ÉGÖV XXI. SZÁZAD; Poszthumán mesevilág

 

Apollinaire emlékére és Kréta dicsőségére

Végül is unod az egész világot csupa kacat

Telefonbégetések között jön hajnal múlik nap éjszaka
Menükben kódorogni minduntalan húzogatni nyomogatni a képernyőt

4G csodakocsis sebességek hatalmas árakon vett nihil a sarkokon
Válaszok virtuális mosolyok ökölrázásokban fogantatott jóslatok pánikok
Nem maradt meg csupán a vallás sem már tablettákban adják injektálják
Párizsban vagy Budapesten vagy Mindenhol sugárutakon Európában
Hogy ne menj be templomba meg máshova csak egy új homepage-ra

Reklámok, plakátok törik rece-hártyádat és süketítve halló egyéb idegeidet
A költészetet ma is lenyelték a szárazföldi kardhalak mindig új hírek vannak
Fake News már nem érdekes úri bűnözés nagy kalandja az élet sója, nem Shaw-ja
„Egy szép utcát láttam épp ma reggel de nevét már elfeledtem én”
Sűrűen zümmögve törekszik a földbe és fölfelé a tömeg megy a munkába
Esti sorozat-mámorokba burkolt agyak esernyők napfény-foton áradataiban

A Lánchíd alatt fut a Duna
Gondolataiddal ne zavarj ma

Sötétkék kantártartós rövidnadrágban fehér ingben apuka és anyuka között
Évzáróra vittek fehér, majd fekete félcipőkben a bizonyítványokért
A legjobb barát már nevetgéléssel várt de volt ott egy szőkés copfos kisleány
Kisgyermek-frázisokban beszélgetve szerettük egymást lelkünk két kék virág volt
A ”régi szép idők” akkor épp mi voltunk nagymamáink elhaló szavaiban repkedve
„Az öröklét és a becsület kettős bitója” alatt fehér térdharisnyákkal felhőkben járva

Kicsi leányka barna szeme
Itt jársz lelkemben mindörökre

Azóta madárrá változott az évezred „és akárcsak Jézus” égre szállt
Minden veszendőbe futott vágy fecskeszárnyakon jön-megy és évről évre
Történelmi történések eső-, és nap-áztatta bronzszobor-maradványaiban bukik el
A hajnali kakasszóban fogant folyvást megújuló háromszoros megtagadás
Már semmit sem jelent A főnix „tűzforró hamujából” újjászületés helyett
Eszeveszett hazugság-füzér világ hajt ki Sok vándormadár sem jön vissza már
A szeplőtelen lélek-galambokat lelőtték „ugye”? Zavarták a jövő-kilátást
A digital-techno-robot építés agyrém-álma évezredekre „elborítja itt a tájat”

„Most” Bárhol is jársz „magánosan lépdelsz a vad tömegben”
Csak önmagadnak vagy a tömeg össz-bőgése nem szól senkinek sem
Csorda tekintetek semleges pillantás-csapkodásaiban igyekszel elkapni
Egy szemet ami talán felgyorsítva lök tovább valamely nihil-folyosón
Mert azt se te választod mint ahogy a napsütés és a napirended is másoké
Észrevétlenné vált torokszorításod na az a tiéd esti altatóiddal le,- és eltussolod
Ágyad jól eladott matracán magzatpózodban időtlen ősvilágokban jársz
És vágysz, vágysz, vágysz, vágysz anyasimogatást és/vagy szerelem-tudatot

„Mintha többé már soha nem szeretne senkisem”
Reggelre aztán megtudod hogy tényleg nem már sohasem
Megváltoztak a beesési szögek az az „égöv” sincs már se neked se nekem
Lehet, hogy lennél inkább „régmúlt időkben” szerzetes, hogy őrizzen egy kolostor
És inkább félnél koholt fekete gonosztól mint rémhangokat teremtő magánytól
A „Pokol tüze” meg amúgy is pattog szerte félő-félelmetes lelkedben
Utcákon tereken robban fekete füstjei szennyezik be „életed tavát s mélységeit”
„Bizony”
NEM „homályos múzeumban függő kép ez” nem is délibáb
Utcákon sétáló rongyos-foltos vérben-fondorlatban megedzett valóság
„I like it”, „Take it easy” , „Never mind”, „It’s all right” világ-boldogság

