Mert nyaralni jó

 

Az augusztusi egyhetes szabadság, amit a család a hatvanas években a Balatonnál szokott tölteni, egy merő rémálom volt Magdi számára. Különösen a vasárnapi visszaút: mindenki ideges, rengeteg csomag, rengeteg ember, aztán ott volt a vonat, két átszállással, egy alkoholista férjjel, aki ilyenkor reggel óta nem ihatott, és ezt már nagyon nehezen viselte, plusz egy nyűgös gyerekkel, valamint egy anyóssal, aki még Lacinál és a kis Ildikénél is kevésbé volt képes az együttműködésre. Na és az a fránya csatlakozás az alsóőrsi pályaudvaron, hogy minden úgy ki van centizve! Ha bármi közbejönne…

Annyit aggódott, hogy egyszer aztán megtörtént.

A vonat megint késve ért be, és kevesebb, mint egy percük volt átszállni.

– Nem fogjuk elérni – lihegte a mama izgatottan. – Mindjárt indul, és ezen a tömegen nem tudunk átvágni…

– Ne mondja, anyuka! – Laci gyorsan leugrott, felkapva a gyereket meg az egyik bőröndöt. – Gyerünk! – és már törte is az utat maguknak a tömegben.

Magdi hamar rájött, mi a férje taktikája: a veszprémi vonat a legutolsó vágányon állt, túl sok idő lett volna szabályosan eljutni odáig, megkerülve mindent és mindenkit, ezért Laci fogta magát, átmászott a bent várakozó többi szerelvényen, és ily módon megspórolva vagy hetven métert két pillanat múlva már a pályaudvar végén volt, fent a vonaton, hóna alatt az értetlen Ildikével, aki fel se fogta, mi történik. Magdi és a mama rohantak utána, de két bőrönddel és egy nagy táskával ez lehetetlen küldetésnek tűnt. Magdi hallotta maga mögött anyósa lihegését, és arra gondolt, micsoda abszurd egy ötlet az egész: itt rohannak, de semmi értelme, úgysem érik el azt a nyamvadt vonatot, a következő meg késő este indul. Másnap munka, megint nem alszik eleget: hát ennyit a jól megérdemelt pihenésről. Sebaj, legalább Ildike és Laci időben hazaér. Nincs is annál rosszabb, mint egy nyűgös gyerekkel várakozni órák hosszat. Bár a mamával kettesben sem lesz egy leányálom itt ücsörögni…

Közben a lába, mintha önálló életet élt volna: csak szaladt, szaladt; már rég megdöntötte a körömcipőben való rövidtávfutás rekordját is. De a mama sem akart elmaradni a nyomában. Épp az utolsó szerelvényről készültek lemászni. Talán mégis sikerül? futott át az agyán, de ebben a pillanatban már érezte is, hogy megmozdul a lába alatt a vonat. Majdnem térdre esett, de elrugaszkodott a padlóról, és már újra a betonon volt. Laci csak integetett egyre.

– Siess, gyerünk! – a kalauz már jelzett. Magdi feldobta a két kis bőröndöt, és felugrott utánuk. Még kis sem fújhatta magát, amikor a mama rémült kiáltásait hallotta, akivel közben a másik vonat szintén elindult, csak épp az ellenkező irányba.

– Most mi az istent csináljak?

– Szálljon le majd Füreden, és onnan van busz is! – üvöltötte torkaszakadtából Magdi, de csak remélni merte, hogy a hangzavarban anyósa meg is hallja, amit mond: olyan kétségbeesetten szorongatta a táskáját, mint egy kisgyerek.

Mama csak éjfél körül ért haza, és még sokáig remegett az idegességtől, aludni sem tudott rendesen, pedig dupla adagot csepegtetett a valeriánából.

– Laci, ez így nem mehet tovább – állapította meg Magdi, amikor leültek vacsorázni.

– Tudom – közölte a férje, aztán még leugrott a kocsmába. – Ne haragudj, de muszáj innom egyet az izgalmakra.

Amikor három nap múlva hazakeveredett, erős italszag lengte körül, a pénztárcája pedig nem volt sehol.

– Döntöttem! Elmegyek, és megtanulok vezetni – jelentette be ünnepélyesen. Böffentett egyet, és miután végighányta a kanapé zöld bársony díszpárnáit, elterült a földön. Pillanatok múlva meg már békésen szendergett a szőnyegen.

