Tobias hallgatta a kolomp egyenetlen hangját. Minden évben másnak hallotta, talán ahogy egyre idősebb lett. A kolomp vagy ő. Még az apjától örökölte, az apja előtt pedig már nyolc generáció használta ezt a hajlított lemez kolompot a legkedvesebb tehene nyakában. Cerise és Tobias a falujuk melletti réten bandukoltak. A fű még harmatos volt, a férfi kemény bakancsa sötét színre váltott a nedves fű érintésétől. Cerise nem szerette a nedves füvet, így nem kellett noszogatni, a tehén megállás nélkül követte gazdáját. Egy-egy méh tudta csak kimozdítani az egyenletes lépésekből, ilyenkor lendített egyet a farkával, megrázta a fejét és lépdelt tovább. Tobiasnak már csak ő maradt. Május végén bezárták a házat a völgyben, felköltöztek a falu melletti legelőre. A férfi hegyi kunyhóját még a nagyapja építette. Apró istálló állt mellette, de Cerise legtöbbször kint töltötte a nyári éjszakát a legelőn. A puha fűszőnyeg bevonta a vidék domborulatait, kibújtak a gyógynövények, amelyek Cerise kedvenc táplálékai közé tartoztak. Ezektől lett a teje és a Tobias által abból készített sajt különleges. Minden héten három guriga sajt készült, amelyet azután levittek a faluba, hogy pár hónapig még érleljék a hűvös pincében. Cerise legelt, adta a tejet, Tobias javítgatta a kunyhót, faragott, megfejte a tehenet, elkészítette a sajtot, s várta Ulrichot a faluból, minden vasárnap.

– Grüezi, Tobias, hány gurigád van? – kiáltotta már messziről a sajtösszeszedő.

– Három – felelte büszkén Tobias; tudta, hogy az ő tehene az egyik legbővebb tejtermelő az Appenzelli-dombságban, s a tejből készült sajt is kiváló minőségű. Cerise-nek különös érzéke volt a gyógynövényekhez, talán a szaglása volt kifinomult, a legelő legértékesebb növényeit találta meg egész nyáron.

– Tobias! Jól hallottam, hogy Cerise nyakában még ott a kolomp? – kérdezte a sajtösszeszedő.

– Természetesen, hisz anélkül soha nem legel.

– Akkor te semmit sem hallottál az új szabályról? – Tobias értetlenül nézett Ulrichra. – Nem használhatjuk a kolompot a tehenek nyakában két hete, kimondta a bíróság.

– Micsoda őrültség ez? Az apám, a nagyapám, sőt előtte még vagy hét felmenőm kolompot, sőt, ezt a kolompot kötötte a tehene nyakába. Tehén nincs kolomp nélkül! Hogy találjam meg, ha elkóborol?

– Tudom, hogy nagyon furcsa, de kimondta a bíróság, s megbüntethetnek, sőt, még Cerise-t is elveszítheted. Úgy hallottam a faluban, hogy Rüglinél már voltak is ellenőrök. Azt ajánlom, hogy vedd le a tehened nyakából a kolompot, ha jót akarsz magadnak.

Tobias még órák múlva is azon gondolkodott, hogy kinek juthatott eszébe ez az őrültség, de úgy hitte, hogy csakis a berni hivatalnokok, akik még soha nem láttak tehenet, csakis azok hozhattak ilyen döntést. Ki hallott már ilyet? Tehén kolomp nélkül a legelőn Svájcban?

Cerise csöndben bóklászott a zöld gyepen a kunyhó környékén. Tobias a kunyhó ajtófélfájába bevert egy szöget, majd ráakasztotta a kolompot. Furcsa volt számára, hogy nem hallja a jól megszokott hangot. Percenként nézett el a tehén felé, attól tartott, hogy az elkóborol. Másnap kifeszített a kunyhó melletti, csaknem hektárnyi legelő körül egy madzagot. Nem volt különösebben erős kerítés, de talán Cerise van olyan okos, hogy, ha érzi az akadályt, akkor visszafordul, s nem megy tovább.