„A boldogító szókra vágyom én s beteg vagyok már régen”
Nem a szextől szerelemtől szenvedek hanem csak úgy általában
Nem tudom de érzem „settenkedő félelem” nyakamon és gyöngeség pedig erős vagyok
Hidegek sötétek a templomok fáznak a kezeim a Szűz sohase mosolyog
Álmatlanságban álmodok felriadásokkal hánykolódok na és az állandó időzavar
Mintha bolond bakterok kevernék össze a vakvágányra futott vonatokat
Hajnalok késő esték kiesett napok memóriák rossz emlékek kutyasétáltatások
A szomszéd vénember papagájokat vett éjjel nappal azokkal csacsog
Elhunytak az évszakok tornádótölcsérekben hűlnek le hiába virradt nappalok

„Na ja! Was kostet?” – és az osztrák úr megvesz hat pár papucsot…

Most forró padon ülsz előtted az Égei tenger
Égő nyarakon illatos leánderek citrom-, és pálmafák legyeskednek neked
Szabad vagy ez egy másik égöv gáttalanul áramlik feléd kék egek álma
Barátaid esti mosolyokkal hívnak magukhoz hullámverés-zajú vacsorákra
Ha akarsz másnap hajóra szállhatsz és elugorhatsz Santorini vulkánjaira
Szinte szét-stresszeled magad annyira nem hiszed hogy végre boldog vagy
Szűk sikátorokban tekeregve fütyülsz rég feledett slágereket csak magadnak

Kis templomban üldögélsz elgondolkodó szemeidbe pantokrátor Krisztus néz
Mária édeskés mosolya mintha tényleg megtalálná szemed messze ható rebbenését
Múlt kísérteteinek hűvös koporsóitól szaladó elhaló harang kondulásaiban
Életed erőszakolt szépségekkel feltolakodó remény-vonata zakatol gyertyafénynél
Lángok nyúlnak csaknem égig kupolák hajlította feltámadásban
Letérdelsz még fejedet is lábaidhoz hajtod úgy búcsúzol a pillanat örökléténél
Pedig jól tudod már hogy ez is csak egy villanás és egy másik égövön majd
„Sohasem felejted már e nap halálos mély szomorúságát”
Mely az örök visszatérés álom-boldogságában fogant

„S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza
Csak nézed egy piciny bogárt hogy altat épp szívén a rózsa”

Voltál Grazban, Leedsben, Londonban és ki tudja még miféle városokban
Emlékeid hógolyók hűvösében hevernek feledés-halmokban
Égöv-temetőkké lettek összevissza elcsúszott évszakokkal
Mígnem észrevetted bennük „vad korod s a rettentő hazugságok sorát”
A rémülten visszafelé tülekedő majd szanaszét spriccelő haladást
Megalázott szentek kopott glóriáiból Homo deus szobrot faragnak
A techno-tudóskák önmaguknak mint azt sokféle egyetemen láthattad
Pedig nincs nem lesz transz-man transz-humán etika legfeljebb rabolt palást
Újonnan kreált fejlesztett gyilkoló mikro-, és makro-bajokat elfedő
A megriasztott kivándorlók nem tudhatják hová érkeznek…

„Nem merek jobb kezemre nézni már és minden pillanatban csak zokognék…”

Nem mernék tükörbe se nézni ha kancsalító szemeim álnok ragyogásokkal hívna
Csalogatna befelé mindenféle színes tönkrebombázott kiéheztetett szerencsétlent
Jövő-bűnlajstromok módjára kígyózva Notre Dame módon égett lángoló utakon
Összemosódó égövek alatt önmagatok eldobott lelkiismereteivel is összetalálkozva
Lehet hogy ezután többször lesz majd romlott a kaviár savanyú a pezsgő

Marseille, Amszterdam, Róma, Stockholm, Párizs, London – és így tovább and so on…

Új menü: Égöv-kavalkád felvonulásokkal tornádó körítéssel – kerítéssel, vagy anélkül

Nem akarsz már vendéglőbe se betérni főleg nem bárokba
A fényesre sikált pultokon eltörnek az érzelmek szétesnek a mosolyok
Fagyos légkondi szél fúj a riszáló lányok hasán sohasem kérges a bőr
Kristályüveg-hideg fénycsapásokban fürdik a módosított atmoszféra

Buli van országban világban
Folyvást egyedül vagy a süvítő ember-zsivaj már semmit sem jelent
Sem kint sem bent sem sehol
„A tejesek kannája” sem „kondul már az utcán”

