizek,
és tudom, a zenék tanítanak nevetni,
vagyok a csendek behajtója,
ajtója mindenféle bibliás ólnak,
ott a hazatérő bárányok meghajolnak.
Este van, zenélnek régi, elnémult
hangszerek az elalvó réten:
rendelt angyalok. Zene az égi
csöndben, zenétlen. Csukott
énekeskönyvön kapocs: az vagyok.

GULLIVER SEHOVÁ

Ártó, tétova szívek országába születtem,
ahol szabad a hajnali emberölés,
ahol szabályok mentén halad az ölelés
és szétbombázott tüdejét dróttal,

kátránypapírral tekeri emlékké az ország.
Ahol a kihugyozott sört is motozzák
és ahol az elégnél több a kevés.
A bort itt haszon szerint fokozzák,

rablók kezén hízik a fürt,
fekete fogakkal érik a jóság.
Húsomon kések haladnak nyígó éllel,

tolvajlás van a színen és hallgatás,
árnyékba fordul minden lélek és tudás.
Háttal vagyok. Tarkóm szemez a széllel.

A PARLAMENTER

„…a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak.” [Babits Mihály]

jönnek elmetszett torkú szavak,
a szájüreg beomlott vezúv
és némán szótagol a szív:
hallana bár, a hangra vak.

s ha lélegzet volna még,
a rémült tüdő visszaszív
mindent, mit adna a néma ég:
lent csukódnak a fönt-tükre tavak.

töklevél alatt alszanak kedves cetek:
volna itt valami feladat!
és vannak fekete hullákkal tellő tengerek,
a szó halott, hullám múlik a hullám alatt.

 

(Illusztráció:  Fábián István:  Az argonautak sem hősök; Erdőkirály menekül; Odusszeusz, a Senkise)