Itt kell élnünk most

Ebben a csámpás tavaszban, majd egészen mélyéig a mozgássérült nyárnak, és beköszönt az est is – hidegen okádja tévedéseit. A zene már nem a mi zenénk, de a fehér zaj, a háttérzörej és az előtérben idétlenkedő kakofónia adja össze mondanivalónk. Minden az árnyak felől értelmeződik a felismerhetetlenségig rétegződve. Helykeresésünk kamaszos, megszólalásunk pedig esetlenül komolykodó. Jelenlétünk csalódás – csak látszat, hogy tökéletesen építkeztünk. Gyermeteg tartás negyvenen túl, még mindig a szánalmas csendőrpertu a terror elemis igazgatójával. Persze most mondhatom, szervusz vagy szevasz, vagy csak csá, a megtörténteken semmit sem változtat. Lehetetlen pózokban ébredünk ugyanarra a napra, mint egy vígjátéknak álcázott tragédiában. Napi jegyzeteink önismétlők, akár rutinjaink, melyeket vakon követünk, csukott szemmel is magabiztosan.

To do list

Keresni a szavakat és elfeledni a főnévi igeneveket örökre. Nem rejtőzni többé személytelen igék, elharapott szavak, félbehagyott mondatok huzatos fedezékében. Belenézni a szemekbe, kimondani, amit ki kell, széllel szemben is. Keresni az örömöt. Úgy élni, mintha ez a nap lenne az utolsó. Hűsölni a bizonytalanságban, nem rettegni tőle. Viselni a mezt, amit választottunk. Vállalni a döntést. Állni a földön. Nem térdelni, nem feküdni. Itthon lenni a választott magányban. Hidegen élni, hogy a halál meg ne lephessen. Nem ismételni magunkat. Húzd ki magad!

Úti jegyzetek

Mindig az elindulással kezdődik. Útra kelni bizonytalanul, kis szomorúsággal a szemek alatt, mert otthon minden egyszerűbb. Úton lenni kihívás, mert új fénytörést kapnak a megszokott díszletek. A vonat párás ablakára ujjunkkal vázoljuk fel terveinket az eddig történtek felülírására, majd az út végén egyetlen mozdulattal töröljük is az egészet, mint egy ittasan félig megírt üzenetet.

Aztán haza, egyazon vonalon, untig ismerős úthibák. Szerethetnénk is ezt a kis sétát, zárványos kitérőivel és látványos kerülőivel. Mintha ráismernénk a karcos ifjúság neszezésére. De kitessékelt bábuinkkal nem játszhatunk tétmeccset. Részegen üvöltjük tele tulajdon ürességünk kongó koncerttermeit. Lehet valami gond ezzel a hosszas élettel, ha ilyen könnyen elural minket a nosztalgia.

A borítót Kabai Lóránt rájátszás 26 c. képe felhasználásával Szalontai Attila tervezte.