Iszol „mint állat” mindenféle „lángoló szeszet te”
Leéled és eliszod „az életed te”
Evolúciós fényzuhanás

„Ég veled Ég veled”

Égöv-vesztett Nap

2021 nyár

 

Poszthumán mesevilág

Dalolva szép a posztban is az élet
A nagymutató kicsapta az időből a reményt
Egykori bagolyszárnyakon a semmibe szállva
Huhogva hívta szivárványos egét
A meg nem születettet
Vizes pohárból öntötte ki
A teraszra, ahol paradicsomok gurultak
Szerteszét a valóság felé
És gyermek-sziluettek és hologramok
Várták a becsapódásra kész fényt
A csontok hallhatatlan dobolásában
Táncolva ott
Ahol minden oly szép szép és szép
A csók ajkak nélkül is él
A leszakadt liftekben vagy kertekben
Csalogány tetemekkel focizik a szél
Majd megdörrennek az egymáshoz ütődő
Kukák a borotválatlan parkok kövein
Ahová már nem hullnak többé
Falevelek
A sírok a csendektől megrepednek
Új vicceken hátradőlve nevetnek
Mint vásott utcagyerekek
Legyilkolják a macskákat és az egereket
Ha léteznének
Késekhez, puskákhoz kezek
Mellekhez bimbók, szívekhez erek
És végre meg lehetne halni
Legalább.

 

(Illusztráció: Melissa McKinnon: After the Storm)

Kijárat a pokolból

„Ha gyereket akar bántalmazni, miért nem szült magának egyet?!”

Lecsapom a laptop képernyőjét, és félredobom a gépet. Egész testemben reszketek. Az éjjeliszekrény fiókjából egy doboz Bromazepamot veszek elő. Lenyelek egy tablettát, és elkapcsolom az éjjelilámpát. Néha kell a csend. A belső. A külső megnyilatkozási szándék nélküli merengés. Olykor szükség van a hallgatásra. Amikor már az ember úgy érzi, hogy minden szó felesleges: az érvek eltörpülnek a dübörgő szólamok mellett, a közbeszédet áthatják az elkoptatott közhelyek, a tények elvesznek a folyamatos vonításban. Már három napja tart, és ez alatt az idő alatt egy szemhunyásnyit sem aludtam. Úgy érzem, hogy a halántékomnál kidudorodott ér menten elpattan. Lélegezz mélyeket, az majd segít, biztatom magam. Hasztalan. Újra meg újra az elmúlt napok eseményei tűnnek fel lelki szemeim előtt, hol külön-külön, hol összemosódva: a pofon, az óbégató Szilvia, az üvöltöző kölkök, a perrel fenyegető szülők, a kollégák tartózkodó magatartása, az igazgató zord tekintete, a rendőrök, a kihallgatás, a videó… Felkönyökölök az ágyon, és bekapok egy újabb nyugtatót.

„Egy tanár ne csak oktasson, hanem mutasson is példát!”

Ázott veréb, nem csoda, hogy a férje lecserélte egy csinosabbra! A bevett gyógyszerek ellenére a bántó szavak továbbra is ott visszhangoznak a fejemben. A YouTube-ra került felvétel a csattanással kezdődik, és csak annyit látni, ahogyan Szilvia könnybe lábadt szemmel az arcához kap. Néhány másodperc az egész, de az épp elegendő ahhoz, hogy a világ ítélkezzen feletted. Ha tovább tartana, meg se néznék. Szilvia, lennél szíves a szünetre hagyni a társalgást? Hozzád beszélek! Hallottad? Dugulj el! Mit mondtál?! Ugyan, hagyjál már! Kit érdekelnek ennek a tökkelütött lovagnak a kalandjai? Nos, erről a tökkelütött lovagról szóló regényt tartják sokan a világirodalom legfontosabb alkotásának! Egy okkal több, hogy a többit se olvassam el! A diákok felröhögnek, a tanterem dübörög, mintha csak egy sitcom forgatásán lennénk. Szeretném, ha majd ezt az érettségi vizsgán is megismételnéd, mondom, megfordulok és a tábla felé indulok. Ekkor hangzik el a hátam mögött az a bizonyos mondat. Visszafordulok. Állok, mint Don Quijote a szélmalom előtt.

„Az a némber egyáltalán nem komplett! Elegendő csak ránézni!”

