Horváth Eve összes bejegyzése

Horváth Eve (1984, Nagykanizsa), költő. Az ELTE-n végzett magyar szakot, első kötete Konzol címen jelent meg (MERSZ-Könyvek, 2019). Dunavecsén él, de számos szál fűzi Budapesthez. Rövidprózákat, prózaverseket készít fotók mellé a Halszájoptika Képirodalmi Hálózatnak. Verseit közölte többek között a Műút, a Helikon, a Hévíz, a Prae, ritkábban lírakritikát is publikál. Második kötetének megjelenése 2021-ben várható, privát idegenvezetés munkacímen. Jelenleg harmadik kötetén dolgozik. 

házudvar ősszel

 

szíriuszról menekült vándorpoloska
mászik a kerítésen
mintás hátizsákja mint pajzs
vagy címer

***

suhint egy kaszás a sarokban
és hálója húrjait pengeti –
túlvilági lantos
hajlékát szétveri a jég
felkapná körbeszőtt batyuját
de késő

***

csendesen erjed a komposzt
épphogy zümmög
néhány alternatív növény felhúzza magát
és például paradicsom lesz belőle

***

a vadszőlő durva graffitit fröccsent
egy romkocsmaszerű ház falára
indáin szubkultúrák találkoznak
paul anka-remixet döngetnek
a retronektárt szürcsölgető békapicsák
that’s what you are

***

herceg hátha megjön a tél is
varjak szivaroznak a ködben
már megszokásból is krákognak
valami propagandát

 

(Illusztráció: Jana Bouc: November Tomatoes Again, oil on board)

anyám ha nyáron; önáltatás; gondoskodás

 

anyám ha nyáron

anyám ha nyáron meglátogatlak
magammal viszem a problémás nemet
és a szingularitás küszöbént meg a petrit
elviszem az egyetemet minden termét
elhordom vidékre a trefort-kertet
a fűszálakba hexametert taposok és
leszedegetem a fáról a morfémákat
aztán lenyírom az udvarban a barokk

mondatszerkezeteket lemondok
a cukrokról és te nem kínálsz meg borral
igyekezzünk kérlek a jelentéshálózatunkat
tovább bővíteni minthogy mindketten
tudjuk hogy a labda szót a kutya előtt
tilos kimondani ugyanis az efféle
beszédaktusokkal és performatív
cselekedetekkel visszafordíthatatlan
ingereket váltunk ki a békés ebből
a teraszon a dolgok térdeixisen átesett
mutató névmások ezmegazjai
váza metszőolló hamutartó pohár
mind közösek ám azt megítélni hogy
közülünk melyikünk a közelebbi
talán teljesen lehetetlen

 

önáltatás

a cinke körbetáncolja a napraforgómagot
amit az ablakpárkányra tettem hogy
idecsaljam őt is bolondítja ez a novemberi
nyár szétszórt vagyok táncolok vele
korán sötétedik és a megnyúlt esték
szinte használhatatlanok annak
aki a nappalt élvezi bizony közöttünk
az űr a tartalom és hiába lehelek
a tenyerembe csak hazudom a meleget

 

gondoskodás

a délután összehúzott diófalevelek
alatt estére avarszínű békák zörögtek
a kutyának elővettem egy régi párnát
amiről hamarosan széttárt lábakkal
legördült közben kiolvastam a folyóiratot
a saját versemet messziről néztem
idegenebbül hatott mint a másé
forraltam teavizet lötyögtem anyám
pulóverében mint aki helyette van

 

(Illusztráció: Daniel Gerhartz)