Apám hagyta rám a foci szeretetét és a Fradit. Belenőttem, és ki nem nőttem belőle. Kis időbe azért beletelt, mire rájöttem, hogy a Fradi nem a kisvárosunk csapata, és hogy Puskás Öcsi nem nálunk focizik. S volt idő, hogy a Fradi-szimpatizánsoknak nem járt osztályfőnöki dicséret. A Ferencváros 31. bajnoki címének hosszúra nyúlt tévéünneplése után vettem kézbe B. Á. GY. A meccs című kisregényét. Az éjszakám nagy része ráment, persze nem Fradi-mámoros focirajongói nosztalgiázásra, hanem a kötet elolvasására, s az alább idézett sorok megemésztésére.”Élhetik-e a felek a saját életüket a házasságban? Hát persze! Vajon tudják is, hogy ennek hol a határa és mi a helyénvaló? Hát persze! És ugyanazt gondolják a helyénvalóról mindketten? Nem. Vagy mégis? Amit tesznek, és ahogy teszik, tehetnék másképpen is? Létezik az a bizonyos, sokat vitatott szabadakarat?

Az akaratszabadság témaköre abban hasonlít leginkább a focihoz, hogy mindenki úgy véli, ért hozzá. A hozzáértés szintje változatos, de az élvezetükhöz nem kell hivatásos szakértőnek lenni. A másik fellelhető párhuzam, hogy mindkettő sokkal szórakoztatóbb, ha megnézzük közelebbről. Ahogyan másképp látjuk a bajnoki döntőt, ha magunk is eljárunk focizni, úgy a nehezen emészthető, elvontnak tűnő filozófiai felvetések is érdekesebbé válnak számunkra, ha észrevesszük, hogy jelen vannak a hétköznapi életünkben.
Vajon észrevesszük-e? S ha igen, kaphatunk-e rájuk válaszokat egy kora őszi délutánon, mindössze egy focimeccs időtartama alatt?”