Mit kezdjek magával? Az iskolaigazgató a tenyerébe hajtja fejét. Ugyanezt kérdezte tőlem egy évvel korábban dr. Kovács is, amikor a válóperem zajlott. Nem tudom, doktor úr, csak segítsen végre elaludni. Órákig hánykolódok az ágyban, ha pillanatokra sikerül is elszenderednem, mindenfélét összeálmodom, és azonmód felriadok. Egyik álmomra kifejezetten emlékszem. Templomban vagyok, az oltár mögött egy ismeretlen nő áll, egyszer csak a padok közt, törpeként, feltűnik a férjem. Amikor megpillant, odajön, és dühösen belém rúg, ettől azonban ő esik hanyatt. Az ébredés pillanatában szitkozódva fetreng a földön. Még most is fel tudom idézni. Fogalmam sincs, miért pojácaként jelent meg az álmomban. Talán mert az is! Ezt akarta hallani?! Vagy inkább azt, hogy a keserű sorsomért hibáztatott férjemet elégtétel gyanánt jelentéktelen bohócként vetítettem ki álmomban? Ez kielégítő válasz?! Kényelmesen hátra dőlhet bőrhuzatos székében, és elégedetten nyugtázhatja, hogy páciense vevő a bulvárpszichológiájára, önanalízist végez, és egyedül értelmezi az álmait. Van remény…

„Ki kell rúgni az ilyet, hogy a lába se érje a földet!”

Ha nem teszek valamit, attól tartok, ők tenni fognak. Egy médiapompával övezett botrányra most a legkevésbé sincs szüksége az intézménynek. Nagyon kínos helyzetbe hozott. Halkan beszél, ujjaival hol az asztalon dobol, hol a nyakkendőjét igazgatja. Az én változatom nem is érdekli, igazgató úr, kérdem, holott tudom, hogy nem. Szeretném mégis tőle hallani, ő azonban kertel. Az orvos azt állapította meg, hogy a gyerek arcán nyolc napon belül gyógyuló sérülés látható. A szülők feljelentést tettek könnyű testi sértés vétsége miatt. Kénytelenek vagyunk fegyelmi eljárást indítani maga ellen, amit a rendőri, vagy az esetleges bírósági eljárás lezárultáig felfüggesztek. Holnap nem kell bejönnie dolgozni. Egész idő alatt az asztalt nézi, közben a türkizkék apró kocka mintás selyem nyakkendőjének csomóját babrálja. Mindent értek. Mondom. Egyedül az zavar, hogy nem érdekli, az én sérülésem hány napon belül gyógyul, pedig a törvény is kimondja, hogy a pedagógust megilleti az a jog, hogy személyét megbecsüljék, emberi méltóságát, személyiségi jogait tiszteletben tartsák.

„Ha problémái vannak, gyógyíttassa magát, ne a gyerekeken vezesse le frusztrációját!”

Lelki kiegyensúlyozottság tekintetében áldásos lehet az ember elmélyülése önmagában. Jól emlékszem a szavaira, doktor úr? Mást nem is nagyon tehetek. A tömeghisztéria iránti áhítat birodalmából a hit és az értelem nyomában személyes kisvilágomba menekülök. Nem mintha a pokol, amit az ember önmagának és embertársainak teremt, ott megkímélne, de legalább egymagam lehetek. Nincs kortársaitól meg nem védett diák, rossz tanterv, buta tanuló, tanári önkény, amiért mindig én felelek. Dr. Kovács érdeklődést mímelve hallgat, azt hiszem, már írja is ki az újabb doboz Bromazepamot. Az lenne a feladatom, hogy felkészítsem őket a művészi alkotások értelmezésére, megtanítsam őket gondolkodni, véleményt formálni, állást foglalni, egyéni meglátásukat kifejezni. De vajon érdemes-e velük például Dosztojevszkijt olvastatni, ha Raszkolnyikovot egy balga lúzernek tartják amiatt, hogy meglátásuk szerint ok nélkül feladta magát?! Merthogy senki sem gyanakodott rá, akkor meg mitől fosta össze magát?! Félkegyelmű kamasz ördögök! Úgy olvassák az irodalmat, mint a Sátán a Bibliát.

„Mit képzel magáról az agyalágyult?! Egy birkanyájat sem bíznék rá, nem diákokat!”

