Egy ukrán költő halálára

 

Makszim Krivcov
1990–2024

Mint aki lemerülni készül
a jeges víz alá, nagy levegőt vesz.
Meddig tart és miért nem enged?
A közönyös szürkületben
vérmalom zihál.
Kegyelmek anyja,
engedd,
hogy a tiéd legyek!
Átlyuggatott felhők futnak
és eloldják az agóniát.
Ködös lépekbe foszló
elhagyatásban, ahogy
elfogy a maradék fény is,
megszólítatlanul.
Rivnében a házak
még biztos összeérnek;

átható birsillat
és azok a vadrózsacserjék…!
Talán nem zárul be
minden kiskapu.
Makszim Krivcov,
harminchárom éves költő,
elrejtőzik a versei alatt
és visszabújik a nevébe.

Ukrajnában is tél van.
Fagyos szél csókolja a földet.
A férgek sokat tudnak
a feltámadásról.

2024. január 12-én, öt nappal azután,
hogy a költő elesett az ukrajnai fronton.

 

(Illusztráció: David Hockney: A Bigger Wave, 1989)

Kölni és gyöngysor

Körülbelül 5 perce utazhattam, mikor felszállt egy pár. Makulátlan megjelenésük volt: a férfi fekete öltönyt viselt lakkozott cipővel, hátrafésült hajjal és fűszeres kölnivel; a nő estélyije sötétzöld volt, nyakában gyöngysor, vállán szőrme, amit körbelengett a virágillat.

Úgy tűnt, beszélgetnek – vagyis inkább a nő beszél. Nem sokat hallottam a mondandójából, de határozottan, kitartóan a férfi szemébe nézett, míg az néha apró bólintásokkal, lehajtott fejjel hallgatta őt. Aztán egyszer csak a csuklója után kapott, megszorította. A férfinek már nem látszott az arca, annyira elbújt a lehulló haja mögött.

Aztán sikerült meghallanom egy mondatot, kristálytisztán, mintha nem is a villamoson ültünk volna.

– Szeretnéd, ha a feleséged tudna minderről?

Csótányok

 

Most jövünk a strandról. Benyitunk a lakásba, a piros padló telis-tele döglött csótányokkal. Kihívtuk a csótányirtókat, mert nagyon elszaporodtak. A csótányok.

Azt mondták az irtók, menjünk el valahová, akárhová. Hat órát várjunk, utána visszajöhetünk, de nyissunk ablakot. Ezért voltunk a strandon. És most minden tele tetemmel. De szerintem nem szabadultunk meg tőlük végleg. Pedig már évek óta a nyakunkon vannak és összecsesznek mindent. Egyszer az egyik még a számba is bele akart mászni, miközben aludtam, de csiklandozta az arcom és felébredtem.

Anya szerint a szemétledobó az oka. Nem tisztítják. Nyáron bebüdösödik és idevonzza a csótányokat. Jó, de akkor miért nem jelenik meg például a szomszédoknál? Csak minket szeretnek ennyire.

„Talán most mind megdöglöttek” – mondja anya. Talán. De szerintem vannak még. Majd megtudjuk. Mindenesetre seperhetünk utánuk. Belelapátoljuk őket a kukába. Mind egy szálig.

A gáz nagyon erősen érződik még most is. Tényleg ablakot kell nyitni. Anya fuldokolni kezd, nem bírja a szagot. Öklendezik. Hányni is fog tőle, de majd csak este. Alex meg befullad, de ő is csak később. Asztmás.

Nekem nincs semmi bajom. Előző életemben apokalipszis-túlélő voltam a távoli jövőben. Nagy csomó sugárzást lélegeztem be, és most itt vagyok. 1998 augusztusán, a csótányok elleni kíméletlen küzdelemben. Még mindig jobb, mint mutánsok elől menekülni, mint ezután.

Este majd bebújunk hárman a franciaágyba. Persze, csak miután anya kihányta magát. Bebújunk, és megnézzük a Manian Cop 3-at. Most adják a Viasaton. És akkor borzonghatunk együtt. Ilyenkor, amikor történik valami velünk, valahogy más minden. Valamit érzek én is, amit máskor nem. Együtt lenni jó. És a horrort mindhárman szeretjük.

A lényeg, hogy ma este ne másszanak a szánkba a csótányok. Ma már ne rondítsanak bele a levesünkbe. Majd máskor, de ne ma. Úgyis tudom, hogy a háborút ellenük nem nyertük meg. Még évek múlva is itt lesznek a nyakunkon, amikor már minden más lesz. Belemásznak majd akkor is a bögréinkbe, a müzlinkbe, a gabonapehelybe. Ott lapulnak majd a párnáink alatt. És az ágyunk alatt. Hosszú ideje boldogítanak már minket, és ez nem lesz másképp ezután sem.