Magdi betakargatta a férjét, aztán nekiállt lepucolni a kanapét. Közben pedig arra gondolt, ha minden jól megy, vesznek egy Trabantot, és jövőre talán végre élvezni is fogják majd a nyaralást.

a vízgyűjtő; ha megszűnik az egyensúly

 

a vízgyűjtő

a pataknak ott az a pontja
ott gyülekeznek és állóvízzé
válik, a sodrás.

nem halmozódik
csak türelmesen egyet jobbra
egyet balra.

ott fogod össze a vágyakat is
lennél horgász,
de nincs csalid.
te magad akadj rá a horogra.

 

ha megszűnik az egyensúly

ha megszűnik az egyensúly
fényeket látok, becsukom a szememet
mozognak, megnőnek, csökkenek
ott kitágul a tér
és magába zár

szabadabb vagyok, ha
nappal csukott szemmel járok
mert a fény kívül van
csak bennem van sötét.

 

(Illusztráció: Jakub Jecminek: The Brook)

Charles Bukowski: Vízbe égni, fűzbe fullni

Hurrá mondják a rózsák

 

hurrá mondják a rózsák, ma van vádnap
és mi pirosak vagyunk, mint a vér

hurrá mondják a rózsák, ma van szerda
és mi virágzunk hol katonák estek el,
és szerelmesek,
és a kígyó felfalta a szót.

 

hurrá mondják a rózsák, egyszer csak
sötétség jön, mint fény kihuny

a nap sötét kontinenseket hagy
és sziklák sorát.

 

hurrá mondják a rózsák, ágyúk és tornyok,

madarak, méhek, bombázók, ma van péntek

a kéz érmet nyújt az ablakon át,
a moly megy tovább, fél mérföld egy óra,
hurrá hurrá
hurrá mondják a rózsák
birodalmakat lengetünk szárunkon,
a nap mozgatja a szájat:
hurrá hurrá hurrá
és ezért szeretsz minket.

 

Mussó Erika ford.

HAGIWARA SAKUTARO KÖLTEMÉNYEI II.

Az úszó

Az úszó törzse átlósan tágul.
Két kinyújtott kar, hosszan, egymás mellett.
Az úszó szíve átlátszó, könnyű selyem, medúza.
Az úszó szeme hallja a harangszót.
Az úszó lelke látja a holdat a víz fölött. 

 

Bambusz

Valami földből feltörő, egyenes oszlop,
valami földből feltörő, keskeny-kék penge,
felhasítja a jeges tél-páncélt,
s mikor zöld levelei felragyognak a reggel üres útján,
könnyek hullnak,
elengedett könnyek hullnak,
most, bűntudattól görnyedt vállak fölött.
Reszketeg gyökerével szétterjed a bambusz,
földből feltörő, keskeny-kék penge.

 

Macskák

Feketénél feketébb macskák érkeznek párban,
megállnak a háztetőn, panasztól súlyos éjben,
farkuk hegyes végén habkönnyű holdsarló
imbolyog, ködös-elmosódva.
„Nahát, jó estét!”
„Nahát, jó estét!”
„Oá-oá” sír a gyermek,
„Nahát, a férfi e házban az ágyat nyomja.”

 

Egy béka halála

Megöltek egy békát.
Körben álló gyerekek felemelték kezüket.
Mind együtt emelték
bájos,
véres kezüket emelték.
Felkelt a hold.
A domb tetején egy férfi áll.
Kalapja alatt egy arc.

Ti békák

Ti békák!

A kusza puszta-zöld fű és nád között
fehér dudorok a békák.
Az esőtől nyirkos estében
brekegve sírnak a békák.

Az éj kegyetlen esővel és széllel
sújtja, ütlegeli a mélysötét földet.
A fagyos leveleken, a fűben
csöndben sóhajtanak a békák,
brekegve sírnak a békák.

Ti békák!

Nem is különbözünk annyira, ti meg én.
Lámpással a kezemben
figyeltem a sötét kert arcát,
figyeltem, fásult elmével, a füvet, a fákat,
hervadó leveleket az esőben.