Emlékeztetem a fél évvel korábbi incidensre, amit ügyesen eltussoltak. Végigsimítja nyakkendőjét, és a szemembe néz. Ami azt illeti, nos, a szülők szerint már fél éve pikkel a lányukra, olyasvalamit akar a nyakába varrni, ami meg sem történt, és… Na, ezt azért már nem! Kirohanok az igazgatói irodából és berontok a tanáriba. Van itt valaki, aki netán emlékszik még arra, hogyan bántalmazta Szilvia néhány hónappal ezelőtt Marikát?! Tekintetüket elfordító, egymás közt összesutyorgó, közömbös tanárok mindenütt. Nincs?! A fal tövében összekuporodó lány, akinek egy másik kegyetlenül rugdossa a mellét, a hasát, a hátát, lehajol és üti, ahol éri, majd a kapucnizsinórral fojtogatni kezdi. Rémlik valami?! Senkinek semmi?! Minden világos. Tudjátok mit?! Kimondom. Kimondom a megbocsáthatatlant! Nem bánom! Egyáltalán nem bánom, hogy megütöttem azt a kis szarházit! Már korábban meg kellett volna tenni! És még valami! Annak idején azt tanították velünk, hogy minél iskolázottabb lesz az emberiség, annál jobban él majd. Egy frászt! A világot a legiskolázottabbak pusztítják el!

„Aki a saját magánéletét sem tudja rendezni, ne tanítson másokat!”

Amikor a férjem… pardon, a volt férjem a hajamnál fogva végighúzott a lakásban, majd a radiátorhoz kötözött, és irtózatosan megvert, én pedig teli torokból kiáltoztam segítségért, hol volt az a sok jó szándékú polgár? Ez most nem tartozik ide, mondja higgadtan. Lehet, hogy tényleg nem tartozik ide, mégis elmondom. Lakatra zárt otthonában morgolódott, hogy mi ez a lárma, egy kicsit felemelte a tévén a hangerőt, hogy ne zavarják túlságosan a kívülről érkező fura zajok, az is megtörténhet, hogy valami elképesztő dolgon szörnyülködött, talán éppen abbéli felháborodásának adott hangot valamelyik közösségi oldalon. Nézze, asszonyom, nekem az a feladatom, hogy kivizsgáljam az ügyet, ön együttműködhet ebben, vagy hátráltathatja a munkámat. Valaki kiírta rólam, hogy egy este látott tántorogva menni az utcán. Azt is kivizsgálják, hogy italozom-e? A provokálással nem jutunk előbbre. Farizeusi alakoskodás zajlik, biztos úr, minden szinten. A legtöbb ember megjátssza nyomorúságos kis életét, mintha csak egy amatőr színházban lenne, s közben azt hiszi, jobban ismeri az életemet nálam.

„Az ilyen tettre nincs magyarázat, elkövetője semmiféle megértést nem érdemel.”

Aludni. Erre az egyre vágyom. Felülök az ágyban, és megmasszírozom a halántékom. A fejem lüktet a fájdalomtól, úgy érzem, mentén kettéhasad. Az éjjeliszekrényről leemelem a doboz Bromazepamot. A gyógyszereslevelekből egyenként kipattintgatom az összes tablettát. Az emberek lehet, hogy civilizálódtak, de a vadászösztön a zsigereikben megmaradt. Dühödten szajkózzák meggyőződéseiket, embertársaikra vadásznak, s amint észreveszik, hogy valaki gyengébb náluk, lecsapnak rá, mint a ragadozók zsákmányaikra. Az egyetlen különbség az, hogy amíg az erdei ragadozók a létfenntartás érdekében hajtják végre cselekedetüket, addig a civilizált ragadozók eszmei meggyőződésből, szellemi fölényük hangsúlyozásából vagy puszta szórakozásból teszik ugyanazt. Bekapom a fél marék nyugtatót, de nem tudom mind egyszerre lenyelni, hosszasan rágom a sok gyógyszert. Fejem közben a párnára hajtom, és a telihold által a szemközti falra húzott fehér csíkot figyelem. Elképzelem, maga a Tejút. A végtelenbe csordogál. Szemem lassan lecsukódik.

