A tulajdon

Das Eigentum

Én még itt: hazám nyugatra áll tovább.
JAJ A VISKÓKNAK, VIVÁT PALOTÁK!
Még magam is adtam neki régen.
Eldől, szerény díszéből kivetkezik.
A télre majd szomjú nyár követezik.
S szépen eltűnök a balfenéken.
S érthetetlen lesz minden beszédem.
Ami nem volt enyém, az törik össze.
Amit nem éltem, eltűnik örökre.
A remény az úton csak egy kelepce.
A tulajdonom tegyétek ti zsebre.
Mikor mondom én, mindenem ki erre.

Felriadva a dogmatikus szendergésből

Aus dem dogmatischen Schlummer geweckt

 

Kihasználtad az éjt? – Gyakoroltam
A várakozást. – Hogyhogy? – Ismered
Az édes kínt: ismeretlent szeretni? –
Ismeretlen tettet? – Mi? – Miről beszélsz?
Majd’ felrobbant az ér a húsomban.
Fáradt vagyok átmenni a Márk téren. –
Álmodsz, te álmodsz rendületlenül. –
Az utcán az átlátszóság fütyül.

Mohácsi Árpád fordításai