 

Hajnal

A gyógyíthatatlan baj szőtte
fájdalom pókhálóját az arcra
A derék alatt semmi, csupán egy árnyék.
A derék fölött, növekvő rengeteg.
Kezének csontjai üszkösek.
Testének külseje teljesen összetört.
És újból feljött a hold.
A sápatag alkony-hold magasan járt,
fényében, mely akár a bonbori-lámpás,
feljajdult a fehér, torz kutya.
Tudd meg,
mikor jő a hajnal,
ugatásával ő veri fel a halott sikátorokat.

(bonbori-lámpás: hagyományos japán papírlámpás, hatszögletű feje lóghat zsinóron, vagy állhat póznán, jellemzően fesztiválokon, ünnepeken használják)

Pillér Emília Réka fordítása

Hagiwara Sakutaro (1886-1942)
A szabad vers és a modern stílusú költészet egyik meghatározó alakja Japánban. Gyakran szürrealistaként emlegetik.

 

imgres

 

 

 

Akiknek nem szabad

A filozófia már nagyon korán tematizálta a nevelést és az oktatást. Platón legtöbb dialógusában  fiatal felnőttek beszélgetnek, akik vitatkozva tanulnak Szókratésztől. De a gyerekek hol vannak eközben? A kicsik olyannyira hiányoznak a szülők örökségét és személyét (lásd tragédiák) oly fontosnak tekintő görög gondolkodásból, hogy nehezen tudjuk elképzelni, mit csináltak a görögök a fogamzásuk és az iskolába járásuk közti időben. Egyáltalán azonosultak-e bárhogy a gyerekkori önmagukkal?
Erószt kivéve az Olümposzon nincsenek gyerekek. Sok hellén isten „teljes fegyverzetben” született meg, vagy azzal nyilvánította ki isteni valóját, hogy már gyerekként is felnőttesen viselkedett.
Gyerekek – nem idilli vagy vígjátéki díszletként – először Augustinus vallomásaiban bukkannak fel. Látjuk az ifjú Augustinust tanulás és körtelopás közben, és itt már nem is kérdés, hogy a felnőtt vallomásíró valamiképp azonosnak tekinti-e magát gyerekkori önmagával.
A gyermeket is integráló „én” képére, a gyerekkort is magába foglaló élettörténet kialakulására hatott-e Szentírás? A gyerekáldás központi jelentőségű a Biblia világképében, a bibliai hősök talán még a szerelemnél is jobban vágynak az utódjuk megszületésére. Ám gyerekszereplőt ennek ellenére csak ritkán ábrázol a Biblia – és ha igen, akkor az felnőttként viselkedik, mint Jézus, aki megszégyeníti a bölcseket a templomban. A gyerek – ámbár rendelkezik az ártatlanság adományával – amolyan fogyatékos felnőtt, ezért tart gyakran könyvet a kezében Jézus a középkori madonna-ábrázolásokon. De bármilyen furcsák is ezek az öreges arcú, a mi fogalmaink szerint „csúnya” Krisztusok, a kép szemlélője itt mégiscsak egy vágyott lény, Szűz Mária intim közelségét élvező gyerekkel azonosul.
De a középkori elbeszélő irodalomban sem jelennek meg gyerekek. Ami azért is furcsa, mert a középkor példátlan kultuszt űzött az ifjúságból: a trubadúrok költészetében mindenki joven (fiatal), a regények hősei is kezdetben csak fiatalemberek lehettek. Az Artúr-mondakört feldolgozó elbeszélések egy minden tekintetben kamaszos világot tükröznek: aki itt “számít”, az mind fiatal, gyerekek egyáltalán nem léteznek, az idősebbek vagy „jóságos aggastyánok”, vagy gonosz szörnyetegek, vagy megcsalt férjek (mint maga Artúr király is). Gyerekkora és „nevelődése” csak egyetlen szereplőnek, Percevalnak van.
Véleményem szerint az első elbeszélés, melynek gyermek (kiskamasz) a főhőse, Dantének a Beatrice-szerelem kezdeteit, a saját költővé válását megörökítő Vita nuovája. Az elbeszélőt itt sem látjuk gyerekkori foglalkozás közben, hiszen legfőbb „játéka”, hogy álmodozik, Beatrice után leskelődik és szonetteket ír. De egy gyerekkorban kezdődő nagy szenvedély ábrázolása megteremti az első gyereket is a világirodalomban.