„Az a nőszemély egy totális csődtömeg! Egyáltalán, minek él az ilyen?”

szépítés; ildomos

 

szépítés

kormorán testű jövőben
életek darabjait szedegeted,
ezeket használod igazolásként,
sziszifuszi barangolás
ősz hajszálakban.
a hajszálerek imáiba temetkezel,
csüggedt haláltusát
vív a beletörődés,
a futóhomok lágy
útkeresése megtérés a hiábavalóságban.
a jövőd üres képek sorozata,
ahol te vagy a minta,
unalomig űzött társféle
azonban nem akad köztük,
egyedül maradtál a
számadásban.
de ez neked az önigazolás,
be kell látnod, hogy
nincs mit már szépítened
magad körül.

 

ildomos

illetlenül helyezkedik a térben
a fény, hanyag vétség
szeli át a szobát.
a fakó közöny
átjárja a falak pórusát,
a látszólag egészséges egyensúly
megbomlani kezd, de
lehajol hozzád a függöny
mögé bújt foton-miriád,
az ablak irányjeleket vet feléd,
hogy érezd a helyed.
nézz magadon túl,
és fordulj a homálytól
befásult jelen felé.
a tér kötődik hozzád.

 

(Illusztráció: Rikka Ayasaki: Twilight (#7009))

Tény-örvény

(Kisbetűvel kezdődő mondatok.)

mögötte maradtak a napsugarak, határozottan odakanyarodik a megfelelőnek tetsző mező. ez éppen egy tükör, megnézem hátha megtalálom. meresztget, megfelejtkezik a következményekről, ugatni, billegtetni. semmi ismerős elvesztettem a tájékozódásomat. két éve jöttek, megviselte, pillanatra éppen belép. rögeszme kell, kétjegyű szám, hírek, melyek elegendők a sorozatgyártáshoz. somfai beszámol a műveletről. szilvia és ő soha sem gondoltak rá. Tény-örvény bővebben…

Mario Vargas Llosa: Boccaccio háza

PRÓBAKŐ. A Dekameron elbeszélései, melyek talán Certaldo falucskában íródtak, ahol az író született, életre hívták a narratív olasz prózát, és megteremtették Nyugaton a novella gazdag hagyományát.

1392996878_902923_1393087804_noticia_normal

(Fernando Vicente)

Certaldo toszkán falucska máig őrzi középkori falait, de a házat, ahol Giovanni Boccaccio hétszáz évvel ezelőtt született, a második világháború idején lebombázták. Később gondosan újjáépítették, s magas teraszáról egy olajfákkal, ciprusokkal és fenyőkkel borított dombos-lankás táj látszik, mely egy messzi csúcsban, a San Gimignano táncoló tornyaiban ér véget.

A neves írótól csupán egy fából és bőrből készült, szúette lábbeli maradt hátra; egy falba temetve bukkantak rá, és talán nem is ő viselte, hanem az apja, vagy a ház valamely szolgálója. Van egy könyvtár, ahol a Dekameronnak a világ valamennyi nyelvén létező többszáz fordítása tornyosul, meg a róluk szóló tanulmányokkal teli tárlók. A falucska egy kis ékszerdoboz, többszáz éves téglákból, cserepekből és gerendákból álló házakkal; annyira kicsi, hogy felmerül a kérdés, hogyan tudott az idősebb Boccaccio egy ilyen aprócska helyen ilyen sikeres kereskedővé válni. Giovanni házasságon kívüli gyerek volt, akit apja később ismert el, anyja kiléte pedig máig ismeretlen (bár kétségkívül szerény asszony volt). Certaldóból indult útnak Nápolyba az ifjú Giovanni, hogy pénzügyet és jogot tanuljon, s ezáltal gyarapíthassa a családi üzletet, Nápolyban azonban rájött, hogy a bölcsészet az igazi hivatása, melynek ezután szenvedéllyel és tudós hévvel szentelte magát. Ha a fekete pestis nem pusztítja el Firenzét 1348-ban, Boccaccióból az elithez tartozó értelmiségi, a klasszikusok kedvelője, latinista, hellenista, enciklopédista és teológus vált volna.

