A függöny kék volt. A delfinek még kékebbek. Fölugráltak meg a mélybe vesztek, és megfagyott fekete szemeikkel bámultak ki a gyűrődések közül.
A fürdőkád óriási volt, sokkal nagyobb, mint a régi lakásban. Az óriási kád elé nem is volt elég egy zuhanyfüggöny – bár az is igaz, hogy sokáig egy függöny sem volt.
Aztán egyszer a Laci megvett egyet akciósan, mert a fürdőszoba közepén lévő lefolyó elromlott, és egy hülye függöny még mindig olcsóbb, mint egy új lefolyó. Az anyjával sokat veszekedett miatta, mert ugye a függöny meg kicsi lett, és lent a repedésekben tovább poshadt a víz.
Aztán sok idő telt el és egyszer csak megint vettek egy kicsi függönyt. Egy ugyanolyan delfineset, csak azt úgy rakták fel véletlenül, hogy a delfinek pont a másik irányba úsztak rajta. Úgyhagyták.
A fürdőkád szélén a csempék közül majdnem minden nap leesett néhány fehér kis darabka. Fuga. Ezt Lacitól hallotta egyébként. Nézd meg ez a szaros fuga itt szakad le nekem, vagy valami ilyesmi, mindenesetre nagyon tetszett neki az, hogy fuga. Megjegyezte.
A kádon fent, a második csempe végig volt hasadva. Mindig ezt a hasadékot bámulta, mikor a wc tetején üldögélt. Úgy képzelte, hogy a hasadék egy víz alatti barlang, ahol a vízi szörny lakik. A vízi szörny már rég nem mer előjönni, mert a delfinkirálynak egyszer elrabolta a gyönyörű feleségét, s a király mikor ezt megtudta, egész seregével beúszott a barlangba, megvívott a vízi szörnnyel és megfenyegette, ha még egyszer kimerészkedik az odvából, bizisten megöli. Úgyhogy a szörny bent éldegélt és várta, hogy valami baj legyen a delfinkirállyal.
Egyszer az iskolában fogalmazást kellett írni. Tíz sor a füzetbe, a címe pedig: Otthon, édes otthon. Nem írta meg, ezért Klári néni elkérte az üzenőjét és kiabált hogy már nincs is több hely a hátuljában; hogy lehet egy kislány ilyen megátalkodottan elvetemült meg, hogy, amit művel az már definiálhatatlan. Ezen a többiek nevettek. Hogy definiálhatatlan. Meg azt is mondta, hogy azon is látszik a borzasztó jelleme, hogy el sem pirul, de arra várhat, hogy olyan primitív szintre süllyedjen mint tanár, hogy megüssön egy gyereket. Nem hisz az ilyenekben, pedig lehet, hogy kéne. Mert hát csak az válik be, amiben az ember hisz ugye. Ilyeneket mondott Klári néni és helyette is vöröslött a feje.
Egyszer kitalálta, hogy a papucsát felteszi a kád padkájára, hogy szép fogata legyen a delfinkirálynak, ne kelljen az úszással fáradnia. Ha egy-két tengericsikót szerez magának, azok majd kocsikázzák a hullámok között, a delfinkirály meg majd kedvére mosolyog. Bár a delfinkirályok amúgy is mindig mosolyognak, de talán ha fogatuk van, akkor még jobban.
Így bámulta általában a nagy mélykék függönyt. Várta, hogy a király nevessen.
Az egyik nap, mikor hazajött a napköziből, a Laci nem volt még otthon. A fürdőszobához vezető folyosón halálos csendben ment végig, mindig is félt az ottani szekrényektől.
A záraktól is félt, de nem amiatt, mert ijesztőek lettek volna, csak iszonyodott a gondolattól, hogy bezárja magát és baj lesz. De inkább bezárta. A zárakat egyel jobban meg tudta szokni, mint a szekrényeket.
Még egy kis ideig hallgatózott, szuszogott. Szép lassan merte csak meghódítani tekintetével az ismerős fürdőszobát. Egy idő után felmerészkedett jól megszokott helyére és elkezdte nézni a függönyöket.
Szépen lassan fentről lefelé, lentről felfelé, aztán oldalvást is.
Nézte a megkövült delfineket, megvolt mind a harminchárom. Háromszor is átszámolta.
Kint már sötétedni kezdett, a keze lassan átmelegítette a wc tetejét,. Akár ki is húzhatta volna a feneke alól, de ezt mégsem akarta.
Hallotta, amikor a bejárati ajtó becsapódott. Érezte a gyomrában a kavicsokat először megrezdülni, aztán megfagyni. Visszatartotta a levegőt. Az egyik függöny kilebbent a kád belsejéből. A delfinbirodalom így két részre szakadt. Meg akarta igazítani, de nem mozdult. Csak nézte, hátha magától helyreáll a rend.
Kint összetört valami pohár, hallotta a csörömpölést, és hogy valaki dülöngél meg káromkodik a folyosón.
A függöny nem mozdult. Arra gondolt, hogy talán nem is az ő nevét ordítják odakint.
Regina!
Megnézte újra a zárat, aztán megint a delfineket – kereste az aznapi delfinkirályt.
Mert minden nap más uralkodót nevezett ki. Az mégsem lett volna igazságos, ha mindig ugyanaz a delfinkirály. A mostani kedvence pont középen volt, úgyhogy miközben félig azt figyelte, hogy a gyomrában lévő kavicsok még mindig nem zörögnek, azt is elkezdte nézegetni, hogyan lehetne legközelebb letenni a delfinhez a papucsot.
Mikor a Laci először nekidőlt az ajtónak, akkor találta meg a papucs helyét. Most valami újat talált ki. Nem a kád szélére tette, hanem a mosdókagylóra a papucsot. Így még magasabbra repítheti majd a királyt.
A Laci most tényleg sokat ihatott. Negyedjére tudta csak betörni az ajtót.
Nem nézett egyből oda. Az a szaga volt, amit nem szeretett. Amit a kavicsok se szerettek. Ami miatt az anyja is sokat kiabált régen.
Ordított valamit a Laci, pont akkor ordított, mikor Regina meglátta a delfinkirálynőt. Az mindig ugyanaz volt. Csak a királyok változtak. A királytól kicsit feljebb illegette karcsú derekát a függönyhullámokon. Pont a királyi páros között vöröslött a Laci feje.
Ezután történt a baj. Az egyik függöny leszakadt. Pont az, amit épp nézegetett.
Regina nem bírt mozdulni. A felső sor második csempéje leesett és összetört a padlón. A vízi szörny hirtelen előbukkant, láttára iszonyatukban megfeketedtek a fürdőszoba kövei, a nagy törölközők magukba burkolóztak. Regina hallotta, hogy egy testet húznak végig a kövön – oda van a delfinkirályné.
