Határvidék

 

(1921. évi XXXIII.)

Beférkőzik a világ egyenetlenségeibe. Hódol, nyilatkozik, ridegen szép külvilág. Feszíteni a húrokat, beütni a szögeket a homályban, átvenni az ő mosolyát, sápadt, merev, didergő arcizmait. Célzottan kihúzza a bőrt, a részletek összefolynak. Semmit nem kívánnak, csak reszkető kacajokat, mint a kötődés kellékeit. Magába kell fojtania, legalább annyira szenved tőle. Az önhatalmúság törvénytelenségének legjobban beásott frontvonala.

+

Helyszínen megállapítandó vonal, mely teljesen magyar területen hagyja az oroszvár-csornai vasútvonalat Horvátjárfalutól és Pusztasomorjától nyugatra, Köpcsénytől, Németjárfalutól, Miklóshalmától és Mosontarcsától kelet felé, a Lendva folyása lefelé, a Mura folyása felé, a gyékényes-kaproncai vasúti hídtól körülbelül 1500 m-re lefelé a Dráva folyása felé.

(Hirdeti az élvezetet a rombolásban. Rohadt gyökerű eszmények végső felelőtlensége. Diktátum. Sekélyesen képzett, végsőkig racionalizált szakszerűtlenség. A civilizáció elektronikus korszakának csábítója. A legutóbbi időkig töretlen erkölcsi érvénytelenség. Kerülgetjük, közben lényegtelenné válik. Szembefordul, így lehet megpillantani.) Határvidék bővebben…

A folyónál; Alkonyég; Éjjel

 

A folyónál

Hallgattam újra, úgy, mint senki eddig,
a mélynek lassú, habzó sóhaját,
mint hálaszó, ha ajkamon kifeslik,
s egy pillanatra lényed fonja át,
olyan nyugalmat vont körém remegve,
a hangja tiszta dallammá dagadt,
amíg a gonddal megrakott dereglye
elindult messze, árnyas fák alatt.

A nap korongja nagy, kövér parázsként
felizzott akkor még a szívemen,
éreztem, már a bensőm mintha más fényt
pulzálna vissza csöndben, dísztelen,
s mint szomjazó, ha hűs vízért letérdel,
és új reményért ázva-fázva esd,
a holnapoknak szent ígéretével
csillagszekéren szállt alá az est.

 

Alkonyég

Az alkonyég dohogva rezdül,
rőt könnye most csorog keresztül
létünk tengelyén.

Surrog hajónk, s egy régi ének
a félelem csahos ebének
torkán lángra kap.

Piros vizek között jajongva
aranycsapást vetít a csonka
fénnyel telt edény.

Remény szorít, azsúros kelme,
bomlott szívem köré tekerve
vérző rongydarab.

 

Éjjel

A szűkölő sötét szobák magánya
magára ébredt álmokat motoz,
sebek húsán kikelt imákba zárva
dalolni kezd a leskelő gonosz.

Szilánkos árnyvilág, a holdja csonka,
borong a fény, e pár falat remény,
amint a reszketést halomba hordja
lecsorgó csendben házfalak szemén.

 

(Illusztráció: Enegry Artist Julia Watkins: The Eclipse Spiritual Awakening Energy Painting)

Szépítkezés

 

Lehajtotta a laptop fedelét és megborzongott. Egyedül volt a lakásában, egy újpesti panel kilencedik emeletén. Meggondolta magát és újra bekapcsolta a gépet. A verseskötetet a kezében tartotta, de nem akarta addig kinyitni, míg meg nem látja a kezdőképernyőt az őszi avarral. Aztán belelapozott és Radnótinál állapodott meg. Megköszörülte a hangját, arcizmait megnyújtva némán végigmondta az összes magánhangzót, aztán gondosan artikulálva olvasni kezdett: „a mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok…

Itt abbahagyta, mert úgy érezte, hogy ő ordít, nem a csend. Elborzadt saját hangjától és attól, amit csinál. Végül mégis eljutott a vers háromnegyedéig, akkor jött rá, hogy értelmetlen az egész. Aligha fog ezen az estén irodalmi stílusban megnyilvánulni, hacsak nem akarja, hogy a lány az első percben elmeneküljön. Pedig milyen szép is lenne, ha ez az Andi nevű olyannak bizonyulna, akiért megjárná a lélek hosszát