35 éves lehetett, amikor a patkányok, melyek a keletről fűszereket szállító hajókról a vírust hozták, elértek Firenzébe, és megfertőzték a várost pestissel. A járvány 40 000 firenzeivel, a lakosok harmadával végzett. A pestis megtapasztalása eltávolította Boccacciót a zárdai könyvek világától, a teológiától és a görög-latin klasszikusoktól (évekkel később visszatér majd hozzájuk), ugyanakkor közelebb hozta őt a köznéphez, a kocsmákhoz és a koldusszállásokhoz, a csőcselék mondásaihoz, csípős nyelvű szólásaihoz, az özönvíz-hangulat és világvége-érzés bujtotta élvhajhászathoz és zsiványsághoz, melyeket a járvány gerjesztett minden csoportban, a nemesektől kezdve a söpredékig. Annak köszönhetően, hogy elmerült a világi zajban és az aljanéppel töltötte ezeket a borzasztó hónapokat, meg tudta írni a Dekameront, amellyel életre hívta a narratív olasz prózát, és megteremtette Nyugaton a novella rendkívül gazdag hagyományát, melyet Chaucer, Rabelais, Poe, Csehov, Conrad, Maupassant, Chesterton, Kipling, Borges és sokan mások folytattak egészen napjainkig.

Nem tudni, hol írta meg Boccaccio 1348 és 1351 között a Dekameron száz történetét (lehetett akár itt, certaldói házában, ahová majd visszamenekül, mikor rosszul megy a sora), az viszont köztudott, hogy ezek a pajzán, tiszteletlen, ám remekbe szabott novellák az egykori könyvtárjáró értelmiségit vérbeli népi íróvá változtatták. A könyv első kiadása Velencében jelent meg 1492-ben. Azelőtt kézzel írott másolatokon lehetett hozzáférni, melyek ezerszámra szaporodtak. Valószínűleg ez a sokszorosítás volt az egyik oka annak, hogy elállt elégetésük gondolatától; az ötvenes éveiben ugyanis vallásossága szigorúbbá vált, valamint hatással volt rá egy karthauzi szerzetes is, így megbánta, hogy megírta a Dekameront, melyben megjeleníti a szexuális szemérmetlenséget, és lázasan ostorozza a klérust. Költő-barátja, a nagy Petrarca megvetéssel tekintett az elbeszélések közönséges szövegére, még azt is tanácsolta Boccacciónak, hogy ne folytassa a művet. Mindenesetre késő volt a visszalépéshez: a novellákat olvasták, mesélték és már fél Európa utánozta őket; és most, hétszáz évvel később is ugyanazzal a páratlan élvezettel olvassák őket, mint amit az abszolút mesterművek nyújtanak.

Certaldo húsz házacskából álló történelmi negyedében (ahol egy palota is található) áll egy kis vendéglő (trattoria), amely minden tavasszal megrendezi “Boccaccio fényűző középkori lakomáját”, most viszont tél van, így be kell érnem a szerény toscanai ribollitával – ami egy zöldséggel készülő kenyérleves – meg egy helybéli borocskával, ami kaparja a szájpadlást. A szülőháza falain lógó plakátok az 1350-es és 1360-as éveket idézik fel, amikor Boccaccio diplomáciai és közigazgatási küldetéseket teljesített a firenzei városvezetés megbízásából. Ezek egyike különösen megérintette: tíz aranyforintot kellett ajándékba vinnie Dante Alighieri lányának, Sor Beatricénak, aki Ravennában, a Santo Stefano degli Ulivi kolostorban volt apáca.

Boccaccio fiatalkorában, Nápolyban fedezte fel Dantét, akire élete hátralévő részében fenntartások nélküli csodálattal nézett. A ragyogó kiállításon, amely a napokban tekinthető meg a firenzei Biblioteca Medicea Laurenzianában “Boccaccio: szerző és másoló” címmel, láthatunk kéziratokat, aprólékos betűvezetéssel. Ezek egyrészt ókori szövegek másolatai, de 1370-ben, húsz évvel megalkotása után, újraírta elejétől a végéig a Dekameron ezeregynéhány oldalát is, melyet nem sokkal előbb meg akart semmisíteni (jó író módjára ellentmondásos ember volt). A kiállításból kiderül, milyen szélsőségeket ért el Dante iránti szenvedélye: az Isteni színjátékot háromszor, az Új életet egyszer másolta le, hogy szélesebb körben olvashassák őket, továbbá megírta a nagy költő első életrajzát. Ezen felül a városvezetés felkérésére 59 előadást tartott a Santo Stefano di Badia templomban – a nagyközönség ezek által megismerte irodalmi, filozófiai és teológiai gazdagságát annak a műnek, melyet akkortól, Boccaccionak hála, “isteniként” ismerünk.