Mint látjuk, csak fokozatosan, nagyon lassan foglalják el a gyerekek helyüket az irodalmi és egyáltalán művészi, filozófiai reprezentációban.
Ma már a gyerekeknek van „hangja”, irodalma, jogai, a jogaikat képviselő ENSZ-szervezetük, mi több, egész iparágak épülnek a szórakoztatásukra / nevelésükre / öltöztetésükre / etetésükre / betegségeik gyógyítására. A gyerekek a művészetekre sem panaszkodhatnak, ezer és ezer elbeszélés próbálja megörökíteni „gyermeki nézőpontjukat”. A közvélemény pedig – a kiskorúak védelmét amolyan „humanista minimumként” definiálva – ma is a gyerekek elleni bűncselekményeket ítéli el a legsúlyosabban.
De ki definiálta ezt így? És ez a gyerekekkel való, nagyon lassan kialakuló együttérzés nem volt-e az újkorban képmutató? Hiszen lehetsz „keresztény”, miközben ünnepled a háborút, vagy  nevezheted magad „elvhű baloldalinak” a szegények kivégzése vagy megalázása, kifosztása (kelet-európai rendszerváltás) után is. Mindennek ellenére én úgy vélem, a gyerekekkel való szolidaritás  nem volt mindig teljességgel farizeus dolog. A XX. század elején számos veszélyhelyzetben lévő felnőtt férfi  fogadta el a Titanicon, hogy a gyerekeknek több joga van megmenekülni, mint neki. A gyerekekkel kapcsolatos „humanista minimumból” tehát következ(het)ett megmásíthatatlan következményekkel járó, konkrét cselekvés is.
Az európaiak „gyerekszeretetét”, érzelgősségét sokan, sokféleképp próbálták kihasználni. De mint a menekültválság bizonyítja, hiába. Nyugat-európai polgárok millióit jobban érdekli, hogy épül-e minaret Hamburgban (hogy örülnünk vagy siránkoznunk kell-e azon, hogy „vége a kereszténységnek”), mint az Európába tartó úton vagy épp Európában elveszett tinédzserek ügye. (Százezrekről van szó.) Másfelől meg épp a menekültválság, a gyerekük nélkül menekülő fiatal férfiak tömegeinek látványa szembesítette azzal Nyugat-Európát, hogy a gyerekszeretet egyáltalán nem nem valamiféle „közös emberi dolog”, és nem jellemző egyformán minden kultúrára.

De vajon tényleg létezhet-e gyerekek és felnőttek között érdekellentét?
A gyerekeket „kiszolgáló” iparágak óriási volumene, a gyerekek nézőpontját is tükröző művészet korában már-már bűn feltételezni, hogy a gyerekek és a felnőttek között valódi érdekellentét állhat fent.
Hiszen minden gyereknek az jó, ha a „szüleik elégedettek”. Minden gyereknek az a jó, ha „az édesanyja / édesapja kiteljesedhet”. Ez a felfogás legtöbbször a gyermeküket morálisan kizsigerelő mártír-anyák ellen irányul – de vajon a teljes érdekegység tételezése nem járul-e hozzá ahhoz, hogy amolyan tartozéknak tekintsük a gyereket – a szülő meghosszabbított testének, idegrendszerének, érzékszervének. A gyereknek természetesen nem „jó” minden, ami a szüleinek. Mert többet kell aludnia, mert többet kell mozognia, mert nem bírja az alkoholt… Mindenkinek jár a teljes család (gyerekkel), de vajon egy csecsemő jól jár-e süketnéma vagy épp hetven éves örökbefogadó szülőkkel? És természetesen nemcsak a kapitalizmus teremthet alapvető érdekellentétet gyerek és szülő között (hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra), hanem a szexualitás is. A gyereknek nem ugyanaz , ami a felnőtteknek. A gyerekek és a felnőttek közötti érdekellentétek tagadása könnyen elvezethet a pedofília legalizálásához is.
A gyerekek jogait egy sóhivatal is képviseli az ENSZ-ben, a Save The Children világszervezet. Természetesen ez sem meri felvetni, hogy a gyerekek és a felnőttek között bármiféle érdekellentét létezhetne, és ugyan kikel a gyerekprostitúció és a gyerekmunka ellen, de például az abortusz vagy az örökbefogadás témáját nem meri megpiszkálni. Sok egyéb mellett hősiesen küzd a csecsemő-inkubátorok ellen, melyek nem kellőképp biztosítják a túlélő gyerekek „identitáshoz való jogát”.
Pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy a jognak – például örökbefogadásnál – mindig a felnőttek (az erősebbek, az adózó és fogyasztó polgárok) érdekeit kell képviselni.
De akiknek nincs „érdeke”, annak nincs saját autonómiája, azaz „joga” sem. Csak amolyan díszítmény, mint a puttók a reneszánsz festményeken. Miközben a szülő természetesen korlátozhatja (és korlátozza is) a gyerek jogát, mikor úgy dönt, hogy gyermekének „mégiscsak” el kell mennie iskolába, „mégiscsak” be kell vennie a gyógyszert – de ha minden érdekellentétet viszonylagosnak tekintünk, akkor hol van a gyereknek bármiféle külön szabadsága, amit a szülőnek „mégiscsak” tisztelnie kéne?
A gyerekek költséges függelékké válását persze megkönnyíti az emberi szaporítószervek árucikké válása. Hiszen vehetsz petesejtet, hímivarsejtet, anyatejet, bérelhetsz magadnak méhet – a gyerek áruvá vált, amelyet a szegények „állítanak elő” a gazdagabbaknak. Mint a tyúk a tojást vagy a tehén a tejet. De mi az a különleges haszon, amivel a gyerek „birtoklása” kecsegtet? A régi rómaiak azért vásárolták meg és nevelték fel a rabszolgagyerekeket, hogy azok később a munkájukkal hasznot hajtsanak.
Ma viszont egy gyerek azonnali hasznot jelent. Rögtön meghálálja a törődést, szeretet ad. És micsoda presztízst jelent a gazdájának! A polgári beérkezettség, az intimitás, a család és a „jóemberség” látszatát.