Próza kell ide, nem valószínű, hogy rímeket kell faragnia az első randin. Vagy bármikor máskor. Levette Marquezt a polcról, és felütötte egy tetszőleges oldalon. „Egyszerre több nőt is lehet szeretni és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy hogy egyiküket sem csalja meg.”  Szépítkezés bővebben…

Nonszenszek

 

(indián)

két kicsi indián a tűzzel játszik
egy nagy napon az életével játszik
ha nem vigyáz magára igencsak ráfázik
indiánnyárra már füstjele sem látszik
két kicsi indián a tűzzel játszik
már nincs is indián csak az aki ilyent játszik

 

(gabi)

két gabi néni indiába mégy
két gabi bácsit elfogja a hév
kelet-nyugat bácsi – néni
meg kell ezt közelebbről is nézni!!!
ezt látnod kell neked is hogy melyik pont a vég

 

(hosszú)

egy hernyó amelyik nem tudja
melyik vége a feje : (
Pityu a hernyók amelyik nem
tudni melyik végfeje : )
arról is beszélhetünk hogy milyen hosszú
ahol tekergünk
……………………….erről-arról a sztorink hosszú-hosszú

 

(Illusztráció: J. Svoboda /after L.W. Sambon/: Parasites: a parasitical worm)

’56-os magyar sorsok a messzi északon

„Ha ez a fű egyszer zöld volt, akkor majd megint zöldnek kell lennie!” – vigasztalja társait kezében egy a vastag hó alól előásott elszáradt fűcsomóval egy 1956-os magyar menekült, miután a busz megállt az átmeneti szállás előtt Hedmarkstoppenben, és a rajta utazó magyarok közül többen elsírták magukat a belső-norvégiai hópusztaság láttán. Forró Tamás könyvének 141. oldalán meséli el hosszabban ezt a történetet, ezzel is illusztrálandó az elsődleges kultúrsokkot, amely a Norvégia által befogadott magyarokat érte megérkezés után, ez pedig nem más, mint a norvég éghajlat és időjárás, különösen annak téli változata, amelyet a menekültek számára elérhető tájékoztatók próbáltak a Golf-áramlatból adódóan enyhe éghajlattá kozmetikázni.

Forró Tamás 2017-ben hunyt el Oslóban, tragikusan fiatalon, súlyos betegség következtében. Azonban ahogy Kovács katáng Ferenc is írja a könyv 2020-as előszavában: „Vigasz a tragédiában, hogy fiatal kora ellenére sikerült jelentős nyomot hagynia maga után. Diplomadolgozatában, néhány szakcikkében, műfordításaiban felvillantotta tehetségét, a jelen kötetben pedig hiánypótló ismereteket közvetít.” (A kezünkben tartott, „1956-os magyar menekültek Norvégiában” c. könyv első kiadása korlátozott példányban jelent meg, nem került kereskedelmi forgalmazásba, így sem kutatóhelyekre, sem könyvtárakba nem juthatott el. A második kiadás viszont, amelyet a Napút Kiadó 2021 elején jelentetett meg, már elérhető. Ezen utóbbi kiadás létrejötte nem kis részben Kovács katáng Ferenc érdeme, aki a mű szerkesztője és közreadója, és úgy általában a projektet menedzselte.)

Általánosságban elmondható, hogy a skandináv-magyar, és különösen a norvég-magyar kapcsolatok legújabb kori alakulásának momentumai korántsem annyira közismertek, amennyire ez a témakör egyébként megérdemelné, hogy foglalkozzunk vele. Ugyanis bőven van itt miről beszélni. A norvég-magyar kapcsolatok formálisan a 20. század elejére nyúlnak vissza, és a baráti kapcsolatoknak a diplomáciai csatornákon túl először formális keretet adó Norvég-Magyar Egyesületet (Norsk-Ungarsk Forening – NUFO) 1937-ben alapították. Igaz, az első húsz évben tevékenysége nem volt jelentős, azonban az 1956-os forradalom leverése után – amikor is Norvégia is úgy határozott, hogy fogad magyar menekülteket – szerepe fokozatosan felértékelődött, és ma is aránylag jelentős. (Vajon ha itt Budapesten megállítanánk száz véletlenszerűen kiválasztott járókelőt, hányan ismernék ezt a szervezetet?)

