interjú címkével jelölt bejegyzések

„Én mindig, egész életemben jól éreztem magam”

– interjú Galambos Szilveszterrel

Szilveszter bácsival mindig élmény a találkozás. Elképesztő frissesség, életkedv és -erő jellemzi; választékos beszédmódja, hihetetlen történetei, az, ahogy a nőkről és az életről beszél, nem csak egy tapasztalt idős urat mutat meg nekünk, hanem egy olyan személyt, akire mindenféle mellékzönge nélkül felnéz az ember, akitől tanulni lehet, és persze érdemes is.

Viszlát, Föld!

korcsmárosBalogh Anna: Kérlek, mesélj egy kicsit a társulatotokról, a Teatro Surreal-ról! Kik az alapító tagok és milyen előadásaitok vannak?

Korcsmáros András: Az alapító tagok Flores Hedvig Montserrat, Pásztor Máté, illetve Boros Ádám. Mindhárman a Gór Nagy Mária Színitanodában végeztek. A társulat öt éve működik.…

” Az volt a célom, hogy a nézőt egy kicsit becsapjam” – Sipos Imre rendezővel beszélget Balogh Anna

Sipos Imre, a Pesti Magyar Színház menedzser igazgatója, színésze és rendezője. Sikeres munkásságát – két alkalommal – Főnix-díjjal is jutalmazták. Egy érdekes, mély beszélgetést folytattunk a Kolpert úr rendezése kapcsán.

Balogh Anna: A Kolpert úr egy kevésbé ismert kortárs német dráma, hogyan került mégis a Magyar Színház repertoárjába?

Gonosz történetek – Beszélgetés Szilágyi Zsófiával és Horváth Csabával Tar Sándor utolsó novelláskötete kapcsán

 

 

Simon Ádám: Egy olyan íróról beszélgetünk most, akiről szokták azt is mondani, hogy munkás volt az értelmiségiek között, meg azt is, hogy értelmiségi a munkások között. És, ha összehasonlítjuk, mondjuk, Kertész Ákossal, aki ilyen szempontból hasonló, akkor az az érdekes, hogy Kertész Ákos végül simán értelmiségivé vált, míg Tar Sándor mindig tiltakozott az ilyen szerepek ellen.…

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol meneküljünk benne”

- interjú Majoros Sándorral -

Bevallom, hogy egyetlen, mégis több könyvön keresztül tekeredő novellafüzér befogadásának során belegabalyodtam abba, magamat is szereplőként érzékelve már.  Tetten értem, ahogy eltérek magamtól, amint minduntalan beavatkoznék a történetekbe. Először az Aranyhordóban csattanó pofonoktól égett az arcom, aztán az imbolygó kocsmaszékre rogytam, még eszembe jutott, talán nem is a távolodást, hanem a képzeletbelit figyelhettem.