Elképzelt szerelem

Megáll az idő, ha Veled vagyok,
Kaput nyitsz Lelked ajtaján nekem.
Szívedben már én is nyomot hagyok,
Lényed megváltoztatta életem.

Kezedet fogva, szemedbe nézve
Én leszek a legboldogabb ember.
Átölelve, nevedet becézve
Kimondom: „Édesem!” – végtelenszer.

E pillanatot múlni nem hagyom,
Tündöklésed Lelkemre ráragyog.
Együtt repülünk angyalszárnyakon…
Megáll az idő, ha Veled vagyok.

Séta

Előttem sétál egy apóka,
Kezeit fogja egy anyóka.
Folytatják útjukat vidáman,
Jó ilyet látni a világban.

Mi a helyzet?

Én a szeretetért élek,
Mindennap képviselem,
Egy szebb holnapot remélek,
Minden egyes éjjelen.

Én az igazságért élek,
Mi sohasem volt érték,
Így felőrlődik a Lélek,
Mert ördögi a lépték.

Én a szerelemért élek,
Az életemnek mentsvár,
Ha rám tekint lopva, félve
Egy csodás női szempár.

Én a barátságért élek,
Mit feláldoznak pénzért.
Pedig értük útra kélek,
Egy kis lelki békéért.

Én így élem az életem,
Megmászva minden hegyet,
Ezért nincs bennem félelem,
De mi a helyzet veled?

(Illusztráció: Don Spaulding: Old lovers)

Sziszüphosz játszik

Rengetegzik a lény. Örvénynek vélnéd,
ha nem vélnéd vulkánnak, oly közép.
Remény elől hová is zokoghatnál?
Máshogy létezik a nemlétező –
toldd megy egy vízzel, ha rövid a szád!
Fel-felgörgeti, majd legurigázza
a sziklát: játszik, játszik Sziszüphosz.

Műhelyből suttogás

„In the light of your grace I walk on…”
Ajeet Kaur: In your Grace (Maa)

Lefordítani lét titkát az élet
nyelvére: mantrák s fügék hivatása.
Műhelyből suttogás is kikerül,
nemcsak bohócabb dal a madaraknak,
magányt költeni összeráncolt szívvel.
Két egész egészítheti ki egymást.
Angyal génjeit szeretők öröklik.

Hattyút tud

Iszap pillantása legyen a lótusz,
krisztustaót hirdessen buddhagyöngy.
Sár is vízben szocializálódik;
tó hattyút tud, de körötte se gyérség:
éden kereklik gyalogszer nyomán.
Magát sebzi a lény gondolt lidérccel.
Lélek akar, nem test, táncot beszélni.

Ezüstarany

Ezüstfenyő alatt a föld is oltár.
Misézni jár oda ködök lidérce,
gyíkok tobzódnak víg liturgiában,
tobozt kerít enyészet, bogarat fény.
Nem hívő: bízó, aki kertet hunyva
újjá-újjászületni árva már.
Ezüstfenyő alatt arany a szél.

Tartalék életünk

Világjóság az erdők szövetében,
nem értünk kering tartalék lét, mégis
emberít a fák vérmérséklete.
Aki kortársuk, boldog, mint a méhek,
és boldogtalan, mint a szerelmes nők,
és boldogtalan, mint rossz férfiak.
Hosszú hallgatás ér el holdig, holtig.

(Illusztráció: Alexandra Kube: Bristlecone Pine 2)

Istennek tetszett.
Ez aranyozta be
az utolsó estet.
Tudta, hogy az özönvíz utáni első opus
a kereszt lesz.
S ebben az egy
szövegben
a szavak szegekként éltek.
Nem ölni jöttek, megtartani.
Előbb fáj, majd kiesik a sebből a hit.
Elsőre rémes, ami éltet.
Istengyilkosság volt ez,
merénylet.
De a feltámadás kész lett.
A tény győztes.
Nem kellenek érvek.

(Illusztráció: Don Anderson: Way of the Cross)