A könyv – bár megemlékezik annak az eseményekben játszott szerepéről – természetesen nem a NUFO történetét hivatott feldolgozni, hanem a forradalom időtartamának, leverésének, majd az azt követő pár évnek az eseményeit a Norvégiába érkező magyarokkal kapcsolatban, illetve norvég szemszögből is.

Teszi ezt mindenekelőtt példaértékű módszertani megalapozottsággal. Forró Tamás egyrészt a klasszikus kvalitatív módszertani készlet legjellegzetesebb elemeit használja, úgymint a levéltári anyagok kutatása, a sajtókutatás és a szakirodalmi anyagok feldolgozása. A könyv első részében sor kerül a vonatkozó – elsősorban nemzetközi jogi – definíciók tisztázására és a kapcsolódó intézményrendszer bemutatására, a történelmi háttér ismertetésére. Mindemellett számos statisztikai kimutatás is szerepel a könyvben, továbbá megjelenítésre kerülnek a norvég segítségnyújtás pénzügyi vetületei is, amely adatok maximális részletességgel számszerűsítik a könyv által vizsgált kérdések jelentős részét. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy feltehetőleg a témában elérhető források teljes spektruma feldolgozásra került a könyv megírása során.

A kötet ugyanakkor rendkívül olvasmányos, kifejezetten izgalmas, sőt életszagú. Ebben nagy szerepe van néhány olyan látószög alkalmazásának, amelyek talán kevéssé szokásosak a történelemtudósok műveiben, ugyanakkor a téma által megkívánt komplex interdiszciplináris megközelítés, valamint érzékeny, empatikus attitűd miatt a menekültügyi kutatásokban akár bevettnek is tekinthetjük. Kiemelten gondolok itt a beilleszkedés konfliktusainak elemző feltárására és több szempontból való bemutatására, amely különösen izgalmas az iskolás korú gyermekek esetében. Hiszen a központi kérdés a menekültek tartós befogadása kapcsán a letelepítés és integráció, amely megadja számukra a lehetőséget, hogy a befogadó társadalom hasznos tagjaiként legyenek képesek folytatni életüket. Persze mindezt csak a menekültek traumáinak maximális és konstruktív figyelembe vétele mellett lehet sikeresen megvalósítani,  ez pedig mindig küzdelmes folyamat a befogadó államnak és a befogadottaknak is.

Forró Tamás részletekbe menően végigköveti a fenti folyamat első éveit, és nem csak a Norvégiában történteket, hanem a norvég államnak az Ausztriában, mint elsődleges fogadó és elosztó államban kifejtett segítő tevékenységét is. Mindezt pedig tovább fűszerezik az olyan érdekességek, mint a Dominikán és Ausztrián keresztül Norvégiába került magyar menekültek esetének ismertetése.

Összegezve a fentieket, elmondható, hogy valóban hiánypótló műről van szó. A néhai szerzőt önmagában a témaválasztásért dicséretet illeti, annak kidolgozása pedig valóban komoly szaktudásról és témaismeretről, elmélyült kutatásról és a témának a nagyközönséggel való megismertetése iránti elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot.

[Forró Tamás: 1956-os magyar menekültek Norvégiában. Napkút Kiadó, Budapest, 2021, 224 o.]

Illusztráció: E. Munch: Melankólia

BIRTALAN ZSOLT – séta, utazás

Síneken fut az idő. Párhuzamos drótok viszik életünket körbevattázva a haldokló, megbántott, fölsértett tájjal: elhagyott minket a teremtett környezet[5]. Ha fönti akarat teremtette, akkor is, ha ember alkotta, akkor is. Sziluett lesz csak, ki az elveszett világba téved, sínpárokból font arc, óriás hangárt bemérő kóbormacska elmosott árnya[13], értelmetlen méretű falak tövében értelmezhetetlen céltudattal lépő emberalak. Miért? Miért épp a térfigyelő kamera sugarába lép az az öltöny[15]? BIRTALAN ZSOLT – séta, utazás bővebben…

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info