Hozzátok szól

Hozzátok szól
Ereimben folyó élet vizével festem
testem falára utolsó óráim imáit.
Gondjaim viharvert kabátját,
s annak fura alakját
két kézzel szorítom,
s csak halk sóhajjal kiáltom:

Én volnék, minden élő délibáb réme,
s minden halott remény éltetője.
Én volnék, ki elmossa múltad,
s ki építi utad.
Én volnék e lét csupasz hullája,
s minden halott ura.

Én volnék e Föld kék ege,
s megannyi érzelem ereje.
Én volnék minden villám fénye,
s minden zseni elméje.
Én volnék, ki sosem lehetek,
s ki sosincs veletek.

Szűz lelkek keblére helyezvén
e hosszú út fáradalmait,
s ez, mit tennék utoljára:
Könnyek tükrébe pillantva,
gyászos ködbe elillanva.

 

Álmok hajnalán

Fák leveleit,
Mint süvítő álmokat,
Lepel alatt őrízem.

Őrízem még,
Utolsó könnycseppem.
Hagyatékul a fájdalomnak,
A szomorúságnak.

S bánatom,
Vihar vonultával,
Lebbenne tovább.

 

(Illusztráció: Daniel Valentine: Lightning Strike)