Annyi, hogy télen kevesebben vannak. Nem jönnek annyira elő. De hát télen nekünk sincs kedvünk semmihez. Nyáron mozgolódunk mi is jobban. Télen majd mi is csak kuksolunk a szobánkban. A csótányok meg valahol titkos odúikban. Ki tudja, hol vannak azok olyankor.

 

(Illusztráció: Krebsz Áron – Visszafordíthatatlan)

irodalmi félreolvasások 70., 71.

 

irodalmi félreolvasások 70.

Nagyapa össze
(ősze)
*

felezőszünetek
(felezőszonettek)
*

Első szüret
(szünet)
*

Azután feltámadunk
(megdöglünk)
*

Zavarba ejtett fénykép
(avarba)
*

Elsüllyedt szonárok
(szonettek)
*

Ruhlák
(Ruhák)
*

éjjel ülve adtam el a fotelom
(aludtam el a fotelomban)
*

Görcsös szekér
(Göncöl)
*

Boros reggeli üzenetek
(Borús)
*

A méhpempő magyar vitéz
(rettentő)
*

A rettentő magyar piréz
(vitéz)

 

irodalmi félreolvasások 71.

Ruhatárban felejtett lovak
(kabátok)
*

A kabátok reggelije
(lovak)
*

Versegi képek
(Vereség)
*

Szétgombolt jelen
(Szétgondolt)
*

A néptelen velszi bárd
(névtelen)
*

Zalán Tibor legszebb nyakkendői
(versei)
*

Zalán Tibor kedvező áron
(a Libri kínálatában)
*

Kafkák irodai székhez
(karfák)
*

karfák irodalmi székhez
(irodai)
*

Godot-t okozhat a babérmeggy
(gondot)
*

A nyolcadik utas a Hal
(Halál)
*

néhány Covid-művét is előadták
(rövid)

 

(Illusztráció: Vasko Taškovski)

Egyszer pedig

 

Mikor Julka megtudta, hogy a szőlőhegyen megérett a meggy, megkérte Nyunyut, hogy menjenek ki, szedjenek mindent, ami kedvencéhez szükséges, és főzzenek gyümölcslevest.

Gyere, mondta Nyunyu, a fél kettes buszt még elérjük, ha kilépünk, hát hiába, te sem bírod a kánikulát, ilyenkor mi mást is ehetne az ember, legjobb egyszerre megfőzni legalább tíz litert, akkor nem kell a meleg tűzhely mellett állni mindennap, beteszi az ember a hűtőbe, egy hétig azt eszi, minden nappal egyre finomabb, összeérik, hiába no, te se erre az éghajlatra való vagy, mondta, ki tudja, miféle őseink is voltak, neked biztos van valami viking felmenőd, gyere, majd a buszon elmondom, hogy kell, de tudod, nem véletlenül magyarázom mindig főzés közben, most már itt az ideje, mondta, te sem bírod megenni másét, keresztanyád pudingport, szegfűborsot meg minden istenharagját beletett a Balatonon, nem is lett jó, barack se kell bele, gyere, itt a busz, egy diákot meg egy nyugdíjast kérek a szőlőhegyre, gyere Julka, ülj ide, a jó gyümölcsleves titka, hogy semmi más nem kell bele, csak alma, meggy, ha van, cseresznye meg körte is lehet, de véletlenül se tegyél bele nem odavalót, ne hidd, hogy attól majd gazdagabb lesz, öreganyád is ehetetlenre főzi, de te már tudod, jól csináltad múltkor is, érzed az arányokat, mondjad csak, mi is következik? Igen, cukor, szegfűszeg, fahéj, mindet hidegen teszed bele, azaz, teliöntöd hidegvízzel, megkevered, felteszed a lapra, látod, még itt sem kell semmi meleget csinálni, te sem bírod a kánikulát, legjobb volna valahova Dániába vagy a norvégokhoz költöznöd, de ott is megfőzheted ám, fagyasztott meggy is jó bele, ha ott nem érne be, na, aztán lassú tűzön megfőzöd, nem kell sokáig, ne málljon szét az alma, a menzás változat tisztára elszomorító, meg azt talán meg is sózzák az istenadták, amikor felforrt, leveszed, behabarod tejföllel, csak semmi tejszín, nem lesz tőle előkelőbb, hiába is gondolja apád anyja, nálunk nem volt sose ilyesmi, mégis az lett a legfinomabb, te is ilyen vagy már, a kicsiből jobbat hozol ki, mint más a drágából, mondta, megint felforralod aztán, kavargasd, ne legyen csomós, majd ha kész, leveszed, mert még nincs kész, ki kell hűlnie, és akkor facsarod bele a citromot.

Megérkeztek, leszálltak a buszról, baktattak a hegyre felfelé.

