A szerelem természetéről

Álmom borongó ösvényén
Csók
Amikor találkoztunk
A lét zajgó rohantában
Ahol félelmet az elme nem ismer
Első napvilág
A szerelem természetéről

Korom az éj s végtelen erdő
millió szővi át millióképp.
Ám légyottunk helye a titkos sötétben,
amiként párunk – ismeretlen.
Hitünk mégis kitart – a mosolygó ajkú,
életre szóló áldás bármikor feltűnhet.
Illat, érintés, hang, dalfoszlány
érint s tűnik tova; gyönyörcsóvát keltve.
Majd derült égből a villám:
beleszeretek tüstént kit meglátok.
Szólok hozzá, kiáltok: „Ez az élet áldott!
Érted vándoroltam annyi kilométert!”
S tengersok, ki közel ért és sötétbe
veszett – sejtelmem sincs léteznek vagy sem.

Álmom borongó ösvényén

Álmom borongó ösvényén egy szerelmet kerestem, ki múlt életben ……………………………………………………………………………….  enyém volt.

Háza elhagyatott utca végén állt.
Pávája rúdon szunnyadt az esti fuvallatban, a sarokban galambok kushadtak.
Lámpását a kapunál letette s megállt előttem.
Nagy szemét arcomra szegezte és némán kérdte: „Jól vagy, kedves?”
próbáltam felelni, de eltűnt a nyelvünk, feledésbe süllyedt.

Fejem törve törtem, ám neve nem jutott eszembe, sem nevem.
Szemében könny csillant. Kinyújtotta jobbkezét. Némán állva megfogtam.
Lámpásunk lángját esti fuvallat borzolta, majd elhunyt.

Villányi G. András fordításai