Hosszú volt az út, míg a gyerek a „saját jogán” megjelent a gondolkodásban, a jogban és a művészetben. És az sem volt kevésbé göröngyös út, míg a gyerekek költséges (de kapitalista viszonyok közt könnyen beszerezhető) függelékké váltak, anyu vagy apu puszta idegnyúlványává, egy drága „protézissé”, melyet a szülei tizennyolc évig használhatnak.
De hogy védekezhetnek a gyerekek az efféle kapitalista tárgyiasítás ellen? Florina Illis A gyerekek háborúja című regényében a különféle társadalmi osztályokból származó gyerekek elfoglalnak egy vonatot, és háborút kezdenek a „felnőttekkel”. De ha nincs vonat, akkor mit kezdjenek a gyerekek, hogy védjék meg a saját autonómiájukat a szüleik világával, a gyermeki ártatlanságból is üzletet csináló felnőttekkel szemben?
Fura módon a dolog mégsem tűnik teljességgel lehetetlennek. A gyerekek „szórakoztatására” kitalált piaci gépezet egy csomó közösségi oldalt hozott létre, ahol gyerekek milliói léphetnek kapcsolatba más gyerekekkel.
Nem lehetetlen, hogy a következő forradalmat a közösségi oldalakon egymásra talált, a felnőttek gyámkodását, erőszakos marketing-akcióit lerázó kiskamaszok vívják majd „gondviselőikkel”, a felnőttekkel szemben.

 

Illusztráció: Franz von Stück: Meztelen fiú (részlet)

 

Fürdőző nők

Úgy döntenek fürdőzni mennek ezen az egyhangú, téli napon. Hárman álldogálnak a termál kasszája előtt kígyózó sor végén. A pénztárral szemben bárpult, a presszógép mellett egy kávéillatban ázó idős hölgy várja, hogy egy újabb rendelés fekete cseppjei felbukkanjanak. Az üveghűtőt két fiatal férfi támasztja, mindketten sűrű bajuszt viselnek. A magasabb fél könyökkel a pulton támaszkodik, másik kezét csípőre teszi, és mellkasával elégedetten fordul a világ felé. Barátjával időnként vált egy szót, de jobbára a sorban állókat pásztázza oda-vissza. Miután tett pár kört, tekintete megállapodik a három, kabátba bugyolált fiatal lányon.

Egyetemisták, vagy dolgozó nők lehetnek. Ezt a korosztályt nehéz eltalálni, félrevezetők a koravén húszasok, ahogy az üde harmincasok is. A húszas, vagy harmincas fiatal nők a reggeli bágyadtság hanyagságával tárgyalják épp életüket, és alig várják, hogy hideg végtagjaikat feloldja a forró víz.