Tudod, Julka, szólt újra Nyunyu, most kell vizet inni, mielőtt még teleennéd magad cseresznyével a fán, mert ha utána iszod, olyan hasmarsod lesz, hogy még holnap reggel se tudunk hazamenni, oszt’ akkó’ mi lesz a gyümölcsleveseddel? Tudom, hogy most már csak megjegyezted, ne felejtsd el, mert majd ha már én nem leszek, ki főzi meg a kedvenced? Jókorát húzott a vizespalackból, majd Julkának nyújtotta. Julka csuklójával megtörölte a palack száját, ivott, aztán a kezében lévő üres vödörbe tette a vizet. Megtörte a nap sugarát az üveg víz, Nyunyura sütött, fénylett az arca, ugyan, majd kérdezek, ha valamit elfelejtenék a receptből, gondolta Julka, hiszen bármikor szólhatok, eszébe sem jutott, hogy valamikor nem tudja már megkérdezni, pedig ott fog állni a tűzhely mellett, és nyúl a telefonért, de azon a számon előfizető nem kapcsolható.

 

(Illusztráció: Láng Eszter – Utolsó nyár Torok Sándorral)

TŰZ ÉS VÍZ

 

Versek észt, lett, litván festők képeire

OSKAR KALLIS: Kalevipoeg

Kalevipoeg, az óriás,
az észt eposzhős,
az igazságos király,

a szép Linda és az
isteni származású
Kalev gyermeke,

győzedelmeskedett ugyan
a gonosz felett,
megjutalmazta
a szegényeket,

de emberi
mivoltát, saját gyengeségét
nem tudta levetkőzni,

megátkozták hát az indulatból
elkövetett gyilkosság miatt.

Egy tóban talált,
végzetes csodakard,
halálát okozva,
átvágta mindkét lábát.

 

KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj

A Szent-tó
összegyűjtött
harmata –

nem a hajnali
füves rétről,
hanem a mezei nyulak,
macskák bajszáról.

 

KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő

Félbehagyott mondatokból
áll a könyv.

A lány minden év
utolsó perceiben előveszi
és beleolvas,
minden évben más-más
oldalon,

ezzel fejezi be a régit,
s kezdi az új évet,
úgy három-négy percig.

Aztán eldugja a könyvespolc mögé,
nehogy még kisértésbe essen,
és év közben is beleolvasson.

 

MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe

A felejtés
az örök élet
hűséges szolgálója.

Nem tiltakozik,
nem vitatkozik,
a véleményét megtartja
magának, istenének.

 

EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél

A tenger és a föld
gyermeke,
az észtországi
Saaremaa szigetéről

a menny láthatatlan
őserdejében
nem a megszokott
ösvényen haladt,
átvágta magát
a bozóton.

Várta, hogy kövesse valaki,
az emberek sokasága,
hogy igazi úttörő legyen.

Senki sem követte,
kivéve az Istent
és angyalait.

 

VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal

A folyó mellett egyenesek
a nyírfák,
s a legrövidebb
úton tartanak az ég felé.

A vénasszonyok szerint,
aki átkarolja törzsüket,
kigyógyul a nyavalyából,

aki meg nem,
az segítséget kérhet
a nyírfaseprűn
repülő boszorkáktól.

 

KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja

Az idős férfi
álmosan
összekulcsolja kezét.

Ahányszor felébred,
annyiszor hiszi,
hogy reggel van.

Nem tudja
megkülönböztetni
az álmot a valóságtól,

pedig az álma
egy megtörtént
valóság utóélete.

Az idős, terebélyes férfi
a teremtésben hisz.

Porszem
a halál szemében.

 

MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950

Minél inkább
kiürítünk, lecsupaszítunk
valamit,
annál nehezebb azt
szavakba önteni.

Fennkölt, magasztos
sivárság
a festészet.

Drámaisága
élesztő a mindennapi
kenyérhez.

 

CHAIM SOUTINE: Kislány kékben

Meghökkentő kép.
A kislány, akár egy látomás,
csavarodó teste
a fákat idézi,
tekintete a melankolikus
angyaloké.

Nem tudni, grimaszt vág-e,
vagy mindig ilyen az arca.

Mintha egy folyóban állna,
s a víz a nyakáig érne –

az ég kékje
bekebelezi.

 

 

MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép

Önfejű kos a festő,
a csúcsra érve
összeomlik,

majd erőt gyűjt,
ugrik egy nagyot
a csillagképe felé.

Az ég demarkációs
vonala egy végtelen
hosszúságú kötőtű:
kiböki a szemét.

 

(Illusztráció: OSKAR KALLIS: Kalevipoeg;
KONRAD MÄGI: Pühajärvei táj;
KARL PÄRSIMÄGI: Olvasó nő;
MICHAEL SITTOW: A tallinni Szt. Miklós-templom oltárképe;
EUGEN DÜCKER: Önarckép a Keleti-tengernél;
VILHELMS PURVĪTIS: Táj nyírfákkal;
KĀRLIS HŪNS: Idős férfi portréja;
MARK ROTHKO: Cím nélkül, 1950;
CHAIM SOUTINE: Kislány kékben;
MIKALOJUS KONSTANTINAS ČIURLIONIS: A Kos csillagkép)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info