http://www.naputonline.hu/2020/04/06/berecz-agnes-gabriella-a-meccs-2/

Egy nap története. Tamásé és családjáé (szerencsére szülőhazámban még leírhatom ezt az általam sem birtokosnak tartott, de közszájon forgó viszonyt. Választott, új hazámban ezért már kirekesztés, rosszabb esetben állásvesztés járna.).
A nyugdíjas Tamás fia Bálint, a marketing menedzser Bálint fia XY (neve nincs; gyerek, kicsi, unoka). Tamás második felesége Éva (Tamás és Éva előző házasságáról kevés, de elegendő információt kapunk a történtek megértéséhez), Bálint éppen válni készülő felesége Kata. A 28 fejezet a fent említett családtagok szemszögéből görgeti előre egy kiragadott meccsnap (szombat) történetét. Illetve a belső monológokból, visszaemlékezésekből derül fény múlt- vagy jelenbéli cselekedeteik mozgatórugóira.
A sztereotip nemi és családi szerepek, foglalatosságok felbukkanása ne riasszon el senkit. Berecz Ágnes Gabriella mélyebbre ás a szenzációt hajhászó bulvárlapok felszínes történeteinél. Hőseit, akik önsanyargató módon keresik a pillanatnyi válságokból, a rázós helyzetekből kivezető utat, fejezetről fejezetre egyenként szólaltatja meg.
A férfiak meccsre mennek (nagyapa, apa, unoka), Kata az így felszabadult órákat magára szánja, vesz egy illatosítókkal feldobott fürdőt, szőrteleníti a lábát, kifesti a körmét, testápolóval kényezteti a bőrét. A tükör előtt mustrálgatja meztelen testét. Elszunnyad, rémálom gyötri, keserű szájjal ébredés. A sokak szemében ideálisnak tűnő családja szétesőben van. Elküldte a háztól a férjét, aki csak a munkájának él, aki egyre többet tartózkodik az irodája közelében lévő másik lakásukban. Időnként ott is alszik, vagy nagyon későn ér haza. Bálint a fiával s az apjával csak a szombati focimeccseken találkozik. Kata válni akar. A meleg fürdő alatt minden férjével kapcsolatos dolgot el akar felejteni. De a számtalan szép, közös emléküket nem tudja elhessegetni a gondolataiból. Elbizonytalanodik. Bálint mostohaanyjától szeretne tanácsot kapni. ”Éva nagyon gyakorlatiasan tud gondolkodni. Mit fog mondani? Tudom-e,  mit jelent egyedül felnevelni a gyereket? Majd azt mondja, hogy erről Tamást kérdezzem meg (Tamás első felesége halála után évekig egyedül nevelte Bálintot – a szerk. megj.). Lesz-e anyagi vitánk a váláskor? Nem lesz. Mihez kezdek a függetlenségemmel? Tényleg, mihez kezdek? Hiszen éppen azért akarok elválni, mert a férjem nem törődik velem. Végül is túl nagy a tőle való függetlenségem. Ezt a fajta függetlenséget tagadom meg, hogy másféle szabadságom legyen?” (109. oldal)
Kata kuglófot süt, s azt reméli, hogy a meccs után sütire, kávéra felugrik hozzá Bálint. ”Nem akarok megfejteni semmit! Nem érdekelnek az okok! Se ideológia, se filozófia, semmi sem kell! Bálintot akarom, és kész! Értem én, nincs mezsgye! Régesrég átléptük, ezt hívják összetartozásnak. […]Ha megjönnek, felhívom kávézni.” (128. oldal)
Bálint sikeres marketing szakember, jó a kapcsolata a német anyacéggel. Sem magánéletre, sem házassága kiigazítására nincs ideje. ”Megint nem a meccsre figyel. […]Hol a gyerek? Még mindig lent, a korlátnál beszélget az osztálytársával. Jó. Majd beiratja focizni. Jól tanul, rendes kis kölyök, megérdemli. És Katának igaza van, nagy szüksége van a mozgásra. Ha pedig elválunk, nem árt, ha minél több az elfoglaltsága. Akkor egyre inkább önálló életet kell élnie. […]Bálint nem sajnálja meg a gyereket a válás miatt. Racionálisan próbálja végiggondolni, mit jelent majd számára. Milyen életmódot fog élni, és hogy hogyan rendezik majd vele a kapcsolattartást. Tervez. Ha Katával továbbra is ilyen békésen folytatják, a gyerek talán nem fogja annyira megszenvedni. Ô sokkal inkább. Katát elveszíteni? Hirtelen elönti az önsajnálat. (96-97. oldal)
Éva második, Tamással kötött házassága harmonikus, bevallottan boldogabb, mint az előző volt. Katához hasonlóan ő is magára, hobbijára fordítja a meccsórákat. Készít egy nagy bögre tejeskávét, ölébe veszi a macskát (be nem vallaná mások előtt, hogy beszél hozzá, parizerrel kényezteti) s a hétköznapi csipp-csupp történéseit párhuzamba vonja a látott mitológiai történetekkel. ”Látod, Cicu, mit nem tesz a hiúság? Ezt az Artemisz istennőt egyáltalán nem érdekli, hogy a fiú csak véletlenül jött arra. Nem bírja a véletlent. Nem hatódik meg tőle. Ha ők rendelik el az emberek sorsát, hogy jön ahhoz bármilyen kóbor-véletlen, hogy belebeszéljen? De ha egy nagyobb góré, mondjuk Aphrodité rendelte volna oda a véletlent, Artemiszt az sem izgatná. Az ő szempontjából a végzet és a véletlen azonos lenne. A srácnak így is úgy is annyi. Mert a csaj hiú dög. […]Mennyi az idő, Cicu? Ideje, hogy visszarakjalak a kosaradba. Már vége a meccsnek, nemsokára megjönnek. Még a végén azt hiszik, jóban vagyunk.” (119-129. oldal)
Tamás alig találkozik kamasz korba lépett unokájával, s akkor sem tud mit kezdeni vele. Nem találnak közös beszélgetési témát. De ott vannak a foci-szombatok, ekkor pörgős, munkában elgyötört fia is szakít annyi időt, hogy legalább néhány órára együtt lehessenek. Meccs után beülnek valahová egy italra. A gyerek előtt komoly dolgokról nem tudnak beszélgetni. Bálint itt sem tudja kizárni a munkahelyi gondokat. Apja az éppen döglődő macskáról beszél. Az unoka a meccsek hatására pedig fociedzésre szeretne járni, ezzel nyaggatja mindkettőjüket. Tamás sem az a kikapcsolódós típus. napi gondját cipeli magával, mint csiga a házát. ”Vajon él még a macska? […]Reggel, mikor felkelt, percekig azt hitte, hogy elpusztult a cica. Ernyedt volt a teste, rémisztő volt a semmibe meredő szeme.
Amikor megsimogatta, érezte, hogy ver a szíve, meleg a teste. De megijedt a mozdulatlanságtól. […]Génsebészeti módszerekkel ki lehet cserélni a test hibás részeit, vagy egyszerűen csak működésre lehet bírni, ami nem működik. Vajon a macska melyik részét kéne kicserélni? Lehet, hogy majd az unokája macskájánál ez már mindennapos rutin lesz. Egyszer beavatkozás az ambulancián. Ô azt már nem éri meg. Kár. […] A felhasználási területekről meg etikai kérdésekről kezdenek vitatkozni. Meddig lehet etikusan cserélgetni a macska részeit? Meddig beszélhetünk ugyanarról a macskáról?” (59-61. oldal)
Rendhagyó módon Berecz Ágnes Gabriella előszavának néhány sorával zárom a könyvismertetőmet, s ajánlom az olvasók figyelmébe A meccs című kötetet.
”A regény mint alkotás azzal jön létre, úgy valósul meg Önben, hogy elolvassa, vagyis együtt gondolkodik velem. Így Ön társammá válik a töprengésben, és ezáltal lesz nekem napfényes pázsitom. Megtisztelő, köszönöm.
Meccs ez is, egymás megértésének a mérkőzése. Mindahányan, minden társas kapcsolatunkban folyamatosan meccsre járunk. A kérdés az, hogy belátjuk-e a pályánkat, illetve azt, hogy épp kik játszanak, és mindig tudjuk-e, hogy nézők vagyunk-e, netán labdák. És persze nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy kinek is szurkolunk.”

Berecz Ágnes Gabriella: A meccs
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020.