A sor lassan halad, peregnek a percek és a szavak, a szőke lány tekintete elréved, aztán hirtelen összeakad a szemben álló bajszos férfiéval, és nyomban elkomorul az arca. Egy szempillantás alatt végigméri, és megállapítja, uoáh, de taszító ez az alak! Szemei gyakorlott mozdulattal megvetőt köröznek, miközben barátnőihez szól, pff… még a kabátot sem vettük le, ezek fura alakok meg már itt bámulnak. Barna hajú barátnője óvatosan hátrapillant válla fölött, nyomban vissza is fordul, a bajszosok tényleg őket méregetik. Jobb lesz elkerülni őket odabent, mondja bólogatva.

A lányok a kisebb medencékben kezdik a fürdőt, áznak, és derűsen beszélgetnek, majd ha nem bírják a forróságot eggyel hűvösebbre váltanak. Az első kádat megunva egy enyhébb felé csoszognak óvatos léptekkel a síkos köveken. A szőke lány belép a félhomályos barlangba, de hirtelen megtorpan, azonban a két barátnő már a nyomában torlódik, befelé tolják, gyorsan-gyorsan, szétfagyunk! A gyógyvízben a bajszos fickók heverésznek, és azonnal felélénkülnek a nők érkeztén, akik kicsit elbizonytalanodnak a medence peremén, de már késő, végül kényszerű jó modorból belépnek, és helyet foglalnak a kis barlang lehető legtávolabbi pontján feszélyezetten, szorosan egymás mellett.

A társalgás alábbhagy köztük, testük önkéntelenül is összehúzódik, szemeik zavartan menekülnek a kiszámíthatatlanul mozgó, éberen pásztázó férfitekintetek elől. Szorgalmasan ugrálják át figyelő pillantásaikat, szigorúan a falakat és egymást nézve, nehogy azok bármint bátorításnak vegyenek. A férfiak lelkesedését nem töri le a sikertelen szemkontaktus, úgyis inkább nyaktól lefelé nézelődnek, hát tüzetesen szemügyre veszik mindhárom nőt: egy barna, egy szőke és egy fekete. Három különböző mintájú fürdőruha, három mellméret és három eltérő bőrárnyalat. Minden van mit szeretni. A  bámészkodók szája már mosolyra, vagy szóra nyílna, de a szőke hirtelen feláll a térdig érő vízből, vékony testén leszaladnak a csillogó, kénes patakok, barátnői pedig követik, viharosan távoznak, nyomukban kicsit hűvösebb a meleg pára.

A fürdő egy távolabbi pontján aztán újból feloldódnak, gyorsan megfeledkeznek a bosszantó közjátékról, és a beszélgetés ismét erőre kap. A kismedencék után egy szauna kör jön, a fa kabinban izzadnak, itt végre csend van és nyugalom, várják a megtisztulást, hogy kicsapódjon, és távozzon bőrükből a sok felgyülemlett méreg. Amikor már nem bírják tovább, kitörnek a forróságból, és a hideg zuhany alatt hol sikongatnak a hirtelen váltástól, hol jólesően sóhajtanak a gondolattól, hogy most feszesedik a bőrük. A barna lányt, ahogy a zuhany alatt áll, újra kényelmetlen érzés fogja el, valaki figyeli, a lapockáin idegen szempárok cirkálnak. Megfordul, és megpillantja a két bajszos fazont a zuhanyfülkékkel szemközti fonott pihenőszékeken. Zavartalanul stírölik a tusoló nőket, a magasabb most igyekszik elkapni a szépségesen nedves barna lány pillantását, szőrös lábait hívogató terpeszbe támasztja, és igyekszik csábítón nézni. Micsoda testek, gondolja. Míg a szeme a bőrfelszíni domborulatokon vándorol, képzelete útnak indul, és bejárja a láthatatlan zugokat, kéretlenül beférkőzik a hajlatokba, a testnyílásokba, számára nincs határ, micsoda gyönyörűség! Hiszen mindent a szemnek! Tudja ő, megtanulta az apjától, aki meg az ő apjától. Ősi bölcsesség ez. A szemnek mindent, bármit! Egyik, másik, harmadik! A férfi fejében seperc alatt mind megvan. Akár egyszerre is beleférnek, három szép testtel együtt, hatványozódik a gyönyör, bőven van hely az ő tágas fantáziájában. Ezért is jó fürdőbe járni, gondolja, szabadon legelhet a szem. A barna lány ezalatt óvatosan a törülközőjéhez igyekszik, legszívesebben rohanna, menekülne a kéjsóvár tekintetek tüzéből, de félő, hogy elvágódik, szeretné, ha száz keze lenne, amelyekkel, mint egy szemérmes polip, eltakarhatná, megvédhetné csupasz testét. De annyi nincs neki, így két árválkodó karját fonja össze mellkasa előtt, háta kissé meggörnyed, arca elsötétül, az a hét méter a fogasokig keservesen hosszúnak tűnik, a férfiak figyelme eközben állhatatosan követi. Mikor eléri a fürdőlepedőt, egy gyors mozdulattal magára teríti, végre menedékben, egy puha pamut óvóhelyen. Fellélegzik, és elsiet, a barátnői tipegve követik.