Harmadnap elsétált a dombtetőre, onnan mindig jól lehetett hallani a környék teheneit. Kíváncsi volt, vajon tényleg mindenki levette-e a kolompot. Felért a sziklás platóra, leült egy nagy kőre, és hallgatózott. Semmi, egyetlen kolomp hangját sem hallotta. Látta a teheneket legelészni a domboldalakon, de mintha egy némafilmet nézne. Mozogtak, de a kolomphang sehogyan sem akart megérkezni.

Visszaballagott, és megfejte Cerise-t.

– Grüezi, Tobias, hány gurigád van? – kiáltotta a sajtösszeszedő vasárnap lévén.

– Csak egy – válaszolta szomorúan Tobias –, nem tudom, mi volt a héten Cerise-zel, de nagyon kevés tejet adott. Talán a kolomp hiányzik neki, ahogy nekem is. Ulrich, nem vonták még vissza ezt a rendelkezést?

– Úgy hiszem, hogy nem, mert végig néma csöndben jártam a vidéket a héten – válaszolta a sajtösszeszedő.

– Hogy vinné el a lavina azt a hivatalnokot, aki ezt kitalálta – fortyogott Tobias.

– Nem foglalkoznak ezek velünk, csak a maguk hüttéjét építik! Majd jövök a jövő héten, adi, Tobias!

Teltek a napok csöndben, kolomp nélkül, de a tejesvödrök üresek maradtak. Tobias egész nap figyelte Cerise-t, a tehén csak bolyongott a körbezárt legelőn, alig evett, tejet alig adott, s éjjel már az istállóban aludt.

Tobias faragott, egyre több figurát, de valamennyi ugyanúgy nézett ki. Öltönyös hivatalnok aktatáskával.

– Grüezi, Tobias, hány gurigád van? – kiáltotta a sajtösszeszedő, hiszen ismét eljött a vasárnap.

– Egy sem – válaszolta szomorúan a kunyhó melletti padról Tobias.

– Mi van Cerise-zel? Hiányzik neki a kolomp? – kérdezte Ulrich.

– Azt hiszem, igen. Nekem is. Megőrülök kolomp nélkül, s tönkremegyek, ha Cerise nem ad több tejet. Szét tudnám darabolni ezzel a faragókéssel azt a hivatalnokot, csak tudnám, hol találom! – szorította meg a kezében a kis svájci kést a férfi. Az erek a karján, a felhajtott ingujj alatt sorban dülledtek ki. Ulrich látta, hogy a férfi mellett egy halom apró hivatalnokfigura fekszik, valamennyi fej nélkül. Csak aktatáskájuk volt, fejük nem.

– Tobias, össze kell szednetek magatokat, neked és Cerise-nek is. Kolomp nélkül is van élet, sőt tej is, sajt is. Rügliéknél kétszer annyit adnak a tehenek azóta, hogy szögre akasztották a kolompot. – Tobias érezte, ahogy a fejét elönti a vér a dühtől, de csak tovább faragta a fej nélküli figurát. – Azt mondják, hogy nem tesz jót a tehénnek a zaj, megsüketül szegény – folytatta Ulrich. – Talán már Cerise is süket, s nem is a kolomp a baj. – Tobias érezte, hogy a gyomrában a reggeli fordul egyet, berántotta a hasfalát, nagy levegőt vett, s emelt hangon közölte:

– Nem süket.

– Azt nem tudhatod, Tobias, azt mondják, hogy megvizsgáltak száz tehenet is, s amelyik rendszeresen hordta a kolompot, az bizony süket volt.

– S ha süket, mi van akkor? – ordította dühödten a férfi. – Nem a hallásával keresi a kenyerét, hanem a tejével. – A szavakkal együtt nyálcseppek is elhagyták Tobias száját, a szemei pedig már vörösben úsztak, egyik kezében szorította a kést, a másikban a fej nélküli hivatalnokot.

– Gondolom, hogy az rossz lehet neki, te sem szeretnél süket lenni! – kontrázott Ulrich.

– A tehénnek az a rossz, ha haszontalan – kiabálta Tobias, majd felugrott és levágta a hivatalnok karját táskástul. A földre dobta a fadarabokat. Odalépett a kunyhó ajtajához, leakasztotta a kolompot és a saját nyakába tette. Megfogta a tehén vezetőszárát, amellyel az az istállóba volt kötve, s elindult délkelet irányba, Bern felé.

 

 

Borítókép forrása: Link.