A kávé luxuscikk, és luxuscikk a nylonharisnya is. Nem gondolnánk, ugye. Egyik sem elengedhetetlen feltétele az életnek, és egyik sem javít az életminőségünkön. Mindkettő elérhetetlen volt azonban valaha a nagytöbbség számára, így lettek áhított addikciói a proletariátusnak, mikor a selymet felváltotta a műanyag, a guatemalait pedig a cikória. A kávéból élvezeti cikk lett, kis szünet a napi rohanásban, valami, amitől az ember úgy érzi, igazán megengedhet magának ezt-azt. A nylonharisnya pedig mára olyasvalami, amit elvár ugyan a társadalom, de senki sem tudja pontosan, miért.
Jenő világ életében utálta a vajas kenyeret. Szent meggyőződése volt, hogy aki úgy eszik, mint a prolik, az proli. A szónak pedig már csak a hangzásától is a hányinger kerülgette. Sosem vett például újságot vagy dohányt a közértben és piacra sem járt soha. Utálta többek között a trolit is, mert majdnem úgy hangzik, mint a proli. A villamos rendben volt, azt még a méltóságos urak idejében bevezették.
Utálta továbbá az anyját, a kiöregedett szalagmunkást, aki azzal takargatta proliságát, hogy soha nem ment ki az utcára nylonharisnya nélkül. Jenőt az undor fogta el, valahányszor arra lépett be a lakásukba – a hetedik kerületi tetőtéri lyukba, amit kiutaltak nekik –, hogy az öregasszony a leszaladt szemet foltozgatja, mert beleakadt a kosár, vagy feltépte a szálkás pad a megállóban. Jenő egyszer, mikor az anyja fürdött, megfogta az anyagzsebkendővel bélelt cipős dobozt, kivette belőle mind a négy, százszor stoppolt nylonharisnyát, és kihajította az összeset a szomszéd utcai konténerbe. A török étterem is oda szórja a maradékait. Az anyja azóta nem lépett ki a házból.
Az egyetlen dolog, amit Jenő igazán szeretett – a kávé. Pénz persze sosem volt rá, ami mégis, azt az anyja kenyérre költötte, amit valami irgalmas caritas-os önkéntes – egy nylonharisnyás vénlány – hordott fel hozzá hetente, mindig akkor, amikor Jenő biztosan nem volt otthon. De hát nem csak kenyéren él az ember. A kávé azt jelenti, jár neki egy kis élvezet. Valami, amit a proli anyja sohasem tehetett meg, mert még csak azt sem tudta, mire érdemes igazán vágyni.
Jenő így minden reggel zakót vett, minden reggel ugyanazt. Azt is a caritas-os kishölgy hozta valami bálás turkálóból, de ezen könnyedén siklott át, amikor nagy ritkán mégis összefutott vele a lépcsőn, és ordítva küldte el a kurva anyjába, hogy, ha még egyszer meglátja az anyja közelében, átlöki a korláton. Miért nem hagyja békében megdögleni?
Szóval minden reggel magára gombolta a zakót és a nadrágot. Úgy képzelte, ismeretlen apja vette neki, aki bizonyára gyártulajdonos volt, és csak véletlenül feküdt össze párszor az ő proli anyjával. Az apja cilinderben, hóna alatt sétapálcával várta, hogy kisfia, az ifjabb Jenő, minden reggel meglátogassa, és az erkélyről a várat csodálva, alkalomadtán egy-egy szál cigaretta mellett, megbeszélgessék az üzleti ügyeket.
Jó kávét leggyorsabban a körúton kapott, de pontosnak kellett lennie, mielőtt az idióták összetúrtak mindent. A sok bolond futtában kortyintotta fel azt a csodát, ami belőle urat csinált, nem is tudva, milyen luxust pazarolnak el. Egyben ez volt Jenő szerencséje is. McDonalds-ok és Starbucks-ok pöttyözték tele a körutat, és a rohanó irodisták ingeit is, ha nem vigyáztak. Az ostobák pedig, ahelyett, hogy nyugodtan ültek volna egy pár percet a csészéjük fölött, inkább kidobták az utolsó kortyokat, ha jött a villamos, ami ugyan jött volna pár perccel később is, de senki se várta meg. Jenő magával vitte papírpoharát – természetesen nem ivott más után –, és megállóról megállóra, kukáról kukára kutatta ki a hátrahagyott kortyokat, szerencsés napokon a falatnyi sütemény darabokat is.
Ha mindezzel megvolt, lesétált a Duna-parta, kiült a várral szemben, és megbeszélgette az üzleti terveket.
– Olvastam a minap egy cikket, fiam – mondta, mintegy búcsúzóul találkájuk végén az apja. – Arról írt, mi mindenre költenék a prolik, ha megnyernék a lottót.
– Mind ostobaság – vont vállat Jenő, és még az orrát is elfintorította hozzá. – Én megvenném az egész Royalt, meg az egész Centralt, és csak én kávéznék benne egyedül.
(Illusztráció: kv)