A három nő újra egy kismedence félhomályában lel rejteket, a szőke lány tajtékzik, kinek képzelik ezek magukat? Ez itt nem egy hentes üzlet! Pofátlan tahók! Az egyetlen, amiért nem szeretek fürdőbe járni, ez a gátlástalan méregetés! A fekete hajú lány a medencelépcsőn ül, és maga elé mered. Kinyújtott lábai a vízben még inkább rövidülnek, ahogy talpaival játékosan tempózik, kis hullámok indulnak útnak a felszínen. Hát nem tudom, bosszantó hogy így bámulnak titeket… engem biztos nem néznek, rajtam nincs mit nézni, mondja, közben szégyenlősen igazgatja úszódresszét. A barna hajú barátnő így szól, rettentően idegesítők, de én próbálok nem tudomást venni róluk. Mégis mit tehetnénk ez ellen…? A férfiak ezt csinálják, azt hiszem a fürdő ezzel jár. A szőke barátnő hevesen tiltakozik, áh! Érdekes a többi férfi tud viselkedni. Legszívesebben… Mérgében nem is tudja, mit csinálna velük.

Egy fél óra múlva a három nő megközelíti a fürdő centrumát, az oktogon medencét, a szőkével az élen menetelnek. A gyógyvíz nyugalmát néhány zubogó töri meg, megtört hátakat masszíroznak kíméletlenül. Az egyik tövében a bajszos fickók pihennek. Amikor meglátják a belépő nőket, azonnal fókuszálnak, a magasabb férfi, mint valami pályaszéli kamera, szinte egész testével követi a nők útját a nyolcszögletű kád mentén, nyaka és felsőteste kinyúlik a vízből és leplezetlen áhítattal kíséri minden mozdulatukat. Amikor a bámulók mellé érnek, a szőke egyszer csak megtorpan, és feldúlt tekintetét egyenest a magas bajszosba vájja. Barátnői kicsit zavartan, de lassan tovább haladnak, és pár méterrel odébb várják, mi fog történni, jobb kerülni a feltűnést, nem kell a balhé.

Ez… – kezdi idegességtől remegő hangon a szőke lány. A két betűt, a bajszos alak már bátorításnak is veszi, a legkevésbé sem érzékeli a vészjósló jeleket. Széles mosolyra húzza száját, és heves mozdulatokkal hellyel kínálja a lányt maga mellett. Hetyke bajszát már a győzelem szele lengeti, telhetetlenül nézi a szőkét, aki viszont nem mozdul az invitálásra. Csak áll a medence partján megvetett lábakkal, megvető tekintettel, és csípőre tett kézzel kezd neki újra mondandójának, egyre fokozódó hangerővel. Ez, – mondja ismét, hangja ezúttal szilárd, és metsző, lenéz a magasból a lábainál heverő férfiakra. Egy szót keres, amivel a legegyszerűbben tisztázhatja a helyzetet, sokat nem gondolkozhat, hát nagy levegőt vesz, és ráüvölt a bajszosra: zavaró!!! Zava-zava-ró-ró-ó. A szó megbokrosodva visszhangzik a török kupolában, és egyszerre minden fürdőző szempár a bajszos férfira szegeződik. A lenéző, gátlástalan pillantások nyílzáporként lövellnek a zavaró alak felé, és csípve fúródnak a bőrébe. Hirtelen szertefoszlik minden eddigi bátorsága, és imént még magabiztosan kiágaskodó teste megszégyenülten húzódik vissza a puhameleg vízbe. Miért bámul így mindenki?  Ne nézzenek már!

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info