Évekkel ezelőtt épült Certaldóban egy kert, amely azt a helyet hivatott imitálni, ahová a Dekameron hét hölgye és három ifjú ura menekült, hogy történeteket meséljen egymásnak. Az igazi kert azonban San Domenicóban (falu a Fiesoléra felkapaszkodó dombokon) található, egy Villa Palmieri nevű, máig létező házban. Erről a hatalmas területről választották le Villa Schifanoiát, ahol most az Európai Egyetemi Intézet működik. Itt élt a XIX. században a nagy Alexandre Dumas, aki gyönyörű leírást készített a helyről. Semmi nem maradt viszont a mitikus kertekből, annak tavaiból és csobogó patakjaiból, kisszarvasaiból, mezei és üregi nyulaiból, gémeiből; nincs nyoma a csodás palotának sem, ahol a tíz fiatal egymásnak mesélte a pajzán történeteket, melyeket annyira élveztek, s melyeket Boccaccio írt körül (vagy inkább talált ki), de a helyben még mindig van valami varázslatos, a parkjaiban, ahol borostyánlepte szobrok állnak, vagy XVIII. századi labirintusaiban; ezen kívül pazar kilátás nyílik innét egész Firenzére. A városba visszatérve érdemes egy kitérőt tenni Corbignano középkori kis falujába, ahol máig áll az egyik ház, amelyben Boccaccio élt – valószínűleg itt írta meg a Fiesolai nimfaéneket –; mindenesetre, a falucskához közel fut a két kis folyó, melyekké Africo és Mensola, az ének két főszereplője válik.

Nagyon szép ez a barangolás Boccaccio nyomában, de semmi sem érintett meg úgy, mint az, amikor arra gondoltam, hogy ezen a helyen, melyet azóta újjáépítettek, töltötte élete utolsó szakaszát, szegényen, magányosan; egyetlen társasága az öreg cseléd, Bruna volt, és ödémában szenvedett, ami olyan rettenetesen felfújta a testét, hogy mozdulni sem tudott. Szomorúság és csodálat tölt el, ahogy elképzelem életének utolsó hónapjait, amikor a túlsúlytól megbénítva, éjjel-nappal az Odüsszeia (Homérosz volt számára a másik bálvány) latin fordítását ellenőrizte, melyet barátja, a szerzetes Leoncio Pilato készített.

Itt halt meg 1375-ben, és a szomszédos Szent Jakab és Szent Fülöp templomban temették el, amely szinte érintetlenül áll. Mivel Certaldo történelmi negyedében nincsenek virágüzletek, elcsentem egy babérlevelet a kicsiny oltárról és a sírján helyeztem el, amely bizonyára egy kevés port őriz már csupán, és a leghamarabb eszembe jutó szavakkal tisztelegtem előtte: “Köszönöm, mester.”

(Eredeti: http://elpais.com/elpais/2014/02/21/opinion/1392996878_902923.html)

Maga után húzott drótok; hajszálaid ugyanúgy az égnek; A változás mechanikája

 

Maga után húzott drótok

Borostyánnal körbefuttatott
házban élt és teleszkóppal
figyelte a Holdat.

Reggelente kilépett a ködből
és világosságot remélt,

ezüstfénnyel húzott maga
után drótokat, fennakadtak

rajta az elhagyott mesék,
amikben már senki nem hitt,

ő újra hinni kezdte őket,
a falra szeretői otthagyott
rúzsával rajzolta meg

ruhájukat, messzenéző
szemükben a kalandos
utat, amit bejárnak
majd hozzánk.

 

hajszálaid ugyanúgy az égnek

ha a tárgyak lebegnek,
bizonyítják halhatatlanságod,

amíg te magad elé meredsz,
és magadban beszélsz,
összeesel, elalszol,

két nap múlva
ugyanott találnak,
de a tárgyak ugyanúgy
a levegőben, hajszálaid
ugyanúgy az égnek,

te a földnek, szerencsére
nem hallják, ha nevetsz,
nem hallják, ahogy olyanhoz
beszélsz, akit ők nem látnak
de te látod őket, látsz mindenkit,
mindenki téged lát

 

A változás mechanikája

Két nappal ezelőtt
átaludtam a napot.

A kezem hideg,
harapásnyom a nyakamon.

Nagymamám tyúkokat vágott,
a torkukat én haraptam el.

Vérüket fagyasztva,
jégkrémes dobozban
hoztam hazáig.

Gyertyafény mellett
hallottam
a kotkodálást.

 

(Illusztráció: Steve Henderson: Ripples)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info